[Re:] [t72killer:] Halottról jót vagy semmit... - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


d@vee
(őstag)
Blog

<5 ember nyugalma vagy 1 másiké? Akkor inkább az 5 emberé. Azoknak az élete is katasztrófa már, persze pszichológiailag.
Mellesleg ez a halottról jót vagy semmit szerintem baromság. Halott, jogai nem csorbulnak és az ő életét már nem lehet befolyásolni.
Nyilván vannak, akik ennek az ellenkezőjét vallják-érzik, őket is meg lehet érteni. Mindenkinek megvan ebben az álláspontja, senkié sem jobb a másik emberénél.


t72killer
(titán)
Blog

Jó, segítesz azzal BÁRMIT annak az 5nek, hogy megölöd a bűnöző GYEREKÉT? Megaztán a szokásos mítúú kérdés, hogy is volt az, hogy végig a korai 2000es évek alatt fel se merült az "áldozatban", hogy bármit lépjen (USA, a perek országa...)?

[ Szerkesztve ]


Lauda
(félisten)
Blog

Szerintem ez egy undorító és szükségtelen hiszti ami jackson körül folyik és nagy az esélye, hogy a pénzre is mennek vele.


lev258
(veterán)
Blog

Nem ismerem Jackson családtagjait és nem láttam még a filmet. Nem is akarok belemenni annak megvitatásába, mi lehet igaz és mi nem.
A kérdéses hölgyről viszont tudni lehet, hogy korábban volt már ilyen ügye. Ebből én úgy gondolom, eleve labilisabb/zaklatottabb személyiség, akinek nem kell sok hozzá, hogy kibillenjen.


kemotox
(addikt)
Blog

Miért vagy te olyan biztos benne, hogy tényleg volt molesztálás? Azok az emberek, akikről az a "dokumentumfilm" (inkább szenzációhajhász fejőstehén) szól többször is azt vallották a bíróságon, hogy nem történt semmi. Az FBI tíz évig nyomozott, semmi.
Nekem is pont annyi (0) ismerem van az igazságról, mint neked, de érdemes megnézni a dolgok hátterét is.

Ez az öt emberes dolog meg nagyon retardált. Egy harmadik fél szenved épp kórházban (akinek köze nincs az egészhez), ugye nem azt akarod ezzel a bugyuta érveléssel sugallni, hogy megérdemelte/jogos?


dugo_
(veterán)

Azt már tudjuk, hogy itthon az áldozathibáztatás nemzeti sport, na de amikor családos emberek védik a pedofilt, az már tényleg új szintre emeli az egészet...


Lauda
(félisten)
Blog

Mutatsz esetet, ahol bebizonyosodott, hogy jackson pedofil volt és gyerekeket zaklatott?


d@vee
(őstag)
Blog

Nem sugallok semmit, mindenki azt hisz, amit akar.
Még nem láttam a dokumentumfilmet, nem is fogom lehet, ha végigolvasod amit írtam, akkor azzal arra céloztam, mindenki azt hisz, amit akar. Vagy volt molesztálás, vagy nem, úgy is vannak olyanok, akik vagy elfogultan hisznek az egyik oldalnak, vagy épp a másik oldalnak.
Én szeretem néhány számát Jacksonnak, de emberileg hogy milyen volt? Azt ki tudná megmondani ténylegesen?
"Ez az öt emberes dolog meg nagyon retardált." Ezt a blog készítő írta, én csak példaként hoztam fel.

(#2) t72killer Én nem ölök meg senkit :D
Nézd meg a dokumentumfilmet, abból elvileg kiderül, miért nem vallottak ellene előbb. Ismétlem, én még nem láttam, de lehet nem is fogom.

[ Szerkesztve ]


t72killer
(titán)
Blog

Van élő elkövető, akit felelősségre lehet vonni:F?


dugo_
(veterán)

'93-ban volt.


t72killer
(titán)
Blog

Most 2019et írunk. Akkor kellett volna felelősségre vonni. Utólag a családtagok szivatása nem hiszem, hogy bármilyen jog szerint korrekt lenne - illetve az ilyen szintű pellengérezés önmagában is zaklatásnak számít, ami egy esetleges kártérítési perben az áldozatok helyzetét nehezíti.

[ Szerkesztve ]


t72killer
(titán)
Blog

"5 ember-es dolog" igazából az a kérdés, hogy egy mezei halandóról mikor tolnak ki dokumentumfilmet? Akkor, amikor kb Breivik kategóriájú tettet hajt végre.

