vargalex topik összefoglalók - Logoszféra fórum

üzenetek

hozzászólások


vargalex
(félisten)
Blog

Kodi eredeti

KODI MAGYAR KIEGÉSZÍTŐK!

FIGYELEM
IPTV-hez kapcsolódó kérdések, csatornák említése, egyéb listák linkelése a fórumon tiltottak! Maga a klienssel és működéssel kapcsolatos kérdések továbbra is megengedettek!


A topic lényegében a nagy hírnévre szert tett XBMC-t felváltó többplatformos KODI kiegészítő magyar vonatkozású kiegészítőinek megvitatására jött létre. Több kiegészítő közül az évek során kiemelkedett a magyar tartalmakra specializálódott MOVIESHARK. A kiegészítőt LittleShark fórumtárs kezdte el fejleszteni, amiért hálás a közösség, de a gyors változásoknak és az időhiánynak köszönhetően fejlesztéseit átadja másnak. Eme nemes feladatot vazzemiko veszi át. A topic folyamatosan fejlődik, így egy idő után saját tárolóval jelentkeztünk, melyben több magyar kiegészítővel is találkozhat a közösség.

A KODI (XBMC)

A Kodi – régebbi nevén XBMC, amely eredetileg az „Xbox Media Center” rövidítése volt – egy szabad és nyílt forráskódú, cross-platform digitális médialejátszó és HTPC (Házi-Mozi PC) szoftver, melyet úgy alakítottak ki, hogy nappaliban amolyan médialejátszó szerűen, könnyen vezérelhető legyen akár egy távirányítóval is, egy televízión. A grafikus felhasználói felület kialakítása lehetővé teszi, hogy könnyen és gyorsan hozzáférjen a képekhez, videókhoz, zenékhez és podcastokhoz, akár a számítógépen, hálózaton vagy optikai lemezeken tárolja őket. Az XBMC projektet egy non-profit konzorcium fejleszti, az XBMC Foundation.

Maga a program egy népszerű alternatívája a Microsoft által fejlesztett Windows Media Center-nek, és az Apple Front Row szoftverének, HTPC-s környezetben. Hasonlóan a MediaPortal és a MythTV programokhoz az XBMC arculata is szabadon megváltoztatható un. skin-ekkel (bőrökkel), amiből rengeteg áll a rendelkezésre, teljesen ingyenesen, és a kínálat folyamatosan bővül, hiszen alapszintű programozói tudással bárki nekiállhat egy egyedi design elkészítéséhez. Ezen kívül rengeteg szintén ingyenes kiegészítő (plug-in) is a rendelkezésre áll, melyekkel különböző extra funkciók érhetőek el. A legutóbbi un. "stabil" kiadás már egy beépített plug-in menedzserrel is rendelkezik, amivel letölthetjük-törölhetjük a kiegészítőket, pl. a YouTube, Netflix, Hulu klienseket, skineket stb., és ún. repo-kat, (külső fejlesztőktől származó kiegészítő tárolóhelyeket) adhatunk hozzá az XBMC-hez, amellyel további külső fejlesztőktől származó kiegészítők vállnak elérhetővé.

Az Kodi (XMBC) eredetileg egy média-center alkalmazás volt az első generációs Xbox játékkonzolhoz, de ma már hivatalosan is elérhető Windows és Linux operációs rendszerrel rendelkező PC-kre, MacOSX-re (Snow Leopard, Leopard , Tiger, iOS (iDevices (kell hozzá jailbreak)), AppleTV) is, és támogatja a legtöbb ma használatban lévő processzor-architektúrákat (ARM, PowerPC, x86/IA-32, x86-64, MIPS, ez utóbbi fejlesztés alatt), valamint létezik egy ún. boot-olható, önállóan telepíthető (Linux kernelre épülő) LIVE CD és LIVE USB változat is, mely optikai lemezről vagy egy USB pendrive-ról telepíthető.

2014. augusztus 1-én az XBMC nevét Kodi-ra változtatták, különböző praktikus okok miatt, de leginkább azért, mert sok jogi támadás érte az alapítványt a név miatt. Az utolsó XBMC nevű kiadás a „13.2 Gotham” verzió volt, ezután már az új néven futó változatok következnek. A névváltozással a szoftver honlapjának URL-jét is lecserélték.

