[Re:] [t72killer:] "Nem a 2008-as, hanem az 1929-es válsághoz lesz mérhető az idei" - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


janeszgol
(félisten)

Éppen muteromnak mondtam, hogy engem teljesen lenyűgöz, de kicsit meg is rémít ez a globális leállás. És kíváncsi vagyok a miértjére, hogy miért állt le minden a világon. A koronavírus duma nem kell, azt meghagyom az ostoba embereknek, ők még a mikulásban is hisznek. Miért. Miért állt le minden? Hiszen akár az influenzától is leállhatna. Hiába van rá védőoltás, talán a tizede, ha igénybe veszi. Voltak fertőzések Afrikából, amiket behoztak Európába is 2010 után, mégsem zárt be minden.

Miért? Meg akartam előzni valamit, vagy éppen oda akarnak terelni? Ki van ebben benne, mely nemzetségek (látszólag mindenki). Engem ez nagyon kíváncsivá tesz.


Cucuska2
(őstag)
Blog

Te hülye vagy?

Az influenza nehezebben fertőz, rövidebb ideig lappang, és tizedannyira sem veszélyes.
Ha pedig túlterhelődnek a kórházak, akkor a koronavírus nem 1-2 százalékos. (ezért maradunk otthon)

Forrás (például): [link]

[ Szerkesztve ]


janeszgol
(félisten)

Az te vagy.

[ Szerkesztve ]


Cucuska2
(őstag)
Blog

Oké, kérek forrást és indoklást hozzá.
Még képet is raktam neked pedig, hogy ne kelljen olvasnod!

[ Szerkesztve ]


janeszgol
(félisten)

Mihez? Ahhoz hogy influenza is van a világon, és abba is halnak meg? Azt tudom, hogy a korona azért veszélyes, mert rögtön a tüdőt támadja meg, és bőven nincs annyi lélegeztetőgép, mint kellene. Ezért veszélyes.
De hogy teljesen leálljon a világ, ez felkeltette a figyelmem. Nem azt mondom, hogy felesleges intézkedés, mert lehet nem az, hanem a kíváncsiság.

Szerk: ja és arra is kíváncsi vagyok, hogy ha tudták, márpedig tudták mennyire veszélyes, miért nem tiltották meg a határátlépéseket. Miért csak az emberek hőmérsékletét nézegették a reptereken? Amikor Kína karanténba vonult, akkor kellett volna lezárni a határait, és ellenőrzötten átengedni az embereket.

[ Szerkesztve ]


Cucuska2
(őstag)
Blog

Tehát szerinted amikor hömpölyög egy 10-20-50-szer halálosabb vírus, mint az influenza, és amire a szakemberek szerint az a legjobb intézkedés, hogy otthon maradunk, akkor érdekes, hogy miért maradunk otthon?

ha tudták, márpedig tudták mennyire veszélyes, miért nem tiltották meg a határátlépéseket.
Mert a politikusaink hülyék, és mert nincsen egészségügyre/intézkedésre pénz és ember. Meg lehet nézni Tajvant ellenpéldának.

[ Szerkesztve ]


janeszgol
(félisten)

Engem csak az érdekel, hogy most leállt a világ. De régebben is voltak járványok, akkor pedig nem ez volt a reakció. Ez a hatodik világjárvány. A megelőzés a cél, de azt sosem gondoltam volna, hogy minden leáll. Persze ha ez kell, ez kell, csak engem ez érdekel.
Bár jobb ez, mint 100 milliók halála, csak nekem az a furcsa, hogy nevetséges módon reagáltak eleinte, lásd repteres példa, aztán most meg platty, minden lezárva.

[ Szerkesztve ]


t72killer
(titán)
Blog

Nem feltétlen ez a lényeg, nem is kell, hogy emberek haljanak meg. Személyszerint abszolút rühellem az influenzát: ha munkaórák százait/néhol ezreit vagyunk hajlandók évente egy csilivili telefonra áldozni, végülis pár GDP%-ot is invesztálhatnánk az éves 2x2hét takonykór hatékony kivégzésébe. Én a magam részéről fél-1havi fizum erejéig benne lennék egy komplett pl februári leállásban.

