Soundbar, soundplate, hangprojektor - TV & Audió fórum

üzenetek

hozzászólások


HagaNRG
(őstag)

Mivel a házimozi erősítők topicban magától értetődően nincs helye a hangprojektoroknak, de napjainkban főként a marketingnek köszönhetően egyre többen érdeklődnek a téma iránt, így bátorkodom egy saját topicot nyitni a kompakt hangrendszereknek.

Jómagam tapasztalat híján csak kérdéssel tudom nyitni a topicot:

Valami olyan megoldás, ami a hálóban lévő TV gyenge hangját egy kicsit feljavítaná.
Leszögezném, végigjártam a házimozis lépcsőket, 2000-ben a házimozi-korszak hajnalán egy több százezres kompakt mozival nyitottam, ami az évek alatt kikopott és lett a nappaliban egy különálló, minőségi és nem éppen olcsó komponensekből felépített hangrendszer.
Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a 2000-es évekbeli Pana rendszer, aminek az ára szép lassan kezdett nevetségessé válni és évről évre olcsóbb kompakt rendszerek kerültek a polcokra, aminek az eredménye az lett, hogy mire egyik-másik ismerősnél-rokonnál szembe találtam magam egy-egy ilyen huszonezres "házimozi" rendszerrel, már könnyes szemmel emlékeztem vissza az öregedő első generációs "mozim" hangjára, mert azokhoz képest mérföldekkel többet tudott az én tejfölösdobozos összeállításom. (és még mindig az egydobozos, kompakt moziról beszélek, nem a nappaliban álló komoly cucosról)

Valahogy a hangprojektorok minőségét és ár/érték arányát is így képzelem el, tehát nem feltételezem, hogy egy 29 ezres Sony-LG-Samsung akkorát lenne képes robbantani, mint egy 60, majd egy 120 ezres sugárzó.

Mindazonáltal azt sem feltételezem, hogy egy vájtfülű ember egy 150-200 ezres projektort is színvonalasnak tudna értékelni.
Tehát mindig, mindenkinek szem előtt kell tartania, hogy mivel is áll szemben és a helyén kezelni ezeket a trendi sugárzókat.

Én óriási hangerőre és dinamikára annyira nem hajlok, mert általában mire oda jutok, hogy filmezni kezdek, a hangerő szinte minimumon szól a családtagjaimra való tekintettel.
Ettől függetlenül ha a nagy eséllyel nem kihasznált és mellőzhető hangminőségtől eltekintünk, az elsődleges problémám az, hogy a HD filmek többségének DTS a hangja, ezt pedig nem dekódolja a lejátszóm.

Két lehetőségem van, melyik irányba indulok el:
- Az egyik az, hogy veszek egy DTS-t tudó hangprojektort, pl. egy a Pioneert,ami kb. 55 ezer Ft. (sub nélkül ráadásul) Tehát máris első dilemma, hogy jobb-e a közel 60 ezres, sub nélküli Pio egy 30 ezres projektor+sub párosból álló Samsungtól/Sonytól?

- A másik pedig az, hogy a két nyugdíjazott, régi Koda 5.0 szettből maradt surround sugárzóim üzembe helyezem, és veszek hozzá egy rendes erősítőt, pl. ezt: szintén Pioneer, szintén kb. 55 ezer Ft.

A helyzet tehát komoly és igencsak más kategóriát képviselő eszközökről beszélünk.
Abból próbálok kiindulni, hogy nem tervezem a következő hónapokban a komplett mozim lecserélni, tehát nem akarok belemenni olyan álmodozásokba, hogy egy VSX_329-ből mit lehet kihozni annak ellenére is, hogy belépőkategóriás erősítő, hanem maradjunk abban, hogy 55 ezerem van arra, hogy tudjak DTS-t hallgatni a hálóban, ebből vagy hangprojektort, vagy erősítőt vehetek, de ahhoz csak egy egyszerű hangfalpárom lesz. (persze lehetne DTS-es médialejátszót is venni ennyiért, vagy olcsóbban is...)
Tényleg érdekelne a véleményetek, már csak azért is, mert fogalmam sincs, mire képes egy ilyen 50-60 ezer körüli hangprojektor manapság. (persze azokból a DTS dekóderrel szerelt meg ritka, mint a fehér holló)

Köszi bármi tippet!


