üzenetek

hozzászólások


Cifu
(nagyúr)
Blog

Köszönjük a tesztet! :R

Alapvetően az a probléma, hogy aki már megégette magát második (harmadik?) vonalbéli gyártóval, mint UMi, Zopo, THL, Ulefone, stb., az nehezen veszi rá magát arra, hogy még egyszer önként felüljön a hullámvasútra (ez a diplomatikus szóhasználat volt).

Volt Zopo ZP998-am, és akkor is nézegettem THL-t (T100S), de azóta a saját közeli felhasználási körömben volt Zopo Hero1, Ulefone Power, UMi London, stb. és mellette persze Xiaomi Redmi 3 is például, és hát szóval... Valahogy mindig az volt a vége, hogy hiába adnak a második (harmadik) vonalbéli gyártók jó áron papíron jó hardvert, ha mindig van valami nyűg (a ZP998-ason a GPS-el, a Hero1 esetében a folyamatosan megfagyó alkalmazások, az UMi London esetében az érintőkijelző halt meg három hónap után, stb.), és a vége az, hogy az ember ráébred, hogy túl nagy árat fizet azért, hogy korlátozottan használható, avagy használhatatlan telefonért fizetett ki pénzt.

Félreértés ne essék, kívánom, hogy hosszú és boldog felhasználási tapasztalatot gyűjts a telefonnal. Csak én már egy ideje borsódzó háttal olvasom az ilyen teszteket, mert visszaemlékszem a saját ZP998-as esetemre, ahol végül is megmagyaráztam magamnak, hogy elégedett voltam a telefonnal a GPS probléma ellenére. Aha. Egy 91e Ft-s telefonnál ez önigazolás. De a 30e Ft-s Hero1 esetében is önigazolás volt, hogy hát ennyiért 2/16GB-os telefon az jó vásár. Aztán a párom agyvérzést kapott tőle, mert volt, hogy napjában kétszer kellett újraindítania... :U

Na azóta én kerülöm ezeket a másod (harmad) vonalbéli gyártókat, a Xiaomi / Huawei szintnél lejjebb nem szabad adni...

[ Szerkesztve ]


Nagya21
(addikt)

HAli!!
Először is gratulálok a teszthez, jól összeszedett mondhatni "mobilarénás" :DDD tesztet irtál, köszönet érte.

Csatlakozom az előttem szólóhoz, annyi módosítással, hogy szerintem a telefok alja a xiaomi-coolpad -meizu-LeEco(LeTv) legyen, ezen szint, illetve fölötte valószínűleg a bosszúság, hogy a telefon használhatatlan, elmarad.
Bár nekem a Zasszonynak vett Vodafone Smart Prime (alias Alcatel) telefonnal is voltak negatív élményeim, a morgás(a Zasszony részéről) mióta Honor P7Lite-t használ megszünt.

Üdv Nagya

[ Szerkesztve ]


macskea
(őstag)

Nem értem, hogy miért nevezed egyértelműen bullshitnek az unibody házakat és a nem cserélhető akkumulátorokat, hiszen magad is leírod, hogy míg a thl egy 3000 mAh-s akkumulátort kapott, addig a Xiaomi több mint 4000-st. Azaz egyértelműen látszik, hogy a lényegesen kisebb készülékházba is bele tudtak tenni egy majd másfélszer akkora akkumulátort úgy, hogy a készülék vastagsága ugyan akkora maradhatott. Hát mi ez, ha nem előny?

A thl-lel viszont messze nem lennék olyan szigorú, mint a fórumtársak voltak, hiszen meg lehet gyakorlatilag ugyan ezeket a készülékeket venni Alcatel, Vodafone és már BlackBerry néven is, és azért igazán sok baj egyikkel sincs. Nyilván különösen az alsóbb kategóriás készülékeknél néha a minőségi rovására megy a nagy költségcsökkentés, így bele lehet szaladni eleve hibás darabokba, dehát erre van a garancia. Mert ugye nem költötted el valaki karácsonyi ajándékra szánt pénzét egy olyan mobiltelefonra, amire gyakorlatilag nincs garancia? Ugye nem?!


Franklin
(addikt)

"Hivatalosan kisbetűkkel írja a gyártó a nevét, a továbbiakban én is így fogom."

7 sorral lejjebb:

"Ebben a menetben a THL-nek jár a plusz védőtok..."

You had one job! ;]


UnA
(Korrektor)
Blog

Annyiban szeretném megvédeni a szerzőt, hogy ez egy vitatott kérdés volt a korrektorok és közte, mármint az, hogy érdemes-e a logó írásmódját átvinni a szövegbe. Szerintem nem igazán, mert rontja az olvashatóságot, de ez beleférhet. De azért okozhatott kavarodást :)


nemlehet
(őstag)
Blog

Igazából amivel kínában nagyon tudnak spórolni az a minőségellenőrzés. Ezért a sokadvonalas gyártóknak nagyon szórnak a készülékei tapasztalatom szerint. Látványos volt, hogy a rendeltünk még évekkel ezelőtt 2 db jiayu G2F-et és egymásmellé téve látszott, hogy háát a jobboldali inkább az éjszakai műszak zaklatottabb óráiban készült. Amúgy működött mind a kettő, de pl a GPS-ben szignifikáns különbség volt az egyik javára, a másik meg összeszereléseb volt láthatóan jobb...

