[Re:] [talmida:] Káromkodva Cool-abb Kommunikálni? - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


talmida
(Közösségépítő)
Blog

Nem akartam bog blogját szétoffolni, ezért írom ide az odaillőket.


joey04
(titán)

a dolog számomra egyszerű
a káromkodást illemből szoktuk kihagyni általában a kommunikáció során. viszont a saját blog nem akar megfelelni semmilyen illemnek, ezért úgy beszélhet az ember, ahogy akar, nem úgy, ahogy az illem megkívánja. a káromkodás abban is segít, hogy jobban beleéld magad a történetbe, hiszen egy ilyen mondat: "a fene vigye el, milyen unalmas egy előadás" kb álmosító. ellenben egy "bazmeg ekkora geci nagy szart még nem láttam", sokkal jobban átadja, mennyire is egy fos volt az előadás.
teljesen egyszerű dolgoknál is bejön ez a séma, az hogy nagyon jó már nem elég kifejező, ha az van leírva, hogy kibaszott jó, tudom, hogy tényleg valami király dologról van szó.
a káromkodás nem illendő ismeretlenekkel szemben, hivatalos helyen, vagy olyan ismerősökkel szemben, akik ezt nem tolerálják. akik viszont igen, azoknak sokkal élvezetesebben lehet leírni, elmondani egy adott történetet. a személyes blog is maximum azoknak szól, akik tolerálják ezt a stílust, ezért ott megengedett szvsz.


talmida
(Közösségépítő)
Blog

Hmm. Képzeld, van itt egy magyar barátunk, aki ugyanezt mondja, mint te. Sőt azt hiányolja, hogy angolul nem lehet olyan jól káromkodni, mint magyarul, mert nincsenek rá megfelelő szavak. A magyar nyelv bezzeg micsoda széles skálát kínál a káromkodni óhajtóknak. Ezekszerint tényleg nagyot változott a kultúra, mert a káromkodás ma már nem negatívum, hanem "csak" egy szinező elem, ha jól értem?

Az iskolákban is elfogadott ez? Hivatalos helyeken is? Pl rendőrrel is beszélhetsz káromkodva?

[ Szerkesztve ]


joey04
(titán)

hát annyira nincs megengedve az iskolában mint amennyie Bog elengedi magát, de enyhébb a szigor ezen a téren (is). de hivatalos helyen, hivatalos emberekkel szemben azért nem illik most sem.


mephi666
(nagyúr)
Blog

nekem is ő jutott eszembe azonnal, de ő szerintem igényesen és nagyon egyedi stílusban csinálja... az ő írását 100szor élvezetesebb olvasni és felüdítően szórakoztató, mintha akárki helyesírási hibákkal megfűszerezett szörnyűségét kellene...

eszembe jutott ide egy mondat: "franciául kéj káromkodni... mintha selyemmel törölnénk a seggünket" :))


Vakegérke
(veterán)
Blog

Bog írásai tényleg ízesek, de korántsem hiszem, hogy trágár szavakkal fűszerezve ízesebbek, mint szalonképesen.

Nos, aki ismeri itteni létemet, az tudja, hogy távol áll tőlem az a hangnem, amit a kocsis használ. Semmire sem jó.

Van ám még valami. Sokszor szó esett arról, hogy néhány gyerkőc talán éppen innen szedi fel a szóhasználatot, stílust, hiszen itt felnőtt nénik és bácsik osztják az igét, márpedig ha ők így beszélnek, írnak, az csakis jó lehet.
Na, csókolom alássan, ez a veszélye a dolognak.

Aki itt megszólal, az felelősséggel tartozik azok iránt, akikhez szól. Tolerancia nincs. Gyerekek is olvashatják az írásokat, bejegyzéseket.

Megnyugtatok mindenkit, tartom saját színvonalamat. :)


joey04
(titán)

MATRIX jeee. :R


joey04
(titán)

Semmire sem jó.
te nem tudod jól használni.


