Miért lett ennyire sikeres a WoW?

Ugyan nem első MMORPG-ként jelent meg a piacon, a World of Warcraft mégis egy kitörölhetetlen nyomot hagyott ezen a területen, és a mai napig az egyik legsikeresebb játék, nyolc év után is sokmillió aktív előfizetővel világszerte. Ebben a cikkben szubjektív nézőpontból szeretném bemutatni saját tapasztalatomat, történetemet kiemelve, miért nem tudott más MMO így lekötni, pedig többet kipróbáltam utána. Jelenleg másfél-két éve nem játszom vele, legutóbbi bejelentkezésem egy éve volt, mikor az új kiegészítőben minden játékos kapott egy ingyen hetet.

Jómagam 2007 elején, 18 évesen ismerkedtem meg a WoW világával. Emlékszem: a hype ellenére teljesen kimaradt az életemből előtte, pedig mindig nagy játékos voltam. Az iskolában egy osztálytársam játszogatott néha egy tört szerveren, utána néztem meg magamnak is otthon. Hozzá kell tenni: előtte elég sokat játszottam a Warcraft 3-mal, sőt, a bónusz küldetéssel is játszottam (bár nem végig), ami egyik kapocs a WoW-hoz, egy felülnézetes, három fejezetből álló történet, ahol egy Rexxar nevű hőssel kell segíteni a Hordát a frissen betelepített Kalimdor területén.

Mivel akkoriban nem vetett fel a pénz, természetesen először egy privát (tört) szerverre vezetett az utam, nevére már nem emlékszem, de magyar volt. Ezen még csak a Vanilla volt meg, és iszonyatosan bugos, illetve játszhatatlan volt, AI nem volt, toldozva-foldozva volt minden (ahogy akkoriban az összes ilyen). Karakterem egy Undead Warlock volt, Zoley néven. Talán 2 hónapot játszhattam itt, nem hagyott sok emléket, ismerkedtem a játékkal, de eldöntöttem: amint lesz rá pénzem, megveszem eredetiben.

Pár ezrenként sikerült is összeszedni és megvásároltam. Gondoltam: járt utat járatlanért el ne hagyj, így maradtam a szokott kasztnál, névnél és elindult a retail kalandozásom a magyarok által egyik leglakottabb szerveren, a „hírhedt” Bloodscalpon március 16-án. Amint letelt az ingyen hónap vettem is a gamecardot. 2009 év végéig non-stop befizető maradtam, utána épült le az aktivitásom fokozatosan. 2011-ben és 2012-ben már szinte nem is játszottam, utolsó gamecardomat 2011 május 12-én aktiváltam, majd később visszanéztem egy hónapra, március 20-án. A Mist of Pandaria beköszönte után még játszottam azon az ingyen héten, és ennyi. Bár fontos megjegyezni: a WoW-ot nem lehet véglegesen lerakni, csak időlegesen. És ez szerintem teljesen igaz.

Visszatérve 2007-be: az első klánom a hangzatos Sötétség Klánja volt, mely egy baráti, casual szerveződés volt, raidelés nem igazán volt, csak küldetések, ötfősök. Augusztusban a hetvenes szintet elérve (mivel természetesen a 60-at elérve máris rohantam megvenni a Burning Crusade-t), több kellett és azt itt nem tudtam elérni, nagy raidbe egyszer jutottam el, vegyes csapatban. Jelentkeztem a Restored Flame (szintén magyar) guildbe, ahol nagyon jól éreztem magam. Barátias, de mégis magát komolyabban vevő klán volt, ahol nem a tizenévesek tobzódtak, hanem a 20-as, 30-asok. Ugyan itt sem voltunk elegek a 25 fősökhöz, a tízfős Karazhanba rendszeresen ellátogattunk. A wowcensus.com szerint nem maradtam sokat itt, csak két hónapot (innen nézem az adatokat, 6 év az sok idő, nem emlékszem mindenre), és elindult a „rendes” félhc-korszak, miután innen a Revolutionba kerültem.

Ezt a klánt a szintén híres-hírhedt Alienhun vezette, aki ismerős WoW-körökben, pláne Bloodscalpon, ismeri, és nem kell neki róla sokat mesélni. Aki nem ismeri: vaskézzel irányította a sokszor komolytalan, laza emberekből álló guildet és nem ismert kifogást, nyafogást. Ha menni kellett mentél ha maradni kellett maradtál, akár éjfél után is. Egy-egy „véletlen” netkimaradással néha el lehetett lógni, de máshogy nem. Nem válogatott a jelzőkben is, aki hibázott vagy nyafogott, azt a sárga földig lehordta Ventrilon. Furcsán hangozhat, de inkább volt szórakoztató az egész mint félelmetes. Hozzáadott az egész folklórhoz, nem volt olyan száraz és unalmas a raidelés, mint profibb klánokban. A „szétverem a fejed lánccal” nem volt ritka szófordulat. Persze ő volt a legjobb tank/dps/akármi a csapatban, a többiek csak „faszlámák” voltak. De ezért szerettük (már aki).

