Köszönöm az együttérzésed! Lehet, ha hamiskás mosolyú avatarod teszi, de még mindig érzek benne némi iróniát.

Én mindig egyfajta együgyű derűvel gondoltam barátainkra, akik mindenféle kasszandra-jóslatokkal jöttek a gyereknevelés kapcsán. Az a lány az én nevelésem lesz. A másoké más, ők mindent nagyító alatt néznek, tele az életük konfliktusokkal, krízisekkel, intervenciókkal.
Mindenképp keresni foglak, ha mégis kezelhetetlenné válik egyszer az életem.

Csak az érdekesség kedvéért: nekem mint fiatal felnőttnek milyen énkereső kérdéseket kellene feltennem?

Egyszer végzős egyetemistaként egy barátnő rá akart beszéni egy önismereti tanfolyamra. Áradozva beszélt arról, h ő mennyi mindent megtudott magáról. Nem tudom, h mit csinálhattak vele, de nem is vállalkoztam megtudni. Tiszta gáz lenne, ha kiderülne rólam, h nem is az vagyok aki. Miylen ciki már. Kezdhetném az énkeresést előről.
Akkor már inkább egy kis LSD egy specialistával, h ''újrakódolja az agyamat'', megszabadulni egy csapásra minden rossz(nak vélt) tulajdonságomtól. De hát, már így is majdnem tökéletes vagyok...