Vakegérke
(veterán)
Blog

Tévedsz. :K

Szép a mi nyelvünk, a legárnyaltabb a világon. Káromkodásban is az elsők között vagyunk. Nem lennék annyira birtokában szókincsünknek, hogy egy jó kacskaringós "János bácsis"-t kikanyarítsak, úgy gondolod?
Nem teszem. :N


joey04
(titán)

lásd Bog írásait. azt te nem tudnád káromkodás nélkül olyan élvezetesen, humorosan visszaadni.


PazsitZ
(addikt)

Nem hiszem, hogy túlzottan terjednie kellene a káromkodásnak, főként ha valaki igényes írást akar kiadni a kezeiből. Bár a mai átlagos írások helyesírási képe alapján ez sem annyira meglepő.
Mindenesetre van ahol jól mutat a káromkodás: [link] :DDD


mephi666
(nagyúr)
Blog

szombaton néztem épp újra :) el nem tudnék képzelni belőle egy cenzúrázott változatot... tarantino "gengszter-világában" a levegőben van a ronda beszéd... (ami nem megy át ész nélküli hülye káromkodásba) nagyon kell is hozzá... jól el van találva mindig az arány...


copin
(őstag)

Bog
(HÁZIGAZDA)
Blog

Hella,

nem kúlabb káromkodva kommunikálni. De remélem, hogy a személyes blogomban megtehetem. Vannak olyan helyzetek, amikor egyetlen trágár szóval sokkal többet kifejezhetsz, mintha megpróbálod körülírni. És igen, azt gondolom, hogy a személyes, nem mobilos témákat felölelő blogomban mondjuk pont úgy szeretnék írni, ahogyan Neked, vagy akárkinek elmesélném azokat a történeteket, sztorikat egy sör (muhaha: bor!) mellett, lazán, kötetlenül, átéléssel.

Ennyi.

copin: nem azért, hogy büszkélkedjek, de a pornolize.com jelenlegi szókincsét egy haverommal hoztuk össze uszkve kilenc éve... :D


7600 GS
(addikt)
Blog

Így van, saját blogjába mindenki azt ír, amit akar! :K :K De egyébként talmidának nincs igaza, én el tudom olvasni a blogod minden bejegyzését, nekem nincs benne idegen szó! :DDD :D

[ Szerkesztve ]


puttputt
(őstag)
Blog

Az igazi kínai meg olyan, mintha a beszélgetőpartnert folyamatosan elküldenéd a...! :DDD ..., de tényleg. A vicc az, hogy üzleti tárgyalásokon végképp. Akkor még ordibálnak is! :))


NoLF
(addikt)
Blog

na most akkor hogy is van ez? "KÁROMKODVA COOL-ABB"

tehát káromkodni tré, de cool-kodni nem? :F


cizoe
(őstag)
Blog

Bog írásaival meg speciel semmi bajom nincs, lehet én vagyok egy alpárai szemétláda, de bizonyos környezetben, bizonyos elmondanivalóhoz ez rendben van. A kiskölköket meg ne már a Logout-tól féltsük, kapnak azok elég mocskot az interneten, meg se kottyan ez nekik. Kicsit nem értem ezeket az aggódó de közben meg gyengén jóarcoskodó írásokat. Szvsz ettől senki sem fog a fejéhez kapni, és máshogy írni az biztos, maximum csak felesleges vitát szül, még feleslegesebb problémákkal együtt.

Na meg ettől a "Cool"-dologtól én is a fejemet fogom... Ez valami pozitív jelző akart lenni, mert én pl hányok tőle ha meghallom. :(

"Pl bog érdekes témákról nagyon érdekesen ír, de lassan gyerekeknek már olvashatatlanok lesznek az írásai, mert minden második szava valami ocsmányság. De feltétlen szükség van erre?" - Ó mert aztán a ganéj helyesírású és a tartalmi nulla postok jobb példák? Szerintem nem.

