Tévedés jogával, de talán a kettő közt lehet az igazság. Félretéve a hitet is, szemlélve a világot, felfedezhető egy szabályrendszer, egy minta: hajtani kell, rámenősnek lenni, hogy érvényesülj, mert a világ nem adja csak úgy oda magát. Ez viszont könyörtelenséghez vezet (törtető-gázoló emberek tömegéhez, ld. fenti Hamvas-idézet).

Másrészt ebből is adódóan nem a világ rossz, vagy az ember, hanem a megjelölt célok, értékek. Ha a birtoklás (gazdagság, siker, hatalom) a cél, akkor gátlástalan, szolidaritás nélküli mókusok keringenek az arénában, ha meg pl. az egyéni boldogság, akkor könnyen a nihilbe szakadhat bele az ember.
Ezért az arányos, kiegyensúlyozott összkép lehet fontos (célok, módszerek, értékek).

Ez így túl általános, és talán sok értelme sincs, de azt gondolom, hogy ez az átgondolt alap hiányzik manapság, inkább csak bevett rossz formulák megszokottságának árnyékában károgunk, ahelyett, hogy javítanánk a helyzeten (akár a sajátunkon, akár a közösség helyzetén).

Megértem, hogy miért van igény a "megvilágosulásra", bár pont a tradicionalizmust nem tartom magamhoz közelinek, de logikus, hogy az ember próbál valamit találni, ami segíthet.