üzenetek

hozzászólások


ncc1701
(veterán)

A bicaj, és a roller jármű. Járművel nem közlekedhetsz a zebrán, de ha közlekedsz is, számíts arra, h nincs elsöbbséged. Egyrészt. Másrészt az autós arra számít, hogy galogos sebességgel érkezik meg a zebrára a gyalog, így lehet, h ha akarna sem tudna megállni egy gyors rollernek/bicajnak.
Kímélj meg ettől mindenkit, inkább vegyél be otthon egy levél altatót, nem jó dolog vétlenként megölni valakit, és ezzel együtt élni.


t72killer
(titán)
Blog

A rolleres eddig gyalognak számított.


Vesa
(veterán)

"Az elektromos rollereket lehet és kell is szabályozni, de a 21. századhoz méltó módon"

Ez a lényeg! A cikk jó, de nem esik szó arról, miért akarják szabályozni a területet (most azt tegyük félre, hogy jó magyar szokás szerint idióta módon). Az E-rollerek és E-bikeok megjelenésével párhuzamosan, ugrásszerűen megnőtt balesetek száma, jellemzően két módon:
1. gyalogos gázolások (E-rolleres/biciklis gázol gyalogost)
2. közúti baleset (autó/kamion/akármi gázol E-rollerest/biciklist)

Valamit tenni kell az ügyben, mert rohamosan nő ezeknek a járműveknek a száma, főleg a gyerekek, fiatalok körében, akik koruknál fogva eleve nem a körültekintésükről, nyugalmukról, és felelős közlekedési magatartásukról híresek, ráadásul semmiféle KRESZ ismerettel nem rendelkeznek.
Az SMKP besorolás viszont baromság, egy modern szabályozásra lenne szükség méghozzá sürgősen.


Vesa
(veterán)

Direkt oda írtam, hogy rollerezni és biciklizni nekik sem szabadna a zebrán! Ezzel együtt a zebárt úgy kell megközelíteni, hogy meg tudj állni. Ha ráteker valaki, ő lesz a hibás, az más kérdés, hogy tudod-e majd bizonyítani, hogy rajta ült és nem tolta. De ez most a kérdést tekintve irreleváns, ilyen probléma a sima bringánál is van napi szinten, mégsem jellemző tömegesen. Az E-rollerrel nem ez a baj, hanem az, hogy gyalogosokat gázolnak és erről már lesúlytó statisztika is van.


Vesa
(veterán)

"Az hogy iskolában nem oktatják az döbbenetes, szánalmas és szégyen"

Van viszont hittan, ami úgy hiányzik, mint egy falat kenyér...


Necroman_Mk2
(őstag)
Blog

"Szívás, tehát még engem visznek el..."
Inkább mindkettőtöket: téged a rendőrség, a deszkást (rollerest, korist) meg jobb esetben a mentő, rosszabb esetben a hullaszállító. Egyik se túl jó opció...
Bár ha van a kocsiban kamera, és készült az elcsapásról felvétel, azt elküldeném deszkás fórumoknak, blogoknak meg FB csoportoknak, hogy okuljanak a másik kárán.

[ Szerkesztve ]


e-newsee
(addikt)
Blog

Amúgy az is baj, hogy az e-rollerrel gyalogosok közt közlekedsz némán, de viszonylag gyorsan. Így, még ha csak 10km/h-s tempóval gurulsz is, és egy gyalogos váratlanul hátralép, oldalra lép, elfordul egy kirakattól, vagy kilép egy üzletből, és te túl közel vagy, akkor sem fogsz tudni megállni. Persze nem lesz belőle súlyos sérülés, max egy kis horzsolás, összefejelés, stb, de akkor is te leszel a hülye, nem a gyalogos, aki körül sem nézve ténfereg. Hozzáteszem, kb teljes joggal, mert a járdán, vagy egy téren miért is kellene számítania nála gyorsabb járműre? Eddig legalábbis így volt. De ahogy nő a kerékpárok, és az egyéb mikromobilitási formák száma, a gyalogosoknak is egyre nagyobb felelősségük van a saját biztonságuk megőrzése érdekében. Sajnos manapság körül kell nézni, nem lehet csak úgy hátrálni (lábzoomolni :) ), miközben a kamera keresőjébe nézünk. Megváltozott a környezet, meg kell változni a kultúrának is. Nehéz, de alapvetően ezzel kellene kezdeni, mert a kultúra az, amit törvényileg igen nehéz befolyásolni.


