Mikor én 24-26 voltam ugyan ez volt...
sorban
Sőt a lépcsőház ahol mamám lakott, 2008 közepe-09-ban 1 év alatt kinullázódott, először mamám aztán a szomszéd aztán az afölött lévő aztán a mamaám felett lévő, aztán márciusban az anyai nagyapám
A 90-es években meg kb minden évre 1-2 halott.
Most kollégám mamája aztán rá 1-2 hétre a nagyapja.(mármint a férje a nőnek)

A novembertől-márciusig tartó időszakban statisztikailag is nagyobb a halálozás, a D vitamin depresszió, jégen elcsúszás, hízókúrás kaják és időszakok.
Mondjuk nekem a tél ősz a kedvenc időszakom...ha lenne hó az se ártana mondjuk
A nyári döghőséget tűző napot izzadást rühellem.

[ Szerkesztve ]

Valami hasonló bejegyzés közzétételén gondolkoztam én is, csak valahogy nem éreztem úgy, hogy illene megírnom. Az egy dolog, hogy viszonylag régóta vagyok csendes tagja ennek a kis társaságnak, de komolyabban nem ismerek senkit.
Csupán hozzászólásokból, posztokból alakult ki néhány szellemarc bennem, ez nem elég ahhoz, hogy ilyen mély dolgokról írjak. Hiszen gyanítom, többen vagytok így itt, akik név szerint ismeritek egymást, akár össze is jártok haveri alapon, tehát nem nekem, kívülállónak kell ilyesmikről írnom, hanem nektek. Alanyi jogon tiétek az elsőbbség, mégha nekem lehet ugyanúgy fáj és hiányzik Eastman és Vakegérke. Nem is olyan rég még boldog karácsonyt kívántam nekik, most pedig ilyen hamar elmentek közülünk Szomorúan tapasztaltam én is, hogy egyre csak fogyatkozunk, Käytöskukka, Bitpork sem jelentkezett jó ideje, csak reménykedem, hogy minden rendben velük is, de ez a remény is halványodni látszik. Nem tudok mást mondani, csak amit a cikkben is olvasni lehet: vigyázzatok magatokra!😐

Össze kell tartanunk mint közösség, csak így tudjuk túltenni magunkat a nehéz időszakokon.

Én nagyon lemaradtam... Teljesen megdöbbentem olvasván, mi történt Vakegérkével, Eastmannel....

A Halál mindannyiunkat ott vár az Út végén...

Bitpork redditen aktiv, miatta nem kell aggodni

A halál nem az út vége hanem egy másik kezdete.

Semmi sem a mienk a világban, így az életünk sem. Maga a halál egy szomorú dolog mindenkinek az egyén körül. De aki meghal annak nem biztos hogy az. Legalábbis szerintem.

2021 ben elkaptam a china flu-t és volt egy ominózus éjszakám amikor 120 as pulzussal feküdtem 11 órán keresztül 39 fokos lázzal, miközben az összes végtagom zsibbadt. Megfordulni nem volt erőm. Órákon keresztül azon gondolkodtam hogy ha most meghalok szomorú lennék-e. Nem tudtam biztosra mondani hogy igen. Ez a tapasztalat picit felnyitotta a szememet hogy igazán mi fontos az életben: A boldogság. Azóta még jobban dolgozom hogy ezt elérjem, és mindent kivágjak az életemből ami nem számít és felesleges. Az egyetlen gondolat ami igazán felzaklatott az az volt hogy a családomra milyen hatással lenne a halálom.

Mindenki aki jelenleg él volt már halott, nem kell ettől félni. Viszont olyan opcióban pozitív lehet, mert mindent visszaadunk ami nyomaszt, bánt vagy terhel minket. Szerintem ez pozitív dolog.

Én ide sorolnám akik hirtelen eltűntek ,pedig ismert arcok voltak mind a PH lapcsaládjain .

-Zsolt72 ,
-Agyturbina ,
-Peterson ,
-LadyLorien,
-Cyberpunk,
-holozis_HUN

[ Szerkesztve ]

LadyLorien autoimmun betegséggel küzd. Hol jobban van, hol rosszabbul. Magánéleti problémái is voltak, de az most úgy tűnik, hogy rendeződött.