Itt csupán a pénzbányát látom a dologban, amit azok a hozzátartozók szívnak meg, akiknek semmi köze nem volt az elkövetett bűntényekhez...


#33253120
(addikt)

+1


Oliverda
(félisten)
Blog

Nem baromság, inkább egy buta félrefordítás. Valahogy így szól az eredeti: halottról jól (igazat) vagy semmit.


Georgee_
(csendes tag)

Akkor egy halott tolvajról sem szabad elmondani, hogy lopott?


Georgee_
(csendes tag)

Pontosan. Eredetileg "igazat, vagy semmit" volt.


d@vee
(őstag)
Blog

Halottról igazat, vagy semmit. Ha tolvaj, akkor el lehet mondani róla, hogy az volt.
Egyébként így már tetszik ez a mondás.

(#12) t72killer Sajnos nem tudom azt hinni, hogy pénz semennyire nincs a háttérben. Ettől eltekintve érdekelne az igazság.
Azt meg, hogy a lánya szenved miatta, azt ő persze nem érdemli meg. Bár mi más reakciója lehetne? Ha az én megboldogult apámról derülne ki ilyen, elhatárolódnék még az emlékétől is. Na de ez már tényleg nem ide tartozik.


Georgee_
(csendes tag)

Pedofilról, meg nem lehet (már, ha az volt, mert én ugye nem tudhatom)?


t72killer
(titán)
Blog

De pont ide tartozik, a blogposztot pontosan a hozzátartozók sorsa miatt írtam. Az, hogy elhatárolódsz, még egyáltalán nem fog megvédeni az előítéletektől és jogosulatlan támadásoktól. A "tömegnek" semmi joga pellengérre állítani ártatlanokat - márpedig ha egy embert kiteszünk a bitóra, akkor a gyerekeit is kitesszük vele együtt.

#19: ennyi. Ezért vannak európában a bűnözőknek is személyiségi jogai, amivel az esetek 99%ában ugyan nem értek egyet, DE az 1, vagy 0.01%-ban, amikor ártatlan embert ítélnek el, akkor lemoshatatlan-gyógyíthatatlan károkat lehet vele elkerülni. Olyan mértékűt, amit nem kompenzál a társadalom: húdejóhogytudtam, hogy "bérgyilkosaszomszédom". Ezekután meg miért is b.szam az időmet egy ilyen "dokumentum"filmre:F?


KISDUCK
(addikt)
Blog

[link]

Most akkor mi is történt? Az ereit felvágó Paris Jackson tagadja, hogy felvágta volna az ereit.


66zio
(aktív tag)
Blog

Baromság. Mármint, hogy halottról jót vagy semmit.
Álszentség megy ezerrel. 500 éve meghaltról mondhatsz bármint. Ha valaki 5 éve hal meg akkor meg magasztold.


t72killer
(titán)
Blog

Csak gondolj bele, ha az egyik szülőd-nagyszülőd csinált valami nagy disznóságot - pl besorozott lágerőr volt vmi nagyüzemi embergyilkolós helyen, neked pedig épp kezd összejönni a karrier. Asszony épp gyereket vár, a lakáson meg épp indult a hitel.

Megtudja és dobra veri a média - manapság mégrosszabb, fészbúk, a főnök pedig mitadisten épp a gyilkolós hely túlélője vagy a túlélő gyereke. Másnap kellemetlen beszélgetés, x nap után az utcán vagy, bemocskolva. Persze, magyarázhatod, hogy te mennyire elhatárolódsz a nagypapától, meg hogy nem is tudtál róla semmit (ami teljesen igaz is lehet).

[ Szerkesztve ]


JoeCockBill
(senior tag)
Blog

tökjogos, nem tudjuk az igazságot.
de csak ha a tényekre hagyatkozunk, az is rohadt para. kézenfogva járkálni meg egy egy ágyban aludni kisgyerekekkel... meg mik voltak azok a telefonbeszélgetések meg levelek, atyaég.
a lányát sajnálom.
a film meg dögunalom volt


kemotox
(addikt)
Blog

.

[ Szerkesztve ]


Pete55555
(addikt)

Utólag a családtagok szivatása nem hiszem, hogy bármilyen jog szerint korrekt lenne

Tévedsz, Észak Koreában 3 generációra büntetnek.

