Microsoft Word topic - OS, alkalmazások fórum

üzenetek

hozzászólások


Frod
(addikt)

Ha jól látom 2007-es.
Azóta megoldódott a gond - bár engem nem győzött meg, hogy ez végleges megoldás - de a kolléga a bal felső Office gombot megnyomva, az előugró menü alsó sávjában szereplő "A Word beállításai" -> Speciális felületen rögzítette, hogy márpedig Arial, és 10 a mindenkori formátum. És ettől - egyelőre - rögzült.

Mindegy, hogy hova küldjük, meg hogy min, úgyis pdf-be mentjük át.

Az alapvető probléma az volt, - mert ha jól érzékelem, akkor ez nem ment át - hogy képzelj magad elé egy akármilyen szöveget, rendesen formázva, amiben néhány adat, más betűtípussal, másfélszer akkora méretben van. Merthogy így húzta át ezeket a sorokat.
Persze, nyilván lehet mondani, hogy minden egyes levélnél Ctrl+A, majd betűtípus és méret beállítása, de a technika van értem, és az ilyen egyértelműen időrabló "megoldásoknak" én nem vagyok a híve. Előbb írtam volna újra nulláról a körlevél mintát, mint hogy napi 60+ levelet egyesével formázgassak mentés előtt, mert ő éppen valamiért úgy döntött, hogy megőrül, és random méretben/font-tal veszi át a sorokat minden előzmény nélkül.


z123456789
(addikt)
Blog

Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni.

2019 otthoni és kisvállalati verzió.
Van egy sablon dokumentumom, amiben van pár szövegdoboz, amit kitörölnék/módosítanék. De nem tudom, mert zárolva van. Delete gomb lenyomása után ez az üzenet jelenik meg bal alsó sarokban: "Ez a művelet nem végezhető el, mert a dokumentum zárolva van."
Első kérdésem, hogy a képen látható dolog szövegdoboz, ugye? Mármint erre rákeresve nem találtam megoldást. Ebből gondolom, hogy ennek talán nem is ez a hivatalos neve. :F

Előre is köszönöm a segítséget. :R


(ex)Cat
(senior tag)

Sziasztok
Hogyan lehetne megoldani olyat - ha lehet egyáltalán, hogy egy adott időintervallumon belül, gyűjtse ki az összes dátumot, ami szerdára esik?


nyikszi
(őstag)

Szia! Wordben? Ez nem Excel lenne?


(ex)Cat
(senior tag)

Sajnos word lenne az ideális, de végül is excelből is át lehet emelni az is igaz. Mondjuk ott sem tudom, hogy oldanám meg. :(


nyikszi
(őstag)

Így hirtelen:

[link]

De van Excel topik is, ott biztos tudnak segíteni, én tőlem sokkal okosabbak a témában :)

[link]


CoolBoy323
(nagyúr)
Blog

Sziasztok!

Körlevélnél az adatfájl oszlopainak sorrendje mitől függ? Csinálok egy xlst vagy dbmet, és úgy kezdem hogy név, cím, stb... ez a kis mocsok word nem így rakja be a címzettek kiválasztásánál, hanem random. És ez most elég nagy probléma egy kollegánál, de nem jövök rá hogy mitől függ, hogy tudnám megoldani h első az legyen amit én akarok!

Köszi ha valaki tud valami ötletet!


Fire/SOUL/CD
(félisten)
Blog

"Körlevélnél az adatfájl oszlopainak sorrendje mitől függ?"
Általában olyan sorrendben jelennek meg, ahogy az adatforrás alapját szolgáló forrásban (támogatott adatbázisfájlok, excel stb stb) szerepel
Az adatforrás kijelölésénél az oszlop azonosítókat (fejlécek, ha úgy jobb) fogd és vidd módszerrel cserélgetheted. Ettől függetlenül teljesen mindegy, hogy milyen sorrendben vannak az oszlopok, hisz a word törzsdokumentumban biztosan az lesz, hogy pl.

