Én még azt tenném hozzá, hogy az ilyen állandóan panaszkodik, "Minden szar" "Minden tönkre megy" "Semmi sem olyan mint régen volt", "Nem lehet már minőséget kapni". Aztán előtte való nap mesélte lelkesen, hogy hogyan vette meg okosba a leselejtezett 8 éves céges gépet valami segglyuk kft-től és igaz, hogy a táp vezetékei közül 2 el volt égve, de egy kis szigszalaggal leragasztotta és az úgy nagyon fasza, az egész egy deákból megvolt. (ordas módon átbaszták amúgy )
Nem érti, hogy a legolcsóbb beko/candy mosógép-et miért nem éri meg megvenni, miért van egy árszint kb mindenben ami alá nem megyünk. Fikázza a 15k-s szolgáltatós androidos telóját, mert nem olyan mint a Béla iPhone X-e. "Dehát telefon-telefon, faszért gyorsabb az ővé, soha semmi gondja nincs nekem meg lefagy meg lemerül"

Amúgy amit a kajáról írtál igaz. Az ilyen ember simán elbasz napi 5 rongyot kajára aztán meg panaszkodik, hogy nem jön ki a pénzéből.

Ezzel csak az a baj, hogy hiába szereti a hasát, a fillérb*szó hozzáállása miatt az otthoni terülj-terülj asztalkám is gyanítom a 99Ft-os virsliből, margarinból meg egyebekből áll. Mert inkább vesz egy teli bevásárlókosárnyi ilyen cuccot, ahelyett, hogy azért a pénzért kevesebb, de tartalmasabb/minőségibb ételt vegyen. Ez pedig mindjárt meglátszana az alakján is az illetőnek.

Hogy ez nem jutott az eszembe, tényleg panaszkodik. No meg dicsekszik is, ahogy ecsetelted.

Én csupa finomságot láttam előtte. Hogy aztán otthon mit evett, azt nem tudom. Lehet, hogy a sütikkel kompenzálta az otthoni kaja minőségét.

"Nem kérem a yoghurtot, mert 45ft-ra volt kiírva, a gép meg 49-re viszi"

bekora pont nem igaz, legtöbb gépére 5 év gart ad, olcsókra is, sokra megyek 200-es nielével és az 1-2 év garjával ha 3 év után meghal - tudom-tudom, soha nem romlik el, csak nem értem akkor mért nem adnak 10 év gart rá.... -, szóval beko nálam is tervben van
egyébként meg háztartási gépek ki kell fogni kategória, van itthon lowen 8-10 éves candy mosógép és mosogatógép, semmi bajuk, ugyanakkor sok embertől drága lg, samsung, whirlpool gépe bírt 3-4 évet

wesder ha 45ft-ra van kiírva 45ft-ért oda kell adniuk én se kérném, elvből, ellenben 45ft-ért elhoznám és még meg is köszönnék h nem írok be a panaszkönyvbe és nem jelentem fel őket a fogyvédnél ( :

Ez teljesen rendben van, csak amikor ő annyira szerencsétlen hogy az àrnàl nem jut tovàbb, akkor sajnos igen is falbaverős érzésem van.

Ja...
Mert 41-ért odaadja a boltos... a 45-ös terméket... Tényleg nem számít...

az másik történet

Kalandor elvek, amik sok embernek ismeretlenek
hibázott valaki és azért rossz az ár? kérjék rajta számon vagy veregessék vállon, az már nem az én dolgom

