Hazánk 1. komplex felsőoktatási platformja: eforu.hu
Bétában van az oldalunk! Ha kíváncsi vagy egy startup rövid történetére, katt. ide. Sőt, még te is alakíthatod... – írta: adamssss, 8 éve
A fejlesztés és a piszkos anyagiak
Mint írtam, közel két éve jött az ötlet, és az eredeti terv az volt, hogy mi kidolgozzuk a koncepciót, és lefejlesztetjük egy külsős céggel. Na, hát ez nem így történt. A kivitelező cég rendesen megcsinálta a dizájnt, majd amikor jött a programozási rész, szóltak, hogy otthagyták őket a programozók, és hogy legolcsóbban a tízszereséért tudnák megcsináltatni (az eredeti ár 270 000 Ft volt, igaz ez már nekünk akkor is nagyon kevésnek tűnt).
Nyilván nem volt egyikőnk farzsebében sem közel 3 millió forint, úgyhogy nem maradt más hátra, mint hogy be kellett venni a csapatba még egy programozót, és elkezdeni a fejlesztést. Itt egy kicsit érdekes felállás alakult ki, ugyanis hárman (a nem programozók) fizettek a fejlesztésért a csapat maradék két tagjának. De más lehetőség nem volt. Így is a töredékéért tudtunk fejleszteni ahhoz képest, hogyha ezt egy külsős cég csinálta volna meg. Nemrég számoltuk össze az eddigi kiadásainkat, és az eddigi ráfordítások meghaladták az 1 millió forintot! Ennek a nagy részét hárman dobtuk össze, úgyhogy mondanom sem kell, mind a hárman aktív keresők vagyunk az egyetem mellett. Máshogy sajnos nem megy.
Pár életkép:
Először kézzel, A3-as lapon:
Aztán paint: :)
Aztán valami kisül:
Ha már az anyagiaknál tartunk: Sajnos Magyarországon a béka feneke alatt két szinttel van a startup kultúra. Próbálkoztunk rengeteg fórumon itt-ott-amott, de mindenhol csak a kifogás volt, hogy ilyenre nincs pénz, kicsit jobbnak kellene lennie, próbáljuk meg külföldön stb. Milyen jó lenne, ha hazánkban is olyan vállalkozásindítást segítő rendszerek lennének, mint amilyen Szingapúrban a SPRING vagy Angliában a SIES vagy a Start Up Loans nevezetű program. De nincs, úgyhogy nekünk kellett mindent előteremtenünk ahhoz, amit csinálni akartunk. Sebaj, így még jobban értékeljük, és magunkénak tekintjük az egész projektet.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Előzmények
-
4th summer in the USA…
…szóval negyedszerre is ott szorongtam az államokba tartó járat dugig tömött turistaosztályán.
-
Testnevelésóra - a felesleges rossz?
Milyen egy mai testnevelésóra? Milyennek kellene lennie? Ezekre a kérdésekre próbálok meg válaszolni.