Kedves «Megszólítás» és még véletlenül sem Kedves «Dátum», szóval tök mindegy, hogy az adatforrás melyik oszlopában van a megszólítás, biztosan jó helyről fogja venni.

UI: Bocs, ha valamit félreértettem.


nyikszi
(őstag)

Úgy van, ahogy Fire írja. De most eszembe jutott egy hiba, amikor körlevelet emailként akarok küldeni, egy kissé felcserélte az MS a dolgokat. A Címzett és az eddig mezőt felcserélte és ez tavaly is biztosan így volt az O365-ben. Lásd kép.

[ Szerkesztve ]


CoolBoy323
(nagyúr)
Blog

amikor kiválasztok egy sor, ott az oszlopok voltak össze-vissza. Ha drag&drop oszlopokon, akkor oké, de nem jegyzi meg. Az adatforrás excelt variáltam meg, azt hiszem a 4. oszlopba raktam az elsőt, és így lett első :DDD
Nem bug, hanem fícsör :))


egil2
(csendes tag)

Sziasztok!

Rendszeresen küldök kör emailt, de az eddigi leveleknél maga az email szövege volt az információ, abban voltak a változó tartalmú mezők. Most viszont olyan kérés érkezett, hogy a tulajdonképpeni levél az emailek csatolmányaként (mellékletként) kerüljön kiküldésre. Egy részben kitöltött, részben kitöltésre váró kinyomtatandó dokumentumról van szó. A körlevél egyesítésénél van olyan menüpont, hogy melléklet, de nem igazán akar működni. Reklamál, hogy egy program a nevemben emailt akar küldeni... hát izé... épp ez lenne a cél:-)


nyikszi
(őstag)

Szia! És nem akar elmenni? Nem ugrik fel egy kérelem ablak?


egil2
(csendes tag)

De, ezt dobja fel. De a jelölőnégyzet nem akar működni, sokadikra lehet bepipálni. ha az engedélyezésre nyomok, akkor max. az első címzettnek küldi el. De nem igazán értem, hogyan kéne működnie.

[ Szerkesztve ]


nyikszi
(őstag)

Elvileg úgy működne, hogy a jelölőnégyzetnél bepipálod és megadod hány percig engedélyezze. De akkor is egyesével kell engedélyezni minden egyes példányt.

Valamit a céged adminja állított át, esetleg a MS csinált valamit. Nálunk is tiltva van, hogy egyszerre küldhessünk emailt sok címzettnek. Ha privát email címed van, akkor pedig még esetleg tudok segíteni.


egil2
(csendes tag)

Nálam teljesen jól működik sima köremaileknél, nincs semmilyen akadály vagy probléma. Csak ennél a csatolmányos verziónál.


nyikszi
(őstag)

Akkor engedélyezni kell és sűrűn nyomogatni az OK gombot :)


egil2
(csendes tag)

200-szor? :-(


Fire/SOUL/CD
(félisten)
Blog

Ez a megoldás egy biztonsági opció kikapcsolásával jár, de jobbat nem tudok
Admin joggal kell indítani az Outlook-t(egyébként nem lehet állítani ezt az opciót), a többi a képen. [kép]


Micsurin
(nagyúr)
Blog

16-os Office Word-ot, hogy állítsak FULL magyarra? A helyesírás ellenőrző rendszeresen meghülyül, mivel jelentő mennyiségű angol rész van a szakdolgozatban gondolom ez zavarja meg a lelkét a magyar szövegben. Hogy lehetne ezt kiküszöbölni? :B


K_Tamás
(újonc)

Word 2016 - ban a windows+. - al megjelennek az emoji - k. A szövegben nem úgy jelennek meg (színesben) mint a képen. Mellékelve. Hogyan tudom úgy megjeleníteni? Köszönöm!

üzenetek