üzenetek

hozzászólások


Graphics
(Jómunkásember)
Blog

Amikor már 8 ezer forint egy 120GB-os Crucial BX500 szerencsére a rettenet gépekből is lehet értelmesebb sebességet "elcsalni".

Kivéve: egybeforrasztott, ragasztott, szétszedhetetlen masinak

[ Szerkesztve ]


bazsi83vp
(senior tag)

Előző hozzászólásomat annyival egészíteném ki, hogy én azért az A4 mellett döntöttem ez helyett, mert abba belemegy a 4 giga (8 is) ram, ez csak kettőt támogat tudtommal, ez vele a nagy gondom. Muterről meg tudtam, hogy szeret több lapot megnyitni, ha keres valamit.


joghurt
(addikt)
Blog

Mármér? Egyik kedves ügyfelünk a mi rendszerünket egy HDMI sticken kívánja futtatni. Adatfeldolgozó program, plusz MS SQL Server (még ha csak Express is). :Y
Ja, és mindez egy 50"-os tv-be dugva, hogy jól lássa.


cinemazealot
(addikt)
Blog

Ugye azt tudod, hogy "használt üzleti" csak úgy létezhet, hogy azért valaki újonnan kiperkált fél milla körüli összeget? De azt is tudod, hogy az a valaki ezt csak úgy tehette meg, hogy nem neki kell foglalkoznia a szemete elszállításával, a ruhája megvarrásával, az állattartással, ganézással, földtúrással, utcasöpréssel stb.? És azt vajon tudod, mi lenne akkor, ha azok, akik ilyenekkel foglalkoznak, okosabbak, iskolázottabbak, tájékozottabbak lennének és olyan munkával foglalkoznának, amikből már ők is megvehetnék az új üzletit? Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy ezt a hozzászólásodat nem gondoltad végig. :N

És arra vajon gondoltál már, hogy a cikkíró nem saját maga szopatásából próbált ki egy rakás (Általad 3. féltől származónak nevezett) OS-t, hanem azért, mert az 1. fél által feltelepített (vélhetően Windows) üzleti (marketing, beetetés, népszerűsítés, piaci helyzet erősítése, más OS piacának elnyomása stb.) célból került rá, még ha nem is a legalkalmasabb egy ilyen hardver üzemeltetésére?

A pedofíliás párhozamodra inkább nem mondok semmit.


energy4ever
(addikt)
Blog

Ne haragudj, de en nem emlitettem hasznalt uzletit sehol sem amit ideztel! "használt üzleti"

Van baj, ha olyan dolgot kritizalsz masban, amit csak te allmodtal bele.


simonzé
(addikt)
Blog

Azt kell mondanom, nagyon amatőr a felvetesed. Egy igazi Szakértő nem gondolkozik ilyen hülyeségeken, hogy a másik mit akar, mi a celja, vagy a mondanivaloja... Az igazi szakértő TUDJA, és el is mondja, hogy minden szanalmas hülye raebredhessen arra, hogy neki van igaza. Az, hogy te/én/más mit gondolunk, az csakis szanalmas tudatlansagunk, és nyilvánvaló együgyűségünk következménye lehet. De ne aggódj, ők megerkeztek, es bár mélységesen szánnak bennünket, nyomorult veglenyeket, de nagylelkűen szánnak rank nemi forgacsot, merhetetlen mindentudasukbol. Ertekelned kellene ezt, n3m pedig még mindig nem érteni, hogy ahasznaltuzletiazjobbmertazjobb.

Felhivnam a figyelmedet a kinyilatkoztatasuk stílusára.. Mindent elarul róluk.
És még a többieket tartjak tudatlannak, műveletlennek. Beszarok.


simonzé
(addikt)
Blog

"abbol a tenybol kiindulva, hogy olcso termeket vesz valaki, valoszinuleg azert teszi azt, mert vagy iskolazatlan, vagy nem kepes normalis munkat keresni, mivel butabb mint az atlag. Igy nem engedheti meg maganak a draggabat, valamijt eleg esze ahhoz sincs, hogy korbenezzen mashol."

Minden egyes szavadat kikerem magamnak!
El ne kezdj nekem magyarazkodni, csak ülj le, egyes!

[ Szerkesztve ]


F34R
(nagyúr)

windows rant.


Hieronymus
(addikt)
Blog

"Alapbol abbol a tenybol kiindulva, hogy olcso termeket vesz valaki, valoszinuleg azert teszi azt, mert vagy iskolazatlan, vagy nem kepes normalis munkat keresni, mivel butabb mint az atlag. Igy nem engedheti meg maganak a draggabat, valamijt eleg esze ahhoz sincs, hogy korbenezzen mashol. "

Tudod, az élet nem ennyire egyszerű amennyire láttatod.
A drágább nem jobb automatikusan. Ráadásul a feladathoz választunk eszközt és a nem az eszközhöz feladatot. Nekem kevés dolgom van Windowszal viszont magammal kell vinnem egy gépet. Az üzleti nagy és nehéz notebookokat cipelje az aki aki ezzel akar izmosodni. Vagy kobzosa, aki cipeli helyette.
Nekem jó egy 10.1"-os Windowsos convertible tablet. Nem nehéz és a teljesítmény is elegendő ahhoz, amire használom.

