üzenetek

hozzászólások


4264adam
(veterán)

Embere válogatja. Én nagyon érzem pirosoknál.

[ Szerkesztve ]


kymera
(senior tag)

Vélemények ide vagy oda , az biztos hogy árak tekintetében, a végfelhasználóknak nem tenne jót ha az AMD megszűnne .


Jim Tonic
(nagyúr)
Blog

Apró észrevételek:
Az AMD okosan a felső kategóriára koncentrál. Az APU-k hamarosan a középkategóriát is feleslegessé teszik.
Az Nvidia hiába indult el az ARM mellett, nem nagyon rúg labdába a Samsung, Qualcomm, Apple, Mediatek, stb mellett. Tehát ma még úgy tűnik, hogy az Nvidia él és virul, de hamarosan ez óriásit változhat.
Az AMD vergődése ettől még nyilvánvaló, a processzoraival valamit kezdenie kell. Ugyanakkor az Nvidia mellé felhoznám az Intelt is, ugyanis a mára legfontosabb mobil szegmensben szintén csak vergődik, 5-10 éven belül maga is gondban lehet.


Fitzgerald
(veterán)

Mondjon bárki bármit, évekkel ezelőtt pont fordítva nézett ki ez a dolog. Az Nvidia ontotta a szar ár/teljesítmény/fogyasztás arányú kártyákat, az AMD meg ennek az ellenkezőjét csinálta.
Mégsem haltak éhen Nvidiáék.
Ez is csak azt mutatja, hogy a piaci részesedés szempontjából a marketing a legfontosabb tényező, hogy ki tud jobban bevásárolni magának, kinek a logója jelenik meg a játék indításakor, és hogy ki milyen exkluzív kamu feature-el tud telerakni egy-egy népszerűbb játékot (Nvidia f*sworks, stb.).
És ebben mindig az Nvidia lesz elöl, mivel jóval mélyebb a zsebük.

[ Szerkesztve ]


Cifu
(félisten)
Blog

Az Nvidia hiába indult el az ARM mellett, nem nagyon rúg labdába a Samsung, Qualcomm, Apple, Mediatek, stb mellett. Tehát ma még úgy tűnik, hogy az Nvidia él és virul, de hamarosan ez óriásit változhat.

Az nVidia a Shield-el szvsz mellé nyúlt, de a Tegra platform autókba való építésével pont, hogy úgy tűnik, jól belenyúlt a tutiba. Az olyan márkák, mint az Audi vagy a Tesla mind-mind a Tegra-ra építenek. Oké, ez nem akkora mennyiségű piac, mint a mobiltelefonoké, de viszont nagyobb a haszonkulcs.

Az AMD vergődése ettől még nyilvánvaló, a processzoraival valamit kezdenie kell.

Zen és K12. Kérdés addig kihúzza-e a cég...

Intel...ugyanis a mára legfontosabb mobil szegmensben szintén csak vergődik, 5-10 éven belül maga is gondban lehet.

Azért az Intel új ultramobil SoC-jai (Atom X3-34xx széria) vagy a Cherry Trail SoC-ok tudás szempontjából versenyképesek. Továbbá az Intel elég sok lábon áll, van saját SSD gyára, és per pillanat vezetnek a félvezetőgyártás technológiájában (még a Samu is másfél évvel később tudta csak követni a 14/16nm-en, a TMSC-ről vagy pláne a GloFo-ról nem is szólva). Szóval én úgy látom, hogy nagyon-nagyon elbaltázott lépések kellenek ahhoz, hogy 10 év múlva olyan bajban legyenek, mint amilyenben most az AMD van...


Jim Tonic
(nagyúr)
Blog

Oké, ez nem akkora mennyiségű piac, mint a mobiltelefonoké, de viszont nagyobb a haszonkulcs. Vagy nem. Az autóipar sem arról híres, hogy ne lenne agresszív a beszállítói árpolitikája.