Szóval ez megint olyan mint a használt autó. Van aki látatlanban az utolsó pakisztáni menekülttől vesz egy patent állapotú SL mercit 100.000 Ft-ért más meg komoly utánajárással, autószerelővel együtt is belefut pocsék vételekbe.


macskea
(őstag)

Ezért fontos ezeknél különösen a garancia. Egyébként abszolút lutri az egész. Egyszerre vettük párommal két Alcatel Idol 3-at, az övé az első perctől tökéletesen működik, az enyém volt már szervizben térerő problémákkal (a körúton nem volt mobilnetem, vidéken telefonálni sem tudtam), foltosodó kijelzővel, SD kártya behelyezése esetén bootloopba fulladó újraindítással (azaz csak kivett SD-vel lehetett ki-be kapcsolni) meg lefagyó GPS-szel is. Előbb-utóbb kap az ember egy jót, persze csak ha van hová fordulni. Meg hajlandó sokadjára is visszavinni, hogy a kijelző már oké, de a GPS használat még mindig fagyasztja a telefont... :F


csongi
(veterán)
Blog

Koszi a tesztet.
Volt van thl telfonom. Nekem egy bajom volt veluk, a frissites siralmas a reszukrol. :(


nalaca000
(tag)

Köszi a tesztet.

Nekem thl t11s volt. Alapvetően elégedett voltam vele. A hibák amik jelentkeztek: az iránytűje kezdettől rossz volt. Csak vízszintes állapotban mutatott helyes irányt. Adtak hozzá egy műanyag védőtokot, ami három hónap után szinte elporladt.

És valóban semmilyen frissítés nem érkezett rá.

[ Szerkesztve ]


Graphics
(Jómunkásember)
Blog

:D Vicces volt olvasni, hogy első oldalon írod, hogy végig kisbetűkkel fogod írni a thl-t, aztán mégse :D


jettison
(tag)

Xiaomi: "Videókat Full HD-ben rögzíthetünk 30 fps-sel, átlagos kép- és hangminőséggel."

Ne haragudj, de az "átlagos hangminőséget" mire alapozod? Szerinted ez az átlagos hangminőség?
http://en.miui.com/thread-432023-1-1.html

A hangminőség (ha nem csendes környezetben felvett beszédről van szó) TRÁGYA!


nemlehet
(őstag)
Blog

Ez nem csak a hangfelvételnél van? Csak mert nekem semmi bajom a videók hangjával, a hangfelvevőt meg nem használom. (Ott nekem is van ilyen jelenség).

Csak ez is egy kicsit olyan probléma ami nagyon keveseket érint, de páran teleőrjöngenek minden fórumot amitől sokaknak az jön le, hogy milyen problémás az adott készülék.


orion1025
(őstag)
Blog

Na, már megint egy kínai csoda, bár már tele van ezekkel a logout, a csapból is a gagyi telefonos írások folynak, szerintem ez már sokunk agyára megy. A logout cikkek 40-50%-a ezekről az ipari hulladékokról szól, személy szerint mikor meglátom a Xiaomi multifunkciós nevet, már be is zárom az oldalt...


Graphics
(Jómunkásember)
Blog

Azért a Xiaomi elég messze van a gagyitól... :U

Mostanság kicsit markáns vagy, mint a hidegfront.. ;]

Ha bezártad volna az oldalt, akkor ide se piszkoltál volna :D

[ Szerkesztve ]


orion1025
(őstag)
Blog

Muszáj volt már kiadni, mert mindenki isteníti ezeket a szemeteket, aztán fél évet sem bírnak ki, akkor meg megy a kapálózás, hogy garancia, meg "x" hónapig nincs telefonom. Nem is tudom ki gondolja ezeket komolyan, még egy nagyobb márka is mire megfordul egy esetleges szervizből, kész rémálom.

Igazából már nem is tudom, hogy a semmitmondó PC komponens házi teszteket, vagy ezeket a kínai csodákat utálom jobban, de az biztos, hogy el van punnyadva a logout, semmi újdonság, csak a lerágott csont.


jettison
(tag)

Nem, nem csak a hangfelvételt érinti. Ha elolvastad volna a bug report-ot, akkor a videókat is megtaláltad volna, de egyébként tele van vele a net: https://www.youtube.com/playlist?list=PLyx_oMiosGGXbeKZQb-GhYn_ULHIv9KqH

Bocs, de számomra hiteltelenné teszi a tesztedet az, hogy szerinted a telefon egyik legalapvetőbb funkciója egy trágya, de te azt írod rá, hogy átlagos. Akkor te mennyire ismered az adott készüléket?