A korona kicsit kézzelfoghatóbb indok a(z szvsz túlpörgött, buborékokat fújó) gazdaság pihentetésére, lévén most fogékonyabb a társadalom egy 2%-os halálozási rátára, mint rögtön a Verdun-i vérszivattyú után.

[ Szerkesztve ]


janeszgol
(félisten)

En is ebben latom a raciot. Lehet, hogy ezzel a leallassal egy brutalis merteku osszeomlast elozunk meg.

Nekem az a furcsa, hogy mennyire nem vettek komolyan, aztan most villany lekapcs. Trump talalkozott valami elnokkel a veszelyeztetett zonaban, kezfogas, puszi. Majd amikor kerdore vontak, miert nem megy karantenba, elviccelte a dolgot.
Vagy lasd Olaszorszag. Mutattak is, hogy rohannak az utolso vonat utan az emberek. De miert hagytak? Miert ment el az a vonat? Szet is hordtak az egeszet.

Lasd hazankat. Kulfoldiek behoztak a virust, mi meg kiadtuk, hogy akkor minden bezar, minden kollegista menjen haza. De miert? Miert nem volt zarlat? Bar mi talan jol allunk. De 1 honappal ezelott Orban is kezet fogott delegacioban.

Na mindegy. Remelem minel kevesebb halott lesz. Rajtam nem mulik, jobban betartom az eloirasokat, mint a veszelyeztetett korosztaly. Pedig sosem voltam betegeskedo.

[ Szerkesztve ]


t72killer
(titán)
Blog

A gazdasági oldalt nézve a nagy felfutásból már érett egy gazdasági válság. Ez egy kontrollált esemény, tudni mikor lesz vége (legrosszabb esetben 1év múlva vakcina, egyébként ha magától végigment kb 6-8hónap és maga a vírus immunizálta az emberiség nagyrészét) - tökéletes alkalom a lufik leeresztéséhez.

És igen, rengeteg "szándékos terjesztésre" utaló viselkedésmintát látni, főleg az olasz-vonalon: a tízfalus kabaré, ahelyett, hogy karanténozták volna Lombardiát pl. Azok után, hogy totál egyértelmű infók voltak Kínából. De az is nevetséges, ahogy €urópa az olaszozó turistákat, vendégmunkásokat nem kezelte. Ennyire hülye szvsz csak szándékosan lehet egy politikai vezetés...


janeszgol
(félisten)

Igazad lehet. Engem a gazdasagi resz is erdekel. Moratorium. Olaszorszag is hamarabb mondott moratoriumot, mint karantent.
Na mindegy, erdekes vilagot elunk. A halottakat sajnalom.
Kozben Trump beszelt, hogy aprilis kozepetol fokozatosan vissza kell venni a zarlatbol.


CounterBoci
(senior tag)
Blog

Trump nem hülye. Egy teljes leállás miatti válságban többen fognak meghalni, mint a koronától. Ez Európára is igaz. Azért támogatnak mindent, hogy az újraindulás könnyebb legyen, mert az lesz majd a hosszú idő. Hogy aztán megint felfusson a gazdaság, repeat :DDD


Hieronymus
(addikt)
Blog

"Nekem az a furcsa, hogy mennyire nem vettek komolyan, aztan most villany lekapcs."

Nem hitték el a politikai és gazdasági vezetők a vírusfertőzés kezdetén, hogy ez nem egy influenza járvány.
Ezzel a vírussal nem csak az a baj, hogy több a halálos áldozat. Nagyon gyorsan terjed és a túlélő betegeket is komoly orvosi eszközökkel kell gyógyítani. Nincs elég ember és eszköz hozzá.
a fertőzés veszélyességét nem illetve nem csak a halálozási százalék határozza meg.

