Notebook bővítése SSD-vel - Adattárolás fórum

üzenetek

hozzászólások


spyduck
(nagyúr)
Blog

Kedves SSD-t beépíteni szándékozók!

A topikot azért nyitom, mert kissé kaotikussá volt az SSD bővítések lehetősége az adott notebook típusok esetében. Mivel nap rendszerességgel, szinten mindenféle laptopban bővítek SSD-t, gondoltam tapasztalataimmal segítek nektek. Az SSD előnyeire nem térnék ki, ugyanis aki gondolkozik a bővítésben az már utánaolvasott.

SSD bővítés a következőképen oldható meg notebookoknál

(1) 2db 2,5" bővítőhellyel rendelkező notebookok: Egyes notebookok rendelkeznek kettő darab háttértár hellyel, így egyszerre használható az SSD és HDD is, ráadásul az optikai meghajtót sem kell eltávolítanunk. Az ilyen adottságokkal rendelkező notebookok általában 17.3” hüvelyk vagy nagyobb képátlóval rendelkeznek. Sajnálatos módon ez a megoldás igen ritka a notebookok esetén és főként csak 17.3” illetve nagyobb kijelzőátmérővel rendelkező notebookok esetén elérhető.

(2) HDD helyére + külső HDD: A notebookban lévő HDD-t kiszedjük, belerakjuk egy egy USB 3.0-ás keretbe, ezt követően beépítjük az SSD-t a notebookba. Ezzel nyertünk egy gyors számítógépet, valamint létrehoztunk egy olyan hordozható háttértárat, melynek sebessége az USB 3.0-nak köszönhetően közel olyan szintű lesz, mint ha a háttértárunk benne lenne a számítógépben.

(3) SSD + HDD együtt + ODD caddy: Ezzel a megoldással bármilyen notebookban egyszerre használhatjuk a HDD-t és az SSD-t, viszont az optikai meghajtó (DVD író/olvasó) kikerül a notebookból és funkcióját egy külső USB-s eszközként teszi tovább. Az optikai meghajtót kiszedjük a számítógépből, belerakjuk egy USB-s keretbe így létrehoztunk egy külső, hordozható eszközt. A notebookból kiszedjük a HDD-t, majd az belerakjuk egy ODD keretbe, melyet belerakunk az optikai meghajtó helyére, majd végül a HDD helyére behelyezzük az SSD-t. Sajnos ez a megoldás a vékonyabb kialakítású notebookok esetén nem alkalmazható, éppen ezért mindenképpen kérjük ki az eladó véleményét.

A dolog viszont tovább bonyolítható:

(a) 9.5 mm-es caddy
(b) 12,7 mm-es caddy
(c) Bizonyos modellekben szorul fém caddy és csak a műanyag caddy jó. Ettől függetlenül bele lehet erőszakolni, viszont kiszedni már csak úgy tudjuk ha alaplapig bontjuk a laptopunkat (pl.: Asus N551, G551).
(d) ODD helyén lévő port nem támogatja a Sata 3-as eszközöket, vagy ha támogatja, akkor csak olyan HDD fog látni ami 3GB/s-nél lassabb (pl.: Dell Inspiron 3537, 5537, 3737, 5737).

(4) Msata SSD bővítése: Az mSATA (mini-SATA) fizikai kiterjedését tekintve egy kisebb szabvány, melynek helytakarékossági szempontjai vannak, ami egy hordozható mobil eszköz esetén igen nagy jelentőséggel bír. Viszont a mini-SATA szabványnak van egy nagy hátránya, mely az árában mutatkozik meg, ugyanis ezek a háttértárak közel 30%-al drágábbak mint a normál nagyságú SSD-k.

(a) mSATA SSD kompatibilitási lista:

Acer: Iconia Tab W500
ASUS Eee Slate EP121
ASUS Zenbook: UX21, UX31
Dell Inspiron: 14Z (5423), 17R
Dell Latitude: ST-LST01
Dell Precision: M4500, M4600, M6400, M6500, M6600
Dell Vostro: 3360, 3460, 3560
Fusion Garage JOOJOO
Google: CR-48 Chrome
HP Pavilion: dm4t Series (DM4T-3xxx)
HP ENVY: 15 Series (15-3xxx), 17 Series (17-3xxx)
HP Folio: 13-1000
Lenovo: K26, K47A, K47G
Lenovo IdeaPad: U300, Y460, Y470, Y480, Y560, Y570, Y580, Y500
Lenovo ThinkPad: X220, X230, T420s, T420, T430, T430s, T520, T530, L420, L430, L520, L530, W520, W530
Lenovo ThinkPad Edge: E220s, E320, E330, E420, E420s, E430, E430s, E520, E530
LG Xnote: P330
MSI: Windpad 110W
Samsung: Series 7 Slate, Series 9
Samsung Chromebook Series 5
Toshiba Portege: Z830, Z835