Nagyon keveseket érint?:D Ez még inkább hiteltelenné teszi a tesztet...:( Azért "őrjöngik" tele a fórumokat, mert ezt a több mi és redmi generációba tartózó, több millió készüléket érintő hibát nem, hogy nem képes a xiaomi súlyos hónapok óta javítani, de még csak érdemi reakciót sem kapnak a felhasználók. Az ilyen és ehhez hasonló tesztekben mindig elmondják, hogy adtak hozzá sim tűt, meg hány mA-es a töltő, meg tized mm pontosan mekkora a készülék... Sokkal fontosabb, valóban.

Szívesen megnéznék pár videót, amit ezzel a készülékkel csináltál és nincsen hangproblémája.

[ Szerkesztve ]


Graphics
(Jómunkásember)
Blog

Szögezzük le, a Xiaomi nem az a kategória, amit leírsz :)


orion1025
(őstag)
Blog

Pont egy hozzászólással fentebb lehet olvasni a Xiaomi csúcsról, hát én pénzért nem szeretem szívatni magam :) Pont engem csesztetnek mindenhol, hogy próbálom keresni az olcsóbb alternatívákat, na de azért mindenből meg van az a határ, aminél én sem süllyedek lejjebb.

De csak vegyünk egy nagyon egyszerű példát:

Én egy mezei felhasználó vagyok, aki egy GSM boltba betévedek, és veszek egy ilyen telefonnak csúfolt dolgot. Mondjuk eltöröm a hátlapot, vagy megdöglik az akku, vagy betörik a kijelző. Na ilyenkor jön a cumi, mert ezeket nem kapni minden sarkon, mint egy márkás készülék esetében, ahol adott esetben még van is belőle készleten.

A gyermekbetegségekről meg nem is beszélve, egy nagy gyártónál is előfordulnak olyan hibák, hogy csak na, nem még egy sokadrangú, kevésbé ellenőrzött, futószalag terméknél.


Graphics
(Jómunkásember)
Blog

Ne menjünk bele, kívülállóként nyilatkozol valamiről, amit nem ismersz :)

Xiaomi, itthoni garancia van hozzá, szerviz is, hidd el, mindent lehet. :)
Ugyanaz, mint az összes többinél. Minden van.

Amit nem ismerek, arról nem alkotok így véleményt. Ha ismernéd, nem ezt írnád.

Markáns véleményed van erről, de gyakorlati tapasztalatod nincs, és nem akarok se vitát, se sértődést a dolog kapcsán.

Akkor ekézz és sározz valamit így, ha van tapasztalatod. Ha nincs, ....

Ne süllyedj, nem kérte senki. Amúgy nekem meg az a bajom akár a fórummal is, hogy már bocsi, de beszűkült látómezővel megáldott hozzászólások születnek valamiről , amit még csak nem is látott-hallott-fogott valaki, és éles kritikát tud megfogalmazni valami ellen így..

No comment. Szakmai fórum... Az ellen emelsz hangot, amit Te is csinálsz :D

[ Szerkesztve ]


jettison
(tag)

Attól függetlenül, hogy valóban szánalmasan kezeli a xiaomi ezt a problémát, ár-érték arányban nagyon is jó termék.

Más emberek, más preferenciákkal bírnak.

A garanciáról meg annyit, hogy bevittem egy Xiaomit gari lejárta előtt néhány nappal jack hibával, másnap írtak, hogy kész, mehetek a készülékért...

Az tény, hogy vannak rossz vételek is. Olcsó húsnak... De ha nem tetszenek ezek a telefonok, nem veszed meg, ennyi. Ha a nagy gyártóknál is vannak hibák, akkor minek vegyem azt? Én meg a névért nem vagyok hajlandó felárat fizetni.


UnA
(Korrektor)
Blog

Hmmm... belinkelni egy videót, amire kb. 20 ember volt kíváncsi, és kijelenteni, hogy tele van vele a net, azért nekem erős kijelentésnek tűnik. :) Főleg egy olyan hibára, ami abszolút huszadrangú kérdés.


jettison
(tag)

Most akkor linkeljem be neked az egész internetet, hogy ne tűnjön azért neked erős kijelentésnek?
Egyébként 5 darab videó, amiben részletesen el van magyarázva a probléma, több különböző felállásban bemutatva, ezért ezt linkeltem.