Nem kevésbé létező embertípus, ugyanakkor ezt valahogy egészen konkrét személyek leírásának éreztem, nem annyira általános, mint az előző. Jajj neked, ha a munkatársaid megtudják, miket írsz róluk az internetre.
Több fronton ugyanakkor mégis az olcsójánosok védelmére kell keljek. Elsődlegesen azért, mert a kéregetővel ellentétben a fillérbaszó akár nagyon jól megtervezett pénzügyi stratégiát is követhet. Az, hogy az élet számára kevésbé fontos területein zsugoriskodik azért, hogy a számára élvezetesebb dolgokra áldozhassa a vagyonát teljesen értelmes döntés, még ha tőle eltérő beállítottságú embereknek fura is lehet. Van, aki azért spórol, hogy külföldre mehessen nyaralni, más azért, hogy több nyugdíja legyen, megint más a gyerekei taníttatására. Ezek a célok sokak világnézetével összeegyeztethetőek, s sokak vélik úgy, hogy érdemes értük fillérbaszóskodni.
Másodlagosan: míg a kéregetőt rá lehet nevelni a helyes magatartásra, a fukar viselkedés esetén már az is kérdés, hogy mit jelent a helyes magatartás. Kik vagyunk mi, hogy pontos leírást adjunk arról, milyen egy normális cipő, mivel kell borotválkozni vagy mit kell enni? Én akkor is hagyományos borotvával borotválkoznék, ha drágább lenne, mert könnyű tisztítani - nem ragad bele az arcszőrzet - tükörsima a végeredmény és nem kaparja a bőrt. Ugyanakkor el kell fogadjam, hogy létezik az eldobhatósok és villanyborotvások tábora is, számomra bármennyire is korlátoltnak tűnik ezen típusok használata.
Harmadrészt - még ha bizonyos döntések esetén pontosan definiálni is lehetne a mindenki számára jobb választást (pl. hogy a Pitralon mindenki számára jobb, mint a Barbon) -, az emberek fogyasztási szokásai a korai felnőtt korban - de legkésőbb húszas éveik végére - szinte véglegesen berögzülnek. Aki ebben az életszakaszban keveset költött ruházkodásra, az nagyon valószínűtlen, hogy később változtatna ezen, még ha közben milliomos is lesz. Gazdag amerikai üzletemberekről például mindig körbe szokott járni egy csomó cikk, amiben a kisember szerző arról hüledezik, hogy az illető vagyonához képest milyen szerény életmódot folytat. Például gyorséttermi reggelit eszik, hétköznapi autóval jár vagy olcsó karórája van, miközben megengedhetné magának a luxusétkezést, sofőrszolgálatot és legdrágább Rolexet. Mégsem teszi, mert ezekhez szokott hozzá.

Ennél rosszabb a jól kereső fillérbaszó. Volt két ilyen kollégám az évek során. Mindenre mindig sajnálták a lóvét. Ők azok, aki ha nagy ritkán kaját rendelnek a többiekkel, 5 Ft-tal nem adnának többet, inkább kiszámolják és apróznak.

Tipikus mondataik:

Spórolós:
"Áááá nem megyek a jobb uszodába úszni, az 200 Ft-tal drágább mint a másik."

Lebeszélős:
"Minek neked az az x vagy y termék? Vedd meg az olcsóbbat, jó az!"

Tarhálós:
"Nincs egy kis majonézed/csalamádéd/vajad?"

Az ilyenek, mert sajnálják a pénzt, nem fizetnek még egy kört a közös programon, de ha valaki meghívja őket, gond nélkül elfogadják. Nem képesek bedobni a közösbe egy minimális pénzmagot, nem adnak jattot, ésatöbbi.

Van még egy specifikus esete, az önző fillérbaszó. Ő az aki sír hogy nincs lóvé, hagyja hogy a többiek rendezzék a számlát, de azért új házimozira, drága cipőre, új tetkóra, futja...

Undorodom tőlük.

Szerk:
Jajj majdnem elfelejtettem eszembe jutott még egy.

A műszaki tanácsot, tippet kérő olcsójános:
Segítesz neki, elmagyarázod hogy miért érdemes a kicsit drágább, de jobb terméket venni, de richtig nem azt veszi hanem az olcsóbb szart, amiről szóltál hogy felejtős.
Egy ideje az ilyenek miatt nem adok tanácsot, mindenki a saját szarának kovácsa.

Főleg épített konfigoknál vannak ilyen fordulatok. A 250-ért összerakott konfigot nem tartom valami jó döntésnek, a 280-asban legalább van fantázia, a 300 ezreshez pedig évekig nem kell nyúlni és később is lehet fejleszteni. Mit vesz az emberünk? A legolcsóbbnál még olcsóbb szart okosba', amiről már kezdetben megmondtad hogy rá se nézzen.

[ Szerkesztve ]

Stimmel, a leírás konkrét személyre vonatkozik. Azóta több, mint húsz év eltelt, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan tudnák azonosítani.

