Én jan. elején adtam fel bubis borítékban egy DVD-t Pestre. Nem jött meg, erre írtam az ügyfélszolgálatra, hogy tudom, hogy nem ajánlott volt, de mi van ilyenkor. Hozzáteszem: amikor elküldtem a küldeményt, az illető első kérdése rögtön az volt, hogy ajánlottan adtam-e fel? Amikor mondtam, hogy nem, rögtön aggódni kezdett, mondván, hogy akkor 50% az esélye, hogy megkapja, mivel feléjük (nem tudok finomabban fogalmazni) enyves kezűek a kézbesítők. Elmondása szerint az elmúlt pár hónapban több levele is eltűnt. Ez volt kedden, szerdán jött egy mail, hogy megkapták, rögzítették, feldolgozzák, stb.
A levél címzettje tegnap este szólt, hogy megjött egyrészt az én levelem, másrészt még vagy 3, közte számlák, amiknek már régen meg kellett volna érkezniük Szóval lehet felülről rájuk lestek. A sirámomban amúgy irányítószámot és utcát adtam csak meg, de ennyi infó elég kellett hogy legyen ahhoz, hogy lássák hova tartozik a körzet (na meg azt, mikor adtam fel a cuccot: hét közepén, és legkésőbb hét végére oda kellett volna érnie, mivel ott szombaton is kézbesítenek. Szóval érdekes állatfaj ez...
Ja és egy kb. 10 éves negatív postás tapasztalat: szervizből visszaküldött orvosi eszköz tűnt el a csomagból, amit a cég nem értéknyilvántartottan adott fel. Csak a kérdéses cuccot vették ki, a javítási számla, nyilvántartási könyve, stb. benne volt. Ráadásul jól se járt vele az illető, mert bárki más számára használhatatlan és eladhatatlan, hiába ért akkor 150K-t Rendőrség, stb. csak azért nem lett a dologból, mert a cég (együttműködve a felsőbb szervekkel) biztosított egy másik darabot
Azóta a szervizt mindenki más esetében futárcéggel intézik