"VAGY MI A * VAN?" - Kikívánkozik? Miért nem írod le? ;) Na látod. :)

"Vagy odajutottunk, hogy a szavakat már jobb észre sem venni?" - címszavak: Internet - 2009. Ha nincs egy személyes igényeidnek megfelelő szűrő a fejedben, megbolondulsz. Nekem is csak most épülget. :)

"Még valamit előrebocsájtok, mégpedig azt, hogy nem kiabálok" - Néhol mégis beragadt a caps. :D ;)

Mindenféle rosszindulat nélkül, továbbra is: Cizoe

[ Szerkesztve ]


FPéter
(aktív tag)
Blog

Na ja, ez pont olyan, mint angol szavakkal teletűzdelni a mondanivalódat. Szerintem sokkal színesebbek, jobban visszaadják egy történet hangulatát azok az írások, amelyek nem követnek görcsösen mindenféle illemet, meggyőződést, társadalmi-vallási elvárást, vazze!


tkazmer
(addikt)
Blog

és vajon miért "Cool-abb" mindenféle kis villogó vackokkal teletűzdelni a blogbejegyzést, mint ahogy te tetted?
a káromkodás az egy dolog, de ettől még olvashatatlan is lesz...


Dr. Oid
(aktív tag)
Blog

Szerintem nem jobb káromkodva kommunikálni, viszont még a komoly irodalomban is megfigyelhető ez, mint stílus és kifejezőeszköz. Ettől függetlenül bizonyos helyzetekben messzemenőkig nem pártolom ezt, de jellemzően nem egy blogban fog feltűnni.
Viszont ha már felmerült a szép magyar nyelv védelme, engedtessék meg jeleznem, hogy helytelenül írni és smileykkal teleszórt szöveget gyártani sem cool.


talmida
(Közösségépítő)
Blog

Értem is meg nem is. Szó se róla, nem a blogoddal van gondom, csak azt akartam tudni, hogy tényleg nincs-e más alternatíva is, nincs-e valami más módja is a találó kifejezéseknek? És nem elfelejteni, hogy elsősorban kérdeztem.

Azért téged választottalak példának, mert jól feltételeztem, hogy nem érted félre, nem sértődsz meg stb és azért is, mert a te írásaid valóban érdekesebbek az átlagnál. De talán azok lennének "szállóigék" nélkül is. És mégegyszer, nem csak rólad ill. nem csak neked szólt, amit kérdeztem.

tkazmer, FPéter, cizoe és a többiek : Nekem nem szokásom kúl-ozni, itt láttam, hogy ez szinte már úgy beépült a nyelvezetbe, mint a káromkodás.

Smile-okat kiszedtem, hogy minden gond nélkül el tudjátok olvasni. hehe [OFF]Káromkodás választék nincs még beépítve, de smile igen, azért használtam balgán, mert azt hittem, azért adott a lehetőség, hogy az ember érzékletesebbé tegye a pillanatnyi lelkiállapotát, hozzáállását...és azt se gondoltam, h ez +botránkoz'st okoz, ..de már javítottam, happy lehet mindenki[/OFF]

Apropó, angol szavakkal teletűzdelt. Cool, User, Logout, Laptop (top-lap), evolúció, trendi, ...hirtelen ennyi jut csak az eszembe, talán többet nem is használtam. Erre gondoltál? No comment. Ne nevettessetek! :DDD

Nem vagyok nyelvvédő, csak tudni szeretném az igazságot, hogy mi az ábra? Ha jól értem, jól sejtettem.

Nem kívánkozott ki, csak, mint mondtam, a fülembe csengett, mint a lagzis zene, amit nem tudsz kiverni a fejedből. Nekem ez nem tetszik.

[ Szerkesztve ]


Bog
(HÁZIGAZDA)
Blog

Hát. Én így írok, ha szabadon engedem magamat. Nem is baj, ha korhatáros, mert vagyok annyira beképzelt, hogy azt gondoljam, hogy egy bizonyos kor alatt egyébként sem lehet felfogni a hülye poénokat és az utalásokat. :D

De mindjárt kiteszek egy postot a maláj kurvákról, csakazértis! :))


