Samsung Galaxy S 4: papírforma?
2013. március 14: a Samsung bemutatja a 2013-as év csúcsmodelljét, a Samsung Galaxy S 4-et. – írta: ForRedGlory, 11 éve
Filozófia
Manapság a hardveres specifikációkkal nehéz eladni egy telefont. Az okostelefonok megjelenésekor az értékesítéshez elegendő volt a specifikációra támaszkodni. Az utóbbi időben egyre inkább a telefon köré épülő szolgáltatásokkal, a körítéssel lehet egy-egy telefont a többi elé helyezni. Döntő technológiai fölényt már képtelenség kialakítani.
A Samsung egy eléggé öszvér módot alkalmaz, számukra fontos, hogy az elérhető legjobb technológia kerüljön a telefonba, de a hozzá társított szolgáltatásokkal igyekeznek fenntartani az érdeklődést. Míg a Samsung Galaxy S és a Samsung Galaxy S 2 korszakát messze megelőző hardveres képességekkel rendelkezett, addig a Samsung Galaxy S 3 már közel sem tudott elugrani a konkurenciától. A tendencia a jelenlegi csúcsmodellnél is folytatódik, ezért a dél-koreaiak kiemelt figyelmet szentelnek a szoftveres megoldásoknak.
Fókuszban az élet
A mai világban a telefonok már igazi multimédiás eszközök, ahol az ősi alapfunkció, azaz a telefonálás háttérbe szorul. Megváltozott a gondolkodásmód, hiszen régen a telefonálás mellett lehetett különböző multimédiás tartalmakat futtatni, manapság viszont erre vannak a készülékek kihegyezve, a prezentációk során aligha találkozhatunk azzal, hogy milyen a telefonálás hangminősége.
A mottó immáron nem a Samsung Galaxy S 3 óta ismert inspired by nature, design for humans, hanem a kissé továbbgondol life companion, azaz az élettárs. Van áthallás a két elképzelés között, lássuk, mit ígér a Samsung (nagyon szabad fordításban):
"Legyen az életed gazdagabb, egyszerűbb és sokkal szórakoztatóbb. Mint egy igazi élettárs, az új Samsung Galaxy S 4 közelebb hozza és megörökíti az együttélés szórakoztató pillanatait. A funkciók kialakításának kitűzött célja életünk megkönnyítése. Gondoskodik rólad, figyeli az egészséged és a kényelmed. Egyszerűbben mondva, a Samsung Galaxy S 4 ott van melletted."
J.K. Shin és a pillanat, amikor a Samsung Galaxy S 4 napvilágot lát
A mottó négy alappillérből áll: szórakozás, kapcsolattartás, mindennapi teendők és gondoskodás. A következő oldalakon olvasható minden, ami ezek megvalósítását célozza meg.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Xiaomi Redmi 2 Pro
Gyorsan kellett találnom egy olyan telefont, amely kiválthatja a tönkrement Samsung Galaxy S4 telefonomat.
-
Okostelefon ámokfutás
Keressünk hibákat az okostelefonunkban! Nagy eséllyel találunk is, olykor egy típusnál 5 példányból 5 is rossz lehet.
-
Galaxy Trend Plus, vajon mennyivel trendibb?
Mit kaphatunk manapság a Samsung istállójából Androiddal felszerszámozva, egy forintért - némi hűséggel?
Előzmények
-
Samsung Galaxy Note 2 vs. Galaxy S3
Koncepciók harca: lássuk, mire megy egymás ellen a Galaxy két legfénylőbb csillaga!
-
HTC One X vs. SGS3: Trónok harca
HTC a Samsung ellen, One X a Galaxy S 3 ellen. Lássuk egyásnak eresztve mit tudnak ezek az erőgépek!
-
HTC One X - Egy új szerelem kezdete?
Mi történik akkor, ha egy Samsung Galaxy S illetve Samsung Galaxy S II tulaj HTC-t vesz?