Ilyenkor jön az érzés, hogy jelentéktelen kis lények vagyunk erősen korlátolt méretekkel és "tudattal".
Ráadásul az életünk még ahhoz is rövid, hogy érzékelhetnénk az univerzum változását, vagy annyi tudást szerezhetnénk, amennyit szeretnénk...

Fred Hoyle A felhő című novellája jut erről eszembe ([link])

Viszont a másik véglet, hogy a nálunk kisebb egységekhez viszonyítva méretünk ideálisnak tűnik