csongi
(veterán)
Blog

Szerintem ne :)
Amiket felhozol ervkent pont ketelu. Neves keszulekek hada dolt dugaba, csak hogy kezdjem a sort a Badaval.
De egy markas keszulek kijelzo cserenel ott hagyhatod a keszulek aranak a negyedet vagy felet. Egy korosabb keszuleknel meg siman dragabb mint egy uj eszkoz, pontosan igy van kitalalva, amortizaltatva, es vegyel ujat, az a biznisz nekik. Szoval nem kell ez. Olcsohusnak.... igen vannak olyanok, es vannak dragak es van jopar amit vissza hivtak es stb...
De a nagy neveknel megjelent az ingyen munka is, tesztelhetsz ha megengedik neked, csak elotte vegyel egy negyed millas telefont toluk. :). Felesleges kardozas megy. A nagy nagy nevek onnan jottek el, ahonnan a gagyi telefonok jonnek. Otthagytak a technologiat, dolgoztattak egy marek rizsert, es rohadt dragan, vastag haszonkulcsal adtak itthon a telokat. ( valahogy ezert senki nem sirt)A garanciat hagyju... 3 ps2 volt egymas utan rossz, 2samsung telefon volt egymas utan rossz..... stb. A garanciat meg hagyjuk, egy kinlodas volt mind. Pedig a Ps akkor is 100K volt.Verne Thoor hazai garancia, ket het es kesz, es meg ilyen normalis garancias ugyintezes nem volt nekem. Felhivtak egyeztettek velem, majd kuldtek a telefont. Ne itelkezz olyanrol amit nem tapasztaltal.
A wawe 2 hamar lett amortizalva buktam rajta majdnem 10K t egy honap alatt, 2011be, akkor 50 K egy telefonert annyi volt mint most 100k a neves gyarto igereteinek hittem . Tobbet soha :).


orion1025
(őstag)
Blog

Minden garanciáztatásra van pro és kontra, az eseted megint egy a sok közül. Én is tudnák olyan eseteket felhozni, amikor egy sokat szidott Telekom garanciázás még pluszt is adott, bár ez a kevesebb. Annak csak örülj, hogy ilyen hamar megoldódott a problémád, sajnos ez a ritka, manapság egy vásárlástól elállásnál is ülnek a pénzeden 30 napig...


Graphics
(Jómunkásember)
Blog

Megint kiragadtál egy-egy storyt.

Vásárlástól elállás: 3napon belül megkaptam a pénzt pl. Garanciáztatás ment. Ez is az is megtörténhet..

A legszélsőségesebb példát kell hozni azért, hogy úgy tűnjön ez az általános? Ügyes!

Amúgy a Xiaomi fikázástól kissé elkanyarodtál. Na mindegy.
Erre meg azt mondom, ne ítélkezz olyanról, amit nem ismersz és nem tapasztaltál.

Sima kínai szidás ez... Általánosítás... Tapasztalat nélkül... Szakmai fórumon?

Ha már logouton olyannyira hiányolod a szakmaiságot, akkor ne ess bele abba, hogy szakmaiságot nélkülözve törsz pálcát valami felett!

Attól mert számodra a mobiltelefonok világa, esetlegesen kínai telefonok világa nem meríti ki a szakmaiságot, az azért még nem hatalmaz fel senkit sem arra, hogy indokolatlanul-alaptalanul ekézzen is.

Ez olyan mintha egy általam nem annyira ismert témába szólnék bele úgy, hogy az abban jártasabbak emberek számára okoznék megrökönyödést a hülye kijelentéseimmel...

Szakmaiság... Az álom ezek után...

[ Szerkesztve ]


Victoryus
(addikt)
Blog

Egyetértek. Én például nem dicsertem agyon. A hardver ok,de ez a miui... . majd ha lesz rá CM, vagy valami egyéb custom rom.
Amúgy a Lenovot is kínai vacaknak titulálták sokan anno :)
Köszi a tesztet!

[ Szerkesztve ]


Töftting
(csendes tag)

Nekem 2db Thl készülékem volt (Thl w8 és Thl 5000) egyikkel se volt semmi probléma. Sony telefonról váltottam a Thl-re mert a Sony sajnos egy fabatkát-se ért! Utána jöttek a Xiaomi telefonok kb 7db ( redmi note 1,2,3, redmi 3 pro, mi3, mi4 ,mi5 ) és láss csodát megint nem volt (van) semmi probléma egyik készülékkel sem . Én nem értem mi ez az utálat a kínai telefonok iránt amikor lehet hogy ki se próbáltad őket!


UnA
(Korrektor)
Blog

Én elfogult vagyok, mert én csak használom - és jól működik :) Ha valaki birodalmi lépegetőre vágyik egy mobil helyett, az várhatóan csalódni fog.

@Victoryus: én pont a MIUI vettem másodszor is, amikor a régi Redmi2-est eltörtem.


Luck Dragon
(nagyúr)
Blog

Szuper lett a cikked. A redmi tetszik, jó kis kütyü.


jettison
(tag)

Én is használom, csak éppen a négyest. Nem birodalmi lépegetőre vágytam. Ha arra vágyom, azt veszek. Samsung Galaxy S Advance-ről váltottam erre, ami nyilván egy borzasztó elavult telefon a mai világban. Csakis azért cseréltem le, mert rohadt gyorsan merült már az akksija, és nem láttam értelmét már költeni rá. Az a csoffadék kis telefon, kenterbe veri a Redmi 4-et hangfelvételben (videó alatt is). Nem azért mert jobb a mikrofonja, hanem azért mert nem teszi tönkre a zajszűrés.

