Szürke zóna - Logoszféra fórum

üzenetek

hozzászólások


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnapi nap elment a cirkuszra. 8-kor indultunk és leraktuk Csillagot a p+r parkolóban ahonnét mentünk a 4-es metróval majd a hármassal és végül az egyessel. Boldi teljesen kivolt a gyönyörtől. Az előadás elment egynek. Nem voltam elájulva mekkora nagy szám, de legalább már voltak itt is. 4 körül értünk haza és mindenki kidőlt. [kép]
[kép] Két kis dinnyém.
Ma szokásos vasárnapi menetrend és ki sem fogok mozdulni a lakásból miközben dübörög a klíma.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap semmi lejegyzésre érdemes nem történt velünk. Misén piszok meleg volt a templomban és pont abban a sávban ahol ülök, nagyjából felétől besüt a nap az ablakon.
Ma egy volt kollégámnak segítek könnyűszerkezetes falat építeni. Azt mondta 4 napig betart de szerintem nem komolyan gondolta. Ha végeznénk szerdán akkor lehet a hét második felében autót fogok szerelni a telephelyen. Meglátjuk... Ha nem most akkor zsindelyezés után fogok szerelni.
Család ma pótolja a nemrég elmaradt mozit és nagyjából letelt a nyár.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap belekezdtünk a kb. 30 méter könnyűszerkezetes fal építésébe. Mondjuk még sehol nem tartunk de felpöröghetnek az események . Szokatlan másnak segíteni de már régóta ígérgetem hogy elmegyek segíteni. Még az is lehet hogy egész héten betart ez a mutatvány.
Úgy néz ki folytatódik a felvonó projekt. Készítenek még hozzá egy egy és egy két méteres tagot, egy fordulót és egy új kocsit ami be tudja venni a kanyart.
Gyerekek jól érezték magukat a moziban. Mindenki ismeri és szereti az alapsorozatot ami a Jim jam-en fut.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap hiába esett egész délelőtt tudtunk dolgozni mert tető alatt vagyunk. Már csak 3 közbe kell felépíteni a favázát a falnak és utána nekiállhatunk felcsavarozni az OSB.-t. Szerintem holnap végzünk a szigeteléssel együtt de majd alakul.
Ma Boldi "gólyatáborba" megy 9-től 12.-ig hogy kicsit megismerkedjenek a gyerekek a tanítónénikkel. Remélem jól fogja magát érezni ott.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap befejeztük a váz elkészítését és nekiálltunk felcsavarozni az OSB.-t. MA befejezzük és ha jut rá idő akkor még nekiállunk a szigetelésnek. Holnap én már nem megyek mert kezdődik a suli és kétfelé kell menni . Boldit viszi szerelmem én pedig a lányokkal megyek.
Tegnap jól érezte magát a kis kukacosunk az isiben. Kicsit megismerkedtek az osztálytársaival és a tanító nénivel. Volt egy kisfiú aki végig sírt. Gondolom majd ő lesz a barátja mert jobban be van tojva mint ő. :DDD
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap befejeztük körbe az OSB. felrakását ezzel a segítség is befejeződött. Ma kezdődik a suli és úgy egyeztünk meg szerelmemmel hogy együtt visszük Boldit az első napjára mert nem akar izgulni még azon is hogy az autóval hol tud majd megállni. Nyilván én fogok vezetni és majd valahová letesszük Csillagot.
Adri tegnap vizsgázott vezetésből és elhasalt. Volt egy sárgára váltó lámpa és addig hezitált mi legyen hogy a végén egy zebrára rálógó satufékes megállás mellett döntött ami azonnali bukta. Nagyjából egy hónap múlva újra neki futhat.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap megkezdődött újra az iskola a lányoknak, Boldinak pedig először csengettek be. Hogy repül az idő... Most született és izgulhattunk mi lesz a műtéten és már tessék. Első nap után nem nagyon van kedve többet menni de muszáj. Ebben a pici falusi suliban összesen a 8 osztályban van 122 tanuló ami nagyon jó. Lányoknál az első 2 osztályokban vannak kb. ennyien. Boldiék 16-an vannak az elsőben.
A tegnapi napunk ki is töltötte ez. Még bankba be kellett mennünk mert a "dzsorzs" nem működött és újra kellett élesíteni.
Ma hajnali vásárlásra megyünk az ósenbe szerelmemmel. Kicsit kettesben leszünk és nagyjából mire a gyerekek felébrednek hazaérünk.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap hajnalban elmentünk vásárolni az ósenbe szerelmemmel és hazafelé megálltunk reggelizni a mekibe. Tele tankoltuk Szemit és jöttünk is haza. Jegyzetelem mióta megvettük a fogyasztást oly módon hogy mindig a betöltőnyílás szájáig töltöm az anyagot és ha tudom nem nagyon hagyom fél tank alá fogyni. Míg tavaly megvolt az 5L alatti átlag, idén már sajnos nem tudom ott tartani a sok futózás és a téli állófűtés miatt. :( [link]