Hogy is kezdtem? "Igazából ártalmatlan ..." Ez így is van. Ám a kellemetlen, mi több, bosszantó jelzőt azon dolgaival érdemelte ki, amelyek az utolsó fejezetben olvashatók. Érdekes, ezen vagy átsiklottatok, vagy kihagytátok, bár lehet, hogy tényleg nincs mit hozzáfűzni.

"Az ilyenek, mert sajnálják a pénzt, nem fizetnek még egy kört a közös programon, de ha valaki meghívja őket, gond nélkül elfogadják."

Hú, de régi történet...
Nem gazdag, átlagos figuráról van szó. Meló után beültünk a közelben lévő sörözőbe. Kértem a pultnál két korsó sört, odavittem az asztalhoz. Tracsiztunk erről, arról, elfogyott a sör. Nekem elég volt, de a kollégámnak nem, így megkérdezte: Nem iszunk még egyet? Hozzad, - mondtam, - majd elfogy valahogy. Válasza mellbe vágott: Nekem nincs pénzem. Ezzel vége is lett a sörözésnek.
Új voltam a cégnél, másnap megkérdezték a többiek, hogy mi történt. Nem állt szándékomban elmondani, de szinte szóról szóra mondták az előző nap elhangzottakat. Ők már ismerték a kollégát, nem véletlen nem mentek vele sörözni.

Sziasztok!

Gyógyulófélben lévő fillérbaszó volnék.

Mivel saját keresetem még csak hébe-hóba esik be, az egyetem mellett munkát nem vállalok, nyáron viszont meg-megszedem magam zsetonnal, ezért adott volt sokáig, hogy a fillérek ilyen ferde szeretete azok hiányából fakad. Mostmár persze jobb a helyzet, hogy egy meghatározott keretből kell költenem, ami ad lehetőséget rendes kajára, néha mindenféle extrára, és nem kell megszakadnom sem, hogy ezeket összespóroljam.

Telefonok terén örök filléres voltam, amíg idén karácsonykor meg nem tudtam, mi a tuti. Kaptam egy Xiaomi Redmi 4x-et, és egyszerűen annyira szuper, hogy ennél többet nem is kívánhatnék. Előtte mik voltak? Ingyen kapott lumia 520 a Raiffeisentől, Levetett Galaxy mini 1, Xperia X8, szóval ez az első rendes androidos csoda. Meg kellett tapasztalnom, hogy milyen király egy ilyen telefon. Mostmár kiadnám érte az árát.

Régebbi történet a laptop-mizéria. Itt igazából a tájékozatlanságom volt, ami betette a kaput, lassan de biztosan eljutottam a tutihoz, használt üzleti gép megbízható kézből. Eddig sajnos úgy sikerült csak elvergődni, hogy két lapát konzumer szeméten tengődtem 7 évig úgy, hogy az első 5 évben még asztali gépem is lehetett volna sokkal jobb mutatókkal és élvezeti értékkel. Dehát nem kell mindenkinek tudatos fogyasztónak lenni. Mára kiművelődtem.

Soha nem szerettem önerőből gyorskajáldába menni, max kínai. Ez valamennyire megmaradt, persze annyi módosítással, hogy mostmár néha kirúgok a hámból és elmorzsolok a bajszom alatt egy "egyszer élünk"-öt, és elmegyek a kedvenc hamburgerezőbe, beülök valahová egy kávéra, ha megkívánom. Persze, most is ritkán esik meg az ilyesmi, de már nem tiltakozik ellene minden porcikám, hanem felhőtlenül tudom élvezni. Ezt nem magamtól értem el, hanem megtaníttatta velem egy nem régen befejeződött, hosszú kapcsolat. Nem bánom, mert így az élet apró örömeinek még egy szegletét tudom élvezni.

Az első eset, amikor szabályosan megbántam a spórolást, és nagyokat bosszankodtam rajta, a biciklim nyerge volt. Akkor és ott elhatároztam, hogy a kényelem és az egészség mindenképpen prioritást kell hogy élvezzen a pénz felett. Ez volt, ami a gyógyulás útján elindított: úgy feltört az a nyomorult gyári nyereg, hogy visszatérő egészségügyi gond lett belőle, amit ugyan kordában tudok tartani, de sajnos a zálogházban nem veszik át.