(5) M.2 sata SSD bővítése (NGFF): Mit is jelent az M.2 2242 Sata (NGFF) SSD? Mikor az Intel lefektette az ultrabook koncepciót, már felmerült az igény arra, hogy egy új SSD szabvány lásson napvilágot, így született meg az NGFF, vagyis Next Generation Form Factor terve. Az igény egyébként a hely szűke miatt lépett fel, hiszen nem kell szakértőnek lennünk ahhoz, hogy megállapítsuk a szemmel látható különbségeket egy átlagos noteszgép és egy ultrabook között - utóbbinak ugyanis 14 hüvelykes méret alatt bele kell férnie a maximum 18 milliméteres vastagságba. Érdekesség, hogy itthon nem egy ultrabook, hanem egy brutális játékos noteszgép, a Lenovo IdeaPad Y510p kapcsán jelentek meg az első, széles körben tapasztalható igények, ahol megtalálható volt a foglalat, de akkor sajnos még üresen kellett hagyni. Szerencsére ma már más a helyzet, a kompatibilitási lista pedig a következőképpen alakul:

(a) Laptop / Notebook 42mm SATA M.2 NGFF (2242):

Acer Chromebook: C720
ASUS Chromebox
ASUS ROG: G750JH, G750JX
HP Chromebook 14
HP EliteBook: 820 G1, 840 G1, 850 G1, 755 G2
HP ProBook: 640 / 645 G1, 650 G1
HP ProBook 450 G2 / 430 G2
HP ZBook 14, 15, 17
Lenovo Essential: B5400, M5400
Lenovo IdeaPad: V4400u, U330, U430, U530, Y410p, Y510p*
Lenovo ThinkPad: S531, S540, T431s, T440P, T440s, T540, T540p, W540, X240, L440, L540
Lenovo ThinkPad Edge: E440, E531, E540
Lenovo ThinkPad Yoga
SONY VAIO PRO 13 Series
Asus K501 (2280-es és 2242-es hely)

(b) Laptop / Notebook 60mm SATA M.2 NGFF (2260):

ASUS Zenbook: NX500JK-DR018H, UX301LA, UX301LAA
ASUS Zenbook Touch UX31LA
Dell Venue 11 Pro: 7130, 7139
Sager NP8651 / Clevo P650SE
Sony VAIO Flip 13

(c) Laptop / Notebook 80mm SATA M.2 NGFF (2280):

Lenovo ThinkPad X1 Carbon Gen 2 (2014)
Acer Aspire V Nitro VN7-791G
Lenovo Yoga 2 13
MSI GS60 Ghost
Razer Blade 14 (2014)
Sager NP8651 / Clevo P650SE
Samsung ATIV Book 9 Plus
Sony VAIO Duo 13
Sony VAIO Pro 13 (SVP1321C5E)
Asus GL552
Asus N751
Asus G751
Asus K501 (2280-es és 2242-es hely)

Mivel a kompatibilitási lista folyamatosan bővül, valamint egyes modelleknél lehetetlen vagy éppen körülményes a bővítés, azt javaslom hogy írd be a topikba a géped típusát és, hogy milyen módon szeretnéd kivitelezni az SSD bővítést.

[ Szerkesztve ]


uniplet
(csendes tag)

Üdv!
Egy Amilo D7820 merevlemezét szeretném ssd-re cserélni. Lehetséges?
A csatolófelületről semmit nem találtam, így nem tudom, cserélhető e.
Esetleg átalakítóval.
A mostani, egy 40 gigás nyugdíjas...


spyduck
(nagyúr)
Blog

Szedd ki a hdd-t es fotozd le. Egyebkent en olyan gepbe, ahol 3x annyit er egy SSD mint maga a laptop, biztos nem tennek semmit. Egyebkent meg elvileg ATA-s foglalata van, es csak XP megy rá. Tobb sebbol verzik a dolog :(


Zewa
(senior tag)

Sziasztok!