Ez a hiba öcsém Redmi 3Pro-ján is ugyanúgy ott van, kiteszteltük. Viszont érdekes mód a Redmi1-e CM alatt nem produkál ilyet. Most akkor az tényleg birodalmi lépegető szintű elvárás, hogy ugyan, lehessen már vele értékelhető minőségű felvételt készíteni, anélkül, hogy a zajszűrő teljesen hazavágná a hangsávot? Értem én, hogy szereted a telefonod, én is szeretem. De ami trágya azt minek fényezni? Pláne elbagatellizálni a problémát. Az, hogy téged ez nem zavar, az pont irreleváns a probléma létezése szempontjából.

És, hogy őszinte legyek, nem is a hiba maga zavar annyira, mert mindenki hibázik időnként. De az, hogy a gyártó ezt ilyen szinten telibe ignorálja, számomra egy szánalmas hozzáállás.


nyisziati
(veterán)
Blog

Nekem van THL és Xiaomi is, amiket a szerző említ különbségeket a márkák közt, az pontosan kijön.

Hosszú távú használathoz annyit tennék még hozzá, hogy a THL-nél fél év után aksit kellett cserélni (3.000 Ft), illetve a GPS nem működik rajta, külső vevőt kellett használjak hozzá. Ez valszeg egyedi hiba, de nem volt kedvem emiatt 2 hónapig gariztatni. Ezenkívül néha újraindul magától, valamint gyári support nincs rá.
Illetve még annyi, hogy a teljesítménye újonnan príma, de belakva (kb. 20-30 appal) már bizony belassul rendesen.

A Xiaomi jobb cucc, bár ebből is sikerült kifogni egy olyat, aminek túlérzékeny az érintője. :DDD
Mindegy, belaktam pár hónap alatt, és ez pont annyit lassított a gépen, hogy most kezelhető.
Egyébként sokkal gyorsabb, a MIUI pedig egész jó eyecandy rendszer, minőségi az egész. Bár vannak korlátai. Nem minden értesítést kapok meg (bár mostanra már jobb az arány, némi állítgatás után), a THL jobban "visong" a stock droiddal.
Mondjuk ha lehúzom az értesítési sávot, akkor ott az üzi, csak felülre nem rakja ki a MIUI és nem is csipog.

Ezzel együtt a Xiaomi lényegesen jobb vétel volt (53.000 kontra 38.000). Én is ezt a márkát ajánlanám.


UnA
(Korrektor)
Blog

Ez csak annyit jelent, hogy ti ketten vagytok azok, akik stúdiózni akartatok egy mobillal :)

Nem tudom mennyire vettél részt szoftverfejlesztésben, de az igényeket súlyozni kell, ez pedig nekem sem látszik egy magas prioritású problémának. Ha mégis az lenne, már mozdultak volna.


jettison
(tag)

http://a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab
Nem stúdiózni akarok jóbarát. Csak azt, hogy lehessen olyan felvételt készíteni, amit nem tesz használhatatlanná a zajszűrés.

Az, hogy mi ketten. Nem tudom, a több száz ember aki megerősítette ezeket a bug report-okat nyilván elégedettek a hangfelvétel minőségével, csak véletlenül rákerestek ezekre a mágikus szavakra, a találatokra rákattintottak, a narancssárga confirm gomb nyomkodásához pedig csak puszta gyermeki vágyat éreznek...

Az pedig, hogy mennyire vettem részt szoftver fejlesztésben, az szintén irreleváns, ugyanis az élet minden területén súlyozni kell az igényeket.

Öröm látni, hogy nem csak elvakult apple fanboy-ok vannak, akik minden áron védik a trágyát, hanem Xiaomi fanboy-ok is. Nem baj, egyszer majd csak felébredsz. Ha nem, az se baj. Van aki szeret trágyában fetrengeni... :))
Van akit meg zavar a trágya és inkább kitakarít. Bár elég vicces, hogy pont te vagy a "korrektor". Valóban sokkal fontosabb probléma az hogy kis vagy nagy betűvel van írva a THL a szövegben, mint az, hogy brutális sumákolás van a tartalomban...:)

Jó fetrengést! :C

[ Szerkesztve ]


_cHAos_
(aktív tag)

Azt meg lehet jegyezni, hogy a Redmi 3S 6,5/10 -es értékelést kapott Phonearena-n?

Ott Moto G4-et ajánlanak helyette, igaz az 54e Ft-ba kerül.
Azt hozzá szeretném tenni, h nem sok közöm van a konzumer alsó-középkategóriához mobileszközökben, persze a cikkírónak sem.
"For that kind of money, smartphones like the Motorola Moto G4 or older flagship phones can deliver a significantly better experience across the board."

