Egy Vérelf naplója 1. rész

1. fejezet: Minden kezdet nehéz

Üdvözlöm a kedves olvasót!

A nevem Vistagirl, azon kevés túlélő Vérelfek egyikének leszármazottja vagyok, akik a háborúk után visszatértek az egykor szebb napokat látott Quel'Thalasba. Mintha csak tegnap történt volna. Alig múltam 110 éves, amikor néhány sorstársammal együtt üres zsebbel, de nagy reményekkel szálltam partra Sunstrider szigetén. Kisgyermekként tátott szájjal hallgattam a hős tündékről szóló legendákat, így elhatároztam, hogy ha felnövök, magam is hőssé válok. Ahogy cseperedtem, először csak hébe-hóba, majd egyre többször csórtam el a konyhából a késeket, hogy azokkal célbadobást és hasonló trükköket gyakoroljak. Míg a barátnőim már kezdtek érdeklődést mutatni a fiúk iránt, én továbbra is arra voltam a legbüszkébb, hogy zsebpénzemből összegyűjtöttem egy egész ezüstöt, így megvehettem első tőreimet.

Ezekkel felfegyverkezve érkeztem, majd rögtön partraszállás után meg is kaptam első feladatomat: ejtsek el egy tucatnyi repülő manahüllőt, melyek nagy számban tenyésznek a szigeten. Bár nem épp a leghősiesebb meló apró állatkákat elejteni, de mégis boldog voltam, hiszen legalább élesben is letesztelhetem frissen szerzett tőreimet. Mindössze pár perces sétával értem a helyszínre, ahol nyüzsögtek ezek a lények. Nem tanúsítottak irántam túlzott érdeklődést, így egészen közel tudtam hozzájuk kerülni és viszonylag könnyen leterítettem 6 példányt, majd siettem vissza megbízómhoz, aki megdícsért, majd néhány rézpénzzel jutalmazta erőfeszítéseimet.

Miután kiderült, hogy az apró-cseprő ügyek elintézéséhez viszonylag jól értek, egyre többen láttak el kisebb feladatokkal, így rövid időn belül azon kaptam magam, hogy egy pergamenre kellett jegyzetelnem megbízásaim részleteit, különben a felét lazán elfelejtettem volna. Még szerencse, hogy egy meglehetősen részletes térképet is kaptam megérkezésemkor a területről, így be tudtam rajta jelölni a fontosabb célpontjaimat. Az első pár küldetésem szerencsére csak a környékre szólt, ezért ezeknek elég gyorsan végére tudtam járni, bár így is sokat kellett gyalogolnom és harcolnom, ezért ruházatom viszonylag hamar elhasználódott. Ekkor eldöntöttem, hogy mivel úgyis sok állatot kell elejtenem megbízásaim miatt, kitanulom bőrük lenyúzásának, valamint az azokból készült ruhák varrásának fortélyát.

Sajnos a környéken nem volt mesterember, aki kitaníthatott volna, így egyelőre meg kellett elégednem a megbízásaimért kapott, valamint az elejtett célpontoknál talált egyszerűbb ruhadarabokkal. Néha még azt a luxust is megengedhettem magamnak, hogy a fáradtságos munkával összekuporgatott ezüstjeimből vásároljak némi extra felszerelést. Szerencsére nincsenek nagy igényeim, hozzászoktam a nélkülözéshez, de természetesen nagy örömmel töltött el, hogy végre a magam ura vagyok és arra költöm a pénzemet, amire akarom. A legnagyobb gondot jelenleg az egyre növekvő távolságok jelentették, így kénytelen leszek venni a későbbiekben egy hátasállatot is, hogy kíméljem lábaimat és szandáljaimat a viszontagságoktól. Ám ez még nagyon messze van, de már most gondolnom kell rá, ha meg is akarom valósítani.