Asus K401LB laposnál érdemes lecserélni az SSHD-t egy SSD-re a napi feladatok mellett? (Böngészés, office, filmezés) Hozna erdemi gyorsulast? 1TB -> 240GB Nem gond.
Súlyban mennyivel könyebb egy SSD mint a fenti SSHD?

Köszönöm.
:R


spyduck
(nagyúr)
Blog

A súly nem jelentős, viszont:

⁃ kevésbé melegszik a háttértár
⁃ nincs rezonancia
⁃ a mozgó alkatrészek hiánya miatt kisebb a meghibásodás esélye
⁃ kisebb energiafogyasztás = nagyobb akkumulátoros üzemidő
⁃ a HDD maximális 150 folyamatához képest az SSD akár 100.000 folyamatot is el tud végezni egyszerre
⁃ a HDD 17ms-os válaszidejéhez képest az SSD 0,01ms alatt reagál így szinte semmire nem kell várni

Amennyiben fenti sorok megírásáért egy HDD felelne, az SSD-vel már kész lettem volna egy regénnyel :) Az SSD egyedül a CPU és GPU igényes feladatokban nem jelent előnyt. A K401-et ugyan még nem szedtük szét, viszont tippem szerint abban is található M.2 Sata SSD foglalat, így a HDD és SSD együtt használható.


spyduck
(nagyúr)
Blog

K401-ben sajnos csak feles msata foglalat van. Ebay-rol lehet csak rendelni.


pixelblondie
(aktív tag)
Blog

Sziasztok!

Egy ASUS X552MJ- SX021D típusú laptopban szeretném megoldani ezt az ODD out - HDD+ caddy - SSD témakört.

Megvalósítható? Ha igen, mit ajánlotok?

:R :R

[ Szerkesztve ]


spyduck
(nagyúr)
Blog

Megoldható. 9,5 mm-es ODD caddy kell hozza. Most igy nijcs elottem, de hetfon meg tudom mondani, h kell-e a billentyuzetet es a palmrestet bontani hozza. X-es Asusoknal ez gyakori. Megvetted mar a gepet? Mert ha nem, akkor annyira nem ajanlom ezt a tipust.


Kolondrum
(félisten)
Blog

Ismeritek a nem leálló HDD hibát? Hp 2560P-nél emlegetik. Én nem tudom, de ebayen rendeltem olyat amibe javítva van: [link] sokkal olcsóbb volt még nekem.
Remélem jó lesz.
Ez kicsit off.

[ Szerkesztve ]


pixelblondie
(aktív tag)
Blog

Megvan, persze, de nyugodtan ajánlhatnád, én is tartottam tőle, de nincs semmi baj vele. Az Intel Quad simán veri az harmadik generációs i5-öket, sőt, a legutóbbi hp-mben lévő 4510u i7-el is felveszi a versenyt. A gt920 meg teszi a dolgát, mint minden két gigás nvidia kártya a laptopokban.
:)
A holnapi részletes leírást várom, és előre is köszönöm:)


szabonagyur
(félisten)
Blog

Te meg hülyeséget ne írj... ;) Közelben nincs a Bay trail cucc egy U-s 5-höz, de még a U-s Pentiummal sem nagyon tud versengeni.

Amúgy ha nem akkora titok mire alapozod, hogy felveszi a versenyt velük?


adika4444
(addikt)
Blog

Üdv!

HP EliteBook 2570P-m lesz hamarosan.
Kérdésem az volna, hogy a hdd-t simán lehet cserélni SSD-re, viszont optibay-ből milyen kell bele? A gyári optika elejét nem fogom lebarkácsolni, tehát az játszhat hogy az optibay elejére ragasztok valami kartont, vagy mást csak hogy ne annyira menyjen bele a por?
Milyen optibay-t érdemes venni ehhez a géphez? Gondolom eBay-ről kellene venni, itthon baromi drágák ilyen 5000 Huf-ok...
Ha 7 mm-es optibay kell bele, az jól gondolom hogy nem fogja megenni a 9,5 mm magas vinyót? Ja az SSD egy 7 mm magas Intel 530 120 GB példány lesz.
Tehát mik a vélemények?
Köszi!


szabonagyur
(félisten)
Blog

8. oldal 9,5 mm
Nem kell hozzá szinte semmi barkács, simán lepattan az elejéről és szebb is mint egy kartonlap.


pixelblondie
(aktív tag)
Blog

Kösz szépen a minősítést így látatlanban -.-

Nem, kérlek, nem titok, és mindezt arra alapozom, hogy az előző két notebookom egy HP Pavilion 15-P255NH volt i5-5200U processzorral, a másik pedig egy Acer E5- 571G volt egy i7- 4510U- val.