( :P )

Viccen kívül: Azért talán nem Észak Koreának kéne lennie a követendő példának...


philoxenia
(MODERÁTOR)
Blog

Csak hipotetikusan. Adott egy ember. Életében bűnözéssel keresett x millió dollárt, de ez csak a halála után derült ki. A gyermeke vígan él az örökölt javakból. Mi a teendő?
Az utód a tettekért nyilván nem felelős, azonban a pénz amit örökölt.... :U


kemotox
(addikt)
Blog

MJ lánya profitált bárhogyan is a dologból?


philoxenia
(MODERÁTOR)
Blog

Mire gondolsz? A molesztálás/nem molesztálásra, vagy az öröklésre? Szándékosan nem a konkrét esetet hoztam fel, mert nem ismerem olyan mélységben a dolgot, hogy megítéljem. Híres ember gyerekének lenni egyszerre jó és rossz is nyilván. Itt csak arra szerettem volna utalni, hogy például a magyar törvények szerint nem mazsolázhatsz örökléskor. Mindent vagy semmit. Nincs olyan, hogy az adósságot nem kérem, csak a házat....
Dakota Johnson például biztosan pont akkora eséllyel jutott be egy castingra, mint a Montanából egy éve érkezett, jelenleg pincérnőként dolgozó hasonló korú színészpalánta... Egy pesti orvos házaspár gyereke pont akkora eséllyel lehet orvos, mint a Nógrádkarikafalván felnövő funkcionális analfabéta szülők gyereke... stb. Minden származásnak/családnak vannak előnyei és hátrányai. Persze nem feltétlenül ugyanannyi...


Ramirex
(csendes tag)
Blog

Miért 10 évvel a halála után szórakoznak? Így Jackó meg se tudja védeni magát. Fasság az egész


Lauda
(félisten)
Blog

El kell kobozni a penzt es kesz. Az orokost csak akkor lehet es kell buntetni, ha bizonyithato, hogy tudott a penz eredeterol.


JoeCockBill
(senior tag)
Blog

mondjuk ezt nem értem. mi lenne ha élne? azt mondaná nem igaz. és ennyi. mi mást tehetne?


t72killer
(titán)
Blog

Ha bírósági ítélet született - és nem csak a fészbúkon megy a hiszti - akkor a bizonyítottan eltulajdonított összeg sorsáról lehet beszélni.

A kérdés, hogy az örökhagyási eljárás lezárta után van-e bármi szava a "hitelezőnek" - aki esetünkben bűncselekmény áldozata:F? Azt tudom, hogyha az elhunytnak pl adóssága van, azt levonják az örökségből. De kérdés, hogy utólag csengethet-e egy hitelező, hogy heló, anyukád-apukád tartozott nekünk 10évvel ezelőtt 500eFt-al, ami mára a kamatokkal együtt 25milla és sipirc kifelé a házból, "mert az a miénk":F?

#31: ebben az esetben ugye a bűncselekményből pénz nem származott. Magyar jogrendszerben ennyi is lenne a sztori vége. USA-ban a büntetőjogi sztorinak szintén vége van a halálesettel, a polgári pereskedés kérdéses: ha annakidején vádat emeltek volna Jackson ellen és elítélik, akkor mennyi kártérítést kellett volna adnia a sértettnek? Ez gyakorlatilag adóssággal terheli az örökséget, de kérdés, hogy az ilyen igényeket nem illene-e még az örökhagyási eljárás ELŐTT benyújtani, és nem több évvel az elkövető halála után?? Főleg, hogy az elkövető nyilvánvalóan halála előtt követte el, amit elkövetett, a sértettnek bőven volt ideje panaszt tenni.

[ Szerkesztve ]


philoxenia
(MODERÁTOR)
Blog

Akkor például bizonyos politikusok leszármazottai szerinted joggal birtokolnak bármilyen javakat már? :F


t72killer
(titán)
Blog

Itt nem az én véleményem számít, hanem az adott ország örökösödési törvénykezése. Azaz meddig lehet egy örökséggel szemben igénnyel előállni - illetve kirívó esetekben (pl tömeggyilkos diktátorok elleni eljárás - amikor őket a saját maguk által alkotott törvények "természetesen" megvédik) alkalmaznak-e nemzetközi vagy a törvénysértő állapotot megelőző szabályokat.

