A kenyérke dícsérete

A kenyérke tényleg megérdemli a becézést. Ha kenyered van, mindened van. Nem ismerek jobb illatot, mint a sülő kenyérke illatát. Valami csodálatos.

Anno mi is sütöttünk itthon párszor kenyérkét. Este bekovászoltam, lányomra a "könnyebbik" feladat hárult. Korán kelt és dagasztott, csak dagasztott. Mikor én keltem, a tészta már pihent egy kosárban, konyharuha alatt.

És eljöve a pillanat...
Formázás, tepsibe vele. Lányom kiváltsága volt vágásokat ejteni a tészta testén.
Sütő begyújt, hadd szóljon.
Idővel terjengeni kezdett a mámoros illat, mi pedig rohantunk a konyhába, hogy a sütő üvegén elemlámpával bevilágítva gyönyörködjünk a büszkén dagadó élet láttán.

Betetőzött a mámor. Kész volt a kenyérke, már ki lehetett nyitni a sütő ajtaját, ki lehetett venni a kenyérkét, vizes kézzel megsimogatni.

Egészségtelen, meg minden, de soha nem bírtuk ki. Keresztet rajzolt rá a lányom a késsel, és levágta az egyik sarkát. Négyfelé vágta, a többire konyharuha. Vittük a koncot, és élveztük azt, ami keveseknek adatik meg. A saját sütésű kenyérke illatát, ízét.