Szóval, ha csak nincs előtted mind a három gép mindennapos használatban, ugyanazokkal a programokkal, akkor leszel szíves nem rám mondani, hogy hülyeségeket írok. Mert ellentétben veled, én pontosan tudom, mit beszélek,lévén hónapokig használtam mindegyiket, ez is itt van nálam már három hete.
:(((

[ Szerkesztve ]


szabonagyur
(félisten)
Blog

Ja bocs, akkor ami nálam meg fordult több száz gép nem releváns, hát ok.


pixelblondie
(aktív tag)
Blog

Nálam se ez a kettő volt omg. -.-
Btw, nem tudom ezt hol olvastad, hogy nem releváns, mert én ilyet nem írtam.
Te úgy látod, ahogy, én meg így, ahogy. Ellentétben veled, én mégsem mondtam rád soha, hogy hülyeségeket beszélsz. :(((
Lehet véleményt formálni,ofc, csak kultúráltan, felnőtt módjára, ha lehet.
Részemről a téma befejezve.


Kolondrum
(félisten)
Blog

Olvass kicsit vissza. [link] előlapot is ad hozzá és nincs 2nd HDD-SSD leálló bug. NEkem is Intel 530 van benne. boot - win 10


spyduck
(nagyúr)
Blog

Itt megtalálhatod a CPU erősorrendet: [link]


adika4444
(addikt)
Blog

és SymbianOS
Köszi a segítséget!
eBay-ről mennyi idő alatt kapom meg?


Kolondrum
(félisten)
Blog

Változó. TN szerint még el sem indul pedig napok óta megrendeltem. Szokásos 2-3 hét biztos lesz.


zs-mate
(tag)

Üdv!

Asus K501 lesz újonnan vásárolva, és a laptopszalonban az alábbi SSD-t kínálják bővítésre:

Transcend 2242 Premium - 128GB M.2 SATA SSD: [link]

Tudnátok erről véleményt mondani, jó vétel lenne, jó minőségű ez az SSD?

Előre is köszi :R

Máté


spyduck
(nagyúr)
Blog

Kb 500db-ot szereltem már be ebből az SSD-ből, egyet sem hoztak még vissza.


Kislulu
(csendes újonc)

sziasztok!

Acer Aspire 5742G laptopba szeretnék SSD-t. Úgy gondolom CD-rom felesleges bele, ezért azt kivenném és ahelyett lenne.
Megoldható lenne?
Ha igen valakinek valami tapasztalata, ötlete, milyen áron szerelnék be nekem az általam vitt SSD-t, illetve hogy dönthetem el, hogy az általam választott SSD beletehető e?
Általános felhasználásra kellene ( netezés, filmezés, stb. )
Egyébként kinéztem egyet :
https://www.ipon.hu/webshop/product/samsung_128gb_850_pro_sata3_25_mz_7ke128bw_(ipon_garancia)/1153169
Válaszokat előre is köszönöm !


Kolondrum
(félisten)
Blog

Én a helyedben oda nem SSD-t tennék, hanem a HDD-t. Inkább az alaplapi SATA portra kösd ,mint a DVD rom helyére. Főleg, mert nem egézséges és úgy tudom vannak olyan notik ahol ez a sata port lassúbb mint az ahol neked most a HDD van. Mivel nem tudom van e valami különlegessége a gépednek simán beírtam ebay-re a típust és ezt dobta. [link]
A Samu 850 pro biztos jó példány. Beszerelni te is be tudod, laptopja válogatja, nekem a mostaniban 2 csavar fogja a DVD romot, a korábbiban egy fogta. Kicsit légy kreatív, nézd meg hogyan bontható a hátlap mi fogja a régit.
HDD kiszerel, helyére az SSD, DVD rom kiszerel helyére a keretbe a HDD.
Ezért ne fizess senkinek egy fillért sem, mert kb 5 perces dolog. A rendszer telepítése utána több időt vesz el.