Itt erről persze nincs szó, Jackson sima állampolgár volt, a törvényekre nulla befolyással - azaz az érvényes amcsi jogrend szerint kell eljárni.


philoxenia
(MODERÁTOR)
Blog

Írtam, hogy nem a konkrét esetre gondolok. ;)
Amúgy arra inkább "ez a fajta jog" vonatkozik.

[ Szerkesztve ]


t72killer
(titán)
Blog

"Általánosságban" többféle eset lehetséges:

Az elhunyt tolvaj volt és xy-tól ellopott egy zongorát, amiről halála után 2évvel deríti ki az eredeti tulaj, hogy hol van: az örökös gyakorlatilag orgazda.

Az elhunyt tartozott valakinek, de a hitelező leszarta az egészet és amikor az adósa meghalt, a füle botját se mozgatta, majd pár év múlva kezd hisztizni, hogy neki kéne a pénz márpedig kamatostul. - na erre vannak különböző elévülési és jogvesztési klauzúrák, országonként más és más feltételekkel.

Az elhunyt nem vagyoni jellegű kárt okozott/nem húzott anyagi hasznot a bűncselekényből: itt nincs mit lefoglalni. Az elhunyttal szemben még életében kellett volna büntetőjogi eljárást lefolytatni (halott elkövetővel a legtöbb büntetőjog nem foglalkozik, jobb dolguk is van...), ami bizonyítékul szolgálhat a polgári peres kártérítési eljáráshoz.


philoxenia
(MODERÁTOR)
Blog

Az elhunyt nem vagyoni jellegű kárt okozott/nem húzott anyagi hasznot a bűncselekényből: itt nincs mit lefoglalni. Az elhunyttal szemben még életében kellett volna büntetőjogi eljárást lefolytatni (halott elkövetővel a legtöbb büntetőjog nem foglalkozik, jobb dolguk is van...), ami bizonyítékul szolgálhat a polgári peres kártérítési eljáráshoz.

Ez saját kútfő, vagy van rá idézhető törvény?


t72killer
(titán)
Blog

a kulcsszó a halott elkövető.

A nyomozás megszüntetésének okai:
...
"a gyanúsított halála, elévülés, kegyelem miatt,"

Ez mondjuk a magyar jog, nem az amerikai.


philoxenia
(MODERÁTOR)
Blog

Vannak el nem évülő bűncselekmények... [link]


Elektrosokk
(addikt)

Ő maga is bevallotta hogy szeret gyerekekkel együtt aludni. Szerinted egy 30 èves "meglett" Fèrfinèl ez normàlis?


Eastman
(őstag)
Blog

Nem hasonlítanak.


t72killer
(titán)
Blog

A halállal nem évülne el:F? Hogy szabsz ki 2től 10évig letöltendőt egy hullára:F? A törvény idézett szövegében a vessző itt vagylagosságot jelent. Nyilvánvalóan nem kap valaki kegyelmet ÉS évül el egyszerre a bűncselekménye (+még fel is dobja a bakancsot a biztonság kedvéért)

#41: nekem is az a gyanúm, hogy bűncselekmények történtek, kérdés, hogy ezekután mennyire jogos a rokonság zaklatása a közösségi médiában (semennyire), illetve megfogalmazható-e velük szemben bármilyen anyagi jellegű kártérítés?

[ Szerkesztve ]


philoxenia
(MODERÁTOR)
Blog

Nyomozásról van szó, nem ítéletről. Az áldozatnak erősebb a joga az igazsághoz, mint az, hogy esetleg meghalt időközben az elkövető. [link]

[ Szerkesztve ]


t72killer
(titán)
Blog

Értem, a bírósági szakaszra nem tudom, mi vonatkozik, ha az elkövető meghal. Főleg akkor, ha az esetleges bűnössé nyilvánítás komoly adós-hitelező viszonyt is létesít az örökségen, azaz a sértettet kártalanítani kell az örökség terhére.

Nyilván ha a bűnelkövető halála idején folyamatban van az eljárás, akkor az örökségosztásnál ezt-pontosabban a párhuzamosan folyó polgári pert figyelembe kell venni. Utólag előáskálni meg valszleg x év elteltével már nem lehet, mert akkor az indiánok már kiperelték volna az utolsó európait is USA-ból.