Néha költök feleslegesen. Szerintem ezt nem szabad teljesen bűnnek elkönyvelni, inkább a tanulópénz a helyes kifejezés. Amikor sikerül valamit megvásárolni, ami csak áll és az értékét veszíti el, az sok rossz pillanattal ajándékozza meg a tulajdonosát. Hála az égnek, ellenpéldát is tudok mondani: zenei fesztiválra mentem hangosítós segédemberkének, plusz zenei fel is léptünk volna az egyik este. Nincsenek kimondottan drága hangszereim, inkább ilyen erős alső-középkategória, de amikor kézbe veszem őket, akkor mindig elámulok, és élvezem az összes rajtuk játszott percet. Minden fillért megértek. Az akkori énemnek nagyon drága hangszerek voltak, a mai énem viszont már másképp szólna hozzá. A hangszer érték marad, és ha egyszer sikerül egyet venni, aminél megvan a "nem kell másik" érzés, akkor hosszú évekre sikerül megnyugtatni a kisördögöt.

(#18) TheLázs: Válasz akart lenni, csak véletlen az "Új"-ra böktem.

[ Szerkesztve ]

Ismerek ilyet, de ennek az ellenkezője még idegesítőbb:

Egyik ismerősöm képes volt megvenni részletre az ájfon ikszet, rendszeresen vesz 40-50 ezer (!) körüli áron inget/nadrágot, fodrászra szintén rengeteget költ, néha elmegy valami drága étterembe és büszkén posztolja instára, hogy most épp 60 ezret hagyott ott, közben pedig egy lepusztult lakásban él ahol egy rendes bútor sincs, autója sincs és otthon általában zacskós levest eszik és kiflit magában .

Mondhatjuk úgy is, hogy a külsőségekre, látszatra költ, minden egyéb másodlagos.

Aki dolgozott kereskedemben, annak végellátatlan sztorik vannak a fillérbaszo emberekről, nekem 10 honap tapasztalat van, barkácsáruházban...

Sokan teljesen odavannak a reklámujságért... pl egy tetotéri ablak különböző méretekben... aminek oda van irva hogy pl 40x60 29600ft... ez nagyban... majd az apróbetűs részben: yxz méret x forint... emberunk jön 6 kosárba betesz 12db tetőtéri ablakot a nagyobbak közul.. mondanom sem kell velux márka, ami nem a gagyi... lecsippentem: 2 millió 600 lesz... megrökönyöd: hát az hogy?! Mer az újságba ez cakli pakli 1 milla.. ujság elő: szájbarágósan megmutogat, hogy ez sajnos ennyi! Aduász: öt átverte ez a gechy múlti, térisék az uzemanyagát merő sokat autózott ode... áruházvezetőnek beleordotott az arcába: az meg takarodj innen, bizti őrökkel kidobatta... (egyébként még 20% kedvezményt is beajánlott)

A saját idiótaság ellen nem véd semmi

Mivel elég sokat "vásárolt", feltételezem, hogy jó áron el akarta adni.

Még egyetem alatt haverokkal körbe tekertük a Balatont. Egyik túratárs milliárdos agrár cég többségi tulajdonosának a fia. A bringáját nem vitte el túra előtt szervizbe átnézetni, mert az 5 rongy. Természetesen esténként azzal telt el mindig fél-1 óra, hogy bütyköltük a gépét, hogy kibírja a másnapot.
A legnagyobb poén mégis az volt, amikor egy étterembe kajáltunk, közösen kértük a számlát. Mindenki tudta, hogy mennyit fogyasztott, plusz rádobott kb. 5-7%-ot jatt gyanánt. Emberünk volt a sorban az utolsó, és forintra kiszámolta a számla végösszegét és még örömködött, hogy milyen kevésből megebédelt... A pincérnek is volt egy arca, miközbe nézte.