Azt, hogy egy beteg meggyi egészségest képest megfertőzni, egy arányszám határozza meg.
Ha ez egynél kisebb szám, akkor mindenki nyugton marad. A kitört járvány beavatkozás nélkül számolja fel önmagát. Hiába magas az elhalálozás aránya, senki sem fog érdekelni. Az orvosok kemény küzdelem mellett hagyják lecsengeni a járványt. A politikusok és gazdasági vezetők bejelentik majd, hatalmas erőforrásokat bevetve leküzdöttük a járványt.
A következő fokozat, nagyjából az ebola. Kell vele foglalkozni, de viszonylag könnyű helyben tartani a fertőzést.
Nem kell attól tartani, hogy letarolja a fejlett világot.
Az influenza vírusok az előre kalkulálható éves veszteséget okoznak, viszonylag alacsony halálozási aránnyal. Igazán nem is az influenzába hallnak bele az emberek. Valami szövődmény viszi el őket.

Itt a koronavírus. Nagy közelítéssel naponta 20%-s növekedéssel képes terjedni. Beavatkozás nélkül 4 naponta duplázódik a betegek száma. Az utolsó négynapos etapban a Föld lakosságának a felét ütné ki a vírus.

Annál a káosznál a mostani leállás sokkal kevesebbe kerül. Ennyi.


janeszgol
(félisten)

Meg megosztok par gondolatot a temaban, es kifogytam. Az emberek evtizedek ota ugy elnek ott ahogy, es azt ettek, amit ma. Miert 2020-ban tort ki ez?
Mashol miert nincs korona?

A masik. Egesz 2019 arrol szolt, hogy jon egy valsag. Jonni fog egy valsag hamarosan. En erre is keszultem agyilag. Erre lett ez. Veletlen?


janeszgol
(félisten)

Ez is logikus. Ha ez az igaz, akkor az en elmeletem nem az. Es oszinte leszek inkabb hinnek a tiedben. Jo estet!


t72killer
(titán)
Blog

"Nem hitték el a politikai és gazdasági vezetők a vírusfertőzés kezdetén, hogy ez nem egy influenza járvány."

Úgy, hogy Kínában óriási ribilliót okozott a járvány ez óriási hülyeségi bizonyítvány. Volt idejük felfogni, több hét...

[ Szerkesztve ]


Samus
(addikt)
Blog

Most fejlődött ki, elvileg természetes úton. Vélhetőleg denevérről került emberre (a denevérek immunrendszerének működése meglehetősen különbözik a miénktől). Tudod, van ez az evolúciós akármi.

Hogy érted, hogy máshol nincs korona? Mármint más bolygón? Lehet, hogy van, csak nem tudunk róla. Elmenni még nem tud. Jelenleg a földön kevés hely van, ahol nincs fertőzés.

[ Szerkesztve ]


dabadab
(titán)
Blog

Trump nem hülye

Ez mondjuk egy nagyon alapos alátámasztást igénylő állítás.
COVID-ügyben egyelőre nagyjából csak folyamatosan saját magának mondott ellent.

[ Szerkesztve ]


UnA
(Korrektor)
Blog

Lehet nem szeretni mert beképzelt és önző, emellett nárcisztikus is, de a hülye az valami más. ;)


ncc1701
(veterán)

Maradjunk abban, h egyes szakemberek szerint. Más szakemberek, plö hollandoknál, és tán a svédeknél nem látnak okot a gazdaság lekapcsolására. Akinek gyenge az immun rendszere, és idős, az otthon marad önszántából (nem tiltanak, zárnak be semmit), a többit meg hagyják élni. Minél hamarabb túl van rajta a népesség 90%-a, annál hamarabb elhal a vírus terjedése.
Itthon lezárnak mindent, így simán el fogják húzni az otthon maradást akár fél évre. De csak az az ember tud otthon maradni, akinek van pénze kajára. És akármilyen intézkedést hoznak, aki éhes lesz, és nem lesz már pénze, az ki fog menni. És a magyarok 80%-nak még 2 havi pénze sincs tartalékban. Ebből olyan munkanélküliség, válság lehet, h olyan mi még nem láttunk életünkben.

üzenetek