Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon) - Hálózat, szolgáltatók fórum

üzenetek

hozzászólások


Aureal
(senior tag)

De ugyanígy ahogy más is írta, új házba a kibontott panel bele és megy vígan tovább (nyilván tesztelés után)

Figyu, nem azzal van bajom, hogy ha valami használt, de rendesen működik! Én is veszek magamnak néha használt dolgokat pl. jófogáson, hardveraprón.
A gond azzal van, hogy itt egy süket elkezdte belemagyarázni a dolgokba (miközben bevallottan állítólag ez nem egy hivatalos, azaz akár belső részleteket is ismerő Telekom fórum mint most megtudtuk 1-2 hsz-el visszább....), hogy öcsém téged jól átvertek, mert csak hiszed hogy új cuccod van, közben rád sózták a használt vackot. Mindezt anélkül, hogy bárki látta volna a kérdéses eszközöket. De a távolbalátó urak azt már exakt ki merik jelenteni, hogy én mit tudok itt akármiről is, sőt, egy időközben elhunyt idősebb szaki szavait is kétségbe vonják, csak mert nem az ő tollukból származik.
Ennyit az itteni lojalitásról!

Más olvasatban viszont, ami szintén itt utólag derült ki 1-2 hsz-el visszább, ha ezek az eszközök valóban újként is rendellenesen működnek és ezen ne is csodálkozzak, akkor megkérdezném: használt, felújított, nem az előírtak szerint működő eszközökre milyen jogon köt ki a szolgáltató havi bérleti díjat?
Ami tény: 3 azonos beltériből egyik sem működik egyformán, a leírásnak megfelelően. A legjellemzőbb, hogy nem lehet megállapítani az eszköz standby állapotban van-e. Ilyen szerintem semelyik normális műszaki terméknél nem fordulhat elő, nem hogy új, pláne nem felújított és bevizsgált dolgoknál. Persze mit fáj az másnak, ami vkinek saját gondja...
(Ja, csak jelezni szeretném a kekeckedőknek ÚJRA!!!, nyilván érdeklődtünk a Telekom ügyfsz.nál, ahol a kapcsolt műszakis, kamaszos hangú elvtárs már a kérdést sem bírta értelmezni, viszont javasolta a neten fellelhető CIS2001 használatit, mivel ISB2001-hez nincs a Telekom honlapján sem elérhető doksi, de "azonos" vele.

További kérdések? :C

[ Szerkesztve ]


mrpea
(csendes tag)

Ez minden bizonnyal így van. A szerelő elmondta, hogy itt mindenféle engedélyeztetésre lesz szükség attól függően, hogy hogy jutnak át az utca innenső oldalára. Háromféle megoldást is felsorolt, és végig azt hangsúlyozta, 100%, hogy lesz megoldás.

Ehhez képest csak a megrendelésem törléséről értesítettek (ezt viszont vártam, mert mondta a szerelő, hogy így lesz), viszont ezután nem hagytam annyiban, és elkezdtem zargatni őket, hogy egyrészt náluk megy-e tovább az engedélyeztetési folyamat, mert erről nem írtak semmit, illetve addig is én elkezdtem összegyűjteni a társasház többi lakástulajdonosának a hozzájáruló nyilatkozatát. Azt akartam megtudni, hogy nekem kell-e lépnem, vagy a szolgáltató fog keresni.

Azóta se kaptam konkrét igent vagy nemet, de már három nyilvántartási számon is próbálják tisztázni maguk között, hogy mit lehet tenni. Ott tartunk, amit már írtam, hogy a területileg illetékes műszakis kollégák állásfoglalása alapján tájékoztatnak a napokban.

A második bekezdésedhez: ha jól értem, az a nagy kérdés, engedélyezi-e a Telekom, hogy a plusz SIM-et a routerbe tegyem?


mrpea
(csendes tag)

Legyen igazad, vö. az ezt megelőző hsz-om.


#46824192
(senior tag)

kamaszos hangú elvtárs már a kérdést sem bírta értelmezni

Én is belefutottam már ilyenbe.
Rendesen olyan pár ember a telefon túloldalán ,mint ha szándékosan hülyének tenné magát.
A gáz az ,hogy valszeg nem csak megjátsza...

[ Szerkesztve ]


kchris78
(veterán)

Ez fontos igen, magas ponton sokkal jobb terérőt vagyis sebességet produkál meg szobán belül a saját apm is.

[ Szerkesztve ]


kigyi_23
(addikt)

Vannak emberek akikkel nem érdemes foglalkozni. Na ilyen vagy te süket sügér. Kérdezd meg a szolgáltatót, ha nem hiszel azoknak akik itt írnak nem kell tépni a billentyűzetet oldalakon át leragadva egy témánál ami bevallásod szerint hülyeség te süket.


snyper990
(őstag)

„az a nagy kérdés, engedélyezi-e a Telekom, hogy a plusz SIM-et a routerbe tegyem?”
Szerintem igen, mivel az az egyetlen kikötés, amivel megakadályozhatná az olyan használatot, amilyet te tervezel. Azon túl már versenyjogi kérdés, azt meg már nem kockáztatná szerintem, mert viszonylag nagy pénzeket lehet vele bukni.
Ha az ÁSZF-ben nem találsz rá külön kitételt, akkor szerintem simán mehet routerbe. De megkérdezheted az ügyfélszolgálattól is, lehetőleg írásban, hogy maradjon nyoma

[ Szerkesztve ]


sambenez
(addikt)

Az ISB2000-hez van.
Hátha ez segít.
Plusz ezt ajánlom a figyelmedbe.
Főleg ezt a részt:
"Azt meséltem már? Jött egy szállítmány ebből a dobozkából, amiben a piros LED-ek is zöldek voltak. Ez egy hatalmas ötlet, mert így az életben nem jössz rá, hogy mikor van a doboz kikapcsolva!"