[ Szerkesztve ]

12db egy közepes családi ház mennyisége....

szerk: mondjuk ez konkrétan nem fillérb@szó kat., hanem a nettó idióta, olvasni még lehet megy, de értelmezni már biztos nem

[ Szerkesztve ]

Én pár évvel ezelőtt diákmunkaként dolgoztam strandon. Na ott is mik voltak.... Vizibicajkölcsönző: csávó elviszi a vizibicajt egy órára. Ötven perc mulva visszajön. Mondja, hogy mivel tíz perccel hamarabb hozta vissza, ezért arányosan adjak vissza a pénzből. Háromszáz forint lett volna ez, ezen állt neki velem kötekedni. Természetesen nem adtam vissza, elküldtem a halál f@szára. Másik okos ember meg elvitte a vizibicajt, egy óra múlva jön vissza, és mondja, hogy fizessem vissza a pénzt mert szarul irányítható a cucc . Mondom, hogy akkor miért nem szólt, és vihetett volna másikat. Erre nem tudott mit mondani . Természetesen semmi baj nem volt, csak az is megpróbált átbaszni. Volt még sok hasonló, de velem nem lehet baszakodni, mindenkit leállítottam

Ám legyen igazad, de én még nem láttam olyan családi házat, amin 3-4 tetőablaknál több lett volna. Ehhez persze hozzá kell tenni, hogy panelproli vagyok.

Jó erőben lehetsz, ha megúsztad ezeket a vitákat. No persze ha csak szájkarate volt, azt én is megúsztam volna zsenge testemmel.

egyik régi barátomnak a szobájában volt 3 tetőtéri ablak kommersz sorház, köbányán voltam mostanában egy családi házas részen, rengeteg tetőrbeépítéses házikóval, volt olyan manzard h nem lett volna elég a 12db és nem is volt túl nagy házikó

Csak vaktában mondom, soha nem építkeztem.
Eredetileg nagy tetőablakról volt szó, ami bőven méter fölötti méret. Akad olyan háztulajdonos, aki képes beépí(t)te(t)ni ilyen behemótból tízet a tetőtérbe? Biztos élmény az ágyból látni a csillagos eget, de szellőzés okán (szerintem) kettő is bőven elég.

Egyébként Kőbányán lakom, egy magasságban a Gellért-heggyel. Van itt a nyomornegyedtől a burzsujvillákig minden. Budapest mértani középpontja is itt van a Martinovics téren.

[ Szerkesztve ]

195 centi vagyok és 90 kiló, szóval legtöbben nem akartak tettlegességet csak szájkaratéztak . De nem vagyok agresszív ember, kiabálni is csak akkor szoktam ha már nagyon felhúzzák az agyam, az elején mindenkivel szépen beszélek, de van egy szint ahol már ideges vagyok . Verekedni pedig eddig csak önvédelemből verekedtem (szerencsére nem sokszor volt ilyenre példa)

Én csak 168 centi és 65 kiló vagyok, de sokat számít a határozottság.

Az biztos. Van ismerősöm aki majdnem akkora mint én, de mégis mindenhol kibasznak vele, mert annyira határozatlan és csöndes szegény, hogy sose áll ki magáért

