Fogadd őszinte részvétem ilyenkor kell erősnek lenni, és túllendülni a dolgon... Felejteni persze sosem szabad... Engem kb 1 éve ért hasonló eset, apai nagyapámat vesztettem el... Ha a Szatyor 95-ben a 95 a születési évedre utal, akkor csak eggyel vagy nálam öregebb, szóval kb tudom milyen az első komolyabb trauma... Talán szerencsés, hogy nem valaki sokkal közelebbit veszítettél el. Tudom, egy nagyszülő is tud nagyon közeli lenni, így ez a kijelentés nem teljesen alátámasztható.

Kifejtve:
Nekem "szerencsém" volt azzal, hogy nagyapámat veszítettem el legelőször (macska után persze...), és így érezhettem, milyen a gyász, de mégsem a legközelebbi körömből veszítettem el valakit. Sokkal lehangolóbb volt látni nagyanyámat és apámat gyászolva, mint maga a tény, hogy meghalt valaki. "Szerencsére" nagyapám nem volt annyira közel hozzám, így az eset egyfajta "védőoltás", mint amikor a legyengített vírus készít fel a valós támadásra. Nem is tudom ki írta felettem, de csatlakozom ahhoz a gondolathoz, hogy a temetés után kicsit könnyebb. Nem véletlenül van minden kultúrában valamilyen rituális szertartás a halott elbúcsúztatására. Szerintem sokkal kellemesebb és emberibb lenne azt a szokást tartani, amit sok afrikai vagy Dél amerikai törzs művel: vidám tort rendezni, és átérezni, hogy ez az élet rendje. Szerintem a temetés nem a gyászról, hanem a búcsúról szól, ami nem feltétlen szomorú. Ezért is tartom a temetést vízválasztónak.

Remélem, hogy hamar jobbra fordulnak a dolgaitok