"Szerinted azert mert sok ember csinal valamit, az mar elfogadott dolog?
Pedofilbol is van jopar... Kisbabakat megeroszakolni jo dolog!?"

Azt ugye érted, hogy tiltott és elítélendő tevékenységet nem hasonlítasz össze olyannal, ami neked személyesen nem tetszik.
De mindenki arra költi a pénzét, amire akarja, ameddig nem szeg vele törvényt.

Másokól meg ne mondj véleményt, könnyel visszaüt és magadról állítasz ki bizonyítványt.


llax
(senior tag)

i7 azért oda sem kell, de valami aktuális "mainstream alja" technika azért jó lenne.

Saját tapasztalatom szerint, amin Win10 alatt, böngészőből megy a FullHD YouTube, van benne legalább 4GB RAM, az gép mindenféle böngészőközpontú, átlag multimédiás feladatra elegendő (YT, FB és tasik.). Ennek teljesüléséhez nem kell Ryzen vagy Core ix-y...

Hobbiműhelyembe, leginkább böngészésre raktam össze PC-t 2,5 éve (addig ugyanott 1. gen. Atom). Egy szempont volt az is, hogy ne igényeljen számottevő házszellőztetést (akár fémpor is előfordul).
AM1-es Athlon 5370, 8GB RAM + SSD (mini ITX kasztni, paneltáp...). Memória azért ennyi, mert akkor nagyon olcsó volt, egyébként fele is elég lenne, a felhasználás ritkán lépi át a 4GB-ot (mondjuk akkor meg jól jön a több...).
Ez inkább amolyan nettop, nem tipikus asztali PC (felhasználását tekintve is). Win10 boot login-ig 10 (azaz tíz) másodperc körül, jelszó után kevesebb, mint 1 sec az asztal, azonnal induló Firefox (boot utáni első start van vagy 2-3sec, később 1 sec alatt). Amíg csak böngészésre (benne YT) használom, nem érzek számottevő különbséget többszörös teljesítményű géphez képest. Összetettebb lapoknál görgetéskor, lapváltáskor itt-ott pici megakadás, pillanatnyi lassulás előfordul, de nem hosszú másodpercekig, inkább csak tizedekig (ha pl. nincs Facebook v. hasonló a lapok között, akkor abszolút "smooth").
Adott célra kényelmesen használhatót össze lehet hozni olcsón is. Note/netbook esetén persze már jobban meg van kötve az ember keze.


Lalikiraly
(addikt)
Blog

Köszönöm a válaszcikket :)

Az ASPIRE ONE-t én írtam :)

Lessz mindjárt haddelhad itt is


PandaMonium
(őstag)

Kétségtelen, hogy van korreláció a fizetés és az műveltségi szint között, de azért azt leírni amit te itt leírtál... Eszetlennek és butának titulálni több millió embert, azért mert nem fizetik meg őket kellően és/vagy nincs meg a kellő informatikai tudásuk ahhoz, hogy értsenek hozzá milyen hardvert érdemes vásárolni kicsit erős.

Gyenge hardverhez egyébként inkább LXQt-t javasolnék ha már Linux, pont erre lett kitalálva. A gép ajánlást meg minden olvasó nyugodtan felejtse el, nem véletlenül mondják, hogy használt üzletit vegyél ugyanabból a pénzből amiből új alsókategóriás konzumer gépet vennél. 6-8 évet is simán kibírnak aktív felhasználás mellett, a cikkíró gépe meg majd ha másfél év után megadja magát akkor ő is átgondolja az álláspontját.


Somatom
(veterán)
Blog

Akkor sem lenne korrekt a teszt. Anno, egy 270 -es Atommal szerelt netbookom volt (Asus eee1000H), gyárilag XP -vel. Na, az "vicces" volt. Persze, én is hamar alternatíva után néztem. Az Ubuntu akkor hozta ki a Netbook Remixet. De, nem kezelte az Asusom n -es Wifijét. Így akadtam rá a Puppeee -re. Nem hittem el, hogy ez ugyanaz a vas. A böngészőben úgy pattogtak a lapok, mint az olajozott nikkelbolha. Egyszer azt üzente a kutyus, hogy érzékeli az akku üzemmódot és van itt egy winchester nevű fogyasztó, ami számára fölösleges, ezért, ha nekem sem kell, akkor lekapcsolná. Azóta vagyok Puppy-fan. Szóval, már azt sem értem, hogy miért kell egy OS -t egyáltalán telepíteni.


quarros
(tag)

Ehm... Nem akarlak megcáfolni de egy kicsit leegyszerűsítetted a használt üzleti kontra olcsó kis teljesítményű laptop témát. A kis teljesítmény nem gond legalábbis nem mindenkinek. A fő ok (szerintem), amiért a használt üzleti sokszor jobban megéri, az az anyaghasználat. Mert az olcsó gépeknél nem csak a használt proci GPU lesz az ami az olcsóbb kategóriából való hanem minden más is. Kondik, táp IC-k, a házban felhasznált műanyagok mind-mind a legolcsóbb beszállítóktól érkeznek. Ez önmagában még nem feltétlen kéne, hogy bajt jelentsen de hosszú évek alatt tapasztaltam az elhasználódásbeli különbséget ezen a téren és kis kivétellel mindegyik alsó kategóriás laptop pár év után beadta a kulcsot.