Az első 25 fős raidem guildben

Az első rendes 25-ös raidem a kezdő Maghteridon volt. Ahogy telt az idő, szinte rohamléptekkel haladtunk, szinte minden nap volt raid, héttől éjfélig, szünet nélkül. Munka és barátnő hiányában szinte minden ott voltam, a legtöbb komoly boss-ölésen is. Aki nem játszott komolyabban MMO-val nem tudhatja, milyen érzés több heti próbálkozás után végre megölni egy bosst. Kael’thas-on négy hetet próbálkoztunk mire lement, a győzelem után egy officer szinte sírva is fakadt. Furcsán hangzik, de sok küzdelem van, és az ember meg akarja oldani a feladatot.

Kael'Thas, az utolsó próba a siker előtt. Négy hetet dolgoztunk

Sok havert szereztem, sajnos csak ingame, szóval jól el lehetett ütni az időt raidben és azon kívül is. 2008 februárjában egy budapesti guildtalálkozó is volt, húszan mentünk el.

Egy másik kill, Leotheras. Két hétig dolgoztunk, volt itt is örömujjongás

Nagyjából egy évet maradtam, a közben többször átalakult-átnevezett klánban, de egy idő után elég volt a szenvedésből, amit az akkor nagyon nehéz, Sunwell Plateau okozott. Fájdalmas búcsút vettem nyáron és átmentem az előrébb járó, ugyanúgy magyar Eclipse-be. Persze néhány volt játékostól a guildből megkaptam hogy gyáva féreg vagyok aki menekül, satöbbi. Egy ilyen képet rögzítettem is.

Egy beszélgetés a kilépés után

A vérfrissítés jó volt, ismét tudtam teljesíteni, haladni, könnyedén mentünk át olyan bossokon, melyek korábban gondot jelentettek. A Burning Crusade végén már nem játszottam, az Eclipse is szétment, részben azért is, mert a guildmaster a legjobb magyar klánhoz ment el.

Ősszel jött a Wrath of the Lich King, és én sem sokat maradtam a guildben. A raidek idővel ritkultak, a régiek abbahagyták. A guild felhígult, nem volt már jó a hangulat. Ebben szerepe volt több olyan játékos visszatértének, akik Vanillában komolyan játszottak, de szociálisan nem tudtak beilleszkedni, bunkók, nagyképűek voltak. Nevesíteni nem szeretném őket most. Tovább álltam: a következő állomás a Soldiers of the Horde volt. 2009-et írunk, ekkor már tényleg alkalmanként játszottam, de még eleget a raidekhez. Eclipsenél valamivel jobban haladtak, bár itt már szinte senkivel se alakítottam ki jó kapcsolatot, csak a teljesítés volt.

Ősszel már szinte teljesen abbahagytam. Két fontos tényező is közbeszólt: a főiskola és a barátnő, szóval lett szociális életem. Még időnként csatlakoztam a raidekhez 2010-ben is, de már leginkább csak a „nerfelt” raideken voltam.

A 2010 őszén jött Cataclysmben is még játszogattam, de kizárólag ötfősöket, egyetlen raidet nem láttam belülről, mivel a guildem (Insanity) csak tízfősöket indított, és nem tudtam bekerülni. 2012-ben a „Looking for Raid” rendszerben párszor részt vettem „PUG” raideken, guilden kívül, így a fő-főellenséget, Deathwinget láthattam elhullani legalább.

És a vége: Mists of Pandaria-t nem vettem már meg. Nem volt kikkel játszani, már szinte minden régi ismerős abbahagyta. Ezen kívül közbeszólt a diploma, a munka, és száz másik dolog. Egy éve nem volt online, „tiszta vagyok”. De nem zárom ki hogy visszatérek rövidesen, de biztosan nem úgy, ahogy 2007-2009 környékén volt. A főkarakteremmel, mely végig a Zoley volt, 100 nap feletti nettó játékidőm van, ami 2400+ óra.

Hiába próbáltam több MMO-t, csak a Lord of the Rings Online kötött le hosszabban, illetve a Star Wars the Old Republic-ban is van 240 órám Xfire szerint, de a 60-as szint megütése után meguntam. Starcraft2-vel is szoktam játszani, de mivel nem csapatjáték, nem szórakoztató annyira hosszabb távon sajnos, és elég sokat kellene gyakorolni, hogy 1v1-ben komolyabb szintre fejlődjek. De ez már egy másik történet…

Akit érdekel, itt található a karakterlapom, achievmentekkel, egyebekkel: [link]