Miért?

Sziasztok! Sokan ismerhettek a képtelen nőügyekről és az ezzel kapcsolatos siránkozásról, az el-elkezdett de be nem igazán fejezett témákról, és a választékosságra törekvő, de többnyire inkább nyakatekert fogalmazásmódomról. Felerősödött egy probléma az életemben, ami érzésre eddig is mindig jelen volt, és ha szigorúan vesszük, több emberi kapcsolatomban, párkapcsolatban hagyta már ott a nyomát és ejtett sebeket, melyek aztán vagy begyógyultak, vagy nem.

Mindig azzal kezdődik, hogy messziről, egészen alattomosan a gondolataimba mászik egy-egy csípősebb mondat vagy értékelés önmagammal szemben. a szakmában képes vagyok csak azt látni, amit nem tudok. A mindennapi életben is könnyen a hibákra fókuszálok, arra, hogy nem sikerül mozogni, ezt-azt elintézni. Többnyire az időnek tudom be, hogy nem jön össze.

Nagyobb bajnak érzem, hogy nem lelek örömet mostanában úgy igazából semmiben. Normál esetben szeretek finomakat enni, leülni egy-egy hangszerrel játszani, mozogni, valamit csinálni, amiben úgy érzem, hogy élek. Ezek egyike sem járt örömmel, nem okozta azt az élvezetet, amit szokott. - sőt mi több, most értem egy Philip K Dick regény végére - hosszú ideje először olvastam valami klasszat - és itt is elmaradt a katarzis.

Gyenge vagyok. Testileg nincs ezzel problémám, a szervezetem egészen elvan (épp nincs semmi gyengepontomnak tünete), sőt, az annak idején felépített erőnlét egy része még meg is maradt, de semmire nincs energiám. Egy nyamvadt polcra akartam pakolni a dolgokat a garázsban, és ezt nem sikerült összehozni. Lefotózni egy motort, amitől szabadulnék és betenni hirdetésbe, ez sem jött össze. Minden áll. Én is állok, időnként meg-meg szédülök, vagy "öntudatra ébredek", hiszen a tudatom lehetőleg menekülne a valóságból, fordítana hátat mindennek, ami előtte van. Legyen az egy munkahely, ahol a saját tempómban, a saját ötleteimmel is foglalkozhatok, miközben szánhatok bőven időt a fejlődésemre, vagy legyen ez egy szerető kapcsolat, akár hobbi.

Nem tudom mi történik velem. Nem vagyok jól.