üzenetek

hozzászólások


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Nekem most elég necces a helyzetem, de hogy mennyire, az majd akkor derül ki, mikor megpróbálok valami munkát találni. Szal az úgy néz ki, hogy programozó szakra jártam középsuliban. Aztán ugyanott (ami elvileg elitsuli) csináltam egy színkitűnőre sikerült programozói OKJ-s képzést, egy év. Elkezdtem az ELTE IK programtervező informatikust most tavasszal, de a halasztás miatt bekavart az ETR és minden gyakorlatom a lehető legrosszabb gyakorlatvezetőhöz került, szal most szívok. Úgy döntöttem, a szűkös anyagi helyzetemre való tekintettel kiiratkozom, és tavasszal elmegyek munkát keresni. Ha kivárnám azt a minimum 5 évet, míg diplomám lesz - és IK mellett jellemzően lehetetlen a munka -, addig éhendöglik a család. Meg később aztán könnyebb is lenne, ha addig vennék egy olyan erősebb laptopot, amin modern programokat lehet már készíteni.

Hogy miért nem most rögtön keresek melót? Mert nekiálltam angolt tanulni, kell a felsőfokú nyelvvizsga. (Spórolás miatt nincs középfokú, pedig elmehettem volna, és meg is lett volna...) Be akarom fejezni végleg az ötödéves szakdogám projektjét. (Szeretném, ha eztán használnák a volt iskolámban az oktatásban is.) Hatékony szinten meg akarom tanulni a C++-t. Át kellene túrnom a Linux-dolgokat is, mert egyelőre csak Windows-érához értek. Rövidtávon ennyi, ezt szeretném besűríteni, hogy még tavasszal el tudjak kezdeni valami munkát keresni.

Amit lengethetek akkor: érettségi, OKJ, felsőfokú nyelvvizsga, referenciaprogram, meg apám neve. (Ha rokker-beütésű a munkaadó, ami néha előferdül, tán még jól jöhet.)

És baromira kevésnek érzem magam, mert én lényegében programozni tudnék, de esélytelen, hogy komoly melóra fölvegyenek diploma nélkül ezen a téren. Szóval még esetleg rendszergazda-léttel számolhatok, de ott meg tájékozatlan vagyok a bérekkel kapcsolatban. (Tudna valaki erről mondani valamit? Ha megkérdik, mennyit képzelek el fizetésnek, mit mondhatok?)

Mindeközben aggaszt, hogy nem lesz időm. Van régi osztálytársam, aki elment rendszergazdának, és lábat lógat 180 nettóért, meg van olyan is, akire minden hülyeséget rásóznak, és a háromnegyed élete azzal telik el, hogy a gépanalfabéta alkalmazottak "szemetét" söprögeti 100-ért. És közben azon gondolkodom, melyik út vihetne előrébb? Mert baromira nem szeretnék életem végéig sem kockulni, sem semmi ilyesmi átlag-melót csinálni. De a művészetből itthon egyelőre nem lehet csak úgy megélni.

[ Szerkesztve ]

üzenetek