Vasutas topic - Társadalom, közélet fórum

üzenetek

hozzászólások


flymi
(addikt)
Blog

Olyan kollégát vettek fel hozzánk tavasszal kocsirendezőnek, hogy az valami botrány. Szóval ennyit az orvosi alkalmassági meg pszicho vizsgálatokról. Majdnem baleset lett a történet vége, elküldték máshová újra orvosira, ott megbukott.
Nem sokkal utána most nyáron felvettek egy helyi fiatal srácot is miután elvégezte a tanfolyamot és sikeresen levizsgázott, két nap után felmondott, mert "félt" a kocsik között. Két nap alatt senki nem fog beletanulni, ha elsőre fosik, akkor meg nem kell vagánykodni. Majd a rutin, meg az évek.
Tolvezként annyival jobb dolgom van, hogy ha nem muszáj, nem mászok be akasztani, arra vannak az embereim.


Mrpingvan
(tag)

Tudom, hogy már nem ma volt, de hátha.

Én nem rég végeztem el (szerencsére sikeresen) az összes vizsgálatot, és következő hónapban kezdem a képzést a MÁVnál, ha még aktív számodra az érdeklődés, akkor megtudok pár kérdést válaszolni a vizsgálatok kapcsán (nem protekcióval jutottam be, és család/ismerős sincs a MÁVnál, szóval teljesen "utcáról jött" vagyok).


Mrpingvan
(tag)

Csak a lényeget hagytam ki, mozdonyvezetőnek jelentkeztem. :C


weiss
(addikt)
Blog

Helló, túrázás közben ma kereszteztük a gyerekvasutat Budán, és feltűnt, hogy van valami fura berendezés a sínhez rögzítve. Mi lehet ez?



CorsairS
(csendes tag)

Lehet kicsit késői, és már nem látod :)

Sínkenő berendezés, ívekben szokták használni, hogy kevésbé kopjon a sín és a kerék. Hatása még, hogy kevésbé csikorog tőle a vonat.


Narxis
(nagyúr)
Blog

wow, köszi így utólag is de éppen most néztem egy videót amiben részletesen elmondták a folyamatot, jelentkezés aztán a tanfolyam, a srác le is vizsgázott sikeresen. Egyszerűen nem éri meg nekem egy olyan szakma ennyi buktatóval ami egy fikarcnyit se érdekel, sajnos van tapasztalatom már ilyen téren, kibuknék idő előtt. Engem önmagában a fizetés nem motivál. Pedig nem rossz most már mert azt írják, hogy semmilyen műszaki előképzettség nem kell. [link]

üzenetek