Csapi, Polli:

Egyelőre nincs másik írásom (ihlet kell hozzá), de ha lesz, majd mindenképp feltöltöm ide a többit is. Viszont most azt hiszem, gonosz leszek egy kicsit... Tudjátok, van az a 100 oldalasom, amiről már írtam korábban (egy mese), de azt nem szeretném közkézre adni, mert megígértem annak a lánynak, akinek írtam. Viszont a prológust bemásolom ide

Telihold volt, korongja nem sokkal a látóhatár felett nyugodott. Szeplős arca előtt bagoly gubbasztott egy ágvégen, szemei álmosan, közömbösen pislogtak a sötétben. Már órák óta nem mozdult. Várt. Közben egyenletesen, lágy pelyhekben hullott a hó, fehér szőnyeggé változtatva az éjszakai tájat. Csönd volt, néma csönd. A hold elé beúszott egy felhő, majd lassan, méltóságteljesen átvonult előtte, újra utat engedve hideg, sápadt fényének. A bagoly szeme le-lecsukódott, de megpróbálta nyitva tartani. Hunyorgott. Aztán hirtelen oldalra fordította fejét, amitől a tollaira rakódott hó nagy része egy darabban pergett a földre. Megrázta magát, tollazatát felborzolta, az eddig rajta megmaradó pelyhek fehér hófellegként kavarogtak körülötte. Egykedvűsége egy pillanat alatt szertefoszlott, nyakát előrenyújtotta, szemei belefúródtak az éjszaka sötétjébe. Feszülten figyelt. Valahol távolabb ág reccsent, ám hangja csupán tompa morajként jutott el hozzá a vastag hófüggönyön át. Aztán egy hihetetlenül rövid pillanatra vakító fehér fény villant, agyába éles fájdalom hatolt, majd minden elsötétült előtte. Tehetetlen kődarabként, tompa puffanással csapódott a hóba.