Az első nyomtatóközi konferenciát Nihillben rendezték meg 1990 évében.

A gyártók kutatói és fejlesztői, a markertingesekkel közösen megállapodásra jutottak.

Bevezették a nyomtatóeladási versenyt. Ettől kezdve az eszközöket közel önköltségen hozzák forgalomba.
Ennek alapján majdnem az összes gyártó, a végtelenségig leegyszerűsítve tervezi a nyomtatóit.
(A versenygyőztes gyártó - aki azóta be adta a kulcsot - egy oldal kinyomtatásához 3 lapot és 4 oldalnyi tintát igényelt. Egyenesen lapot még véletlenül sem húzott be a mechanika. Nagyon ferdén viszont minden második - harmadikat. A begyűrődésre nyomtatni csak addig lehet, amíg a papír és nyomtatómű között légrés van. Ha már nincs, akkor fejet kell tisztítani a papírcsere után. A következő lapra még így is rákenődhet némi tinta a mechanikáról.)

Nagy gondban voltak a tervezett elavulással. Azt már tudták, hogy néhány évtized múlva fel fogják fedezni, de nem tudták kezelni a kérdést. A tudósok hosszas töprengés után, meglepő felismerésre jutottak.
Ezt a problémát elrendezik a felhasználók önállóan.
Folyamatosan ki- és bekapcsolgatják a gépeket. Gyorsan betelik a használt tinta tartálya.
Mindenféle utángyártott festékeket használnak. Ami vagy olcsóbb vagy nem, de tinta minősége és mennyisége változó. A drágább nyomtatókban ez kritikus, mert a nincs egybe szerelve a fúvókarendszer és a tintatartály.
Picit nagyobb viszkozitású tinta, (öreg vagy nem megfelelő minőség) képtelen megfelelő sebességgel befolyni a fúvókákhoz. Ezért csak ritkán szedett szöveget lehet nyomtatni. További előnye a gyorsabb beszáradás. (Bár ez ellen a felhasználók egy része már tud védekezni.)