HP Compaq netbook újratöltve

írta: Nimrod, 4 éve

Első, és vélhetően utolsó netbookom egy HP Compaq Mini CQ10-120SH volt, amit valamikor 2010 körül vásároltam, újonnan. Egyedüli gép volt a boltban, akkoriban még az MSI Wind-ről olvastam elég sok leírást, illetve videót magáról a teljesítményéről, de nem találtam meggyőzőnek.

Leszögezem, hogy nem játékra kellett, hanem főleg doksik átfutására és tanulásra, tehát egy olvasógépnek szántam. Akkoriban még nem törtek be a piacra a táblagépek, az olvasógépeket pedig ár-értéket nézve inkább hanyagoltam. Bár később beszereztem életem első táblagépét is, ami siralmas emlékeket hagyott bennem.

Térjünk vissza jelen írás gépére. Angol nyelven itt lehet átfutni a hardware részét, ami még nem feltétlen rossz.

Azért az 1 giga memória egyből szemet szúr, de Windows XP híres volt a kis gépigényéről, tökéletes választás erre a gépre.
Az nagyon hamar kiderült, hogy amire szántam arra lényegében alkalmatlan. A 3 cellás gyári akkumulátor teljesítménye 2 óra körül van, ez akár még elég is lehet. Az olvasást rajta nem tudtam megszokni, számomra fárasztó volt és inkább maradtam a kézzel fogható könyveknél.
Illetve kellemetlen is volt, mert eléggé melegszik használat közben. Ágyból vagy kanapéról használva még a hidegebb téli napokon sem esik jól az a meleg, amit nem oldalt vezet ki, hanem lefele.

A memóriabővítés tűnt még egy járható útnak, amivel használhatóbb géppé válhatott volna. Első szimpatikus szervíz, teljesen jófej és segítőkész szervizessel nekiesünk a memóriatesztelésnek. Volt összesen 3 darab 2 gigás modulja, mindet végignéztük, de egyikkel sem volt hajlandó működni, fekete képernyő. Gyári leírás szerint többet nem is tudna kezelni, sőt, egyes típusok a gyáriról nem is bővíthetőek.

Idő közben a Windows XP felett is eljárt az idő, nem jöttek már a frissítések sem. Parkolópálya, több évig felé sem néztem.

Majd úgy döntöttem adok neki még egy esélyt, már ha a hosszú porosodás után még hajlandó szóbaállni velem. A terv egy OS-csere volt, Windows XP-ről kis gépigényű Linux Mint.

Linux disztribúciók közül Ubuntu-t ismertem jobban, de erre a gépre szóba sem jöhetett.

Indul a feltámasztás.

És egyből siker, a gép gond nélkül bekapcsol. Megjegyzem belül sosem volt takarítva, nem is tűnik indokoltnak.
Linux Mint gond nélkül felment, nincsenek driver problémák. A kezelőfelület kiválasztása ugyan adott némi fejtörőt, mert egyedül Xfce-t ismertem valamennyire, első ránézésre a többi opció között nem is láttam nagy eltérést. Maradt az Xfce.

Wi-fi is szépen megy, akkumulátor teljesítményre bő egy óra fölött saccol.

Megszokott alkalmazások beállítgatása során Chrome-al gyűlt meg a bajom leginkább, alapértelmezettként egyébként Firefox van telepítve. Miután legyűröm a függőségeket, végszóként Chrome közli, hogy ezen a vason nem hajlandó futni.
Van alternatíva persze a Chromium személyében, amivel közel azonos funkciókat kapunk.

A sebességgel továbbra sem vagyok megelégedve, viszont a tárhely használat 10%, mindezt úgy, hogy már minden fent van ami csak kell egy alap használatra.

Memóriabővítés, második forduló.

A kiszemelt 2 gigás modul a vásárlás elhatározásának napjára megszökött, hiánytermék lett. Szerencsére csak átmenetileg, mert pár nappal később ismét kapható volt.

A memória cseréje tényleg egy nagyon egyszerű művelet, mintha HP is csak azt akarta volna a tervezéskor, hogy azzal kezdjünk később valamit.

Jön az igazság pillanata, bekapcsolás az új memóriával.

Hiba nélkül indul, tesztek szerint megfelelően látja is.

A gép sebessége némileg javult, multitask nagyon szenvedés továbbra is, de például egyszerre több ablakkal, kisebb akadásokkal bár, elfogadható szinten fut a Chromium böngésző.

A melegedés sajnos maradt, az nem változott. Illetve zajosság szempontjából van egy kicsit zavaró alaphangja, ami terheléskor még hangosabbá válik.

Amit nagyon szeretek benne, az a billentyűzet minősége. Kellően csendes és kényelmes, a tapipad sincs útban. Továbbá nagyon hasznos a beépített kártyaolvasó is, szintén kifogástalanul teszi a dolgát.

Hogy mennyire lett így használható a gép, illetve volt-e ennek az egésznek értelme?

Ez az írás is ezen a gépen készült. :)

Ha csak pár dolgot szeretnénk elintézni, például emailek, böngészés, vagy akár csak filmezni senkit sem zavarva, akkor tökéletes választás. Hurcolászni is könnyű és portunk is van bőven.
Az akkumulátor üzemideje nem túl sok, tehát töltési lehetőség azért mindig kell, hogy a közelben legyen.

Játékra nem teszteltem az újraélesztés után, de korábban olyan klasszikusok mint a Transport Tycoon kifogástalanul mentek.