HagaNRG
(őstag)

Az LG 65 ezer Ft-s projektor+sub párosítását nézegettem ma az egyik boltban, minőségérzet nagyon magas, masszív, súlyos darab egy ilyen projektor. Ezek után már tényleg nagyon kíváncsi lennék rá, otthoni körülmények között egy kicsi (15m2) szobában mit tudhat...


Pro Koryak
(addikt)

én is hasonló cipőben járok. tv alá keresek valami hangadót vagy bekötöm a régi hm erősítőt 2.0-ba.
bár az meg fura lenne, h egy szobában van 5.1 a projihoz meg a 2.0 a tv-hez külön erősítőkkel.

egy soundbar talán már jóval kevesebbet is fogyaszt.


HagaNRG
(őstag)

Engem a fogyasztás nem érdekel különösebben, mert amennyit ez menne, néha-néha egy-egy film, az sem full hangerőn, az egyszerűen nem lehet mérvadó ma egyik ilyen eszköznél sem.

Valószínűleg egyszerű a dolog, a huszonezres kütyük semmirekellők, 60-tól már valamit lehet kapni, de 80-120 ezer körül meg már igazi jó hangú dolgok is előfordulhatnak. Ez viszont már az a kategória, amikor igazi trendi kütyü megszállottnak kell lenni ahhoz, hogy egy soundbarért adjunk annyit, amiért egy komoly Pio, vagy Yamaha hm erősítőt is kapni, meg minimum egy 2.0 álló szettet. 100-ért az márpedig nagyságrendekkel jobban szólna bármilyen projektortól.


Pro Koryak
(addikt)

úgy értettem, hogy a projektor = vetítő + házi-mozi 5.1 lenne egy szobában a tv + 2.0, de más-más erősítővel.
mivel van egy régi sony hm vasam.

bár lehet maradok ennél a felállásnál...akkor már csak hangfal kell.


HagaNRG
(őstag)

A soundbarokat egyébként lehet hajtani erősítőről is?

Vagy ennek egyáltalán nincs is értelme, lévén minden projektor önmagában aktív?


Jano_023
(őstag)

Sziasztok, én is azon vagyok hogy az új tvhez kellene valami hangfalrendszer. Volt egy régi de az új albérletben mindent nincsen kedvem bekábelezni így kerestem más megoldást.
Igy találtam meg ezt a topikot.

A JBL SB400 rendszert találtam és a Samsung HW-H430/EN hangprojektor. Nem értek hozzá. A kettő között nagy külömbség van ... ?


HagaNRG
(őstag)

A JBL SB400 a legtöbb angol teszt szerint is kiváló, profi darab, aminek a subja önmagában beleférne sok más, komponensekből álló hm rendszerbe is.

Tehát azzal biztos nem járnál jobban, meg ha csak tisztán a presztízst nézzük, a JBL még mindig 100x komolyabb hangfalmárka, mint a Samsung, ami a hangprojektorokon és egydobozos kompakt rendszereken kívül sehol sem szerepel a hangfalmárkák között...


Pro Koryak
(addikt)

mivel a jbl 2x annyiba kerül, mint a samu, el is várható, h sokkal jobb legyen. bár nem biztos, annyival jobb is, passz.

attól is függ, mennyit szánnál rá.

ezt is eléggé dícsérik:
[link]

ha nem kell mélynyomó. anno ez is 100e ft volt.


Jano_023
(őstag)

Köszi, tehát ha jól értem akkor nem egy kategória ahogy az ára is tükrözi. Akkor össze kuporgatok rá. :D

Pro Koryak: azért a mély az kell :D

[ Szerkesztve ]


Pro Koryak
(addikt)

120e körül meg már van jópár alternatíva is. kell keresni róluk teszteket!!!


Bib
(őstag)

Projektorból Yamahát ajánlok.


Jano_023
(őstag)

Abban az esetben ha 60k körül keresek valamit akkor mit tudnátok ajánlani ? Valahol ezeket ki lehet próbálni? Nagyon érdekelne hogy tényleg mekkora különbség van az egyes kategóriák között.


Rotor82
(aktív tag)

Sziasztok!

