Egy kenyérnél csak a kettő a jobb.

Ez igaz, de az otthon sütött kenyérkénél ne feledjük az áhítatos szertartást, az pedig A kenyérkére vonatkozik. Az egy kenyérkére.
A sütőből kiszedve vizes kézzel megsimogatjuk, késsel keresztet karcolunk a hátára, aztán még frissen levágjuk a sarkát, amit annyi részre vágunk, ahányan vagyunk a családban. Ha nem is szóban, érzésben megköszönjük a Teremtőnek, hogy ilyen csodában lehet részünk.
Csodálatos illat, fenséges íz a jutalmunk.

Ez tény de tisztelettel ezt egy kicsit másképpen látom. Ilyenkor a családi összejövetelek , családi kapocs erősítése jut eszembe és a frissen sültek mellé a kenyerek is ide tartoznak.

Én "kenyeres" vagyok olyannyira, hogy még a tésztaételekhez is kenyeret eszem. Megértem, amit mondasz, de írásommal az áhítatot akartam kifejezni, azt a csodát, amit a frissen sült kenyérke illata, íze testesít meg.

Tudom, át is jött. Csak kiegészítettem a magam "kenyeres" élményemel.

A kenyér Jézus teste. Én egyszer kenyérrel FOCIZTAM a haverokkal egy pékségben egy szilveszter éjszaka, részegen.
Az Úr nagyon megbüntetett érte, több mint 20 éve történt az eset, de a nyomait máig viselem.
Ez van, soha ne focizzatok kenyérrel.

#csakakovaszos

Nem trendi manapság ilyesmiről beszélni, de a kenyeret tisztelni kell! Nem véletlenül hívták nagyapáink a búzát életnek. Vakegérke tudom nem született pesti vagy, úgyhogy nem is lepődöm meg, hogy a kereszt húzása a késsel a kenyérre nem ismeretlen számodra. Nem vagyok vallásos, de mind a mai napig ezt teszem mielőtt megvágom a kenyeret, mert így láttam édesanyámtól! Csodálatos a frissen sült kenyér, gyerekkorom óta nem ettem, lehet már nem is fogok, de még mindig érzem az ízét de főleg az illatát.

Igazán jó kenyeret talán csak ott lehet találni, ahol a család magának süti. Még a pékségekből sem szűrődik ki olyan jó illat, amilyen elvárható lenne.

Anno az egyik sütésre készülődvén bementem a khm, izé, szóval a ferencvárosi "malomboltba". Na, ott aztán volt liszt mindenféle. Tanácstalanul nézelődtem, az eladónő kérdésére válaszolva mondtam, hogy kenyeret sütünk. Mosolyogva nyomott a kezembe egy két kilós zacskó lisztet. Megvettem.
A kenyérke nem fehér, hanem sötét rózsaszín lett, de az illata, íze csodálatos volt.

Tisztelet? Hol van az már? Csak a maradiak sajátja.

Akkor én nagyon maradi vagyok!

Hááát, a korosztályunkkal kihal egy, s más.

Mit tiszteljek egy kenyeren? Megcsinálom megeszem ki ürítem...

Köszönöm a véleményedet.

Ahogy elnézem, szép anyanyelvünket sem tiszteled. Nem egész egy sornyi írásodban négy helyesírási hiba van.

No komment!

Nekem szerencsém van a kenyérrel, mert találtam egy jó pékséget, ahol teljes kiőrlésű lisztből (van sima, tönköly, rozs és alakor is) sütnek igazi kovászos kenyeret. Szinte mindig meleg még, amikor megveszem, de volt már olyan is, hogy közvetlenül a kemencéből kaptam a kenyeret!
Talán emlékszel, hogy nem lakunk messze egymástól. Na, ez a pékség meg a Gellért-térnél van, de valamit-valamiért!

A jó kenyérnek a kovász a titka, persze a liszt se mindegy, hogy miféle. Sajnos a pékek ma már nem bajlódnak a kovászolással, tisztelet a ritka kivételnek.

Szerencsére egyre több tisztességes kis pékség nyílik, de még így is kevés van belőlük. Lenne kereslet a jó kenyérre, de sokan visszariadnak, amikor megtudják, hogy egy fél kilós cipó 400-700 Ft.

Szerencsére olyan pék is van, aki évtizedek óta csak kovászos kenyeret csinál. Például Józsi!

Én se szívesen adnék ki havonta 5-6 ezer Forintot csak kenyérre. Persze süthetnék én is kenyeret, de annál lustább vagyok.