Mert talán 5 méteren túl is körül kéne nézni.
[ Szerkesztve ]
Mert talán 5 méteren túl is körül kéne nézni.
[ Szerkesztve ]
hát pedig én találkoztam már olyan csajszival, aki sportos, külsőre is bejön, humoros, belsőre is bejön, sunáznám
Ez csak valami tudományos fantasztikum lesz
Ha mégis létezne, priviben várom az elérhetőségét.
Vagy inkább úgy kéne fogalmazni, hogy a csúnyák, kövérek nagyobb számban közvetlenebbek, mert ha már csúnyák akkor legalább ellensúlyozzák a dolgot azzal hogy jófejek meg kedvesek.
Egy bomba modell meg lehet rohadt bunkó, attól még ugyanúgy kívánni fogja az ember mert jól néz ki és beindít. A csúnyának meg valamit kell tennie érte a viselkedésével hogy elérjen másnál bármit is. Mert egy csúnya, mogorva nővel ki foglalkozna?
Az én barátnőm gyönyörű, intelligens, megértő, segítőkész, ergo 5/5!
Szóval uraim létezik jó nő, csak várni kell rá (vagy netán kézzel-lábbal keresni??)!
[ Szerkesztve ]
Majd bevált ő is gonoszba, és belédvágja a kést míg alszol.
Áhh nem! Ill. am sem tartok a szobámban kést, csak viperát és gázsprayt!
Na akkor vigyázz, nehogy átsoroljon az árpád sávba
[ Szerkesztve ]
Az, hogy valaki csúnya, elég relatív, nemde?
^Clown
Nem mindig.
[ Szerkesztve ]
Ez igaz. Bár erős a gyanúm, hogy a szóban forgó esetekben a legtöbben egyetértenének velem.
De amúgy igaz. Voltam fülig szerelmes olyan lányba akit egyedül én láttam szépnek. És akkor abszolút nem értetem, hogy lehet ez.
Ismerek rengeteg szép, kedves és jó humorú nőt. Csak azok nem állnak szóba földi halandókkal párkapcsolat szempontjából.
MIért van az, hogy a közvetlen, jó humorú nők csúnyák és kövérek...?
Mert ilyen nő nincs
amúgy a nicked a török államvasutak betűjele
[ Szerkesztve ]
Tényleg
Amúgy ezért lett TCDD. Aznap vizsgáztam környezetkémiából, mikor regeltem, és hirtelen nem volt jobb ötletem.
Akkor lehetne az is a kérdés, hogy miért van annyi földi halandó?
"Az a baj, hogy a nők vagy csúnyák, vagy szépek és buták,
Vagy, ha szépek és okosak is egyben, nem állnak szóba velem.
Ki érti ezt? Ki érti ezt? Én nem."
(KFT: Elizabet)
Kicsit kibővítem, mert irígy vagyok.
Szóval a húgomnak volt egy barátnője, aki a férfiak 99%-ának álomnő. Nem csak szép volt, hanem okos, közvetlen, barátságos is mindenkivel. Szerintem bármely pasit megkaphatott volna, de mivel annyi udvarlója volt, mint égen a csillag, így rájött, hogy a gazdagok között is vannak jófej és kedves srácok, akikkel sokkal több élményt szerezhetett. Megszokta a jólétet. Ez már elég rég volt, utoljára azt hallottam róla, hogy a férjével vettek egy szigetett Franciaországban, és azóta ott élnek gyerekeikkel. Boldogan.
Hülyeség. Nem egy olyan csajt ismerek, aki ki is néz vhogy meg jó a humora.
Még tinédzser vagyok, ez még belefér. Ha hallanád hogy osztálytársaim hogy beszélnek....
azért, mert nekik csak így van esélyük dákeszhez jutni.
a jó csajok jófejség nélkül is megkapják a bránert. aztán majd 35 évesen eszmélnek, hogy az a farok nem az a farok, amire nekik szükségük van. utána majd jófejek és megértőek lesznek, csak nekik már csináljon a halál gyereket.