Sajnálattal látom, hogy ennyire gyér a hangprojektorok topikja.
Én szeretnék egyet a tévémhez (PS51 E550D).
Van 3 kiszemeltem, de nem tudok dönteni, mivel megtekinteni/hallgatni sajna nem tudom őket...
Valakinek esetleg van tapasztalata a jelöltekkel?
Melyik jobb és miért, stb...
Ahogy látom, a két LG sokkal erősebb, legalább is papíron... Ez valóban így van?
- Samsung HW-H355
- LG NB3540
- LG NB300

Köszönöm a válaszokat előre is! :R

[ Szerkesztve ]


Jano_023
(őstag)

Erről van valakinek véleménye?
sony soundbar ht-ct60bt?


Rotor82
(aktív tag)

Egy boltban ehez az egyhez volt szerencsém, de olyan rossz doboz hangja volt, hogy azt inkább hagyjuk...


Jano_023
(őstag)

Gondolom ezért az árért ez van. A médiában egy Sonyt sikerült kipróbálni de az is felejtős volt. :-(


Jano_023
(őstag)

Szóval, haza is értem a Média -mart-ból. Nem túl sok ilyen hangrendszer van. Ami a tv-k alatt van általában nem mennek, le vannak némítva. Amiben van BT azokat telefonnal ki tudtam próbálni, bár szerintem az nem az igazi.
Én azért örültem ennek a soundbar-os megoldásnak mert egyenlőre albérletben lakom és nem igazán tudom szépen megoldani egy 5.1-es rendszer kábelezését. Ráadásul, ha költözni kell akkor macerás az új helyen újra beüzemelni.
Nincsenek illúzioim, tudom hogy nem fog úgy szólni mint egy 5.1-es rendszer, de nekem egyenlőre nem is ez a célom.
Próbálok egy olyan megoldást találni, hogy a 1080p filmek alatt csatolt DTS vagy 5.1-es hangnál ne keljen teljes hangerőre hangosítani a tvt hogy haljak belőle valamit. Sajnos ezeknél valamiért nagyon halk a tv.
Szóval egy átmeneti megoldás kellene ami elfogadható vagy jó hangminőséget biztosít baráti áron. Ezért nem vagyok most biztos benne hogy érdemes megvenni egy 150-200e ilyen rendszert. Ha sikerül egy fix helyen élnem úgy is le lesz cserélve egy 5.1-es rendszerre. Ezért nem szeretnék csak 60-70e költeni max rá.

Remélem a topicba egyre többen leszünk és lesz aki vásárlás után is vissza jön és leírja a tapasztalatait. Addig is figyelem az új bejegyzéseket. Boldog új évet mindenkinek.


spanglee001
(addikt)

samsung f450-et sikerült kipróbálni a teszkóban, elég jó kis ketyerének tűnik.


Rotor82
(aktív tag)

Mennyiért vesztekgetik? Nincs nagyon doboz hangja?


spanglee001
(addikt)

nemtudom pár hónapja volt, nem volt doboz hang nagyon tetszett a basszus bluetoothon küldtem rá bass test, ugyanez a zene tmobilnál jbl 2 hete, nagyon gáz volt.
projektor képe alá gondoltam beszerezni, csak hogy akkor a szobán is át kell kábelezni, mert ugye a projektor és a képe 2 külön falon van :DDD , majd ha aktuális lesz beszerzek egy bluetooth transmittert, csak kérdés lesz a késés a hangban :F

[ Szerkesztve ]


Rotor82
(aktív tag)

Örülök, hogy tetszett a hangja, nem zárkóznék el a samsungok elől sem, mivel eleve samsung plazmám van, mint azt fentebb írtam.(Csak az LG -k egy picivel mintha olcsóbbak lennének)
De árban ahogy nézegetem, 60ezer körül van, ami nekem sajnos sok egy picit. Nagyon max 45 - 50 ezer Ft -om van rá.

[ Szerkesztve ]


tankal
(tag)

Sziasztok!
Panasonic tévémnek nem igazán élvezhető a hangja! Gondolkodtam házimoziban de nem igazán tudnám elhelyezni a hangszórókat meg egy kicsit sok is lenne a hálószobában. Tehát valami köztes megoldás kellene így kötöttem itt ki!
Tudna valaki ajánlani valamilyen soundbar,sonunddekket ami azért már elfogadható minőségű és árú.
Előre is kösz!


spanglee001
(addikt)

hali Esetleg ha van a közelben media markt, vagy tmobil ott ki tudod próbálni őket :K


bafu06
(újonc)