Mindenki mást mond, nekem Intel 530 120GB-os van, nem 28k mint a samu. A korábbi notiba SATA2-vel ment csak, most meg full sebességgel, de hidd el nekem nem azon múlott a gép sebessége, mert a SATA2 is bőven jobban tolta mint a HDD. Erre a gyártó napi 20Gb-al 5év garit vállal ami után csak elkezd romlani az állapota nem elromlik. Ütöm verem, mert még nincs caddy-m, kínában ünnep volt és megy teszi a dolgát.

[ Szerkesztve ]


Kislulu
(csendes újonc)

Köszönöm szépen!
Egyébként szükségem van valami átalakítóra illetve valami "tartóra"?


Kolondrum
(félisten)
Blog

Elvileg nincs. A régi notimba 9mm-es HDD ment, amikor megkapta az SSD -t az csak 7mm volt így volt egy rés az SSD alatt. 2mm vastag szilikon lapot tettem oda, nem tudott beszorulni a levegő és valamivel hűvösebb volt ennyi.
Amire még figyelni kell, hogy ha a dvd helyére HDD megy az nem lehet 1tb-nál nagyobb. Ne kérdezd miért, de sok ilyen keret leírásában ez szerepel, hogy max 1tb-os HDD -t fogad. Az egészben az a lényeg, hogy ha egy mód van rá, az SSD a régi HDD helyére menjen és a HDD menjen a dvd olvasó helyére.


Kislulu
(csendes újonc)

A DVD olvasó helyére simán bemegy, vagy valami keret ami tartja , kellene hozzá?
Egyébként valamiért az utóbbi időben melegszik a laptop. Olyan szinten, hogy ki is kapcsol néha. Mitől lehet? (kb fél éve lett kipucolva, ujrapasztázva) Tegnap este is egy egyszerű filmnézés közben felforrósodott és kikapcsolt.(hdmi vel rá volt kötve tvre) Nem akarom szervízbe vinni, ha egy mód van rá, viszont így azért elgondolkodtam, hogy érdemes e ssd-t venni bele, vagy inkább cseréljem le.... Két napja van rajta a Windows 10(teljes formázás után tettem fel), tehát igazából nem hiszem hogy van rajta bármi program, ami nagyon megpörgetné.


Kolondrum
(félisten)
Blog

Azt linkeltem, a keretet.

Márpedig lehet, hogy valami tekeri a cpu-t. Ki kell vizsgálni a dolgot. Ezer oka lehet így távolról. Főleg mert nem én csináltam nem zárom ki semmit. Ha kikapcsol az elégtelen hűtést takar. Ergo egy program nem ölheti meg más lesz ott a baj.

[ Szerkesztve ]


Kislulu
(csendes újonc)

Hmm, én is így gondolom. Lehet meg kéne nézetnem.
Köszönöm szépen a segítséged !


Kolondrum
(félisten)
Blog

Én tegnap pasztáztam újra és ég meg föld a különbség. Azt is megnéztem, hogy felfekszik e borda. Egy pöttyöt tettem a magra és rátettem a hőtőt. Szépen kinyomta oldalra, teljesen felfeküdt. Utána csak keveset éppen, hogy felkentem, azt is kinyomta körbe, ergo szinte nincs rés csak mikro szinten.
Amúgy ha kikapcsol akkor bőven 90 fok fölé megy. 85 fok körül van throttling ha van, annak meg kéne fognia amúgy.


Kislulu
(csendes újonc)

Kipucoltattam a laptopot. Körülbelül egy marok kutyaszőrt és port szedtek ki belőle. Plusz a pasztázás sem volt az igazi. Szerintem ez volt a melegedés oka, mivel azóta még a ventilátor sem pörög és teljesen rendben van a hőmérséklete. De még azért tesztelgetem, illetve többet nem hagyom az ágyon.
SSD-vel kapcsolatban még annyi lenne a kérdésem, mivel nem olcsó mulatság, érdemes bele rakni a gépembe? Az elindulási sebesség növekedésén kívül menet közben is észrevehető hogy gyorsabb a gép?
(egyébként a gépem alapban sem lassú, csak néha érzem azt, hogy mintha még egy kicsit lehetne gyorsabb :) )


Kolondrum
(félisten)
Blog

Érdemes e? Óh majd meglátod! Hogyne lenne érdemes. Kötelező darabnak tekintem mióta sok sok éve megvettem az elsőt az asztaliba. Nem csak indulás terén jelentkezik a sebesség, minden téren. Meg kell tapasztalnod.