[ Szerkesztve ]


UnA
(Korrektor)
Blog

Csak a kedvedért csináltam egy hangfelvételt a meetingen, minden kristálytisztán megérthető benne. Igazából tényleg nem tudom, mi az, amivel nem vagy elégedett. Vagy az is lehet, hogy ez nem ugyanaz a verzió. ;)

Habár ez nagyon offtopik a korrektor feladata a nyelvhelyesség ellenőrzése. Néha ajánlani szoktunk stílusbeli módosításokat, ennyi.


bloggiold
(aktív tag)
Blog

Született egy pár hozzászólás, leírom az én véleményem.
Zoppo 998 ismerős - megoldás bluetooth külső GPS. Thl T11 szintúgy mit a ZP-re komoly közösségi támogatás van(volt)magyar nyelven. T6S és 4000 szintén követtem, mert ismerősi körben volt, nagy gond ott sem volt. Frissítés már jött a thl-re egyébként. Mindenkinek mondom Android szereti, ha naponta újra van indítva, ez legalább 1 perc komoly elfoglaltság - nem értem miért gond ez?
Kisbetű-nagybetű. Ha a gyártó így írja, akkor el kell fogadni, nem a magyar helyesírás szabályai a mérvadóak szemükben, ami ugyanannyira földönkívüli, mint a kínai. Informatika vs magyar nyelv nagyon nem barátok.
Gyakorlatilag nincs garancia – miért? Van persze, hogy van, a kínai kereskedő nem 1 nap alatt akar meggazdagodni, kárpótolni fog.
Szent Grál magyar garancia. – Bemegy az ismerős a boltba megveszi a telefont 55 ezerért garanciával. Ok, itt van ugyan az 30-ért. Elromlott a magyar garis – vissza a boltba – hát erre nem vonatkozik a garancia sorry. Telefon idegen honból 30-ért (nézzük- alkatrész 5000+ ügyes kezű Pistike 5000) Javítva 30+10 telefon 40 ezer. Alternatíva – vágd a földhöz és veszünk másikat így 5000 forintot buktál, ha gond van, ha nem nyertél 25 ezret. Ha gond van – nincs gond. Mondom ezt ergo 100 Kínából vásárolt ketyere után (nem vagyok kereskedő, csak ismerősi kőrben engem nyaggatnak, ha kell valami elektromos kütyü). Egy teló adta meg magát. Természetesen van korrekt garanciális ügyintézés itthon is, volt abban is részem.
Ugyan azt csinálja a kínai mint a japánok az autógyártással, másolnak és egyre jobbak lesznek. 30-40 éve kiröhögték őket és az amerikai autós találkozókon fő szenzáció volt japán autó égetés. Ma lefikáznak egy Imprezzát vagy Avensist?
Már megint egy kínai csoda. – Igen. Nyílván azért mert az átlag magyar 20 max 60 ezer forintért vesz telefont. Sétálj be a szolgáltatóhoz és nézd meg mit kapsz rablánc és horror árú havidíjas előfizetés nélkül. Globálisan is csökkenek a nagynevű gyártók eladásai, mert az emberek nem fizetnek két-háromszor annyit a névért, azért mert ismerik és látták már egy mosógépen vagy egy porszívón.
Milyen brutális sumákolás van a tartalomban? Készítettem videó felvételeket semmi baja a hangsávnak, plusz a Redmi Note 3 SE, amit most használok, ott sincs ilyen probléma.


bloggiold
(aktív tag)
Blog

Nem vagyok Xiaomi fan de a tények azok tények.

Anno 10 évvel ezelőtt mindenki Nokia telefont akart venni, mára a Nokia eltűnt, átvette a helyét a Samsung és az Apple. A kérdés jogos, hogy kapcsolódik ehhez a Xiaomi?
A Xiaomi Inc. kínai betűkkel leírva 小米科技 (ejtsd: saomi) első okostelefonja 2011 augusztusában került piacra. Hatalmas népszerűségre tett szert igen gyorsan.
Az IDC szerint 2014-ben a Xiaomi a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártója lett, Samsung és az Apple mögött.
Mi volt a siker titka? Gyakorlatilag ugyanazt a hardveres összeállítást minőségi összeszereléssel a konkurenseknél jóval olcsóbban, akár fél áron kínálták. Miért volt ez lehetséges?
Mert a gyártó nem költ marketingre, reklámokra, nincsenek óriásplakátok, méregdrága tévéreklámok, irodaépületek, csilli-villi márkaboltok, busás hasznot rárakó viszonteladók.
A Xiaomi a termékei népszerűsítéséhez a közösségi hálózatokat veszi igénybe és vásárlóira támaszkodik, ez az úgynevezett word-of-mouth magyarul szájreklám. A stratégia része, hogy figyelik a vásárlói visszajelzéseket az online közösségekben, ezek alapján akár néhány nap alatt változtatnak a szoftveren vagy a hardveren, ha felhasználói panasz érkezik. Hatalmas fegyvertény még a rendszeres szoftverfrissítés is. Stabil verzió 2-3 havonta a fejlesztői verzió minden pénteken kap frissítést! Melyik gyártónál van még így? Elárulom egyiknél sem, kiadnak pár frissítést és utána megszűnik a támogatás.
A harmadik helyet 2015-2016-os évben elvesztették, ötödik helyre csúsztak vissza, beelőzték őket.

