És tényleg.
[Re:] Alany, állítmány és b+ - BLOGOUT fórum
hozzászólások
Meg mondtam b+, hogy ne b+, b+
Mert rá b-ol, b+
Ennél töményebb változatot már nehéz összehozni
A társaság is teszi. Egyik munkatársam - aki kb 140 kiló - elég nehezen ugrik fel, így többnyire kiszolgáltatja magát. Hol ezt, hol azt kell a kezébe adni. Viszont feltűnt, hogy mindig hozzáteszi, hogy légy szíves. Korábbi munkahelyemen is van olyan kolléga, aki kerüli a trágár kifejezéseket, s erre tekintettel én se mondok ilyeneket. Amikor nemrég egy munka során ismét összekerültünk, olyan szót használtam indulatszóként, hogy " a manóba!" Tetszett neki, így ő is ezt kapta fel.
Nekem már mondták azt is, hogy csak megjátszom magam és ugyanúgy trágárul beszélek, mint a többiek, mondjuk itthon, de ez nem igaz. Egyszerűen nem igénylem.
Mikor az egyik munkatársamnak azt mondtam gonosz vagy, arra kért inkább mondjam azt,hogy köcsög, mert ez olyan buzisnak hangzik.
Amit még nem szeretek, ha a gyerekek előtt megjátsszák magukat a felnőttek. Itt a gyerek, ne beszélj csúnyán, (ilyenkor még a köcsög szó is csúnya, meg persze a barom is és így tovább....)holott az a gyerek tudja, hogy hogyan beszél az apja. Na meg a másik véglet, mikor a kisgyerek előtt káromkodnak, meg még a jövő hetet is elszidják, ezért ölni tudnék.
A megjátszás a legrosszabb. De nem csak beszédben.
Én is káromkodok rendszeresen (de főleg magamban, és munka közben)
"Hogy matchboxoznál a nagynénéddel a veteményben te állat."
Poénosra vesszük a figurát, mi?!
Egy mondaton belül 6 db, lesz ez még jobb is!
Magyar ember baszd meg nélkül nem megy sehova.
Hát b***od, felb***, hogy b***ol b**megelni, b**meg, hogy b****na meg egy kib***ott taliga aprómajom.
[ Szerkesztve ]
Egyébként ez a szó, eléggé univerzális, lásd [link]
istvankeresz
(aktív tag)
Akkor egy kis klasszikus a nyelvünk szépségének tükrözésére.