[Re:] [TheLázs:] Miata tulajok! NA, főleg... - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


TheLázs
(csendes tag)
Blog

Na, most aztán végképp szeretnék egyet :) Valahogy ez lendített annak idején a simson-világ felé is, hiszen az is 80-as évek, csak az Magyarországon volt valóság.


Kisgépkezelő
(senior tag)

Én is MX5-öt akartam, bár nekem az NB tetszik, de utána részben pont a garázsprobléma miatt vettem inkább egy nyitható keménytetős kabriót. Még ha valahogy el is számolom magamban, hogy egy vagyont költök arra, hogy a kocsim jól aludjon, akkor is szerintem az egész autótartás értelmét megöli, ha messzebbre kell gyalogolnom a kocsimért, mint a legközelebbi buszmegálló.
Nyilván egy ilyen keménytetősnek is megvannak a maga hátrányai. Egyrészt mivel vagy 300 kiló pluszt cipel, ezért még úgy sem lesz sportos (ez mondjuk engem sose érdekelt), hogy egyébként majd kétszer olyan erős mint egy korai MX5, nem hátul hajt, és hiába transformersezi át magát a kocsi alig 15 másodperc alatt, akkor sem mindig van kedvem nyitogatni ilyen pár kilóméteres utakra, miközben egy Miatáé fél kézzel 1,5 másodperc. Van még egy szomorú mellékhatása az egy irányban hirtelen végtelenre növő térnek. Ha zenét hallgatok, amint nyitom a tetőt, hazamegy a felvételről a basszusgitáros. :D Valószínűleg ez a jelenség a puhatetősöknél is megvan, ha nem is ilyen durván.
Azért összességében nem bántam meg, mert sok szempontból jobban használható, mint egy kétüléses kisautó, de azért ha előbb lesz garázsom mint gyerekeim, akkor lecserélem egy rendes roadsterre.


TheLázs
(csendes tag)
Blog

Nálam most anyagilag a következő a helyzet:

Egyetemre járok, közben van egy munkám. A munkám annyit fizet, hogy lakást talán egyetem végével tudnék (még 1,5-2 év) elindítani Budapesten hitelre, de közel sem biztos, hogy itthon képzelem el az életet hosszú távon. Ebből a szempontból, ha akkor indítok el lakást Budapesten amikor kint normalizálódtak a dolgaim, az sem egy rossz terv, hiszen talán eljutunk oda pár év alatt, hogy a hitel albérlő formájában ismét kifizetheti "magát".

Ha veszek egy garázst - mondjuk sikerülne kifogni egy nem messzi darabot a koronapánik alatt - akkor az jó eséllyel tartani fogja az értékét, nem követek el vele hibát. Ha szükségem lenne a pénzre, akkor persze nem lehetne azonnal elpattitani.

Ez a Miata abszolút 120%-osan luxuscikk, hiszen van nálam autó, üzemanyagkártyával pedig éppen csak a mosást és tankolást kell nekem állnom.

Ezért hezitálok, mert előttem van még a lakás beszerzésének és az életem megalapozásának feladata. Most 23 vagyok, talán még lesz időm roadsterezni. De kicsit bújkál bennem a kisördög persze, hogy ha a 2000 €-s példány egészen okés, akkor nem hagyom porosodni ott, ahol épp van.


Hieronymus
(addikt)
Blog

"Most az a helyzet, hogy kaptam egy nagyon nagyon jónak tűnő ajánlatot. 2000 € "

Há...át. 8-10 éves példányokat kínálnak 10-12 ezer euróért. Persze lehet, hogy valóban jó vétel.
Ha meg akarod venni, érdemes lenne megnézetni egy hozzáértő szerelővel. A Simsonnal ellentétben itt rendszeres műszaki vizsga van. Ha ott derül ki, hogy több sebből vérzik az autó, a fájdalomküszöböt bőven átlépti a javítás költsége.

T9bben írták, a gyenge motort. Van belőle izmosabb változat Ha jól emlékszem 160 erős motorral is szerelik, ami ekkora autó esetében már elég sok mindenre.


tboldi
(nagyúr)

Amúgy én is szívesen Miatáznék, de az ND RF-fel és a 194 centis magasságommal nincsenek jó tapasztalataim. Tudom, hogy az előd NC-hez képest kisebb lett, de gyanítom, hogy sokkal azok sem lennének kellemesebbek. :D

Egyébként érdekes, hogy az aktuális 6-osban sem fér el a fejem, holott a 2 kategóriával kisebb Honda Jazzemben meg tök jól elvagyok.

[ Szerkesztve ]


TheLázs
(csendes tag)
Blog

Ne már! Az ND RF az első után szerintem a legszebb, ha nem még szebb. És kicsi. Kár.


szente
(addikt)
Blog

Magas emberek valamelyik Lotus ülést szoktak berakni, azzal alacsonyabban ülsz.


AxBattler
(félisten)

Ja, korábban láttam: elég szépen kikupáltad a Jazz-edet, grats hozzá! :C

Erősen gondolkodom, hogy jövőre lecserélem a Focus kombit egy ilyenre, amúgy is elsősorban városban használom...


tboldi
(nagyúr)

Az nagyobb baj, hogy a térdeimtől nem tudom tekerni a kormányt. Az alacsonyabb ülés csupán annyit segítene, hogy nem a szélvédő keretét bámulnám, hanem a napellenzőket. :D

(#28) AxBattler: Köszi! :R
Ha szeretnéd, bármikor lebeszéllek róla. ;] (Dehogy is! :N)

[ Szerkesztve ]


AxBattler
(félisten)

Meg is lepődtem volna... :D

Egyébként olyan 185cm testmagasságig még elviselhető a Miata?


TheLázs
(csendes tag)
Blog

Az előttem szólók szerint bőven. Én NB-ben ültem rövid ideig, és az nem tűnt kényelmetlennek (193 vagyok, egyszálbél)


csoki46
(aktív tag)
Blog

195 cm-rel, NB-m van. Pedig a miata közösség szerint ez az egyik legszűkebb belül.


tboldi
(nagyúr)

Nekem csak az ND RF volt meg, az kegyetlenül kicsi. :D
Ezt szemmagasságból lőttem, előre nézve tényleg a szélvédő keretét látom csak. Sajnos kívülről elfelejtettem lefotóztatni magam, annyira röhögtünk. :D

Plusz nálam további nehezítő tényező, hogy egy korábbi motorbaleset (szembejövő audis hölgy áttért az én sávomba) és 2 nyílt törés miatt a bal lábam nem úgy mozog már, mint a jobb, nem tudok rendesen be- és kiszállni ilyen sportosabb, laposabb autókba/ból.
A saját Jazzem így 3 centis ültetéssel még határeset, apum WagonR-ébe könnyebben beülök.


tboldi
(nagyúr)

Lejárt a szerk. idő.

Valahogy így nézhettem ki én is. :D


Hieronymus
(addikt)
Blog

"A legjobb indok Miata ellen egyébként a Fiat Barchetta."

Ha Fiat, akkor inkább Spider.
Közel hasonló árért, élhetőbb méretű autót lehet kapni. A Spider Németországban jobban tartja az árát.


AxBattler
(félisten)

Ne nekem mondd... ;)


tboldi
(nagyúr)

TheLázs!

Nézz be az autós topikba, most pont az MX-5 a téma. :)
És előkerült bbubby00 is. :D

[ Szerkesztve ]


szente
(addikt)
Blog

A reklám helye:[link]


TheLázs
(csendes tag)
Blog

Bertolddal már beszéltem :) Kivárom az októbert, de addig nyitva tartom a szemem!

üzenetek