TÁMOGATOTT PLATFORMOK
(LETÖLTÉS)

TÁMOGATOTT NYELVEK

Multi Language
(köztük magyar nyelv is)

KODI TELEPÍTÉSE ÉS BEÁLLÍTÁSAI

KODI TELEPÍTÉSE:
KODI KEZDŐKNEK I: by zsigus
KODI KEZDŐKNEK II: by zsigus
KODI KEZDŐKNEK III: by zsigus
KODI KEZDŐKNEK IV: by zsigus
KODI YouTube profil beállítás: by remex

KODI ALAP BEÁLLÍTÁSOK:
KODI ALAP KEYMAP EDITOR:

KODI MSREPO

Az MSREPO a a topic fejlesztői által a KODI-hoz fejlesztett kiegészítők tárolóhelye. A KODI az ilyen és ehhez hasonló tárolókból tudja a kiegészítőket telepíteni. (értsd: majdnem olyan mint egy alkalmazás áruház pl: google play)

MSREPO WEBOLDALA
https://repo.mvshrk.xyz/

MSREPO CÍME
https://repo.mvshrk.xyz/plugins/repository.movieshark/

MSREPO KIEGÉSZÍTŐINEK FEJLESZTŐI


LittleSharkvazzemikosnyzaky01KIZS

MSREPO TELEPÍTÉSE

Ahhoz, hogy a KODI rendszere maga frissítse, illetve a movieshark által fejlesztett appokat kényelmesen letöltsd telepíteni kell a saját tárolónkat!

MS repository:
https://repo.mvshrk.xyz















MSREPO KIEGÉSZÍTŐI



1. Hogyan kell telepíteni a Movieshark kiegészítőt?
2. Folyamatosan „Az internetes adatbázishoz való csatlakozás sikertelen!” üzenetet kapom.
3. Milyen minőségű tartalmat lehet elérni a kiegészítőn keresztül?
4. Használhatom mobilon a Moviesharkot?
5. Hol érhetek el HD tartalmat?
6. Hogyan tudok feliratot rakni egy online tartalomhoz?
7. Használható a KODI IPTV-hez?
8. Hol találom a KODI log-ot és hogyan használható?

1. Hogyan kell telepíteni a Movieshark kiegészítőt?

Legegyszerűbb ha telepíted a saját MS repo-t amiben mindent megtalálsz!

I. Movieshark telepítése:
1. Töltsd le a ZIP állományt!
2. Másold fel olyan helyre ahol a kodival el tudod érni, ez lehet pendrive, hálózati meghajtó vagy maga az alaptároló egység, amin a kodi fut.
3. Keresd meg a Videók->Kiegészítők->több kiegészítő beszerzése menüt, majd válaszd ki a neked megfelelő tárolót és keresd meg a zip fájlt rajta.
4. Majd oké gombbal vagy egérrel nyugtázd a telepítést!
5. A Videók-> Kiegészítők között megtalálod a lehetőségeket.
6. Filmezz

II. 2016 évtől a KODI saját kiegészítőjének adatbázisából is telepíthető

2. Folyamatosan „Az internetes adatbázishoz való csatlakozás sikertelen!” üzenetet kapom.

Fontos! Csakis TMDB regisztrációval működik! API Key kell hozzá!
Ha ez így nem felel meg neked, ne töltsd le, ha letöltöd és nincs filminfóra szükséged akkor a Movieshark beállításaiban kapcsold ki, mert hibát fog dobni!
1. Regisztrálj a TMDB oldalán
2. A profilodra kattintva a bal oldali menüben válaszd az API KEY menüt
3. Töltsd ki az űrlapot, majd másold ki az API key-t
4. Lépj be a Movieshark kiegészítőbe és keresd meg a beállítások Tartalom rész legalján található egy TMDB API KEY menüpontot – ide másold be az előzőekben megszerzett kulcsot

3. Milyen minőségű tartalmat lehet elérni a kiegészítőn keresztül?

Jelenleg DVD minőségű tartalom érhető el! NCTV és BHTV esetén már HD tartalom is elérhető.

4. Használhatom mobilon a Moviesharkot?

Igen! Minden olyan platformon ahol elérhető a KODI elérhető a Movieshark is.