NoLF
(addikt)
Blog

a vákuumfóliázott darabokról, melyeket igény szerint napokra lebontva, a szekrényben lehet tárolni, s napnak és napszaknak megfelelően igénybe venni a szolgáltatásait? :K


tkazmer
(addikt)
Blog

kármokodás választék tényleg nincs, szép is lenne, ha a bmeget mindenki csak akkor használná, ha látná kiírva a hozzászólás szerkesztő ablak alján:)
alapvetően persze, nincsen gondom a smiley-kkal, az internetes kommunikáció (talán fontos) részei, csak arra céloztam, hogy míg te a smiley-kat, addig más egyszerűen nyelvünk fordulatait használja érzelmeinek kifejezésére. nem hiszem emiatt, hogy ezzel bármi gond lenne, ameddig nem egy bizonyos színvonal megütése a cél.
annál a "bizonyos színvonalnál" viszont a smiley-k sem igazán megengedhetőek...


Dr. Oid
(aktív tag)
Blog

Ha már a javítások felmerültek: nem halmozunk írásjeleket, viszont a vesszőket kitesszük. Nem írunk csupa nagybetűvel mondatokat.
Szerintem így írni nagyobb probléma, mint a stílushoz illeszkedve argót vagy illetlen szavakat használni.


talmida
(Közösségépítő)
Blog

"sZINTÉN CSATLAKOZOM , AZ ELObbiekben hozzászoltakhoz , ez kiráj lessz."
by GrG1210

en pedig matol ekezetet sem fogok hasznalni ;] mert ha egyeseknek (barkinek, mindenkinek) szabad karomkodni, akkor egyeseknek (ppppl nekm) + szabad ugy irni, ahoigy nekem KENyeLMes. :)) ja es termeszetesen nem fogok elfelejtkezni a smilekrol. :R

[ Szerkesztve ]


Dr. Oid
(aktív tag)
Blog

Vedd úgy, hogy nem szóltam. Ha nem akarod megérteni, mit írok, nem tépem a számat feleslegesen. Kellemes szmájlizást!


talmida
(Közösségépítő)
Blog

Teljesen ertelek, es koszi szepen a segitseget! ;) Megszívlelem!


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Engem nem zavar, pedig a hétköznapi életben sosem jön számra trágár szó. A legdurvább az a "rohadt francba", meg a "szentségit" szokott lenni. :DDD Ez saját blog, és speciel bog írásainak ad egy kis egyedi bukét. :) (Nekem már a South Park sem az igazi kisípolgatva, ezért nézem magyarul, bármennyire is romlik a szinkron minősége az újabb részeknél...)


talmida
(Közösségépítő)
Blog

Igaz, es bognak meg szinte meg jol is all...En altalanossagban gondoltam folvetni a kerdest. Megkaptam a feleletet. Koszonom. Es, hat sajnos, vagy nem sajnos, de valoban +valtozott a vilag. Megvaltozott a nyelv. Ez van. Vagy megszox vagy megszox.

[ Szerkesztve ]


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Hát, azért a magyar kocsmalegényt száz éve sem kellett ám félteni, ha káromkodásról volt szó. ;] Mondhatni, a nyelv ezen perifériájának "gazdagsága" már-már unikum. (Más kérdés, hogy én élőszóban is megkísérlek hasonlóan fogalmazni, mint szövegben, legföljebb ha több szóismétléssel... Tehát fordítva működöm, mint Bog technikája, és néha még a kezemmel is szónok-módra mutogatok, ami a legtöbbeket idegesít... :D Asszem, a másik véglet.)


talmida
(Közösségépítő)
Blog

Fiatal korod ellenere te nemes egyszeruseggel es eleganciaval beszelsz. :R De nem ez a jellemzo manapsag. .... ma a kocsma/bulinyelv a norma. (regen ez nem volt ennyire uralkodo...)

[ Szerkesztve ]


bullseye
(addikt)
Blog

A ritka, indokolt és jó helyen használt trágárság komoly stílusérték lehet. Emlékszem egy 89 körüli kabarészámra. Megyesi Gusztáv írta, Benedek Miklós adta elő, a szokott eleganciájával. A közepe táján volt egy Tarantínós mondat. De az, ott, hatalmasat is ütött.

