üzenetek

hozzászólások


Elrood
(őstag)
Blog

Sztm Japán jobban járt ezzel a két bombával, hiszen ha szárazföldi akcióra kerül sor, valószínűleg a Szovjetunió is partra száll, és tuti megfelezik az országot.
Amúgy Truman elnök a kevésbé rosszat vállasztotta:
Ledobnak két hatalmas erejű bombát, vagy több millió áldozattal járó partraszállás.

ngabor2 #8:

a másik csak elméleti számításokra épült, és ''remélték'', hogy működni fog.

Két bomba volt, egyik urán alapú (hiroshima), másik pedig plutónium alapú (nagasaki).
Urán alapút nem tesztelték, ugyanis a tudósok 100%-ig biztosak voltak benne, hogy működni fog (tehát nem reméltek, tudták).
Plutóniumot pedig tesztelték (egyébként ez volt az első atombomba kisérlet is), és emlékeim szerint nem a bikini szigeten (ott az első H-bombát tesztelték).

bolondember #5

Első bomba után adtak egy határidőt, hogy adják meg magukat, nem tették, ledobták a másodikat. Valószínűleg ezzel azt a benyomást akarták kelteni, hogy nem egy, hanem sok bombájuk van, és addig folytatják a bombázást, míg meg nem adják magukat. Ez a blöff taktika bejött.

biga #2:

Sztm szárazföldi akcióval sokkal több lett volna a civil áldozat. Ugyanis a lakosságot direkt ''herrgelték'', felkészítették a megszállásra, tehát a civilek nagy része is fegyvert fogott volna.

ollie #17

Méghogy nincs a fúziós bombáknak (H-bombára gondolsz remélem)? Dehogynem, ugyanis a fúziós reakciót egy atombomba indítja be.

-----
Szóba került Drezda bombázása, az valóban egy tömegmészárlás volt, katonai indok nélkül (inkább csak bosszú).

[Szerkesztve]


JagdPanther
(aktív tag)

sajnálatos ugyan hogy megtörtént, de nem volt annyira kiemelkedő mértékű a pusztítása a 2 atombombának(a nagasaki-i bomba pedig egyenesen átlagos volt a maga 40ezer áldozatával) mint sokan gondolják. Tokio március 9-i bombázása 80-100ezer ember életébe került, és ott is leégett minden a napalmtól, és szőnyegbombázásból sokkal több volt mint atombombából - áldozatokat tekintve is


bolondember
(MODERÁTOR)
Blog

sajnos még mindig szedik az ''A''-bombák áldozataikat...


JagdPanther
(aktív tag)

erre nem vennék mérget... a rákos megbetegedések annyi mindentől kialakulhatnak, nem hiszem hogy ennek a két bombának 60 év után is lenne jelentős biológiai hatása


bolondember
(MODERÁTOR)
Blog

ha valakiben egy kis károsodás lép fel, az továbbörökítve nagyobb lehet...

de ezt a ''rákos megbetegedésk''-dolgot... az az igazság, h a japók a táplálkozásuk miatt -meg még ki tudja milyen dolgok miatt- igen sokáig élnek, és alacsony a rákos megbetegedések száma... (hal?)


#65675776
(titán)

''150 MEGAtonna''

A valaha megépített legnagyobb hatóerejű nukleáris fegyver (A Cár bomba) ~50Mt egyenértékű volt és 27t-t nyomott. Nem sok gép vethetne be egy ilyen fegyvert. Hamar rájöttek, hogy több értelme van kisebb (100-150kt), de több bombát/harcirészt szerelni egy gépre/rakétára, több célt és hatékonyabban lehet vele pusztítani. Főleg ha megoldod a védettséget is (pl robotrepülőgépek vagy alacsony észlelhetőségű repülőgép kialakítás. Ballisztikus rakéták esetén meg nincs sok szükség külön védelmi rendszerre). Emellett a pontosság is jelentősen javult (Trident II D-5 CEP-je ~90m). Márpedig a nagy hatóerő főleg a nagy pontatlanság miatt volt szükséges. Az amerikaiak legerősebb bombája (Castle Bravo) ''csak'' 15Mt-s volt, az is csak véletlenül (számítások alapján csak 4-8Mt között kellett volna lennie). Rendszeresített harcirészben nem igazán volt 2Mt-nál nagyobb.

