Hoppá az elmaradt 😊
[ Szerkesztve ]
Hát igen, az volt odaírvan, hogy november 30 vagy a készlet erejéig.
Kiváncsi lennék mennyi volt a "készlet" ?
Nekem megküldték a plusszt a hónap közepén még 😊
Nekem meg ma írtak, hogy jogosult vagyok a másodikra.
A kiszállítás várhatóan 28 munkanapon belül teljesül.
Úgy tudom hogy UWB mellett ez már a bluetootht is tudja, de szerintem csak Samsung teló veszi a jelet.
Ha olyan helyen mozog ahol nincsenek a közelében samu telefonnal, akkor nem fog látszódni.
Enis ugyanezzel küzdök. Ha van valami ötleted érdekelne engem is. Azt hittem hogy rossz az enyém de mivel megjött a plussz 1 db, azzal is kipróbáltam és az sem jelez nekem pozíciót nemtudom mi lehet a baj.
Feleségemnek Samu teloja van és mégsem látom hogy frissülne a pozíció mikor otthon hagyom vele a smarttag2-t
az enyém is most jött meg, de kipróbálom délután. Annyi érdekességet tapasztaltam, hogy erre külön kért helyadatok kezelése engedélyt, holott a smsrtthingsnak már megvan a joga erre egy másik, smarttag+ra.
Rájöttem. Nincs semmi baja, működik.
A kis eszköz egy ú.n. UWB technológiát támogat.
Lényegében csak olyan eszköztől tud jelet venni, amelyik támogatja ezt a szabványt.
Még alakulóban van a dolog, egyelőre pár felső kategóriás mobil tudja ezt.
Minél nagyobb tömegben mozog a Tag, annál nagyobb az esélye, hogy találjon egy ilyen eszközt. (pl. repülőtér,pláza stb.)
Ez a lényeg tömören.
Részletesebben én sem tudom leírni, olvass utána ha érdekel a dolog.
Hozzá teszem:
Én így értettem az olvasottakból és a kis Tag eddigi viselkedéséből. A tévedés jogát fenntartom!!!
[ Szerkesztve ]
Az a gondom vele, hogy egy 3.5- meg egy 4.5kilós macskára ez még mindig nagy.
Kulcscsomóra, kutyára tökéletes.
A z UWB az van a telomba azt a részét értem. Egy nagyon magas frekvenciájú jel a pontos helymeghatarozashoz, de ennek kicsi a hatotavja. Úgy gondolnam sima bluetoot kapcsolattal is tud egy jelet küldeni más galaxy telora hogy HÉJ ITT VAGYOK! És a teló GPS jelekből és Samsung account-okon keresztül megtudom hogy merre van a Tag. De ha ez nem így van akkor ez egy nagyon gáz kis készülék
mentem egy kört, meg se moccant itthonról nekem se
Hát pedig...
Én elküldtem ma az enyémet az Asszonnyal munkába. Az Ő telefonja nem tudja az UWB-t és előtte sem csatlakoztattam a telójához se BT se máshogy. illetve nem vagyok bejelentkezve a Samsung fiókkal a telójához, sem Ő az enyémhez.
Az idő alatt amég be ért amunkahelyére, nem láttam a tag pozicióját. Miután be ért az irodába, kis idő múlva meg lett a tag....
Én ebből arra következtetek, hogy bent az irodában van valakinek UWB képes telefonja, az észlelte a tag-et.
[ Szerkesztve ]
Illetve még egy gondolat.
Tegnap be ment az Asszony aközeli kis város szélére. Ott, egy vasúti tjárótól jött egy jel. Gondolom ahogy elhaladt mellette valaki egy kompatibilis eszközzel.
most meg jó. ezek szerint itt faluhelyen kevés a Samsung teló
Persze, hogy kezeli a BT-t. A hozzá társított telefonnal. Hatókörön belül. Mással nem.
Ha BT távolságon belül veszik el valami, amin a tag van, 1 pillanat alatt mutatja a pozit.
BT távolságon kívül marad az UWB és az azt támogató készülékek.
Az UWB-nek kisebb a hatótávolsága mint a Bluetooth-nak egyébként.
Igen.
De szerintem nem lehet csak úgy csatlakozni xyz bt-jéhez, személyes okokból.
Viszont amiben van UWB, azzal annyit tud kommunikálni, hogy küldjön egy jelet azon keresztül. (Pl a cella információkhoz hozzá férhet.)
Gondolom én....
Egyébként, mikor a párom ma el vitte és volt egy jel, arra azt írta ki hogy "egy eszköz észlelte". Tehát nem Ő talált valamit, hanem őt találta meg valami.
Az előző smarttegek-ben nem volt uwb csak bluetooth és azok is tudtak pozíciót adni ha egy Galaxy megjelent a közelükben.
Szóval ez nem az UWB sajátossága. Az csak annyi pluszt a igazabol, hogy nagyon pontos helymeghatarozast tud ha már közel vagyunk a teghez. Ez amúgy egy agyon titkosított hálózaton megy, ezért lehetséges hogy más készülékekhez bluetooth-al kapcsolódjon a pozíció miatt.