Nap további részében semmi nem történt. Tévét néztem és aludtam.
Ma szokásos vasárnapi menetrend után el kell mennem megnézni egy kocsibeállót amit ha meg tudunk egyezni hamarosan meg kell csinálnom. Arrafelé van ahol a dobozolás félbemaradt a kőművesek miatt és meg tudom nézni hogy állnak ,hátha már lehet menni folytatni.
Délután futamot nézek.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap szokásos vasárnapi menetrend után még elmentem egy elég nagy kocsibeállót megnézni. Most mielőtt idejöttem kértem árajánlatot fára és polikarbonátra is. Jobb letudni minél előbb hogy tudjanak a tulajdonosok számolni. Régi ismeretség útján kerültem oda ahol már többször is dolgoztam.
Ma visszatérünk zsindelyezni. Srác aki volt Pesten segíteni jön még pár napot mert át kell pakolni az egész állványt a ház belső oldalára és a tulajdonosnak megkezdődött a tanítás.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap felraktuk a lefolyót előre és az állvány egy tagját az egyik feléről átépítettük a másikra hogy zsindelyezni tudjunk. Az utcafront ezen része elkészült és ma lebontjuk teljesen az állványt. Belül felépítjük és a belső oldalon folytatjuk a felújítást. Jó móka... Nagyjából egy nap miatt állványozgatunk ide oda.
Boldinak az első teljes napja volt és egész jól bírta. Gyakorlatilag egy héten az 5 napból csak 2x van végig mert teljes felmentése van tesiből amit utolsó órára tettek direkt .Ezeken a napokon elhozza szerelmem haza ebéd után.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap elvégeztünk az utcán és lebontottuk az állványt. Behordtuk mindet belülre és a hátsó oldalon [kép] felépítettük.( és persze az elengedhetetlen telefonozás :F ) Nyilván ha már van akkor a felvonót is oda döntöttük. :D Már az ablakok aljáig átütöttük újra a zsindelyt és nincs más hátra mint az hogy ma teljesen be kell lőni ezt az egész oldalt. A héten lehet hogy nem leszünk többet itt mert holnap viszem a GOKI.-ba Boldit kontrollra az én Mónikámmal és pénteken lehet B.örsre megyünk ablakokat beépíteni. Majd alakul.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap egész időben befejeztük az egész oldal átütését. Lehet hogy a héten már nem is megyünk oda dolgozni.
Ma GOKI.-ba megyünk kontrollra és utána ott Pesten elmegyünk pár autószerelési kellékért amit venni akarok hogy tudjam szerelni az autómat. Délután szülői értekezlet lesz Boldiéknál amire nagyon kíváncsi leszek mert itthon semmit nem mesél a kis kukacos hogy mi történik bent.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap sajnos nem jó híreket kaptunk a GOKI.-ban . Emelkedik a nyomás amivel már kezdeni kell valamit. 4,2.-ről 4,-9-re emelkedett ami kifejezetten rossz érték. 3 felett minden rossz mert a jó érték 1.-ig van. Fél éven belül katéter és megpróbálják megkeresni és kitágítani az eret ami miatt ez a nyomás van. Így is nagyobb a jobb kamrája és még ez is. Eddig volt 3 katéter és 2 CT. de soha nem jutottak semmire, ezért ha most bármi pozitív előrelépés lenne az az isteni gondviselésnek lesz köszönhető. :U Igazából nem tudni mi lesz a következő lépés ha nem találják meg a szűkületet. Feltárják a tüdejét? :F
Utána elmentünk egy helyre ahol összevásároltam magamnak mindenféle autószereléshez szükséges szerszámot. Műhelyprés, rugó összehúzó, komplett menetmetsző/fúró készlet, törött csavar kiszedő, műanyag kárpitleszedő készletet, és speciális kulcsnyílású krovákat/biteket. Majd valamikor a közeljövőben amíg jó idő van csinálok pár autószerelős napot és rendbe teszem az elejét Szeminek.
Délután voltunk még Boldi első szülői értekezletén. A 16 gyerekből 3.-an vagyunk más helyről de kedvesen fogadtak minket a helyi szülők. Tanító nénik is aranyosak és azt mondták nem lesz gond a kis kukiborsónkkal. Még nem nagyon hajlandó beszélni de csinálja amit kell. Idő kell neki hogy megszólaljon. A DiGeorge miatt ő ilyen.
Ma elmegyünk B.örse 2 tetőablakot beépíteni és 2 tetőjárdát+ egy durovent strangszellözőt.
Szép napot mindenkinek.