Persze lehetne nagyobbat is építeni, a Cár bombát is 100Mt-ra tervezték eredetileg (egy harmadik fázissal). De értelme nincs, és nem is lenne olcsó. Legfeljebb az amerikaiak és az oroszok tudták volna vállalni a költségeket, de nekik sem érte meg.


ollie: A tisztán fúziós bombának valóban nincs. Viszont a fúzió beindításához elő kell állítani azt a pár millió K-es hőmérsékletet, arra meg leginkább egy kicsi fissziós bomba alkalmas jelenleg. Erre alapul a Teller-Ulam és a Szlojka kialakítás is.


sh4d0w: A CV-3 Saratoga standard vízkiszorítása 53000t volt, leszerelve is több, mint 35000t volt. Az első robbanás (Test Able) légi volt és minimális kárt okozott a hajóban. A második vít alatti (Test Baker, 500yard-ra a Sara-tól, az LSM-60 gerince alatt 30ft-bal) viszont elsüllyesztette. Mindkét bomba Mk3A Fat Man volt, az Able 23kt a Baker 21kt egyenértékkel.


vzozo
(senior tag)

''ha valakiben egy kis károsodás lép fel, az továbbörökítve nagyobb lehet...''

Az eddigi tapasztalatok (62 év) szerint nincs továbbörökítés, ilyen szempontból elég frankón működött az evolúció... Elég komoly szakirodalma van a témának, ha érdekel érdemes lehet utánaolvasnod.

A dolgot nem szabad keverni a már megfogant magzatra ható sugárzással, ''az ellen nem véd''.


Tüzi
(veterán)
Blog

Az oroszok miatt kapták a japánok. Sokkal jobban féltek Truman-ék Sztálintól, mint Hirohito-tól. Így lett hidegháború... Amúgy, volt egy cikk régen, ha nem a japánokra dobták volna, akkor Drezda, vagy Berlin kapta volna... és pontosan azért is, amit mondanak, hogy leteszteljék.

Sugárzás meg azért, az egyszerű urán bomba volt, Csernobilban pedig plutónium, és cézium szóródott ki a környezetbe... és sokkal több... Uránnak pedig kisebb a felezési ideje, mint a plutóniumnak. Márha emlékeim jól csalnak :)

Amúgy: 広 - Hiro 島-Shima


Tüzi
(veterán)
Blog

Neked is megvan a Trinity and Beyond? :D


kekegsm
(őstag)

Mindig a vesztesek kozul kerulnek bortonbe az emberek...

Mit gondolsz, mit csinaltak a magyar csendorok az erdelyi meg felvideki bevonulaskor? osszefogdostak es agyonlottek mindenkit, aki nem volt szimpi. Ez nem amerikai specialitas, minden gyoztes hatalom igy tesz. Szerinted csak az amerikaiaknak vannak kinzokamrai?

En speciel nem szeretem az amcsikat, de annak orulok, hogy van egy olyan hatalom, aki hajlando felvallalni a rendor szerepet. Ha nem lenne amerika, a sok kis agyament diktator azt csinalhatna, amit akar.


kekegsm
(őstag)

En azt olvastam, hogy az UFO-k voltak. Na most mi az igaz?


kekegsm
(őstag)

Nem konnyu, nekem se sikerult itthon. Viszont 3 atomhatalomnak biztosan van ilyen ereju fegyvere, a tobbi pedig... ki tudja.

Van 9+1 atomhatalom a foldon, meg van mellette egy csomo konnyen megveheto katonatiszt, aki szivesen eladja a robbanofejeket. En picit veszelyeztetve erzem magam...


kekegsm
(őstag)

Igen, ez igaz. De: prototipust gyartottak a Tsar-bol is, ami 168 Mt erejure lett tervezve. Aztan elvetettek, mert tul draga. De vajon nem gyartottak par darabot belole, csakhogy legyen? Az igazsag odaat van... Az amcsik pedig a spread jellegu tobbrobbanofejes raketakkal ertek volna el a hatast, ahol bar egy robbanofej csak 10-15 Mt, de robbanas elott szetszorodnak a fejek egy bizonyos tavolsagon belul es ''egy'' robbanas igazabol 10-12 kisebb robbanasbol all ossze. Ez kifejezetten azert, hogy maga a robbanas is nagy teruleten tortenjen, ne kis robbanas-nagy sugarzas legyen, mint a szimpla atomnal.

Persze ez az elmeleti resze, de ki akadalyozza meg oket, hogy ne valosag legyen?


De igazabol nekem meg egy 10g kozvetlen loves is fajna, ugyhogy megatonnas viszonylatban a szamoknak mar nemigen van jelentoseguk...


kekegsm
(őstag)

Igen, a cezium a problemas, az szorodott szet csernobil eseteben is. Urant hasznalnak egy csomo helyen, pl kimerult uran-wolfram otvozet az Avenger gepagyu panceltoro toltenye is. Ha veszelyes lenne, melyik szerelo es pilota dolgozna vele?