2. fejezet: Úton Silvermoon városába

Pár nap leforgása alatt megoldottam Sunstrider sziget lakosainak problémáit, ezzel elértem, hogy immár bíztak bennem és tudták, hogy rám bízhatják a komolyabb feladatokat is. Nagyon boldog voltam, amikor közölték, miszerint eredményeimnek köszönhetően hamarosan elhagyhatom a szigetet és útnak indulhatok az egykori főváros, Silvermoon felé. Ott végre olyan feladatokat is kaphatok, melynek eredményeképpen egyre inkább megismerik majd a nevemet. Ez lesz az első lépésem a hőssé válás rögös útján. Mivel oda már komolyabb felszerelésre lesz szükségem, így elmentem a kereskedőhöz, eladtam minden zsákmányomat, majd az így kapott pénzen új tőröket vásároltam. Szandálom talpa is kezdte megunni a felsőrész társaságát, így kénytelen voltam új lábbeliket venni az útra. Erősen kísértett a gondolat, hogy kopott, piszkos gönceimet is lecseréljem, ám végül elvetettem ezt az ötletet. A hátasállat maga nem kerül sokba, viszont a megülését kitanulni nem lesz olcsó mulatság.

Márpedig ha nem akarok életem végéig kutyagolni, akkor előbb-utóbb szükségem lesz rá (De inkább előbb). Ráadásul a fővárosban csak találok végre egy mesterembert, aki megtanít bőrből ruhákat készíteni, így megszűnnek öltözködési problémáim. Miután ilyen szépen kigondoltam mindent, útnak indultam. Mindössze fél órát kellett gyalogolnom, mire a távolban feltűntek Silvermoon falai és tornyai. Az elmúlt idők háborúi nem múltak el nyomtalanul a város felett, egy hatalmas, kopár sáv húzódik végig rajta, ami szó szerint kettészeli a vidéket. A Dead Scar néven emlegetett területen élőholtak és mindenféle szellemek kószáltak, előre sejtettem, hogy valószínűleg sokat kell közülük eltennem láb alól a későbbiekben.

Egy újabb fél óra múlva már a főváros romos nyugati felénél álltam, melyet mindmáig nem sikerült visszahódítani az itt kószáló rémségektől. De be kell vallanom, hogy még így is impozánsak voltak az egykor fenséges épületek, melyek alig veszítettek pompájukból az évek folyamán. A tájképet csak az elkorcsosult, mágiafüggő elfek és mechanikus szolgálóik csúfították el, akik otthonosan mászkáltak a romok között. Szinte viszketett a tenyerem, hogy tőröm hegyére tűzzem őket, de vissza kellett fognom magam, elvégre biztos később lesz ilyen küldetésem is, akkor összeköthetem a kellemest a hasznossal, jelenleg nem sokat érek vele, ha nekik rohanok.

Ahogy leértem a város déli végébe, újabb feladatokkal láttak el az itt élők, melyek között szerencsére volt olyan is, ami jutalmat fizetett a fentebb már említett korcs elfek mészárlásáért, ráadásul extra pénz járt a robotok kristályaiért és a területen szétszórva heverő utánpótlás begyűjtéséért. Így hát, viszonylag rövid idő alatt elég szép summát kerestem, ami nagyon jól jött, mert már kezdtek kiapadni a készleteim. További jó hírként itt már volt Dragonhawk taxi is, ami Silvermoonban és környékén ingyen szállította utasait. A távolabbi utakért már fizetni kell, de mivel eleinte úgyis itt kell ingáznom, sok gyaloglástól kímélnek meg.

De egyelőre legfontosabb dolgom, ha már itt vagyok, hogy átruccanok Silvermoon keleti területeire, ami még teljes pompájában áll, és felkeresem a mestereket. Most már mindenképp meg kell tanulnom a ruhák készítését, valamint pár egyéb hasznos képességet, hogy később akkor is boldoguljak, ha kifogyok a pénzből. A vadállatok nyúzásán és a bőrruhák varrásán kívül fontos elsajátítanom az elsősegélyt, hiszen a harcok során valószínűleg sebeket is szerzek, melyeket el kell látni. De már késő van, így egyelőre kiveszek egy ágyat a helyi fogadóban és elteszem magam holnapra. Jó éjszakát kívánok.