5. Hol érhetek el HD tartalmat?

Jelenleg legfelkapottabb alkalmazás a ExoShark. Itt a HD és 4K tartalom is megtalálható, de csak feliratos változatban, de magyar tartalom már az NCTV és BHTV segítségével is elérhető.

6. Hogyan tudok feliratot rakni egy online tartalomhoz?

Első körben le kell tölteni, egy vagy több feliratkezelő kiegészítőt, melyet megtalálsz a KODI kiegészítői között. Ezeket a KODI beállításaiban be kell állítani arra a nyelvre amit, szeretnél „olvasni”. A kiegészítőben pedig vagy automatikusan vagy kézzel el tudod indítani a feliratokat.

7. Használható a KODI IPTV-hez?

Igen használható!

8. Hol találom a KODI log-ot és hogyan használható?

A KODI-->Rendszer-->Beállítások-->Rendszer-->Hibakeresés-->Naplózás engedélyezése
Ha ezt bekapcsoltad, indítsd el az NCTV-t, addig amíg hibára nem fut!
Majd állítsd le a hibakeresést a fenti menüben.
Ezt követően navigálj a : (WIN10 esetén)(más rendszerek esetén eltérő)
c:\Users\SAJÁT GÉPNÉV\AppData\Roaming\Kodi\
és keresd meg a kodi.log fájlt.
Ez egy txt fájl amiben benne van valószínüleg a hiba!
Ezt másold be a hozzászólásodba lehetőleg pastebin oldalon keresztül linkelve!


A topicot nyitó LittleShark Samsung TV-re elkezdte saját moviesharkhoz hasonló aplikációjának a slimfix fejlesztését. Ide kattintva érhető el....


HBO GO beüzemelése Raspbianon

[ Szerkesztve ]


vargalex
(félisten)
Blog

2022.06.01

KODI MAGYAR KIEGÉSZÍTŐK!

FIGYELEM
IPTV-hez kapcsolódó kérdések, csatornák említése, egyéb listák linkelése a fórumon tiltottak! Maga a klienssel és működéssel kapcsolatos kérdések továbbra is megengedettek!


A topic lényegében a nagy hírnévre szert tett XBMC-t felváltó többplatformos KODI magyar vonatkozású kiegészítőinek megvitatására jött létre. Több kiegészítő közül az évek során kiemelkedett a magyar tartalmakra specializálódott MOVIESHARK. A kiegészítőt LittleShark fórumtárs kezdte el fejleszteni, amiért hálás a közösség, de a gyors változásoknak és az időhiánynak köszönhetően fejlesztéseit átadja másnak. Eme nemes feladatot vazzemiko vette át, majd később tovább szállt más fejlesztőkre.
Az indulás óta saját tárolónk is elérhető (az összefoglalóban lejjebb görgetve megtalálható), melyben még több magyar vonatkozású kiegészítő található. A fejlesztők igyekeznek a kiegészítőket a legújabb Kodi verzióval is kompatibilissá tenni, de ez sajnos nem minden esetben elérhető (még).

A KODI (XBMC)

A Kodi – régebbi nevén XBMC, amely eredetileg az „Xbox Media Center” rövidítése volt – egy szabad és nyílt forráskódú, cross-platform digitális médialejátszó és HTPC (Házi-Mozi PC) szoftver, melyet úgy alakítottak ki, hogy nappaliban amolyan médialejátszó szerűen, könnyen vezérelhető legyen akár egy távirányítóval is, egy televízión. A grafikus felhasználói felület kialakítása lehetővé teszi, hogy könnyen és gyorsan hozzáférjen a képekhez, videókhoz, zenékhez és podcastokhoz, akár a számítógépen, hálózaton vagy optikai lemezeken tárolja őket. Az XBMC projektet egy non-profit konzorcium fejleszti, az XBMC Foundation.