ivana
(Ármester)
Blog

+1 életveszélyesek ezek a tuning rollerek. Megyek 35-el a népligetben bringával és simán megelőz... Én amúgy a 25-öt is túlzásnak tartom ekkora kerekkel, kb. 15-re korlátoznám ezeket, közelítve a "rendes" rollerek sebességéhez.

(#12) Louro

Biciklire szerintem(!) - nem néztem utána - nincs. Vannak, akik szinte 50-nel száguldoznak.

A Kresz ismeretét pedig kötelező iskolai tananyaggá minősíteném.

Azért ez így :W Először ismerni kéne a KRESZ-t és utána beszélni róla. A bringás sebességkorlátozások a normál B jogsi KRESZ vizsgán is a tananyag részei.


Necroman_Mk2
(őstag)
Blog

Ilyen boltból kilépős elütés sztorit én már kerékpárral is hallottam, szóval nem az e-rollerekkel együtt jelent meg. De abban igazat adok, hogy valamit kezdeni is kell velük, és nem a segédmotoros kerékpárba sorolás a megoldás. (Elektromos robogónál, esetleg biciklinél még oké, de az más tészta.)
Én megtartanám a bérlés lehetőségét is, viszont ezeknek a max sebességét lekorlátoztatnám 10-15 km/h-ra. Az is kb. 2-3-szor gyorsabb egy sétáló embernél, de egy gyalogosokkal teli járdán vagy sétállóutcán ez bizony szükséges.


ncc1701
(veterán)

Mentem autóval rolleres után az úton, 40 fölött mutatott az órám. Gyerek be volt készülve, fejhallgató a fején, gondolom hallani semmit nem hallott, ilyen fiszemfaszom 10 centis kerékkel meg ha belemegy egy nagyobb repedésbe, akkorát esik, mint az olajtó, én meg rajta át.


e-newsee
(addikt)
Blog

Tudom, hogy volt régen is boltból kilépős gázolás, mert eddig is voltak biciklisek, görkorisok, sima rolleresek, de az ilyen balesetek kockázata ezeknek az eszközöknek a megjelenésével sokkal nagyobb lett, ezért számítani kell a jövőben ilyenekre. A felelősség jobban megoszlik a kétféle közlekedő között.


t72killer
(titán)
Blog

Nincsen, de be fogok szerezni egy kamerát sztem. Hullaszállító esélyes volt a dolog, uis még akkoris métereket repül a pali, ha nem én ütöm el, hanem ő száll belém oldalról. Kettőnk szerencséje volt, hogy jóval gyorsabb volt nálam, és átsuhant előttem. Tanulság: gyalogosok által bejárt helyeket akkoris csak olyan sebességgel szabad megközelíteni, ha fényévnyire nincs senki, amivel ha nekimész a delikvensnek, akkor se nyírod ki/az idióta a kocsi oldalával találkozik, nem a szélvédőről kell levakarni.


solena
(tag)
Blog

Szerintem nem fajtákra kellene szédszedni (e-roller, e-motor, segway, anyámkínja, stb.), hanem teljesítményre, és azt leszabályozni.

Gyalogos: saját lábán közlekedik, saját erejéből.

Emberi erőt használó járművek: olyan közlekedési eszközök, amit kizárólag a használója fizikai ereje hajt meg. Ez lehet kerékpár, gördeszka, sima roller, görkorcsolya, nyuszimotor, stb., ami gyalogosoknak kialakított helyen (járda, sétálóutca, stb.) maximum 10 km/h sebességgel közlekedhet, fokozott óvatossággal. Kerékpárúton és más, a kerékpárosokra vonatkozó szabályozású sebességgel. 14 éves kor alatt nem kötelező a kresz-vizsga megléte, de addig a szülő/gondviselő tartozik felelősséggel a gyerek közlekedéséért, utána kötelező.