A fenti ábrán jól látszik a Globális eladási darabszámok és a piaci részesedés a két óriás esetében jelentősen csökken, a kínai gyártók jönnek viszont felfelé. Az ábrán már nincs rajta ugyan de hatodik helyen az LG szintén küszködik, hamarosan átlép rajta a jelenleg hetedik ZTE. Az első tízbe még az Oppo, TCL Alcatel és a Vivo fért be. A TOP10-ből heten kínaiak, na de hol van a Nokia (Microsoft), a BlackBerry, a Sony vagy épp a HTC? A számok alapján sehol és ez nem is igen fog változni.
Szóval aki eddig úgy gondolta a kínai gagyi az gondolkodjon el, írja be a Google keresőbe ,,felrobbant akkumulátor" Samsung és iPhone. A többszörösen túlárazott mobilok ideje lejárt!

[ Szerkesztve ]


orion1025
(őstag)
Blog

Igazából nem ragoznám túl, a kedvenc összehasonlítós témám, ha már "szakmai" elvileg a témakör, mondjuk egy AsRock alaplap vs. márkás. Na ez a történet egy kicsit erre hajaz. Egyébként az is egy hülyeség, ami lett említve, hogy pár évvel ezelőtti telefonokhoz drága az alkatrész. Ezt cáfolnám, pár hónapja vettem egy lepusztított Galaxy S2 kecmect, ami 24000Ft-ból megállt úgy, hogy kapott egy új komplett házat, új kijelzőt, új akkut (ugy.), új gyári töltőt, új kamerákat/érzékelőket/rezgőt, és még egy fólia is került rá.

Persze akinek Xiaomi kell, ami lassan már wc kefét is gyárt, az használja nyugodtan, és csak egy észrevételt pötyögtem le.

Egyébként meg még mindig áll az a véleményem, hogy az egész logout elsüllyedt, mert csak ilyen bejegyzések/cikkek születnek, amik vesézik ezeket a termékeket/"márkákat". Speciel szívesebben olvasnék évente egyszer egy atombunker építésről, mint a megszokott témákról, de ez csak egy álom marad, addig a Xiaomi meg örök...


jettison
(tag)

Attól, hogy idekanyarítasz egy hatalmas litániát, még mindig nem reagáltál érdemben a cikkeddel kapcsolatos kritikára. Az, hogy te azt állítod, hogy semmi baja a hangsávnak, az nem igazol. Hajrá töltsd fel a videót, ami igazolja, hogy a Redmi 3S-nek nincs baja, pont ahogy én tettem a hangproblémát részletesen demonstráló videókkal, linkelt bug report-okkal.

Még egyszer hangsúlyozom, hogy nem csendes környezetben készített felvételt várok. Hanem utca zaj, háttér zene, stb. Bármi amiben nem az emberi beszédet próbálod megörökíteni, az rossz lesz ezzel a készülékkel.

A japánokat senki nem röhögte ki 30-40 éve, akkor voltak csúcson. Amerika a lábaik előtt hevert, hogy a saját nevüket feltehessék japánból importált termékre. Ez odáig fajult, hogy az USA-nak komoly embargókat kellett bevezetnie, hogy ne tegyek tönkre a kiváló minőségű japán áru az amerikai gyártást. De nem is értem ez hogy jön ide... Mind1.

Az pedig halál röhej, hogy azt mondod, hogy "A stratégia része, hogy figyelik a vásárlói visszajelzéseket az online közösségekben, ezek alapján akár néhány nap alatt változtatnak a szoftveren vagy a hardveren, ha felhasználói panasz érkezik."

Szerinted az, hogy a legtöbb készüléküket érintő súlyos problémát évek óta ignorálják, az ezt bizonyítja?
A probléma jelentve volt:
2016 júl
2016 aug
2016 szept

Nem elég, hogy nem oldották meg azóta sem a problémát, még csak reakciót sem kaptunk a problémára. Ennek megkoronázása, hogy kiadtak három új telefont (Redmi 4 sorozat), ami ugyanígy tartalmazza ezt a hibát. A két napja készült bug report-omat már 60-an erősítették meg.

Azért ez a hozzáállás nem épp annak az ékes bizonyítéka, hogy figyelnének a felhasználókra.

Annyira szerelmesek vagytok a xiaomiba (ejtsd: saomi), hogy a trágyaszag sem zavar titeket...:) Nem baj, fanboyokra, mindig is szükség van! Bármit eladhatsz a birkáknak, ha egyszer megszerezted őket...:) Csak vicces, amikor egy szakmai fórumon terjesztitek az igét. Építsetek inkább templomot neki, oda elég a hit is, nem szükséges tényekkel megalapozni, azt amit állítasz.