[ Szerkesztve ]


simauser
(tag)

Köszi a választ! Megnéztem, de semmilyen AP vagy bármilyen access point jellegű módot nem találtam, kicsit meg is lepett. Nem mai cucc, de ezek szerint nem tud ilyesmit.

A megoldás egy plusz kábel lett, átsikerítettem a másik mellett a falon, szerencsére régen koaxhoz készült a lyuk.

Más téma: a telekom honlapon lévő mostani ajánlatokra még rá kell számolni pluszban a 15% emelést, igaz?


kali
(legenda)

Megfelelő beállítás kell és jó lesz.


mrpea
(csendes tag)

"A Tablet/Laptop MultiSIM szolgáltatás esetén a fő kártyához tartozó díjcsomagban elérhető sávszélesség nem kerül korlátozásra, az előfizetés a mobilinternet díjcsomagban biztosított teljes sávszélességgel megosztható és használható bármilyen kompatibilis eszközben."

Ennyit találtam, ebbe belelátom a lehetőséget, de mindenképp rá fogok kérdezni, ha muszáj elindulnom ezen az úton.

Köszönöm a válaszaidat!


kakuk.tamas
(addikt)
Blog

G*cijó ez az oldal! Zabálom ahogy ír, nagyon állat.
Itt van az emberke a fórumon? :DDD

Fontos munkalépés: :DDD

[ Szerkesztve ]


Puro
(aktív tag)

Pppoe jelszó. Sehol nem szerepel papíron, gondolom a szaki bekötéskor generált valami randomot aztán annyi. Felhívtam az üfsz-ot, hogy szükségem lenne a jelszóra, mert saját routert üzemelnék be, ami végzi a kapcsolat felépítést, az első ügyintéző értetlenül állt hozzá, mert azt hitte a wifi adatokra gondolok, kapcsolt mást, már engem is idegesített, hogy nem haladunk. A másodikkal sikerült megértetni mire gondolok úgy, hogy elkezdtem felolvasni neki a technicolor használatit. Ügyfélszintű jelszavam adjam meg, amit kb. 23 éve nem használtam, különben nem kapok pppoe adatokat, ha nem tudom a titkos jelszavam, akkor menjek be személyesen újat kérni. Mivel gőzőm sincs mi ez a titkos jelszó, foglaltam időpontot az üzletbe két órás szarakodásra. Végső soron tettem egy próbát a pppoe csillagozott jelszó mezőre ctrl+c-vel és gond nélkül kimásoltam a jelszót. Érdekes módon egyszer sikerül, máskor nem :D


Boond
(addikt)

Új androidos médiabox jön a Telekomhoz
.

"Idestova két éve van piacon a Magyar Telekom második generációs IPTV platformjához készült set-top box, melyet a szolgáltató SmartBoxnak hív - az androidos dobozka rövidesen utódot kaphat"

Rég voltam erre, még mindig nem lehet chromecast-on használni ezeket az eszközöket?


molnarpeter
(nagyúr)
Blog

Jelenlegi androidos SmartBoxra is ki lehet lőni a képet, ha egyre gondolunk.


molnarpeter
(nagyúr)
Blog

Telekom fiókban a dokumentumok között fent kéne legyen a szerződés pdf-ben, melyben benne foglaltatik a username és a jelszó is, esetünkben a MagentaSzerzodesAltalanos kezdetű az a kettő közül, ami tartalmazza.

[ Szerkesztve ]


Capella
(senior tag)

A MultiSIM kártyát bárhol,bármiben használhatod, ami fogadni tudja.
Nem is tudom miért merült fel, hogy routerben használható-e.
Hogyan és miért tiltaná a szolgáltató a routernél? :U

Nekem a vidéki háznál ez biztosítja a netet egy USB LTE modem stickben a routerbe dugva. Igaz az nem MultiSIM, hanem még és hálistennek DuoNet, amire már nem lehet előfizetni.


kigyi_23
(addikt)

Benne kell lennie, de errefelé például az előfizetők nagy részének ugyanaz a jelszava, mert volt egy "szaki" aki mindegyiknek megváltoztatta a bekötéskor ugyanarra a jelszóra. Igazából lényegtelen, hogy mindenkié megegyezik csak az a gond, hogy 90%-a nem is tudja mire lett megváltoztatva. Na náluk ez gond, mert nem tudnak beüzemelni saját routert csak akkor, ha kérnek másikat amit nem minden ügyintéző akar/tud megcsinálni. Vanda bezzeg megoldotta amikor még ment, mert mostanában nem áll velünk szóba :D


icecave
(nagyúr)
Blog

Sziasztok!

Eltérő véleményeket olvasok, ezért kérdezem, hogy most hogy áll helyzet: külföldre megyek (Németország), megy a tvgo (wifi, laptop)?


Gubu0101
(veterán)
Blog

Mennie kellene,ha be vagy regisztralva.HBO max is hisztizik mikor elinditom a regio miatt,de mikor belepek a fiokomba mar minden ok.Telon neztem mar a tv go-t,ott nem volt gond vele (nemetben).
De ha nem surgos vasarnap este mar kint leszek,akkor tutira megmondom neked.

[ Szerkesztve ]

üzenetek