Kisteljesítményű/lassú járművek: olyan, nem ember által hajtott jármű, aminek a maximuma 25km/h (a rehabos rokimotort is ide sorolnám, igaz, az max 10 km/h, annyi engedménnyel, hogy ő járdán is közlekedhet), kötelező biztosítás, kötelező regisztráció gyáriszám/alvázszám alapján, amit könnyű leolvasni (így lenne forgalmija a járműnek), a használatához "M1" jogosítvány kellene (kettészedném az M kategóriát, mint ahogy az A van szétszedve), és ugyanúgy műszaki vizsgára kéne hurcolászni, mint a nagyokat. Akinek van pénze ilyen úri huncutságra, legyen pénze fenntartani. És ő közlekedhetne kerékpárúton is, annak a megkötéseivel.

Hagyományos kismotor jellegű járművek: "M2" kategória, annyi módosítással, hogy ugyanúgy biztosítás, forgalmi, műszaki vizsga, településen max 40km/h, településen kívül max 60km/h.

KRESZ: mindenkinek kötelezővé tenném a vizsgát. Akinek nincs, nem lenne kötelező a tanfolyam, és az első vizsgáját ingyen tehetné le, de a tanfolyam nem ingyenes, és minden további vizsga fizetős. Gyerekeknek 14 éves korukig ingyen lenne a KRESZ-tanfolyam.

Ha valakit elkapnak azzal, hogy nincs műszakija/jogosítványa, stb., el lehessen kobozni a járművet ott helyben (trélert hívni, beszállítani telephelyre), és annak a költségeit a vétkesre verni. Ha a járművét adott időn belül nem váltja ki (nem szerzi meg a vizsgát, nem intézi a járműve ügyeit), be lehetne zúzatni, vagy érvényesített forgalmival árverésre bocsátani (amelyik látszólag jobban megéri).

[ Szerkesztve ]


ivana
(Ármester)
Blog

Hagyományos kismotor jellegű járművek: "M2" kategória, annyi módosítással, hogy ugyanúgy biztosítás, forgalmi, műszaki vizsga, településen max 40km/h, településen kívül max 60km/h.

Mi a értelme lenne 50 alá korlátozni belterületen, csak feltartja a forgalmat. Én a kismotor kategóriát úgy ahogy van beszántanám. Vonatkozzon az rá, mint a 125-re és lehessen vezetni 125-öst B jogsival.


solena
(tag)
Blog

Végülis, lehetne 50.

De nem szántanám be, mert lehetne tőlem 125 ccm is, de akkor sem haladhatná meg a megengedett sebességeit. Legyen leszabályozva (ezért kéne rá a műszaki vizsga meg a többi, hogy nyomon lehessen követni). Persze, ez is megkerülhető, mint minden, de ha nincs rá szabályzás, akkor nem lehet szankcionálni, ha rajtakapják.

Vagy, ha már "nevezéktan", akkor a lassú, kisteljesítményű lenne az új M, és akkor az "M2"-t be lehetne tenni a B125-be, ha valaki autó mellett vezetne ilyen kávédarálókat, ha meg csak önmagában, akkor "M2".


ivana
(Ármester)
Blog

Lassabban motorozni mint az autó forgalom szerintem potenciálisan életveszélyes ötlet.


solena
(tag)
Blog

Nem, ha mindenki betartaná a szabályokat. Bár tudom, ez egy ideális eset lenne, és álmodik a nyomor :U


Vesa
(veterán)

Itthon? Közlekedési kultúra nem létezik. Én 30éve vezetek, és mondhatom, most még rosszabb a helyzet mint korábban.


ivana
(Ármester)
Blog

Teljesen mindegy, mész motorral és a nyerges szabályosan előz szerinted ez kellemes? Egy 125-ös motor meg azért viszi a 100-at.

Amúgy normálisabb helyeken 125-öst vezethetsz autó jogsival. Ez a B125 így magyar sajátosság. Van ahol részt kell venni egy egy napos oktatáson, de vizsga meg hasonlók nincsenek.

[ Szerkesztve ]

üzenetek