Maga a program egy népszerű alternatívája a Microsoft által fejlesztett Windows Media Center-nek, és az Apple Front Row szoftverének, HTPC-s környezetben. Hasonlóan a MediaPortal és a MythTV programokhoz az XBMC arculata is szabadon megváltoztatható un. skin-ekkel (bőrökkel), amiből rengeteg áll a rendelkezésre, teljesen ingyenesen, és a kínálat folyamatosan bővül, hiszen alapszintű programozói tudással bárki nekiállhat egy egyedi design elkészítéséhez. Ezen kívül rengeteg szintén ingyenes kiegészítő (plug-in) is a rendelkezésre áll, melyekkel különböző extra funkciók érhetőek el. A kezdeti lépésekhez képest a Kodi már egy beépített plug-in menedzserrel is rendelkezik, amivel letölthetjük-törölhetjük a kiegészítőket, pl. a YouTube, Netflix, Hulu klienseket, skineket stb., és ún. repo-kat, (külső fejlesztőktől származó kiegészítő tárolóhelyeket) adhatunk hozzá az XBMC-hez, amellyel további külső fejlesztőktől származó kiegészítők vállnak elérhetővé.

Az Kodi (XMBC) eredetileg egy média-center alkalmazás volt az első generációs Xbox játékkonzolhoz, de ma már hivatalosan is elérhető Windows és Linux operációs rendszerrel rendelkező PC-kre, MacOSX-re (Snow Leopard, Leopard , Tiger, iOS (iDevices (kell hozzá jailbreak)), AppleTV), Androidra, IOS-re (jailbreak kell hozzá) és támogatja a legtöbb ma használatban lévő processzor-architektúrát (ARM, PowerPC, x86/IA-32, x86-64, MIPS, ez utóbbi fejlesztés alatt), valamint létezik ún. boot-olható, önállóan telepíthető (Linux kernelre épülő) LIVE CD és LIVE USB változat is, mely optikai lemezről vagy egy USB pendrive-ról telepíthető.

2014. augusztus 1-én az XBMC nevét Kodi-ra változtatták, különböző praktikus okok miatt, de leginkább azért, mert sok jogi támadás érte az alapítványt a név miatt. Az utolsó XBMC nevű kiadás a „13.2 Gotham” verzió volt, ezután már az új néven futó változatok következnek. A névváltozással a szoftver honlapjának URL-jét is lecserélték.

TÁMOGATOTT PLATFORMOK
(LETÖLTÉS)

TÁMOGATOTT NYELVEK

Multi Language
(köztük magyar nyelv is)

KODI TELEPÍTÉSE ÉS BEÁLLÍTÁSAI

KODI TELEPÍTÉSE:
KODI KEZDŐKNEK I: by zsigus
KODI KEZDŐKNEK II: by zsigus
KODI KEZDŐKNEK III: by zsigus
KODI KEZDŐKNEK IV: by zsigus
KODI YouTube profil beállítás: by remex

KODI ALAP BEÁLLÍTÁSOK:
KODI ALAP KEYMAP EDITOR:

KODI MSREPO

Az MSREPO a a topic fejlesztői által a KODI-hoz fejlesztett kiegészítők tárolóhelye. A KODI az ilyen és ehhez hasonló tárolókból tudja a kiegészítőket telepíteni. (értsd: majdnem olyan mint egy alkalmazás áruház pl: google play)

MSREPO WEBOLDALA
https://repo.mvshrk.xyz/

MSREPO CÍME
https://repo.mvshrk.xyz/plugins/repository.movieshark/

MSREPO KIEGÉSZÍTŐINEK FEJLESZTŐI


LittleSharkvazzemikosnyzaky01KIZSvargalex

MSREPO TELEPÍTÉSE

Ahhoz, hogy a KODI rendszere maga frissítse, illetve a movieshark által fejlesztett appokat kényelmesen letöltsd telepíteni kell a saját tárolónkat!

MS repository:
https://repo.mvshrk.xyz















MSREPO KIEGÉSZÍTŐI



1. Hogyan kell telepíteni a Movieshark kiegészítőt?
2. Folyamatosan „Az internetes adatbázishoz való csatlakozás sikertelen!” üzenetet kapom.
3. Milyen minőségű tartalmat lehet elérni a kiegészítőkön keresztül?
4. Használhatom mobilon a Movieshark repo kiegészítőit?
5. Hogyan tudok feliratot rakni egy online tartalomhoz?
6. Használható a KODI IPTV-hez?
7. A kiegészítő hibát ad, mi a teendő?
8. Hol találom a KODI log-ot és hogyan használható?

1. Hogyan kell telepíteni a Movieshark kiegészítőt?

Legegyszerűbb ha telepíted a saját MS repo-t amiben mindent megtalálsz!

