Az Isten a középpont, az esszencia, a fény, a "szeretet", a szépség az attól való távolodás minden "jótól" való távolodás, a legtávolabbi "terület" a "Pokol".
Ha az ember üdvözül, Isten mellett foglal helyet, de ahhoz a keskeny, nehezebb utat kell bejárnia, ha pokolra kerül, onnan nem jön vissza, az a "második halál", megsemmisül.
Az "Isten mellett" az metafizikai szempontból vele egyéválást jelent, magát az Abszolútumot tapasztalja meg az egyén, pontosabban Én, mert alapvetően metafilozófiai szolipszista a szemlélet.
A klasszikus hindu vallások lényegében egyistenhitűek, és az Átma-vádában teljesedik ki a magyarázat.
A jó-rossz az ember értelmezési köre, Isten végsősoron nem morális, hanem törvényszerű.
A kereszténységben a jó, a rossz vagy például a hit sokkal mélyebb, tartalmasabb jelentéssel bír, mint ahogy azt ma a többség érti.
Sajnos a nyelvek is egyszerűsödnek, "alászállnak" (a szellemi hierarchia vertikumán), züllenek, mint minden más, így az emberi kifejező lehetőségek, akár a szimbólumok megértése, egyre inkább korlátozódik. Emiatt a szent szövegek általi kinyilatkoztatást a modern ember nem tudja felfogni, az újabb generációknak kvázi lehetetlen, annyira a deviációk (de - fosztóképző, via - út) hatása alatt állnak, elveszve az illúzióban, radikális, vagyis (radix) gyökeres változtatás kell, hogy kiszakadjunk belőle.