Jelentem: nálunk is terített asztal várja a tollas népséget Több éve etetünk, több-kevesebb sikerrel. Nem annyira a nagy létszám a jellemző, mint inkább a vegyes és többnyire nyáron is állandó társaság. Ebbe mondjuk az is belejátszik, hogy itt (húszker, kertváros) minden második háznál kint lóg valami madáreleség. Így persze még a közeli erdő lakóit is jól tudja tartani a környék tumultus nélkül.
Mi elég szerencsések vagyunk, jó a környezet a madáretetéshez. Fontos a földszinten jól belátható terep (macsek ellen), közeli sűrű lombozatú bozót vagy fa (a tollas veszedelmek ellen). Az se hátrány, ha a magasból nem nyílik közvetlen rálátás az etetőre. Nálunk ezt néhány fenyű biztosítja - igazából nem is tudom, hány madár lakja őket nyaranta.

A leggyakoribb vendég nálunk nem a cinke vagy a veréb, hanem a zöldike. Cinkét ugyanis sok helyen etetnek, ha más nem is, de egy-egy cinkegolyó mindenhol játszik. A verebeknek szintén van máshol élelem: a környékünkről egy kutya etetőtáljára szoktak rájárni, mást nem is esznek (nem, még nem mondják repülés közben, hogy vau-vau ). A kutya meg napközben az ajtó előtti lépcső tetejéről nézi a verebeket, ahogy pucolják a maradékot. Nyugis kutya, van, hogy a veréb alig egy arasznyira az orra előtt ugrál
Szotyit kevesebb helyen látni, a zöldikék meg eleve buknak a fenyőkre... Szóval abból egy jó tucatnyi van, legalább.

A második helyen a feketerigók állnak: rendszeresen négy-öt pár kavarog a kertben. Őket se tudtuk még megszámolni: amikor nem éheznek, akkor ugyanis az idejük jelentős részét az tölti ki, hogy a többit elzavarják a kajától. Folyamatos a műsor, valaki mindig kerget valakit, áll a bál. Roppant szórakoztatók tudnak lenni. A rigók nálunk almát kapnak, félbevágva. Egy termetes alma elmegy egy nap alatt: ha csak feketerigó van a kertben, akkor az almából a csutája és a héja megmarad. A fél almákat persze igyekszünk egymástól távol lerakni, természetesen hiába: mindig a másik almája a finomabb... Húsfélét nem akarunk nekik adni, mert ideszoktatná a környékbeli macskákat.

Van még galamb (hívatlan, megtűrt vendégek), gerle (ezeket már jobban szeretjük), szarka (muris népség, de csak télen szeretjük őket - nyáron nagy fészekrablók). Tavaly volt fél tucat csicsörke is, de ők az idén elmaradtak. Néha benéz egy-egy fakopáncs is (volt már kicsi is, nagy is), de ők csak a fák miatt jönnek, időszaki vizitre. Tavasszal a közeli lakótelep házainak a tetején az alumínium szellőzőkön dobolják a birtokhatárokat - nekem nagyon muris, gondolom a lakóknak kevésbé Állandó látogató még egy meggyvágó - a zöldikéknek szomorú szomszédság, persze, hiszen jóval nagyobb náluk. Ha meggyvágó ül az etetőben, akkor nincs veszekedés
Mostanában csekkolt be egy vörösbegy (cingár lábak, vörös mellény - ráadásul állandóan bókol, ugrál: nagyon kedves madár), és láthatóan maradni is akar. Tavaly volt néhány napig egy csonttollú is: ezt először onnan vettük észre, hogy az alma héja nem maradt meg, hanem szép takaros, precíz csípésekkel ki volt cakkozva. Aztán láttuk csak meg később a delikvenst a hátracsapott sapójával.

Idén meg fenyőrigók jöttek csapatostul: ez meg a rigóéknak rossz hír - vége a pünkösdi királyságnak

Nagy jót lehet tenni a madarakkal, ha kirak az ember egy tál vizet valahova. Nálunk egy harminc centis virágalátét boldogítja a népet. Ha ferdén rakjuk ki, akkor a kisebb madarak is hozzáférnek a sekélyebb részekhez. Itt ugyanis legkevésbé sem csak az ivásról van szó - a madarak rendszeresen fürdenek, még télen is. Ebben a legnagyobb akadály (a víz hiányán kívül) legtöbbször a többi madár - igazán nevetséges látvány, ahogy a csikorgó mínuszok közepette a csatakosra ázott rigó háromszor, négyszer is visszamegy a vízbe, csak azért, hogy a másik rigó ne tudjon fürdeni Aztán persze néha fordul a kocka - volt már, hogy két fikarc veréb kiutált egy rigót a fürdőből
Vizet amúgy max. kézmeleget szabad adni, és naponta cserélni kell. Ha este az ember kiönti a vizet, akkor nem kell reggel a jéggel vacakolni. Néha fél méter magasra is felcsapják a vizet, ha van valami a közelben, ami erre érzékeny, akkor erre is figyelni kell. Másrészről viszont roppant muris, ahogy a nagy riváliskergető elvakultságban csúszkálnak összevissza az itató körül keményre fagyott jégen