Szia!
Nekem van róla! Ilyet vettem én is csak nem BT-t ami annyit tesz az enyémben nincs Bluetooth.
A hálószobámba vettem A madarastescoban 19.000Ft-ert. Csodát nem vártam de tényleg csak a 17m2-es szobámba kellett, hogy a tv-m erősebben jobban szóljon!
Hát kellemeset csalódtam mert ennyi pénzért én meg vagyok vele elégedve. BluRay filmeken max hangerőn van némí torzítás de szinte úgy sosem hallgatom és hangos is. Igy ár érték arányban mindenkinek tudom ajánlani. Nincs összehasonlítási alapom a 60k 100k társaival amik biztos h tisztábbak és szebbek, de kétlem, hogy ár érték arányban ha heti egyszer bömbölteti az ember és a legtöbbször tekintettel kell lenni a családra is megéri x összeget kidobni. Én imádom és tudom ajánlani. Teljesen más már ezzel a mozizás élménye!


HagaNRG
(őstag)

A Sony szalonban ki van állítva 3 Sony soundbar.
Egy alap, 35 ezer körüli, egy85 ezer körüli és egy 120 ezres modell. (árak nagyon saccolva, mert csak pár pillanatnyi időm volt a soundbarokra).
Az eladó épp egy mobiltelefonról BT-n demozta a Metallica- Nothing else matters-t, mikor fölfigyeltem, hogy épp soundbar próba megy. A zene olyan dinamikával, tisztasággal és hangerővel szólalt meg, amitől durván meglepődtem. A vevőjelölt úr mondta, hogy ez nem a százonezres, hanem a 85ezres, középső darab, ami épp szól, így még nagyobb meglepetést okozva.

Nem nagy a Sony szalon, de azért mégsem a világ legcsendesebb helyiségei közé tartozik az Árkádban lévő bolt, így esélyes, hogy otthon, egy hálószobányi területen tényleg nagy meglepetést tudna okozni egy ilyen soundbar.
Az mindenesetre biztos, hogy Nothing else matters minősége, mind élességben, mind a basszusokban olyan élményt hagyott bennem, ami teljesen megváltoztatta az addig a soundbarokról/ projektorokról alkotott elképzelésem. (tudom, nem férfias dolog, de azóta nincs nap, hogy ne gondolkodnék azon, hogy eladom a Yamaha erősítőm az alig pár hetes álló CAV hangfalakkal és váltsak egy ilyenre- vagyis valami százezer körüli kategóriás soundbarra)


Pro Koryak
(addikt)

esetleg venni egy dvd-s 5.1 rendszert, ezek már 40-50e-től kaphatóak és van bennük minden...


Rotor82
(aktív tag)

Nekem ha minden igaz 1-2 nap múlva megjön a technika; LG NB3530A
Kíváncsi vagyok rá nagyon. Outletből jön, állítólag picit karcos (félek is kicsit) , de igen jó árban volt.
Ha nagyon szar allpotban van, akkor nem tudom mit csináljak. Lehet akkor beszoptam... Na de csak pozitívan! :DDD


-myself-
(tag)

Hali, legyszi irj rola tapasztalatokat, en is azon a tipuson gondolkodom
:)


#21346560
(veterán)

Én is az NB300-al szemezek, de kipróbálni nem áll módomban, gondoltam kérek itt tanácsot, de tényleg nem igazán lendült fel még ez az "iparág"....


Rotor82
(aktív tag)

Megjött a cuccos. Még csak egy órája üzemeltem be.
Látszanak rajta karcok, de ezek inkább csak hajszál karcok. (Zongoralakk feketét nem nehéz összekaristolni.) 40 -ért szerintem nem volt rossz vétel.
Na de a hangja... Nem vártam tőle hogy ekkorát szól! Dinamika, magas hangok, minden rendbe van rajta!
Csak ajánlani tudom! :)


Laca19 (a)
(aktív tag)

Tényleg nagyon jól szól a cucc, viszonylag nagy térben használom, és erőteljesebben szól, mint a 2007-2008-as EISA díjas HiFi-m (FA162l)

Kíváncsi lennék, hogy melyik hangbeállítást használod?
Én: Upscaler hangmód, és mélysugárzó "+3" beállításon van.

Kicsit lehetne több beállítási lehetőség, nekem ez tetszik a legjobban a magas hangok részletgazdagsága miatt. Annyit változtatnék rajta, hogy ennél a módnál kicsit a magas hangok halkabban szóljanak.