Kislulu
(csendes újonc)

Köszönöm! Akkor megveszem és remélem megtapasztalom!
Egyébként igazad volt, tényleg nem érdemes szervízbe vinnem, hanem a cserét megoldom itthon magamnak. Mai takarítás, pasztázás után szét kellett szednem a laptopot és megnézni mi baja, mert ugyanúgy felforrósodott, illetve amint már említettem a ventilátor nem kapcsolt be. Nem volt csatlakoztatva... 5000 Ftért bosszantó. Mindegy, tanulópénz. Legalább a szétszedésnél megláttam, hogy 5-10 perc alatt ki tudom cserélni az SSD-HDD-DVD hármast gond nélkül.
Köszi még egyszer a segítséget és a tanácsokat !


adika4444
(addikt)
Blog

Hali!

Látom nem nagyon pörög a topik, de hátha vkit érdekelhet
HP EliteBook 2570p-be raktak nekem be a boltba egy saját Intel 530 120 GB-os variánst, örömmel jelentem ki hogy eddig kitűnően megy!


Zewa
(senior tag)

Köszönöm szépen a válaszodat, igen csak hasznosnak bizonyult.
Tudnál kérlek linkelni egyet ebayről? Tehát milyen foglalatú SSD-t kell keresnem?

Köszönöm. :R


spyduck
(nagyúr)
Blog

Tessék: [link]

Azt, h működni fog-e vele nem garantálom. Elviekben kéne.


Ogodej
(csendes tag)

Sziasztok!

A héten szeretnék vásárolni egy laptopot: Toshiba Satellite L50-B-2C8 ( http://www.laptop.hu/toshiba-satellite-l50-b-2c8-silver-noos-2y ).

Mindenképp ki szeretném bővíteni egy min. 120as 450/450 mb/s-es SSD meghajtóval. Két kérdésem merült fel ezzel kapcsolatban:

1. Nem találom sehol, hogy a dvd lejátszó slot-ja támogatja-e a SATA3-at. Hol tudok erről tájékozódni?
2. A boltban bővítik nekem X-ezer forintért a gépet SSD-vel azonban mivel nem márkaszervíz így aggódom picit a garancia miatt. Ha viszont ők szétszedhetik garancia vesztés nélkül, akkor én is megtehetem otthon? (akkor ugyan akkora összegből kifutná egy 250-es SSD is.)

Előre is köszönöm a válaszaitok!


spyduck
(nagyúr)
Blog

Szia,

1. Sajnos sehol. Pont ezért kell a HDD helyére az SSD-t, az ODD helyére pedig a HDD-t rakni. A HDD-nek mindegy, h Sata 2 vagy 3, nem fogod érezni a különbséget, az SSD-nek viszont nem mind1.
2. Amennyiben kapsz róla számlát és hivatalos Toshiba forgalmazók, akkor nem lesz gond. Bővítheted te is, azonban ha bármilyen külsérelmi nyom meg fog látszódni, az könnyen a jótállás megszűnését vonhatja maga után. Továbbá amennyiben te bővíted és garanciális probléma fog felmerülni, úgy kell visszaküldened a szervizbe, hogy visszaállítod a gyári állapotot.


Ogodej
(csendes tag)

Szia!

1. Ha jól értem, akkor DVD slot minimum SATA 2-es, tehát biztosítani fogja a korábbi HDD sebességet, ugye?

2. Amennyiben hivatalos Toshiba forgalmazótól vásárolom a notebookot, és garanciális probléma merül fel, akkor a számla küldésével kiküszöbölhető az eredeti hardware visszaállítási kötelezettség? Mert így akkor mindenképp megéri az eladóval bővíttetni a gépet.

Köszi :)


spyduck
(nagyúr)
Blog

1. igen
2. nálunk így működik.


Ogodej
(csendes tag)

Nagyon szépen köszönöm a gyors választ :)


Petroimro
(csendes tag)

Sziasztok,

A következő kérdésemmel fordulok hozzátok:
Van egy Dell Latitude E5530 típusú notebookom. A felépítés a megszokott volt: SSD + HDD ODD keretben.
Viszont a 120GB-os Samsung 840EVO kevésnek bizonyult, így a helyére egy 250GB-os 850EVO került. A 120GB-os SSD-t az ODD-keretbe raktam (a HDD-t pedig kiszedtem), de azt tapasztaltam, hogy ha egy fájlt, pl filmet másolok rá, akkor a másolás lefagy (Windows 10 és Ubuntu 14.04 alatt egyaránt). Amikor a HDD volt a keretben, az minden probléma nélkül működött.

