üzenetek

hozzászólások


Frawly
(veterán)

Szerintem csak forgatod most a szavakat. A lényeg, hogy amit az Ubuntu megad, az a rendszerigény, amivel normálisan használható, pont annak a határa, hogy nem lesz túl döcögős a rendszer. Nem az abszolút minimum, mert az valami egy magos korai 64 bites proci lenne, AMD64 vagy Pentium4 (késeiekben már volt 64 bites támogatás), 512 MB RAM. Persze egy ilyen gépen majdnem percekig bootolna a lassú 1 magos proci miatt, és már a bootolás elején kifogyna a kevés RAM-ból, így swap hegyekkel kínlódna. Betölteni betöltene, csak épp nem lenne semennyire használható szint. Azért nem abszolút minimumot adnak meg, mert akkor sok ember kicentizné, és felrakná olyan gépekre, ami épp hogy csak megüti papíron a minimumot, aztán hőbörögnének, hogy milyen lassú. Ha viszont a használhatósági szintet adják meg, akkor kisebb lesz egy teljesen laikus user frusztrációja. Ez játékoknál is változott, régen az abszolút minimumot adták meg, amin még elindul, ma már inkább igyekeznek egy reálisabb konfigot megadni, amin talán játszható is valamennyire, még ha kicsit alacsonyabb felbontásban és low grafon is, de nem diavetítés.

Az Ubuntu Gnome már rég nem régi, gyenge gépekre való. Az Ubuntu 11.10 volt utoljára olyan, ami nagyon régi, ergya gépen is jól futott. Mióta bevezették a Unityt, meg átálltak Gnome3-ra, már nem ez a helyzet. Egyébként az Xfce4, és a Lubuntu is nem annyira pehelysúlyú már, mióta átálltak Xfce-jék Gtk2-ről Gtk3-ra, a lubuntusok meg LXDE-ről LXQt/Qt5-re.

(#40) vadkörte: valóban, nem kezdő szint. Egyébként a legminimalistább felület az Openbox, IceWM, ami talán kezdőket sem rémít el, ha valami normálisabb panel, dokk van rátelepítve. Valami olyan disztróra érdemes rámenni, ami ezekkel érkezik, de fullosra van konfigurálva, pl. Manjaro. De nem olyan rossz ennek ellenére a Lubuntu, Xubutnu sem, meg a Mate-és disztrók. Ennek ellenére gyengébb gépen kompromisszumot mindenképp kell kötni, nem csak grafikus felületnél, hanem alkalmazásoknál is pehelysúlyúbbra kell rámenni, valamennyire némi fapadosságot be kell vállalni, nincs mese. Arról ne is álmodjon a kedves Windows user, hogy felpattintja a Linuxot a 10+ éves gépére, és akkor minden 2× gyorsabb lesz, és semmiben nem kell kompromisszumot kötni, majd Win7 2.0 lesz az egész. Nem lesz, a Linux élből más, minden más rajta, és még ezen felül is kompromisszumot kell kötni, így a felhasználói élmény inkább az XP-re fog hajazni, mint a Win7-re. Hangsúlyozom, hogy ez csak gyenge gépen van.

üzenetek