Igen, tetszett neki, hogy egyszerűen működnek a dolgok rajta. De először a pálcikájával akarta, amit előhúzott a Tube aljából, mondom, arra nem lesz szükség. Mutattam neki, hogy faszán ujjal is vezérelhető, ment is neki nagyjából. Kérdés, ha azt mondom neki, na akkor vehet 40-ért egy ilyet, de búcsúzzon el a rádiótól, bluetooth-tól, a csengőhang szarakodásoktól, akkor szerintem kapásból mond rá egy nemet, mert hogy neki jó így, úgyse használja semmire. E-mailt se nézd rajta, mondjuk nincs is netcsomagja, de 5 perc szarakodás után én is meguntam, amit az 5800 művel. Kérdés, hogy a dézi ezen mennyit dob, használható e-mail kliense van-e, mert ugye ott át kell állni az ujjal történő navigálásra. Mail, kis netezés, meg az a pár főképernyő, szerintem ebben ki is teljesedne neki, hogy milyen jó kis teló, nem kell bonyolult folyamatokra gondolni.
Egyébként van még egy tényező ebben az egészben: alkalomadtán szükségem van navira, mondjuk úgy, hogy egy évben 5-6szor, és ennek az 5800 a garminnal tökéletesen eleget tesz. Volt egy N95-öm is, azzal is teljesen jól működött, de nyáron eladtam. Na most az iPhone 3G-men a GPS szökőévente ha talál jelet, pedig megvettem az iGO-t is. A Tube-on lévő garmin viszont kifogástalan, mindig elvisz A-ból B-be, szinte lakásban is talál jelet, sose veszti el, nekem több nem is kell. Terveztem is, hogy másodtelefonnak lesz egy symbianom ismét, mert bevált ez a garminos dolog. Ugye ezért is lenne jó az öregnek egy új teló, mert így megmaradhatna közösnek a Tube GPS-nek, viszont sem az iGO sem a navigon nem szimpi, még ha talál is jelet, akkor is voltak már érdekes dolgai, a garminnal soha. Tehát én maradok a biztosnál, az iPhone GPS veevőjében pedig csalódtam, és nem vagyok meggyőződve, hogy a 3GS vevője jobb lenne az 5800-énál.
Mexicanravel: hát ha lesz kiállított darab, lehet, hogy az lesz. Egyébként az is elég, ha én próbálom ki, secc perc alatt eldöntöm én szerintem. Na mind1, kósza és friss ötlet ez még, csak a 20k-s készülékár annyira csábító, hogy ezért is gondoltam a dézire. Megmaradnak a feature-ök, jobb lesz a felhasználói élmény és szinte pénzt se kell kiadnia érte. De ha nem akar venni, 40k-ért rábeszélem a 3GS-re, aztán hallgathatom, hogy neki jó volt az előző is, és tegyem rá a csengőhangot, meg a haverja nem tudja átküldeni a perverz képeket a munkahelyén, akkor magyarázkodhatok. Értem én, hogy ez nem olyan jelentős szempont, de ha aztán kitalálja, hogy ő úgyse akar netezni a telón (a MML még így is jó vétel neki a percdíj miatt) mert megnézi a munkahelyén a leveleit, akkor aztán tényleg nem tudok mit bűvészkedni. A dézin meg azért bőven lehet szöszmötölni, ezért gondoltam, hogy az lenne a jó választás, pénzt meg szinte ki se kell adnia érte.
[ Szerkesztve ]