Tudnátok segíteni ebben? Mi lehet a probléma? Működhet ez így?

Válaszotokat előre is köszönöm!


Kolondrum
(félisten)
Blog

Na és milyen a kereted? Mert nekem van egy kapcsoló az oldalán. Annyit tudtam meg óra, hogy ha működési zavarom van kapcsoljam át, ha jó nem piszkáljam. Megnézném ezt az eshetőséget is. Keret is lehet ludas.

(#34) adika4444! Akkor már hasít. NEked is 40 fok körül tekeri az SSD-t? Mérted h rendben van e a sebessége?

[ Szerkesztve ]


spyduck
(nagyúr)
Blog

Az SSD-t mindig a HDD helyere kell rakni, mivel tobbnyire az ODD sata 2. Az SSD nem jo az ODD helyen, pontosabban egyes tipusoknal, mint a pl a tied.

[ Szerkesztve ]


Kislulu
(csendes újonc)

Heló!
Körülbelül egy hónapja használom az ssd-t a laptopomban. Tényleg érdemes volt bele rakni. 4-5 éves laptopomat újra élvezet használni. Köszönöm hogy ajánlottad ! :)


elpedrinho
(csendes tag)

Sziasztok,

Lenne egy HP Pavilion 15-b001sh C6T19EA gépem SSD-t szeretnék bele tenni.
Bele lehet ebbe tenni egyszerre a vinyót is meg az SSD-t is szerintetek?
Ha igen akkor ugy kellene megoldanom hogy a mostani vinyó ami benne van annak a helyére tenni az SSD-t?
Köszönöm a válaszokat.


spyduck
(nagyúr)
Blog

Bele lehet persze, viszont ki kell hozzá venni a palmrestet és a billentyűzetet is. Jó móka... Szerezz be egy gitárpengetőt!


almon
(újonc)

Sziasztok!
Segítségeteket szeretném kérni! Hozzájutottam egy MSATA 60GB SSD hez. Szeretném használni egy normál Pc-hez. Az MSATA->SATA átalakítók (akár a legegyszerűbb 3000,Ft) járnak átviteli sebesség lassulással?
Azaz 550 MB/s MSATA olvasási/írási sebessége romolhat? Milyen átalakítót javasoltok?
Válaszokat előre is köszönöm!!!!


vezadr
(csendes tag)

Hali!

Nem tudom, sikerült- a jó topikot megtalálnom, hátha tudtok azért segíteni.
Van egy csóró kis Dell Inspiron 1545-öm. 30-án kiírta, hogy sürgősen mentsek minden adatot a gépemről, mert a vinyó meg fog halni. Gondoltam, ha már így állunk, tettek bele egy SSD-t. Be is vittem szervízbe, másnapra mondták hogy kész lesz. Mentem érte és mondták, hogy hát mivel öreg a gép, ezért ez nem lehetséges, mert az alaplap nem ismeri fel. Nagyon elkenődtem, mert ennyit még költöttem volna is rá, mert ha másik gépet veszek majd egyszer, az ssd simán jó lesz neki, de most egy hagyományos vinyóért nincs kedvem kiadni majdnem a körüli összeget. Szóval a kérdésem az lenne, hogy tényleg nem lehet megoldani az idős gépeknél az ssd-t? Vagy nem is lenne értelme?

Köszi a választ!


Newlachka
(őstag)
Blog

Sziasztok,

van egy TOSHIBA Satellite M50D-A-10W gépem. Ebbe tettem egy Crucial MX200-at ahogy kell hdd helyére,HDD usb3.0-as házba.+4gb ram
Viszont minimális csalódás ért mert mindenhol a 400-450mb/s sebességet találtam nálam pedig 250-280mb/s környékén stagnál.
Gondolom ez a sebesség "hiány" az msata csatlakozó hiánya miatt lehet?(ennyit bír a gép?)
Illetve valamiért a gép 2x bootol. Próbáltam bios frissítést,de a helyzet nem oldódott meg.
Valami ötlet hogy hogyan fokozhatnám a sebességet/illetve a dupla bootot hogyan szüntessem meg.

Köszi

üzenetek