Zen és K12. Kérdés addig kihúzza-e a cég... És kérdés, hogy sikerül, mert a Bulldozert is ennyire vártuk. Aztán jött a pofára esés.

Azért az Intel új ultramobil SoC-jai (Atom X3-34xx széria) vagy a Cherry Trail SoC-ok tudás szempontjából versenyképesek. Miben és hol versenyképesek? A Cherry Trail egy hulladék, 6 W, ennyit fejlődött, de kevesebbet tud, mint az elődei. Ha beleszorítanád a fogyasztását az ARM kereteibe, akkor meg nevetséges lenne. Nagy nehezen kiszenvedett egy szériát mobiltelefonokba. Hatalmas siker lett.

Továbbá az Intel elég sok lábon áll, van saját SSD gyára, és per pillanat vezetnek a félvezetőgyártás technológiájában (még a Samu is másfél évvel később tudta csak követni a 14/16nm-en, a TMSC-ről vagy pláne a GloFo-ról nem is szólva). Csakhogy nem ebből van a pénze. Ha nem tud versenyre kelni az ARM-mel (nem valószínű), akkor a hajára kenheti a félvezetőgyárát, az SSD-ivel együtt.


Cifu
(félisten)
Blog

Vagy nem. Az autóipar sem arról híres, hogy ne lenne agresszív a beszállítói árpolitikája.

Én ebből nem ezt olvasom ki.

És kérdés, hogy sikerül, mert a Bulldozert is ennyire vártuk. Aztán jött a pofára esés.

Ahogy a Radeon Fury sem húzott el mindenki mellett egyértelműen a HBM ellenére. Igen. Attól még bizakodni lehet. Főleg, hogy az Intel is megbotlott ugyebár a Kaby Lake-el (tick-tock-tick-tock-tick-tick-tock...).

Nagy nehezen kiszenvedett egy szériát mobiltelefonokba. Hatalmas siker lett.

Nyilván nem lett önmagában hatalmas siker, viszont az agressziv árpolitikának köszönhetően nagyobb teret nyert még is. Igen, a semminél a kevés is több, de akkor is úgy tűnik, tíz körömmel kaparnak a lehetőségért.

Az AMD is ebbe (és a Tegra) az irányába szeretett volna elmenni, de ugye K12 ARM + GCN SoC-al, de az meg ugye egy évvel késik, hogy a Zen behozása minél simábban menjen.

Csakhogy nem ebből van a pénze. Ha nem tud versenyre kelni az ARM-mel (nem valószínű), akkor a hajára kenheti a félvezetőgyárát, az SSD-ivel együtt.

A procijai nem utolsó sorban a világvezető félvezetőgyártási know-how-jának köszönhetően olyan jók. Tehát nem értek azzal egyet, hogy nem ebből van pénze. Dehogynem, annak is köszönhető, hogy ennyivel jobbak az Intel procik az AMD-knél, hogy nem 28nm-en, hanem már 14nm-en gyártják őket - már egy éve. Három éve is már 22nm-en voltak.


Jim Tonic
(nagyúr)
Blog

Én ebből nem ezt olvasom ki. Mit olvastál ki?
- Automotive revenue rose 76 percent and accounted for only 6.2 percent of total revenue.
- The outfit said gaming revenue rose 59 percent, helped by strong sales of its GeForce series of gaming chips.
- Revenue in Nvidia’s enterprise business fell 14 percent. The business, which makes chips used for software such as AutoCAD, accounted for 16.2 percent of total revenue.
76%-os növekedéssel is harmad annyi profitot termelt az automotive, mint az enterprise termékei, ami pedig szintén szűknek mondható piac. 60% továbbra is a videokártya. Ez jól mutatja, mekkora üzlet a Tegra.

Főleg, hogy az Intel is megbotlott ugyebár a Kaby Lake-el Az Intel az utóbbi generációiban csak botladozik, erről beszéltem neked. Nincs igény már óriási erőre, más kell, és ez nem megy az Intelnek sem.