De amúgy a cucc tényleg nagyon jó. Én olvastam amazonon a véleményeket, és akik hallották a hasonló kategóriás Samsunggal, mind azt írták, hogy az LG erőteljesebben szól.


Rotor82
(aktív tag)

Nekem is upscaleren van, csak a bass az 0 -án van.
Egy dolog zavaró az egészben, hogy ha a tv -m hangját is feltekerem, akkor akkor nincs szinkronban a két hang. Av synch -el nem jön össze, valamint a samsung tv-men levő spdif kimeneten, a hang késleltetése sem hozza szinkronba.
Ezeket minuszba kellene hozni, de a két egységen csak plusszba lehet mozgatni a csuszkát.


HagaNRG
(őstag)

Gratula, én is örülök a jó hírnek! :R


-myself-
(tag)

Zsiir, akkor rendelek en is egyet egy honap mulva :-)


Golyo69
(senior tag)

Sziasztok!

Decemberben vettem egy LG TV-ét és ajándékba járt hozzá egy LG LAP240 SoundPlate!

100W 4.1CH SOUNDPLATE™ WITH BLUETOOTH® CONNECTIVITY

LAP240

Nekem nem volt rá szükségem mert van megfelelő házmozim :)

De kíváncsiságból 1-2 napig használtam és meglepődtem rajta nagyon hogy milyen szépen szól! :)

Vezeték nélkül még jobban szólt mint mikor optikai kábellel kötöttem össze!

Nagyon szép volt kinézetre is! Igényesen megcsinálva!

Eladtam de csak azért mert egyik havernak megígértem mikor megkapom akkor eladom :) kb. 3-4 hét múlva kaptam meg mert a boltban nem volt készleten!

De nagyon tetszett egyébként :)

[ Szerkesztve ]


Rotor82
(aktív tag)

Nektek soundbar hangja szinkronban megy a tv hangjával? (Samsung Ps51e550 +LG NB3530A)Mert nekem egy picit el van csúszva... Próbáltam már optikai kábellel is, meg jack-rca -val is, de ugyanaz a szitu. Az AV synch állítgatása se oldotta meg.:(

[ Szerkesztve ]


Laca19 (a)
(aktív tag)

LG TV - LG 2.1 Soundbar: nem tudom, mivel menüben lehet állítani, hogy melyik kimenet szóljon, így vagy a TV hangszórója szól vagy a soundbar
Samsung TV - LG 2.1 házimozi: lehet érezni, hogy nem egyszerre szól a TV hangszórója és a házimozi, ha egyszerre szólnak. De ez olyan minimális elcsúszást jelent, hogy nem venni élszre filmen, hogy mondjuk csúszna a hang a képhez képest...épphogy csak visszhangzik a TV és a házimozi hangszórója minimálisan.

De miért fontos neked, hogy egyszerre szóljon a TV és a soundbar is?


Rotor82
(aktív tag)

Nem olyan nagyon fontos, csak szeretem, ha klappolnak a dolgok...


tomp
(félisten)
Blog

Múlthónapban vettem pont ilyet! Alap beállításon valóban furcsa a hangja de sikerült eltalálni a megfelelő értékeket így most már tiszta a hangja. Azaz max magas és 3-as mélyhang szint.
Igaz vannak olyan források amelyeknél nem javítható a hang mert eleve pocsék.


Bigmasterl
(tag)

Üdv!

Van egy JBL SB350 es hangprojektorom. Az 1080 as .mkv fileoknál kitűnően működik , viszont mikor a Tv adást nézem/hallgatom akkor olyan hangot produkál mint mikor a mikrofonba beszélnek közvetlen közelről. Digi-s digitális tv előfizetésem van és a HD csatornáknál is ezt produkálja. A Tv-m LG 42" LCD -s. Hangbeállításainál kivettem már minden funkciót, viszont nincs változás. Ha valakinek van tapasztalata kérem ossza meg velem. Előre is köszi