Aztán vannak olyan filmek, előadások, amiket telekáromkodnak és mégis kedvelhetőek. De ott sem csak a káromkodások miatt. Az kissé kötetlenebbé teszi a hangnemet, de a lényeg a többi szöveg. Pl. George Carlin a káromkodása nélkül is állati jó lenne. Van amikor kell a trágársága hangsúlyozni valamit, van amikor csak jólesik neki, vagy gördülékenyebbé teszi a szöveget - de a szöveg emellett remek. Gordon Ramsey is fákkolhatna kevesebbet, de ő zsigeri őszinte, ő azzal hazudna. Sőt, a szinkronon is jól látható ahol vágják rendesen a szöveget: legtöbbször nem gond, de néha elvész egy-egy igazán kemény Csernusos mondata...

És aztán vannak, akik ebből nem értik meg, hogy a káromkodásokat közrefogó rész is fontos, ill. azt képtelenek azt megfelelő minőségben hozni, hát reménykednek a káromkodás erejében, és akkor már sokkal többet is használnak belőlük :) és vannak akiknek ez bejön (életkor, IQ...), úgyhogy azt hiszik mindenkinek. És emiatt egyre több embernek jön is be sajnos.


bullseye
(addikt)
Blog

South Park tudtommal azon kevés csodák egyike, melyben magyarul sokkal többet káromkodnak. Bár Dr. House is erreflé tart, mióta kUlka átértelmezte a szerepet...


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Ezt jól tudod, mármint az előbbit, azért is mondtam. Dr. House-t meg csak addig néztem magyarul, míg Szakácsi élt. Kulkát egy tenyérbemászó szerepű John Malkovich hangjaként el tudom fogadni, de House-ként Szakácsi után nem vagyok képes. Szóval arról nyilatkozni nem tudok :D


JetiRulez
(őstag)
Blog

Ahogy növök felfelé (mind fizikailag, mind szellemileg), igyekszem egyre kevesebbet káromkodni. Bár, ha a helyzet úgy hozza... Szóval azt akarom mondani, hogy többnyire nyomatékosító szóként használom vagy helyettesítek egy kifejezést, ami nem jut eszembe. De ez hangulattól is függhet.


Eastman
(őstag)
Blog

Hát ja. ...de a kocsmalegényt nem hatvanháromezer ember olvassa.

(#23) Bog: ...ja, hogy csakazértis? Én ezt eddig nem tudtam, hogy csakazértis. Most olvasom. Azt hittem, hogy az örömöd osztod meg. Mer' az nem ugyanaz mint a dacból, meg majd én megmutatom.

Csak azért keresek rajtad fogást, hogy szokjad. Egy gyerekkori barátom egyedül maradt ezzel a stílussal. Pedig akkora spíler a jazzdobon mint te az okosfonon. Senki sincs már mellette, pedig nem egyszer 10-20 percig tapsolta a közönség a dobszólóját. Ennek mára már vége. Magányos ember lett a tapló stílusával, pedig volt akkora dumája mint neked. Napokig röhögtünk rajta (vele) míg az eszénél volt. Nekem mindegy. Ez a te korszakod. Én vagyok koravén azt tudom. Csak azért öklendezem fel a véleményem, mert félig "itt élek" én is, meg még pluszban Vízöntő vagyok, meg simán pofátlan.

Attól mert "kurvázol" meg "faszozol", mert anno a lakótelepen szállóige volt, hogy "lecigganthatna most két maláj kurva" mikor leittátok a sörről a habot, még értékes ember vagy. Azok egyike akiknek hasznos a munkája, hiteles és megkérdőjelezhetetlen teljesítmény van a cikkei mögött. Tiszteletem.

Próbáld kigondolni a határaid, mert 20-on még laza, hogy bebaszunk, meg behányunk, meg "faszom", 30-on még van kivel röhögni rajta de 40-en már gáz lesz.

Komolyan nem értem, hogy miért turkálsz a szarban mikor hatszor ilyen jó stand uppot tudnál írni, ha kihúznád az egyik kezed belőle.

A magyar nyelv és irodalom adott hozzá.

