Külcsín

Külső

Bár feketének árulják általában, de a színe valójában sötétkék. Annyira sötét, hogy egy finom eleganciát kölcsönöz a gépnek, de nem tűnik színesnek. A belső ezüstszürke. A gyári matricákat színben illesztették, ami figyelmes azokkal szemben, akik a telefonjuk képernyőjén akkor is rajtahagyják a gyári fóliát, ha az feliratos.

Olvastam olyan véleményt, hogy van, akinek vágja a lábát a zsanér. A tesztelés során gyorsan rájöttem, hogy természetesen nem a sorjás szélű notebook az Asus mérnökeinek új innovációja, hanem egy nem tökéletesen illeszkedő és éles szélű matrica vág belém, amit szerintem sokan észre sem vesznek, vagy legalábbis nem távolítják el.

A külső felületek nem gyűjtenek ujjlenyomatot. Az alsó rész enyhén érdes, a felső koncentrikusan barázdált. Ezek a biztos fogást segítik, ami ekkora méretnél nem hátrány, hiszen itt közelebb vagyunk a 12 colhoz, mint a 10-hez.

A csatlakozókat tekintve a vezeték nélkülieken túl van mindenféle USB-változatból (micro, 2.0, 3.0) egy, de ezek közül csak a micro található a tablet részen. A tablet-csatlakozók és -gombok mind a bal oldalra kerültek. A töltés a T100-zal ellentétben már nem a micro-USB-porton át történik, hanem egy 1,75 A-es töltő segítségével, ami jó sebességgel eteti a házilag nem cserélhető akkumulátort. Az USB-portokkal kapcsolatos gyermekbetegségek miatt ajánlott a BIOS frissítése, amit a Windows-ból kényelmesen kezdeményezhetünk az ASUS célszoftverének segítségével.

A billentyűzet részben a két normál méretű USB-port mellett igazi érdekesség az RJ45-ös csatlakozó, amivel kábeles internethez is csatlakozhatunk anélkül, hogy különböző átalakítókat cipelnénk magunkkal. A micro-HDMI és a kártyaolvasó természetesen a tablet részbe került. A billentyűzet magyar kiosztású, numerikus rész nincs, de a gombok nem kisebbek a megszokottnál. A gépelés halk, de a nyomáspont határozottan érezhető.

A tapipad számomra nagyon szimpatikus tulajdonsága, hogy fizikailag kattintható mindkét oldala, mint egy egérbillentyű, így a kattintásokról fizikai visszajelzést kapunk. A kézikönyv számtalan tapogatási módot ismertet. A gép méretéből adódóan itt már a széles tapipad mellett is kényelmesen elfér a csuklónk.

A hangszórók hátul, kétoldalt, középen helyezkednek el, és hangerejükre nem lehet panasz. A hallásom annyira nem kifinomult, hogy ennél mélyebb részletekbe bocsátkozzak, de nyilván csodát nem kell várni. A lehetőségekhez képest a hangok tiszták a hangszóróból, és a tableten 3,5 mm-es csatlakozó várja mindenkinek a kedvenc hangkeltőjét.

A tablet és a billentyűzet közötti csatlakozás lényegi része fémből készült. Megfelelően stabil, nem fog elrepülni, vagy a vonaton ülve ide-oda csúszkálni a rázkódástól. Már a megjelenés előtt sokan erősen kritizálták a gép súlyát, méretét. Bizonyára nem építettek bele viccből felesleges alkatrészeket.

Az igaz, hogy nem fogja senki egy kézzel a sarkánál tartani, mint egy pletykamagazint, de aki az ölében nem bír el ennyit, az ne a gépet nyomkodja, hanem irány sportolni! A vastag káva pedig a tablet mód miatt indokolt. Így kényelmesen, stabilan tarthatjuk anélkül, hogy folyamatosan kattintásokat érzékelne indokolatlanul a képernyő széle.

Képernyő

A felbontás szerintem teljesen rendben van. A pixelek a kényelmes nézési távolságból nem elkülöníthetőek. Ennek ellenére a képernyőt érzem a leggyengébb láncszemnek. A felület tükröződik. Ebben a szegmensben jelenleg ez a divat, de ezt túlzásnak érzem. A ledes bevilágítás főleg a bal szél közepén látványos, fekete háttér mellett azonban különböző intenzitással, de minden szélen jelentős egyenlőtlenségek láthatóak. Ha viszont nem Bukarest 1991-es éjszakai látképét szeretnénk asztali háttérnek beállítani, akkor ezeket nem fogjuk észrevenni használat közben.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!