Mondok egy konkrét példát: Én 2013-ban vettem egy W520-as Thinkpad-et kb 240 ezerért használtan i7-es procival Quadro 2000M videokártyával. Ez a gép még most 2018-ban is nap mint nap használatban van nálam és hibátlanul működik és még ma is tökéletesen elegendő a teljesítménye nekem. Megértem, hogy nem mindenkinek van hirtelen 200-300 ropija egy jobb használt üzleti gépre, még akkor sem, ha tudja, hogy az hosszú ideig kiszolgálja. Szóval ítélj el, hogy ha akarsz de ez a leegyszerűsített modell hibás szerintem. De amit a teljesítmény kapcsán mondtál azzal teljesen egyet értek! Az esetek nagy többségében nem kell az a plusz teljesítmény és az ember lehet türelmes is. Igazat bevallva a W520-ban le tiltottam 3 magot a 4-ből a hosszabb üzemidő érdekében, meg azért mert így is kellően gyors volt. Szóval amit mondani akarok az az, hogy egy alsó kategóriás gép nem feltétlen rossz de sajnos sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy meghibásodik időnek előtte.


Qkackca
(őstag)

Azért vegyél használt üzletit, mert abban még vót anyag meg támogatás...

Na, amúgy pedig még jó hogy jobban fut egy kevesebb erőforrással beérő rendszer egy gyengébb gépen, mint a komolyabb elvárásokkal rendelkező rendszer.

Abban van igazad igazából szerintem hogy mindenki mérje fel a saját igényeit, és ahhoz próbáljon választani valamit. Ez nem sikerül mindig...vagy az első fele vagy a második vagy mindkettő :(

Én például viszonylag sokáig keresgéltem a laptomom, cirka 3 hónapig, mire kiválasztottam, viszont azóta meg már 7.éve megvan és működik, az igényeim nagy részét még ma is teljesíti :)
Csak akkut kapott újat meg tárhelyeket ahogy kinőttem a korábbiakat. Meg tavaly egy kis cpu fejlesztést i3->i5.


Solten
(addikt)
Blog

Gratu, hasznald egeszseggel. Jol irtad, tudatos vasarlo tudatosan vasarol. Az asszonynak neztem gepet, nagyreszt a bongeszon log, szereti a fizikai billentyuzetet (tablet kilove) az eredmeny chromebook lett hasonlo hardverrel csak 4GB volt szempont mert szeret 20 ablakot nyitva hagyni a bongeszoben. A chrome os szaguld az n3060-os cpu-val mint valami korajhet lenne, szoval felhasznaloi elmeny 5-os, yoga-szeruen hajtogathato a cucc, android jatekaival tud jatszani, erintokepernyos, nem melegszik, kb 10 oras akkuido. Csinald utana ezt hasznalt uzleti...
Sok disztrot es feluletet kiprobaltam, szamomra az xfce a best. szep, agyontestreszabhato, keves eroforrast igenyel, logikus.


UnA
(Korrektor)
Blog

A Chromebook nagyon ott van ebben, csak sajnos itthon nem igazán kapható.


Armagedown
(őstag)
Blog

Ő is meg van elégedve az N3060al :N


Hieronymus
(addikt)
Blog

Azért az színtiszta matematika, melyiket éri meg megvásárolni.

Ha egy professzionális üzleti gép, az első évben veszít annyit az értékéből, mint egy kommersz notebook ára, akkor megkérdőjelezhető az üzleti gép beszerzésének ésszerűsége. Természetesen azonos teljesítménykategóriába eső gépek esetében értelmes az összehasonlítás.


yerico
(senior tag)

Azért egy használt Dell 7440, amin még rajta van a kijelzővédő fólia, azt hiszem, hogy nem kapott akkora gyötrést előző élete folyamán. Business gépen nem fog várhatóan eltörni a képernyő forgópántja, ami azért eléggé megszokott dolog.
Van egyébként egy 14 éves Acer Travelmate notebook, ami akkor sem volt olcsó, de még ma is megy, csak éppen a konfig édeskevés már a mai világhoz. De megy.
Amúgy meg mondhat nekem bárki bármit, lebeszélek mindenkit egy I3 alatti gépről. Ehhez meg kell egy SSD. Lehet, hogy így már 130E lesz a gép, de használható lesz. Itt van az ár-érték optimuma.

üzenetek