Lauda
(félisten)
Blog

Ezt egy pszichológus tudná megmondani. Mindenesetre nem bűncselekmény.


philoxenia
(MODERÁTOR)
Blog

Az alapkérdés amúgy itt konkrétan nem az, hogy kaphatnak-e kártérítést az áldozatok, hanem az, hogy kimondható-e a bűnösség ennyi idő után ilyen ügyben. Az áldozat szempontjából szerintem mindegy, hogy meghalt-e már az elkövető. Megbocsátani élőnek is meg lehet, meg nem bocsátani pedig akár halottnak sem.
Igazából ügyvéd védheti a halottat is, objektív bizonyítékok pedig előkerülhetnek.


#90088192
(senior tag)
Blog

Talán az orosz Czár, Miklós a rettegett, aki kiásatta a halálra ítélt tábornokokat majd ismét bíróságra vitte őket... Persze a patkányokat is halálra ítélte, de ugye a ez mar állatjogi precedens ;]

Nem rossz ötlet akkor merre túrjunk, kezdjük a Pápákkal? Vagy hogyan tovább...Cook kapitány meg ér ?

Ez inkább abszurdum, Igen ha megkezdődött a gyanúsított élete során az eljárás, TELJESEN jogos, de így visszamenőleg, vissza kell varratni a fejeket is a lefejezett Francia arisztokrácia testeire, és holnaptól mehet a buli?

Akkor megyek a bíróságra, apám 2010-ben halt meg, nekem annyi szenvedést okozott, önmegvalósítási vágyával, máris mondom, hogy az urnából vegyek ki pépesítsek fel, és öntsenek ki belőle egy embert hogy perelni lehessen, mert En nem akartam megszületni!!!!
Kártérítést AKAROK, ezek szerint JOGOM van hozza!!!! :R

Es ez nem Jackorol szol, hanem egyszerűen egy agyament szélsősége a rendszernek.

Különben meg a legtöbb zenészt nem ismerem fel kép alapján, mert NEM érdekel, a ZENE alapján ítélem meg, sokszor a nevükre sem emlékszem.

Vagyis hidegen hagy, hogy "Magán emberként" elítélik vagy sem., mert ezen az alapon biztos találok valamit akar Beethovenről is, vagy Picassóról, vagy Arisztotelészről.

Ergo mindent dobjunk ki mert xar ember volt aki megalkotta, és vissza a barlangba :R

Szerintem ezen kellene gondolkozni :U


philoxenia
(MODERÁTOR)
Blog

Hát ennek a hozzászólásnak én nem sok tetejét éreztem. El kéne vonatkoztatni a zenésztől, ezeket a dolgait nem a színpadon csinálta... "Rettegett" az Iván volt, nem tudom melyik "Czár"-ra gondolsz. (esetleg cárra?)
Pápa az egy város. A pápákat meg nem tudom, hogy lehet egybekeverni...
De igazad van biztos a saját szempontodból, szerintem meg míg magad is áldozattá nem válsz, addig lesz ez a véleményed. Ilyen alapon elég megvárni, hogy meghaljon a tettes, minden bűnügyben....

Mondjuk meg kell vallani kevés számát szerettem, amit az emberiség ellen elkövetett az úgynevezett "zenéjével" az már magában elítélést érdemel. :P


#90088192
(senior tag)
Blog

Kérem a Kezdeti inkoherenciát, azon jelzések köze tenni ami a következő koherencia kezdetet jelzi.

Vagyis, hogy lefordítsam Magyarisztanra(Az irániak igya hívjak Magyarországot):

Ha most azt mondom az ük nagymamád egy pedofil volt, és szerzek ra 3 szemtanút akkor TE életed végig fizetsz nekem, mert milyen komoly károk keletkeztek bennem a halála után?

Érted mi az agymenés ebben a szituációban?

Nem az hogy mi tortent vagy mi sem, hanem jogot ad arra, hogy halála után büntessünk valakit, és családfáját, gondolom, ha most belengetnek Neked hogy visszamenőleg évi +10% adót be kell fizetned, annak sem tapsolnál.

Ezen a logika menten viszont TE azt mondod rendben van...

SZVSZ meg nincs, mert Iván a rettegett mar meghalt, és nem ásta senki ki, hogy elítéljék újra, sőt a leszármazottai sincsenek rajta a jóvátételt fizetők listáján ha jól sejtem.

Ezen az alapon az OSZZES egyházat be kellene perelni kiásni az elmúlt 5000 évben azokat akik tagok voltak és kompenzálást követelni...

En benne vagyok, de te mond az ügyésznek, mert mélyebb a hangod :R

üzenetek