Gabesz87
(addikt)
Blog

Sziasztok.
A hálóban a 32F6400-es TV-m alá vennék egy soundboard-ot (soundplate, vagy a fene tudja már, mi más neve van még). Lényeg, hogy a normál soundboard nem fér a TV elé (köszönhetően az idétlen, sok helyet elfoglaló csillag alakú lábnak), ill. széltében is korlátozott a hely (kb 70-75 cm, de most pontosan nem tudom), mivel egy szekrénysorról lévén szó, a TV helyét két oldalról szekrény határolja. Nem szeretnék túl sokat költeni, mert fájó belegondolni, hogy egy ilyen cucc árából már vehetnék egy jóféle belépő kategóriás erősítőt. Kinéztem a Maxell MXSB-252-t, 30e alatt. Bár nem egy neves cucc, de elég jó értékelést kapott a trustedreviews oldalon, meg a vásárlói vélemények is pozitívak többnyire. A gondom ezzel az, hogy nem tudom, a TV-t rá tudnám-e tenni pont a csillag lábazat miatt, mivel megmérve azt kicsit szélesebb, mint a maxell sík felülete (mivel a két oldala íves, lekerekített). De végső soron a TV fölött közvetlenül van egy polc, oda is fel tudnám tenni a hangprojektort (rá meg a nyomtatót és routert, amik most ott vannak). Lehet, hogy pár centit lelógna elől a polcról, de gondolom az nem nagy probléma, attól még megáll.
A másik megoldás esetleg egy 2.1-es kompakt hangrendszer lehet. Pl. a Sony BDV-EF1100. Ennek az az előnye, hogy tud 3D Blue-Rayt is, tudja a 3D-s hangokat (persze nem tudom ennek mennyi értelme van 2.1-nél). Ez olyan 60e körül van (Ez még elviselhető, tűréshatáron van).
Szóval szerintetek melyikkel járnék jobban?


Gabesz87
(addikt)
Blog

Esetleg ez: Samsung HT-H4200R (HCH4200R). Árban barátibb a Sonynál, tudásban kb. ugyanaz.
Próbáltam ezekről is teszteket, véleményeket keresgélni, de főleg csak német, vagy holland nyelvűeket találtam. Fordítóval olyasmire jutottam, hogy a Sony nehezen kezelhető, lassú, rosszul látható a kijelző, a Samu meg hangos, szintén a kezelhetőségére panaszkodtak, illetve gyatra a hangja (mondjuk elnézve azokat a pici dobozkákat ezt nem is csodálom).


Laca19 (a)
(aktív tag)

Soundbarból semmiképpen sem vennék olyat, amihez nincs mélynyomó. Tudom, hogy sok helyen (PC hangszóró fórum) az megy, hogy 200.000 Ft (csak írtam valamit) alatt hülyeség mélynyomós cuccot venni, mert így rossz, úgy rossz, nem is akarok senkivel vitatkozni, de szerintem az kell.
Ha soundbart választasz, akkor szerintem vegyél egy normális 2.1-eset, és tedd a TV fölé, ha csak úgy fér el.

2.1-es rendszer: A Sony-t nem szeretem, a Samsungot igen (LCD, klíma, hűtő, mikró porszívó, telóba volt-van Samsungom, jók is), de hangban nem vagyok oda érte. Jó hangú Samsung cuccot nem igen, sőt egyáltalán nem hallottam. Ha a kettő közül kéne választanom, úgy hogy egyiket sem hallottam, inkább a Sonyt venném, pedig nem a kedvencem.
Amúgy meg látom budapesti vagy. Én benéznék az GRX Electro Outletbe. Sok 2.1-es cucc van.
LG HT33s Ez pl. szerintem egy elég jó cucc, 11kg-os mélye van, olvastam róla olyat, hogy nem meri 10-es hangerőnél nagyobbra venni(40 a max.), mert fél, hogy a szomszédok hívják a rendőrséget. Én egy ilyen 2.1-re csaptam le, és tényleg úgy szól, mint amiket írnak róla.


spanglee001
(addikt)

nekem ilyenem van :DDD
igaz akkor még csak 10k volt, éjszakára hogy szóljon a rádió tökéletes, egyébként elég gyenge, bár usb-ről elég jól szól. :DDD