Köszönöm az információt

Ez jó dolog

wintikek
Fogalmam sincs , egyik napról a másikra eltűnt .
Hcl kollégával nem is olyan rég erről beszélgettünk , igazából én kérdeztem rá ,de nem tudtuk a miértjét .

A témaindítóhoz hozzászólva: sajnos ezek a dolgok elkerülhetetlenek és mindenkinél van az a pont, ahol valamilyen szinten hirtelen "fel kell nőni", mert az élet kegyetlenül odacsap minden téren.

Nálam érettségi előtt egy hónappal kezdődött a dominó effektus, ekkor halt meg nagyapám, aki nagyon közel állt hozzám. Utána három éven belül elment egy dédimama, másik nagyapa, nagybácsi, nagynéni, nagyapám testvére, majd annak felesége, végül nagymamám is nagyapám után 6 évvel. Mára gyakorlatilag egy nagymamám maradt, aki szintén nyolcvanon felül van, betegesen.

Tavaly majdnem elment anyukám. Láttuk, hogy baj van, de nem engedte, hogy mentőt hívjunk, mert "a kórházból senki sem jön haza élve" - ez a kovid kellős közepén volt. Végigszenvedte az éjszakát, majd másnap reggel bevittük és szerencsére felépült, de akkor nagyon kész voltam. Szóval nem egyszerű dolgok ezek...

Nekem 2007-ben az egyik nagynéném, 2008-ban az apai ágon lévő mamám, 2009-ben két hét eltéréssel meghalt az anyai ágon lévő papám, illetve a faterom. Minddel nagyon jó kapcsolatom volt.
Nehéz ügy ez.

Te jó ég... Itt vagyok 20+ éve, de nem vagyok nagyon aktív, viszont Eastman-t, Vakegérkét és Agyturbinát is kedveltem, borzasztó megtudni, ha valakivel történt valami.

Agyturbina is meghalt? Nem is olvastam.

ugyanezt akartam kérdezni, minap néztem az egyik blogposztját, szerző törölve... mondom mivan? ezt hogy?

valaki tud róla valami konkrétat? akár privátban...

[ Szerkesztve ]

Nem tudok róla, a mondat második fele nem vonatkozott rá, csak úgy általában írtam. De jogos, így lehetett érteni. Remélem ő jól van.

Pánikra semmi ok, én jól vagyok.

[ Szerkesztve ]

Nagyon helyes.

Igen, ezt is szokták mondani.

Akkor még eltettük a pezsgőt.

Nem halt meg. Éppen beszélek vele.

Nem adjuk át!

Majd te átadod , mi még élünk és cselekszünk

[ Szerkesztve ]

Sokáig úgy voltam, hogy majd 60 körül ráérek elkezdeni aggódni a halál miatt. Aztán tavaly egy orvos 20 perc alatt megmondta, hogy rákos vagyok 32 évesen. Még első stádiumban elkaptuk és megmaradtam, de azóta másképp állok az élethez.

Integra, Eastman, Vakegérke ...

jut eszembe... moonman?

[ Szerkesztve ]

Elege lett az idiótákból már évekkel ezelőtt.

mondjuk az ő szemszögéből ezen nem is csodálkozok nagyon

ezt örömmel olvasom

Amennyi öngyilkos posztot írtál, hol beszélgetsz vele?

Ennek én is örülök .

...egy barátommal (aki sajnos már nem él) beszélgettünk régebben - nagyjából 15 éve. Ő mondta, hogy az életed első felében a sors/isten/*.* - többnyire ad, aztán amikor átfordul az életed a "B" oldalra, akkor meg egyre inkább/szinte mindig csak elvesz. Ezt a saját sorsomon érzem át igazán. Életem első 30 évében lagzikba jártam, az utóbbi 20 évben meg temetésekre, és csak egyszer lagziba. Régen, amikor még gyermek voltam, a rokonságunk hatalmas volt, azon veszekedtek a nagyik, hogy kihez menjünk nyaralni, mikor kit látogassunk meg. A rokonságom ma a következőképpen fest:

-Anyám
-Lányom
-Öcsém
-Nagybátyám (anyám öccse).
És ennyi. Most omlott össze 23 év házasságom. 50 évesen kezdhetem a nulláról az életem. De először fel kellene állnom a padlóról.. Nem igazán megy.