Az ilyen sztorikat olvasva erősödik bennem a gondolat, hogyha bármikor lehetőségem lesz adót csalni, meg is teszem. Ha ők minden létező szituációban ki*sznak velünk, akkor tegyünk mi is így alapon.
Igen tudom, felforgató elem vagyok, meg miattam lesznek csótányok a kórházban meg hámló vakolat, mert bizonyosan az én adóforintjaimat erre költenék, nem pedig stadionra vagy a haveri kör megtömésére. (Szívesen fogadnék egyébként egy olyan rendszert, ahol nyomon lehet követni ténylegesen, hogy az én adómat mire költik. Persze valószínűleg hiába lenne ilyen, mert ugyanúgy hamis adatokkal töltenék meg.)

Az adózási kedvem javításához nyilván hozzájárulna, ha minimálisan is megbíznék az államban, és nem azt keresném állandóan, hogy hol akar nekem keresztbe tenni. És ez nem paranoia, csak elővigyázatosság.

Bezzeg rovat: németeknél zárásig a pénztárgépet le sem zárják, sőt: ameddig van bent vevő, addig kiszolgálják, nem kezdik el kiterelgetni az ajtón, hogy siessél már, mert zárnék. Nem hogy ilyenek miatt büntessen az adóhatóság.
Élni és élni hagyni. Ez hiányzik itthon.