Persze ha valaki urant rag ragogumi helyet egesz nap, annak biztos kihullik a foga...


bandiras2
(senior tag)
Blog

Amikor az első iraki háború során urániumlövedékkel kilőtt tankokra felmászott a győztes legénység, egy kiadós leukémiára való nehézfémmérgezést összeszedtek, mert bár sugározni csak egy kicsit a lemerített urán (U238) viszont baromira mérgező, és a testből nem ürül ki.Azóta is pereskednek a kormánnyal. Ez a probléma Szerbiában is, mikor az A10 esek urániummal seperték fel a tankokat és PSZH-kat. Kiadós maradó vegyi hadviselésnek felfogható, unokáik is sz0pni fognak emiatt. Azóta állítólag nem használják, csak az Abrams páncélzatát dúsítják fel vele, mert az meg kiderült, hogy az acél szilárdságát növeli..
Hirosima tipusleírás:[link]
Nagasaki tipusleírás:[link]
H bomb típusok:[link]

Kérdezd a Wikit, műszaki dolgokban alapszinten releváns.

Csernobil uránium reaktor volt, átlag 10%-os U235 keverékkel ment, a cézium ez esetben mind bomlástermék volt, de igazi probléma a radioaktív jód miatt van, azóta is pusztít a pajzsmirigyrák arrafelé. A természet meg azért virul, mert az ottani élőlények képesek szaporodni mielőtt a sugárzás megölné őket. Aki ellenáll a sugárzásnak, szaporodhat. A fák nem nőnek magasra. Magot hullat, majd elpusztul, de a természet él. Az ember a mai élethosszával persze problémásnak fogja fel hogy 40 éves korára megölné a sugárzás, de a vadmalacokat ez nem zavarja, fialnak, meg zabálnak, majd a ragadozók őket. Egyszerűen nem élnek addig hogy megérezzék a hatásait.


ngabor2
(nagyúr)
Blog

az urán páncéltörőkben való alkalmazása arra is visszavezethető, hogy ipari hulladék, de emellett nagy a sűrűsége, kemény, és piroforos. ha bemászott a tankba, mivel meglehetősen rodeg, szétesik, sőt, szétporlad, és elég egy része. valóban nem a sugárzása öl, hisz a saját, spontás sugárzása elhanyagolható (4,5milliárd éves felezési idővel...), és hasításnak is meglehetősen ellenáll (alacsony a neutronbefogási keresztmetszete)


Tüzi
(veterán)
Blog

Azért azt hozzátenném, hogy a jóképű amerikai hadsereget sokszor nem érdekelte a katonái biztonsága. Elég csak Vietnámra gondolni a Narancs osztagokra. Ugye lepermetezték a fákat, így ''láthatóvá'' vált Charlie, és... több ezer katonájuk kapott vegyi mérgezést :)
Szóval azért...

Amúgy a téma iránt érdeklődőknek ajánlom a: Trinity and Beyond (The atomic movie) c. filmet. Annó félig megcsináltam a feliratot, ha kell, elküldöm, folytassátok :)

Amúgy érdekes:
Csernobilban ugyanazok a PPVR-400as reaktorok vannak, mint Pakson. Az is érdekes, hogy amíg a (elfelejtettem a nevét) az a magyar fickó volt az élén (17évig) a Paks-i reaktornak, addig a világ legbiztonságosabb (!!!) atomerőműve volt. Valami atomberkekben híres manus, elnöke a magyar OSB-nek. Nem tom, mindegy. Aztán jöttek ugyanazok a tünetek, mint Csernobilban, (olcsóbban áramot, még olcsóbban, még többet...) aztán lett is egyből köhögés Pakson, meg kazettarepedés, meg szivárgás... Rohadás politika, mindenhova beeszi magát... :((( :W


ngabor2
(nagyúr)
Blog

nem, pakson teljesen más reaktorok vannak. nem grafitmoderátoros, és úgy van tervezve, hogy ha a reakció megszaladna, önmagát állítaná le. ráadásul a biztonsági automatikákat nem lehet kikapcsolni. a kazettarepedés egészen más ok miatt volt, de ez már nagyon nem kapcsolódik a topik témájához.


kekegsm
(őstag)

Azota is pereskednek, es elveszitik a pert, mivel soha nem bizonyitottak be, hogy emmiatt van a mergezes. Ugye az irakiak hasznaltak gazt is... Meg hasznaltak regi tipusu olomakkukat (jobban birja a homersegletet, ha jol tudom), meg luszert cipeltek, meg stb. Azonkivul az uran csak atut, a nagyobb veszelyt a forro acelgaz jelenti, amit ugyanugy bevesz a szervezet. Miert gondolod, hogy az unokaid nehezfemmergezest kapnak, amikor az uzemelteto legenyseg nem kap? A kilott tank szemelyzete kapott nehezfemmergezest, jo nagy adagot....

Ugyanugy hasznaljak. De a velemenyed olyan, mint annak idejen, amikor egy amcsi f18 elhullajtott par infracsapdat Taszar kornyeken, utanna meg honapokig azt lehetett hallani, hogy igy az uran, ugy az uran. aztan magnezium a lelkem.


kekegsm
(őstag)

Ha jol tudom, akkor az uran-wolfram mag csak atut, a forro acelgaz ami utanna jon, az ol.

üzenetek