[ Szerkesztve ]


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap egész korán végeztünk az ablakok beépítésével és a tetőjárda és durovent elem beépítésével. Ma mentem volna állványt átépíteni előre de a tulajdonos még a csatornát festi újra ezért marad a hétfő.
Ma elmegyünk apámhoz családostól és holnap a mamához. Ez a hétvége egy nagyszülős hétvége lesz.
Tegnap Boldiért ment az én Mónikám és a délutános tanítónéni elkapta hogy a mi kis kukacosunk zavarja az órát és rosszalkodik. Kezdődnek a problémák. Nem tudjuk mennyire súlyos a helyzet mert a csütörtöki szülőin még semmi gond nem volt. Nyilván az SNI. miatt ő nem olyan mint a többi gyerkőc és remélem megtalálják a hangot vele a tanító nénik. :U
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap délelőtt unatkoztam és Mónikám felhívta a figyelmemet arra hogy vett anyagot a konyhaszékek áthúzására . Megcsináltam a gyerekekkel. Nagy örömmel csavaroztak és tisztogatták miközben én az ülőkét újrahúztam. Délután elmentünk apámat meglátogatni. Soha nem tudni mikor látják utoljára a nagyapjukat mert elég rozoga állapotban van az öreg.
Ma én reggel bemegyek Csillaggal és mise után felnyalábolom a családot akik busszal jönnek be. Utána irány a mama.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap én szokásos vasárnapi menetrendemmel kezdtem majd a családot felvettem és mentünk a mamához. Egész nap elvoltunk ott. Gyerekek jól érezték magukat, és mi is elvoltunk.
Ma folytatjuk a zsindelyezést. Piszok meleget ígérnek és déli oldalon leszünk ami nem könnyíti meg a dolgunkat. Holnap be kell ütni ezt a felét hogy szerdán esély legyen a befejezésre. Állvány bontással és építéssel kell kezdenünk a napot ami elég sok időt el fog vinni.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap állványt bontottunk majd építettünk. Az ablakokig fel tudtunk zsindelyezni és ma mindenképpen be kell fejeznünk ezt az oldalt mert a kapaszkodó kampókat ki kell vennünk este. Olyan gyorsan összeérik a zsindely ebben a melegben hogy holnap már esélytelen lenne kibányászni őket roncsolás nélkül. [kép]
Holnap befejezzük ezt a nagyobb átzsindelyezést és utána pénteken megyek dolgozni. Srác is szerdáig van csak segíteni és megy vissza a munkahelyére.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap húzós napunk volt hogy az egész utcafrontot be tudjuk verni amiben nem nagy segítségünkre volt az iszonyú hőség. Hosszú nadrágban kellett mennem mert szó szerint ráégett a térdem a zsindelyre mikor nekitámaszkodtam. Persze a hőérzetem emiatt sokkal rosszabb volt mintha rövidben lennék.
Mára már csak egy 10-15m2 maradt és összepakolni mindent . Felvonót elbontom és két hosszú tagját hazahozom Szemi tetején. Még majd valamikor vinnem kell állványt vagy a belsőből egy bázist kiépíteni az utcára hogy a tulajdonos le tudja festeni az oromdeszkát. Mivel minden halál magasan van ezért mindenhová építeni kell ha bármit is csinálni szeretne.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap időben végeztünk a munkával. Sajnos elfelejtettem fotózni ezért most nincs kép. Éjszaka volt egy nagy felhőszakadás nálunk és ha oda is odaért akkor le is lett próbálva a munkánk.
Elbontottuk és 2db. 3 méteres szárát el is hoztuk tetőn a felvonónak. Ma bakancsot kell vennem mert kezd szétmálni a talpa a mostaninak és olyat szeretnék amiben van talpbetét ami szétosztja a terhelést amit mondjuk egy lécen állva a jelenlegi nem tesz meg.
Szép napot mindenkinek.


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap reggel felkísértem a suliba Katit és Sárit. Hazajöttem és elmentünk Fehérvárra munkavédelmi bakancsot venni a lábamra. Sokat felpróbáltam de egy [link] ilyenben éreztem legjobban magamat. Sajnálattal látom hogy ennyiért is hozzá lehet jutni. Én több mint 30-at adtam érte. Meglátjuk hogy fog muzsikálni. A jelenlegi Cofra bakancsomnak 2 óriási hátránya van 1: a talpa már szétmálott, 2 .mivel puha a talpa minden léc éle amin azért elég sűrűen állok szétvágja a talpamat. [link]
Ma megyek beépíteni egy tetőkibúvót és 28db. hófogót. Pár törött cserepet is kicserélek és segítek kiépíteni egy gázkéményt hogy utána is vízzáró maradjon a tetőm.
Szép napot mindenkinek.

üzenetek