A többit kb két éve már leírtam itt. Egy-két link nem él, de a véleményem még igen.

Szorri Talmida!

[ Szerkesztve ]


Crystalheart
(senior tag)
Blog

"Hát ja. ...de a kocsmalegényt nem hatvanháromezer ember olvassa."

Nos, speciel arra a megállapításra válaszoltam ott, hogy a nyelv ilyen negatív irányba változik. Változik, az tény, de az átlag szleng - akár trágárságoktól mentesen is - ebben nagyobb szerepet játszik. Meg ugye a netes szleng... :) Én egészen addig, míg értelmes emberekről beszélünk, nem érzem veszélyét. Gond csak a befolyásolható, gyenge jellemű és primitív emberekkel van, mert ők sok esetben komolyan nem is képesek másképp kifejezni magukat. (Hadd ne részletezzem, ez miért az iskola és a szülők felelőssége, együtt.)


joey04
(titán)

Egyébként nagyon látszik szerintem, hogy talmida nem itthon van.
Próbálja ráhúzni a mostani elkorcsosult internet nyelvezetet a fórumra, ami viszont szerencsére itt nem állja meg a helyét, gondolok pl a Cool-abb kifejezésre, vagy a müxik, +változott stb. Olyan, mint a hogy "h"-ként feltüntetve. Anno én is írtam így, de rájöttem igénytelen. Szóval rosszul méri föl a szokásokat, szerintem. A káromkodás az valóban nem olyan megbotránkoztató szerepet tölt be, mint régen, bár látom pár embert zavar, hát ők így jártak. :)


concret_hp
(addikt)
Blog

kúlabb hát vazeg' :D

amugy sztem nem :U btw ha az mlm-es bog bejegyzésre gondolsz, az sztem még nem olyan gáz :U

[ Szerkesztve ]


Eastman
(őstag)
Blog

Értem. ...csak a fonal végét kaptam fel.


talmida
(Közösségépítő)
Blog

Nem kell elnezest kerned, a lenyegre koncentraltam, azzal pedig egyetertek. :R

joey20 Nem kivanom, hogy elolvasd minden irasomat es hsz-omat, de hidd el, altalaban nem irok direkt slendrianul, mint mostanaban, magyarul nem ez a jellemzo ram. :U

bullseye #34 Igen, tenyleg neha elofordulhat, hogy "helyenvalo" vagy indokolt egy-egy cifrasag, de ez nem jelenti azt, hogy mindig igy kell beszelni.

[ Szerkesztve ]


joey04
(titán)

félreértettél. :)
tudom, hogy te nem így szoktál írni.
arra gondoltam, hogy tévesen hiszed azt, hogy ez annyira elterjedt, mert szerencsére nem így van


talmida
(Közösségépítő)
Blog

Ja, bocs, tenyleg felreertettem. Akkor azt is mondod, hogy a karomkodas sem olyan elterjedt, mint ahogy gondolom? Az jo lenne!


Vakegérke
(veterán)
Blog

Amondó volnék, hogy kötelezővé kéne tenni a PH!-n az eszkimó nyelv használatát. Abban állítólag nincs trágár szó. ;)


Móci
(addikt)
Blog

Maláj kurvák... :C

Én amondó volnék, hogy a magyar nyelvhez hozzátartozik a szép, ízes, cifra káromkodás is.
Persze nem azért, hogy minden második szavunk az legyen, de bizony mi igencsak tudjuk ragozni a szidalmakat, s sokszor kell is.
Én is szoktam káromkodni, persze ez helyzetfüggő. Normális társaságban az ember visszafogja magát(legalábbis próbálja), otthon, vagy esetleg egy lazább baráti körben el lehet ereszteni egy kis káromkodást. Szerintem.
Úgyhogy gyerekek ne káromkodjatok, asszátokmeg. :DDD


mephi666
(nagyúr)
Blog

igen... én is mondom mindig, hogy le kellene szokni erről a kib@szott, k*rva káromkodásról :DD régen kemény csocsóparti közben született nálunk valahogy egy helyi káromkodás: "a partizán anyádat!" :B

üzenetek