I. Movieshark telepítése:
1. Töltsd le a ZIP állományt!
2. Másold fel olyan helyre ahol a kodival el tudod érni, ez lehet pendrive, hálózati meghajtó vagy maga az alaptároló egység, amin a kodi fut.
3. Keresd meg a Videók->Kiegészítők->több kiegészítő beszerzése menüt, majd válaszd ki a neked megfelelő tárolót és keresd meg a zip fájlt rajta.
4. Majd oké gombbal vagy egérrel nyugtázd a telepítést!
5. A Videók-> Kiegészítők között megtalálod a lehetőségeket.
6. Filmezz

II. 2016 évtől a KODI saját kiegészítőjének adatbázisából is telepíthető

2. Folyamatosan „Az internetes adatbázishoz való csatlakozás sikertelen!” üzenetet kapom.

Fontos! Csakis TMDB regisztrációval működik! API Key kell hozzá!
Ha ez így nem felel meg neked, ne töltsd le, ha letöltöd és nincs filminfóra szükséged akkor a Movieshark beállításaiban kapcsold ki, mert hibát fog dobni!
1. Regisztrálj a TMDB oldalán
2. A profilodra kattintva a bal oldali menüben válaszd az API KEY menüt
3. Töltsd ki az űrlapot, majd másold ki az API key-t
4. Lépj be a Movieshark kiegészítőbe és keresd meg a beállítások Tartalom rész legalján található egy TMDB API KEY menüpontot – ide másold be az előzőekben megszerzett kulcsot

3. Milyen minőségű tartalmat lehet elérni a kiegészítőkön keresztül?

A forrás oldaltól függően különböző minőségű tartalmak érhetők el. Ezek jellemzően SD-től HD-ig terjednek. Ahol lehet, ez a kiegészítőben jelölésre kerül.

4. Használhatom mobilon a Movieshark repo kiegészítőit?

Igen! Minden olyan platformon ahol elérhető a KODI elérhető a Movieshark repo aktuális Kodi verzióval kompatibilis kiegészítői is.

5. Hogyan tudok feliratot rakni egy online tartalomhoz?

Első körben le kell tölteni, egy vagy több feliratkezelő kiegészítőt, melyet megtalálsz a KODI kiegészítői között. Ezeket a KODI beállításaiban be kell állítani arra a nyelvre amit, szeretnél „olvasni”. A kiegészítőben pedig vagy automatikusan vagy kézzel el tudod indítani a feliratokat.

6. Használható a KODI IPTV-hez?

Igen használható!

7. A kiegészítő hibát ad, mi a teendő?

Első és legfontosabb, hogy ellenőrizzük a kiegészítő alapjául szolgáló oldalon (ez legtöbbször a kiegészítő információiban megtalálható, de sokszor a kiegészítő neve is támpont hozzá), hogy böngészőből működik-e a lejátszás. Ha nem, akkor sajnos nem tudunk vele mit tenni, valószínűleg megszüntették a forrást. Ha ott működik, akkor érdemes továbbmenni az alább olvasható 8. pontra. A kiegészítők viszont a legtöbb esetben a resolveURL/urlResolver kiegészítőkre támaszkodnak a végleges URL feloldásához, így adott esetben előfordulhat, hogy a hiba ezekben keresendő (pl. új lépést tett a forrás oldal gazdája a nem böngészőből történő lejátszás megakadályozására).

8. Hol találom a KODI log-ot és hogyan használható?

A KODI-->Rendszer-->Beállítások-->Rendszer-->Hibakeresés-->Naplózás engedélyezése
Ha ezt bekapcsoltad, indítsd el a kérdéses kiegészítőt, amíg hibára nem fut!
Majd állítsd le a hibakeresést a fenti menüben.
Ezt követően keresd meg a kodi.log fájlt.
Ez egy txt fájl amiben benne van valószínüleg a hiba!
Ezt másold be a hozzászólásodba lehetőleg pastebin oldalon keresztül linkelve!
Illetve Kodin belül is van lehetőség a log megtekintésére a Kodi Add-on repository-ból telepíthető Log Viewer for Kodi kiegésztő segítségével.


A topicot nyitó LittleShark Samsung TV-re elkezdte saját moviesharkhoz hasonló aplikációjának a slimfix fejlesztését. Ide kattintva érhető el....


HBO GO beüzemelése Raspbianon

[ Szerkesztve ]

üzenetek