Igen, a semminél a kevés is több, de akkor is úgy tűnik, tíz körömmel kaparnak a lehetőségért.
Bekerült pár telefonba úgy, hogy az Intel pénztárcája hatalmas. Ez siker? Nem. Kimutathatatlanul kicsi a részesedése az ARM-mal szemben.

Dehogynem, annak is köszönhető, hogy ennyivel jobbak az Intel procik az AMD-knél, hogy nem 28nm-en, hanem már 14nm-en gyártják őket - már egy éve. Három éve is már 22nm-en voltak. Csakhogy a hajára kenheti, ha nem lesz mit a sorokon gyártani. És a gyártósora semmi előnyt nem jelent az ARM-mal szemben.

[ Szerkesztve ]


Cifu
(félisten)
Blog

Az autóba épített Tegra egy új és fejlődő piacon alkot, és láthatóan az nVidia nagyon harcol azért, hogy azon a piacon ő legyen a legnagyobb hal. Szerintem nem elhanyagolható ez a jövőjére nézve. Olyan irányba mozdult el, amely fekszik neki, és amiben van potenciál.

Itt nem arra akartam célozni, hogy most hatalmas bevételeket hoz, hanem arra, hogy fejlődik ez a piac...

Kaby Lake / Intel botladozás

Egen, így már okés, ezt egy kicsit túlgondoltam...

Kimutathatatlanul kicsi a részesedése az ARM-mal szemben.

Most még igen. Hajdan nevetet mindenki az MTK-n is, hogy mit erőlködik az olyan fajsúlyos szereplőkkel szemben, mint a TI vagy a Qualcomm. Azóta a TI kivonult ebből a szegmensből, a Qualcomm pedig veszít egyre inkább a részesedéséből...

Csakhogy a hajára kenheti, ha nem lesz mit a sorokon gyártani. És a gyártósora semmi előnyt nem jelent az ARM-mal szemben.

De a cég számára jelenthet, ha piacra lép mint bérgyártó, avagy a know-how licenszet eladja már bérgyártóknak jó pénzért...

[ Szerkesztve ]


trufa12
(addikt)

r9 390 = gtx 970...


keIdor
(titán)

Amint lesz DX12-es játék és terjedésnek indul egyből hozni fogja a kisebb Pascal-okat is az nVidia. Már jövőre jön a GP104 és GP106. Nem lesz itt semmiféle előnye az AMD-nek, mert nem fogják hagyni.


Kronos3000
(senior tag)

Igen.Most is sokan várják,várjuk a Zen-t,aztán lehet hogy egy nagy csalódás lesz belőle,viszont akkor tényleg game over az amd-nek.


Hiftu
(senior tag)

A kisebb teljesítményre való upgrade (r270->r370) nem újdonság.
Ezt már eljátszották a HD5850 -> HD6850 váltással is.


4264adam
(veterán)

A HD5850--> Hd6850 nem az volt. Az 5xxx-szériáig nem volt 950/970 addig az 5850/5870 volt a csúcs. a HD6xxx szérinál pedig a HD6950/6970


Ed3r_X_
(nagyúr)
Blog

A marketing már 1-2 éve is rossz volt, most már ha a Zen nem válik be, nem tudnak változtatni rajta. Akkor az AMD felkötheti a gatyáját.


solfilo
(veterán)
Blog

Érzésre már azért is szurkolni kell, hogy a Zen megjelenéséig talpon maradjanak. Aztán remélem nem így van. :)


Cifu
(félisten)
Blog

A GPU és CPU frissités terén óriási probléma volt, hogy nem tudtak elmozdulni a 28nm-es gyártástechnológiáról. Ez persze az nVidia-t is sújtotta, ám ők jobban tudtak a végén mégis kijönni belőle.

üzenetek