üzenetek

hozzászólások


sztojo
(tag)

Egész jó, lett csak a fontossági sorrendet be kell tartani, ha ilyen szétszedős cikket írsz.

Pl.: mindjárt az elején az írod, hogy feszítsük fel az alsó keret, majd lefejtve megkapjuk a belső részt.
2x fénykép és utána írod csak, hogy ott van az ujjlenyomat olvasó kábele is.

Persze ez apróság, mert talán nem úgy áll neki az ember, hogy lepattant a fedél és nagy lendülettel félredobom.
De sajnos nagy az isten állatkertje. Elolvassa a szöveget, látja képet, kábelről meg nem írt senki csak fél oldallal később... És már jön is ide, hogy miattad cseszte el, mert nem az elején említetted az ujjlenyomat szenzor kábelét.

Ami viszont jó dolog volt, hogy említetted a rezgő motort, ami sok Youtube videóból kimarad.

Én is hasonlóan jártam egyébként az enyémmel. A magyarországi szerviz először azt mondta, hogy 20e-ért cserélik. Miután elküldtem nekik a telefont kiderítették, hogy mégsem cserélik...
Így hát szintén Ali-ról rendeltem a kijelzőt én is, kb 5-6e forintnak megfelelő összegért.
Arra kell figyelni, hogy van kerettel és keret nélkül is. Különbség, hogy a keret nélkülinél csak magát a kijelzőt kapod az érintő felülettel együtt.
Árban 2-3 dollár a különbség, így hát érdemes kerettel együtt rendelni. Sok szopástól kíméli meg magát az ember.
A mellékelt eszközök amiket a kijelző mellé csomagolnak elég gagyik voltak nálam. Gyakorlatilag szó szerint egyszer használatosak.
A legtöbb időt nálam, a fém hátlap leszedés vitte el. Kb. egy órát küzdöttem vele, mert nem mertem nagyon megfeszíteni. Maga a belső átszerelése kb 15 perc volt.

üzenetek