Nekem faterom volt az az igazi fillérbaszó, akinek a közeléből menekülne az ember, de esetemben erre várni kellett majd két évtizedet. Nem emlékszem olyanra, hogy a rendszerváltás óta bármikor a magyar átlag duplájánál kevesebbet keresett volna, ráadásul mindezt rendes szabályos munkaszerződéssel, így nagyon izgulnia se kellett, hogy épp nem lesz boríték, minimálbérből számolják a táppénzt stb...
Mondjuk azt, hogy bár gazdagok sosem voltunk, de még a veszélye sem állt fenn igazán, hogy anyagi gondjaink legyenek. Ennek ellenére, ha az ember - a saját gyerekei vagy épp anyám (élete párja ugye ) - felvetette, hogy meg kéne fontolni egy-egy dolog megvételét, rögtön az első kérdése volt, hogy "Minek az neked?". Ha ezen túllendült az ember, és megfelelően felépített érvrendszerrel sikerült meggyőzni, hogy mondjuk ha már vízilabdázunk, akkor kéne egy labda, vagy esetleg a kerékpárversenyző fiának kéne egy kerékpár, akkor biztosan talált megoldást arra, hogy egy 10 egységnyi pénzért árult jó helyett vegyen egy 9 egységért árult szart. Egy labdát ami kicsúszik a kézből, egy biciklit, amivel utoljára 1970-ben volt versenyképes az ember, a 26 000 forintért árult zenélő, minden játékot lejátszó jackdugós Sonny Ericsson helyett egy 23 000-es valamit ami ezt pont nem tudta. Aztán ha az ember méltatlankodott, hogy kéne egy olyan ami jó, akkor megkapta, hogy minek az, azt se használod ami van. Persze, hogy nem mert nem mert vacak. Alkalmatlan arra amire vette az ember.
Persze lehetne mondani, hogy azért spórolt a családon, mert neki kell kurvákra és kokainra, de magával szemben is pont ugyanilyen fukar. Ha valami étel lejárt de még csak kívülről penészedik, körbevágja és megeszi a közepét, a tartós fogyasztási cikkei felén még rajta van a Союз Советских Социалистических Республик rövidítése... a maradék meg NDK-s. Ha újat vesz - elvégre ledes zseblámpát még nem gyártottak a varsói szerződés országai - akkor szigorúan kínai. A ruhái is szigorúan kínaiak, esetleg öcsémtől átveszi azokat, amik rá már nem jók, mert összementek a mosásban. Az autói is mindig olyanok voltak, amiket folyton szerelni kellett, mert egy új, vagy pár éves használt, az persze drága, de az nem drága, hogy alkatrészenként kell újáépíteni az elöregedő koreai vackot.
Mindent magának javít, (vagy legalábbis elteszi oda, ahol azok a dolgok vannak, amiket meg akar magának javítani), közben nem veszi észre hogy jól kereső emberként megérné inkább a saját munkáját végeznie és megfizetni valami szakembert, hogy megcsinálja a dolgait.
Mondogatom neki azt is egy ideje, hogy ha kifizetet egy taliga pénzt egy síútra, akkor talán megérné valami minőségi felszerelést venni, hogy élvezze is a sielést, de nem. Minek vegyek, hát van mindenem. És tényleg van. Tavalyelőttig egy cseszlovák léccel és egy keletnémet cipőben járt, azóta mindkettő megadta magát, így idén valami 20 éves örökölt léccel, meg az én négy számmal nagyobb cipőmben ment, amit én már lecseréltem, mert úgy is rossz volt, hogy egyébként méretben passzolt. Tényleg minek lecserélni. Pedig az erőnléte megvolna hozzá még nyugdíj előtt is, hogy szanaszét csússza a hegyet, de inkább töketlenkedik a vackaival, közben meg kárba vész a hetijegy.
Egyébként remek ember, de valahogy így sikerült felnevelődnie, aztán már idősebben nehéz levetni ezeket a megszokásokat. Mikor elkezdtem a saját életem élni, persze gondoltam, hogy én majd akkor nem leszek fillérbaszó, de az se jó, ha az ember teljesen átesik a túloldalra. Annyira nem leszek sosem gazdag, hogy mindent megengedhessek magamnak, ezért sok helyen spórolni kell, de azért nem lehet úgy élni az életet, hogy mindenhol a 3 forint megtakarítást nézem, közben elbaszom a szabadidőmet, a szórakozásomat az emberi kapcsolataimat, és rossz esetben a végén még úgy járok, hogy spórolnék 3 forintot aztán végül a dupláját bukom.

"Egyébként remek ember, de valahogy így sikerült felnevelődnie, aztán már idősebben nehéz levetni ezeket a megszokásokat."

Talán gyerekként sokat nélkülöztek otthon, így beleivódott a túlzott takarékosság.

Ez sok emberre jellemző, ismerek ilyet. A csávó pár évvel ezelőttig egy szétrohadt Zastavával járt, pedig jól keres (netto 400 folott). Azt is csak azert cserélte le mert olyan állapotban volt már hogy esélye se volt leműszakiztatni. Vett helyette egy 1996-os Suzuki Swiftet . A telefonja pedig egy már kb. darabokra hullott Samsung Galaxy Ace, amit még 2012-ben vett . De mindennel ilyen a csávó, mondjuk legalább van már jó pár millás megtakarítása, de mikor megkérdeztem mire gyűjt akkor nem tudott válaszolni, csak hogy kellhet még sok dologra a pénz. Ő pont olyan, hogy nagyon nagy szegénységben nőtt fel, szóval egyértelműen amiatt ilyen.