[ Szerkesztve ]


bloggiold
(aktív tag)
Blog

Nem fogok vitatkozni veled tök felesleges. Készíttettem felvételt ami nagyon nem publikus, de a kedvedért hétfőn majd töltök olyat , amit meglehet osztani. Egyébként te valószínű ilyen felhasználó lehetsz, ami a fórumtárs írt. Meg valószínű az a 100 de a kedvedért legyen 200 felhasználó akinek ilyen problémája van.
,, Szóval ez megint olyan mint a használt autó. Van aki látatlanban az utolsó pakisztáni menekülttől vesz egy patent állapotú SL mercit 100.000 Ft-ért más meg komoly utánajárással, autószerelővel együtt is belefut pocsék vételekbe.
Összesen mennyi darabot értékesítetek a szériából? Szerintem kicsivel többet mint pár száz darab és igen lehet csúszott be hibás darab. Vajon mennyi lehet a hibaszázalék?
Vásárló visszajelzések. Melyik telefon gyártó foglalkozik a vásárló visszajelzésekkel? Ja igen a Xiaomi, ezért futottak be és 4 év alatt rongyos 45 millió dollár értékű vállalatot húztak fel.
Nem vagyok fan, elárulom nagyon nem tetszik az újkori stratégia (havonta egy új telefont kiadni öt verzióban, lezárni a bootloadert stb.) azért a zárójeles rész túlzás.
Azért érdekelne neked milyen telefonod van, de inkább hagyjuk, sok értelme nincs bármit is írni neked.

[ Szerkesztve ]


jettison
(tag)

Redmi 4 Prime-om van. De ebből is látszik, hogy mennyire figyelmesen olvastad a hozzászólásaimat, amikben többször kihangsúlyoztam...

Egyébként nem HASZNÁLT autót vettem, hanem ÚJ telefont.

Vitatkozni meg azért nem vitatkozol, mert nem tudsz és nulla a vitakultúrád. Így pedig valóban igazad van, miszerint felesleg vitatkoznod... :))

[ Szerkesztve ]


Victoryus
(addikt)
Blog

Próbálj meg mondjuk zenét felvenni... pocsék. Én például szoktam gitározni, és azt visszahallgatni. Már a redmi 2-nel is jelen volt ez a bug. Elég rákeresni, hogy xiaomi mic issues, problems stb. Ugyanakkor volt már olyan, hogy egy telefon széria rosszabb lett, mint a másik, vagy hardver beszállítót váltott menet közben, ezen se lepődnék meg.
Ami pozitívum: üzemidő, gps, viszonylag erős hardver.


UnA
(Korrektor)
Blog

Én el tudom képzelni, hogy a Redmi a zajszűrés miatt alkalmatlan lehet hangos zene rögzítésére, csak azt próbáltam elmagyarázni a fórumtársnak, hogy ez egy mobil, és talán nem ez a legfontosabb probléma. Neki ez a preferencia, ezért semmi más nem érdekli.


jettison
(tag)

Nagyon kis figyelmetlenke vagy. Ha megnézted volna a videókat, tudhatnád, hogy ez nem csak rock koncerten vagy klubban jelentkezik, hanem átlagos hangerőnél is. Egy szál akusztikus gitárt nem lehet úgy felvenni, hogy utána ne akard letépni a füleid. Ismétlem, nem stúdió minőséget várok el.

De örülök, hogy ennyi erőfeszítés után legalább el tudod képzelni. Az meg, hogy semmi más nem érdekel... Nem tudom honnan veszed :DD Mindegy is, mert érdemben reagálni továbbra sem tudtok.


Griff55
(senior tag)

Azért a Xiaomi nem az a trágya minőség, nálunk egyenlőre annyira nem ismert, de még mindig kiemelkedik a többi kínai gyártó telefonjai közül.


Griff55
(senior tag)

Én speciel örülök, hogy ilyen termékek is tesztelésre kerülnek a logout-on, a drága "minőségi" termékekeről találsz a prohardveren vagy éppenséggel a mobilarenan vagy akárhol máshol. De magyar nyelvű teszteket, tapasztalatokat ezekről a kevésbé ismert termékekről sehol máshol. Plusz a nagy olvasótábornak köszönhetően kommentek formájában tovább lehet vesézni a dolgokat.


UnA
(Korrektor)
Blog

Ahogy mondtam, én csak érdeklődő vagyok ebben a témában, mert nekem a hangrögzítés abszolút huszadrangú kérdés egy mobilnál. De a kedvedért készítettem egy 30 másodperces hangfelvételt, és kíváncsi vagyok, mi benne a rossz. (Persze néha behallatszik, hogy piszkálom, de nem erre gondolok :) )


bloggiold
(aktív tag)
Blog

Szerintem hagyjuk, hisz tudjuk [link] Fekete Lovag mindig győz. Jó magyar szokás szerint szinte minden fórumban van egy lovag, akink mindig igaza van és az utolsó szó is az övé.
Biztos van pár száz hibás darab a pár millió eladott darabban, az övé ilyen a nálad és a nálam lévő két készülék nem.


Victoryus
(addikt)
Blog

Melyik rom van rajta? Mennyi idős a telefon? Teszek majd fel én is felvételt. Ez egész jó, kb ilyennek kéne lennie, de nagyon távol áll tőle az enyém is.


UnA
(Korrektor)
Blog

Ez MIUI stable 8.0.3.0, a telefont pedig júniusban vettem.

üzenetek