Gabesz87
(addikt)
Blog

Köszi a választ. Hát nem mondom, hogy okosabb lettem, ellenben bizonytalanabb igen! :D
Igazából nekem mindegy, én ellennék mélynyomó nélkül is, hisz a hálóba a 32"-os TV-hez nyilván nem profi házimozit akarok építeni. A cél csupán annyi, hogy kiváltsam a TV szar dobozhangját. Mivel szekrényben van a TV, és ugyebár hátrafelé szól, néha nagyon gyatra, érthetetlen a hang. Jó azért lehet érteni, csak nem annyira "tiszta", vagy nem is tudom, hogy lehet ezt leírni.
Szóval ha soundbar/soundplate, én nem feltétlen ragaszkodom a mélynyomóhoz, de persze ha találok megfelelő áron jót, amihez van, nem mondok rá nemet.
Ha meg 2.1 mellett döntök, akkor már szeretnék 3D BD képeset, hogy ki is tudjam használni a TV-t. Nem mintha túl gyakran néznénk mondjuk 3D-t, pár havonta 1-et kb. Pofás ez az LG, csak ennyi problémám van vele, hogy nem BD-s. Amúgy nekem meg valahogy az LG cuccok nem szimpik. Az igazat megvallva mondjuk nincs tapasztalatom a hangcuccairól, csak egy ismerősömnek van egy 3D-s talán 42 vagy 46" LG Smart TV-je, és botrányosan szar, nézhetetlen, minősíthetetlen képe van a mi Samu F6400-asunkhoz képest. Lehet hogy csak nincs beállítva normálisan, vagy nem tudom, de LG TV-t tuti nem vennék. De visszatérve a témához, ha vki személyes tapasztalatok/teszt alapján azt mondja egy LG soundbarról/2.1 rendszerről, hogy jó, akkor persze nem ellenkezem saját tapasztalat hiányában. Ha ez a HT33S tudná a 3D-t, nem is gondolkodnék tovább. Körülnézek még ebben a GRX Elektroban, köszi a tippet. Nézelődöm még, aztán csak megvilágosodom :)

spanglee001: Köszi, de akkor már 100x inkább az általam kinézett Maxell, de na haragudj meg! Az netes teszt alapján is jól szerepelt, de ezt a SAL-t már régebben láttam valahol, vagy olvastam róla. Árukeresőn is csupa negatív vélemény....

[ Szerkesztve ]


spanglee001
(addikt)

nem is válaszként ment, csak leírtam hogy hangprojektornak nevezik, ezt a falra szerelhető kisrádiót, hogy ne tévesszen meg senkit. :K


Gabesz87
(addikt)
Blog

Na, hosszú mérlegelés után megrendeltem a Maxell soundboard-ot. Figyelembe vettem a csatlakoztathatóságot (rá szeretnék kötni egy médialejátszót, meg az IPTV Set-top-boxot, és mivel ennek van 3 HDMI bemenete, és egy kimenete, ami az olcsó kategóriában úgy vélem, egyedülálló, mert a legtöbb cuccon max. van egy HDMI kimenet, meg egy optikai bemenet+analóg csatl.). Kíváncsi leszek milyen lesz így. Ha a TV-t nem tudom rátenni, mert lelóg a lába, akkor a TV fölé teszem, nem problémázok.
2.1-es rendszerről meg azért mondtam le, mert úgysem tudnám lejátszani a 3D BD iso-kat vele, nekem meg ha már 3D, az volna a lényeg, szóval úgy meg nincs értelme.
Ha működni fog a hang a Maxellel pöpecül, és nem lesz olyan hang-kép elcsúszás hdmi-n, mint amire pl. az ExtremeDigitalnál a hozzászólásokban panaszkodik vki, akkor boldog leszek!


RudY
(addikt)
Blog

A lejátszó eszköz intézi a késletetést. A tv hang beállításai között kell lennie ennek az opciónak, többnyire az SPDIF-kimenetnél.


Laca19 (a)
(aktív tag)

Gondolom itt olyan szintű elcsúszásról van szó, amit már nem lehet szabályozni a csúszkával. Beleolvastam, valaki 1 mp-es csúszásról írt. A legtöbb eszközön +200-300ms-osat lehet max állítani. Az meg a másik baj ha maga a "hangszóró gagyi elektronikája miatt" jön később a hang. Ugyanis ekkor hiába tud +300ms-os késleltetést, ha inkább arra lenne szükség, hogy előbb jöjjön a hang, szóval mínuszba kéne állítani jelen esetben a soundbart.

Én ilyenbe nemrég belefutottam egy Philips h.mozival. Pont most volt róla cikk(Philipsről), írtam is jópár hibáját. Ezt el is felejtettem említeni. Szóval minden egyes filmnél bekellett állítani a filmen "-"300ms-os hangcsúszást a képhez képest számítógépen progival, hogy szinkronba legyen a kép-hang. Hiába lehetett +300ms-ig állítani az eltérést a h.mozin, ellentétes irányba, "-"-ba kellett volna. Amúgy nem ez miatt adtam el.

üzenetek