Nálunk is volt olyan gyerek koromban, hogy fizetés előtt anyám a szomszédoktól kunyerált kenyeret, hogy legyen vacsorára zsíros kenyér. No persze visszakapták kamatostól. Tudom, mi az a szegénység, volt olyan, hogy hánytam az éhségtől.

Szerencsére nem lettem fillérb*szó. Nem dúskálok, de nem is kuporgatok. Ha csokit akarok, megveszem, jövő héten lesz a szülinapom, a szivar már megvan, még valami jó kis pia kell, aztán megünneplem magam. Elvégre egyszer vagyok 67 éves.

Igazából a nagyapámnak volt nélkülözéssel teli gyerekkora, de akkoriban II. világháború, málenkij robot kommunista hatalomátvátel, padlássöprések, tészesítés... kinek nem? Ő szintén elég fillérbaszó lett, viszont faterom öccse nem. Mire fater suliba ment nagyapám már mérnök volt a helyi bányánál. Gazdagok ők sem voltak, de egy bányamérnök fiaként nem kellett szegénységben felnőni akkor, mikor épp a vas és acél országát akarták felépíteni. Érdekes, hogy sokan meg pont úgy vannak vele, hogy ha fiatalon nélkülözniük kellett, akkor felnőtt korban stabil egzisztenciával már nem spórolnak sem magukon sem a szeretteiken. Szerintem a habitustól is függ. Azt meg hogy honnét van az ember habitusa, még mindig csak találgatják az ezzel foglalkozó kutatók.

Ez igaz, mindenkire máshogy hat az ilyen

Szoktam olvasni kiszámolót, meg még jó pár blogot stb...nem egyöntetű a vélemény, de sokan rajtam kívül is ugy vélekednek hogy aki igazán szegénységbe nőt bele az a sok pénzel nem tud mit kezdeni, ha átlag feletti a fizuja akkor vagy holnapra nincs belőle semmi, vagy úgy tesz mintha holnap éhenhalna... de az utóbbi ritkább.. a szomorú valoság az aki aránylag gazdagabb családból jött az jobban bánik a zsetonnal... eltekintve az ujgazdag fattyaktól..

Aki kajára, vagy bármi másra költ, az nem fillérbaszó, csak zsugori.
Zsugori: kedves elkerülhetetlen rokon, aki a saját anyjától elvisz mindent örökre. Mindennek az árát, vagy többet előre elkéri, igen, a 40Ft-os tömítését is, de otthon milliós térkő van az udvaron.
-"minden nekem kell"
Fillérbaszó: kedves volt kolléga, aki a rodhadt almát hozta be kajaként, kivágta a rossz részt, és a maradékot ette. Meghívták egy sörre, "majd a következő alkalommal te fizetsz" helyett inkább másnap odaadta az árát, hogy a sajátját megspórolhassa. Mindenhol alkudoszik, kedvezmény nélkül szószerint semmit sem vesz.
- saját magától is sajnálja, de elfogadni sem szeret, nehogy vissza kelljen adni

Én mélyszegénységben nőttem fel, nem is tudok bánni a pénzzel, hisz sosem volt. Nem szórom, figyelek, hogy a számlák be legyenek fizetve, a többi nem izgat.

[ Szerkesztve ]

Aki a legolcsóbb arcszeszt veszi és úgy bánik vele, ahogy leírtam, aki sajnál pár száz Forintot egy karórára, inkább másoktól kérdezi, hogy mennyi az idő, az szerintem belefér a kategóriába.

A mi családunkban az a mondás járja, hogy a jó kapcsolat alapja a korrekt elszámolás így mi is szépen kifizetjük egymásnak a 2 db zsemlét és a 40 Ft-os tömítést is. Nem is volt soha vita a pénzből, pedig néha milliók mentek kézfogás alapján a szűk családi körön belül.

Egyszerűen ez a fajta anyagi szemléletmód hasznára válik mindenkinek, nagyon nagyon sok problémát ki lehet vele küszöbölni ha már egészen fiatal kortól kezdve ez bele van nevelve a gyerekbe.

Nagyon sokszor megkaptam már, hogy ez nem normális, de érdekes módon főleg azok pampognak erről, hogy mennyire furcsa akiknek folyamatos vitája van a pénzen.