Sötétedett, pedig még csak dél felé járt...
A parkban egy szánalmas alak lépdelt lassan, ábrándozva, Sláger Rádió - Szerelem hullámhosszán-t hallgatva..

×××× Az eredeti írás Crystalhearttól származik, a címe Crystalheart - 1.fejezet: Végszó.... Ez annak csak egy átirata, az eredeti elolvasása nélkül nincs értelme! ××××

Sötétedett, pedig még csak dél felé járt...
A parkban egy szánalmas alak lépdelt lassan, ábrándozva, Sláger Rádió - Szerelem hullámhosszán-t hallgatva.. Emlékképeiben vidáman játszadozó bikinis tinilányok vették körbe ugyanitt, a padokon pedig az éppen aktuális diszkópatkány barátaik beszélgettek, vagy épp a Blikket olvasták, benne Kelemen Anna újabb mellműtétjéről. Azon a régi fatönkön egy néni üldögélt szombatonként, ezoterikus okfejtésekkel fárasztva a köréje gyűlteket. A tisztáson kutyák ugrottak a roma gyerekek után; az ösvényen kézen fogva sétáltak a melegek. Ő suhancként ott ült a homokozó közelében egy nagy darab sziklán, és általában füvezett. Vagy csak ivott, ha nem maradt pénze…

Most is leült a kőre, és furcsállta is, milyen kényelmetlen. Hát nem egy fatönk, az biztos. Tekintete komótosan járta körbe az elhagyatott park elemeit – mindent vastagon borított a szánalom. A fák már szinte csupaszon meredeztek a szürke ég felé, csak pár ágvégi nejlonszatyor dacolt még a széllel. Nem csoda hát, ha a márvány szegélyekből szinte semmi sem látszott, és az út is csak formájában volt kivehető, hiszen a megélhetési bűnözők már régen felszedték a kövezetet is.

Nicsak… egy darab szar hevert nem sokkal a lába előtt. Lenyúlt érte. Csak egy darab emberi széklet. Talán egy kislány hagyhatta hátra pár hónapja. Egy kislányé… kisgyermeké. Leporolgatta, forgatta, pedig maga sem tudta, mit vizsgál rajta. Egy kisgyermek, talán az édesanyjával. Vajon mikor hagyhatta el, egy éve, két éve? Már maga sem emlékezett pontosan az első székelésére. Erős férfi volt, senki nem láthatta sírni. Most valóban, rajta kívül tán egy lélek sem járt az utcákon.

"Gondolataiból" telefonja csipogása zökkentette ki.
– Hol a fenében jársz még? - hangzott egy ideges női hang, meg sem várva, hogy esetleg beleszóljon.
– Csak babrálok a széklettel - válaszolt nyugodt hangon.
– Gyere azonnal a pincébe, pucolni kell a krumplit!
– Tudom. Megyek.

A székletet visszatette oda, ahol találta, majd ugyanazzal a kezével letörölte a könny útját arcáról. A szél közben egyre erősödött, körben a márványlapokat kis légörvények kapták föl. Sietős léptekkel elindult a park melletti irodák egyikéhez, egy Provident irodához, de ajtajában még visszatekintett. És még egyszer, utoljára mélyen magába szívta az utolsó ősz illatát, képét, az emberek és a világ emlékét. „Ég veled…” – mondta hangok nélkül, csak ajka mozgott. Aztán sarkon fordult, az iroda ajtaja becsukódott mögötte és aláírt mindent. Majd hazament, hátra a fészerbe, mely egy erős, a mélybe vezető csapóajtót rejtett. Lemászott, és megpucolt 2 kiló burgonyát még a mónikasó előtt.

A szél lassan viharrá erősödött, és a horizont furcsán zöldellett a tengeren. A hullámok a part menti roppant gátak tetejét csapkodták, és tovább döntötték a Szabadságszobor maradványát. A már rég elárasztott felhőkarcolók egymás után rogytak össze, majd a víz áttörte a nyugati gátat, és vad erővel benyomult a védett lakónegyedbe. A vallási fanatikusok örömtáncot jártak, aznap asszonyaik sem a kutyákkal ettek. És még Boeinget se kellett csórni.

A távolban a zöldes fény egyre erősödött: valami feltört a földből! Az összefüggő, égig érő paszuly sűrűn hömpölyögve nyomult előre, tolva maga előtt a szélvihart, és semmi sem állíthatta meg. Letarolta a megmaradt épületeket az elárasztott részeken, de mindent feldúlt távolabb, ahova a víz már nem ért el. Könyörtelenül elárnyékolta az erdőket, felkapálta a hegyeket, magába szívta a tavakat. Majd mindent beforgató földrengés rázta végig a kontinenseket, a paszuly feltört, hogy eleméssze a földben lévő sok-sok tápanyag utolsó maradványait is.

Holnap este nem krumpli lesz vacsorára - végre!