Újévi kaja (BÚÉK mindenkinek)

Nálam évváltáskor hagyományos kaja a lencsefőzelék. Ez most is így lesz, a nasikról nem beszélek.

Megadom a módját, így a lencse kiválogatása után a szemeket egyesével megmosom, tükörpolírozom. Már egy hete elkezdtem, mára készen vagyok vele.

Na, lássunk neki.
Keresek egy méretes edényt, méghozzá olyant, amolyan ünnepre valót, amelyiken nem látszik meg a mosogatás hiánya. A világos réteggel bevontak nem jók, mert lehet, hogy tejes kaja készült bennük, inkább a rántás színűek közül válogatok.
Na, meg is van. A szemétvödör fölé tartom szájával lefelé, és a merőkanállal döngetem az alját ritmusra, hogyaszongya: föl föl, ti rabjai a földnek...
Kettős a haszon, hiszen az edényből is kipereg, meg a merőkanálról is lepereg a rászáradt kajamaradék nagy része.
Na, ezt ki kell pihenni, így a jól végzett munka örömével rogyok bele a fotelbe, magamba locsolok egy pohár újév köszöntőt és elszipkázok egy cigit.

Talpra magyar! Még hogy én? Ja, hogy a lencsefőzelék...
Beleöntöm a lencsét az edénybe, vizet rá. Hopp, ez sok lett. Leiszom a fölösleget, fujj! Na, gyere csak, vörösbor, nyugtass meg. Így ni.
Mifrász kell még? Babérlevél. Költői kajám lesz. És még? Fokhagyma, méghozzá rengeteg. Mikor elunom pucolni, akkor elég, ezt már rutinból tudom. A kákabélüek nem szeretik, én teszek bele egy fej vöröshagymát is, de hogy ne fesse meg a főzeléket, leoperálom róla a sárga héjakat. Nem húsvét lesz, ugyebár.
Alágyújtok, hadd melegedjen. No, irány a fotel, ideje pihenni.

Talpra magyar!
Lyóvanna, értek a célzásból.
Kevés zsírt teszek egy sötétebb mosogatáshiányos edénybe, és a másik lángon felforrósítom. Belezuttyintok egy marék apró kockára vágott kolozsvári szalonnát. Kavargatni kell, elég fárasztó. Mikor már majdnem "jól néz ki", egy marék apró kockára vágott császárszalonnát is dobok bele, hadd bratyizzanak. Keverem, kavarom. Hmmm, egész jó illata van, még az edényben korábban melegített sólet illatát is érezni...
Hopp, már pezseg a víz a lencsén, megfogom a szalonnás edény fülét... Hú, az anyád, de forró vagy! Előkeresek a szennyesből valami használható ruhadarabot, azzal megfogom, és mehet a zsíros kockahalom a lencsébe.
A használt edényt nem teszem messzire, kell az még a rántáshoz. A ruhadarab is marad, hiszen bár ragad, de használható, szükség lesz rá.
Kihúzok egy fakanalat a mosatlanból, leveregetem a szemetesvödör szélén a rászáradt izé nagyját, megkavarom vele a lencsét, és az edény szélén hagyom.

Gyertek gyönyörűségeim, seregestől, aki van... Macskapöcsűek, sorakozó! Itt kell lennie, most vágtam le a lábujjaimról a körmöt... Meg is vagy, gyere, te olló. Belevagdalom a macskapöcsűeket a készülő kajába. Itt az ideje, sót is szórok bele. Megkavarom, egy kis levet megfújok, megkóstolom. Fájintos, csak ragad a fakanál. Nem baj, ezt még kibírja. Lefedem a kaját, takarékra veszem a lángot.
Irány a fotel, egészségemre, nagy slukk a cigiből.

Talpra... Jóvanmá!
Illata jó, íze majdnem jó, kicsit sok a lé, de majd mindjárt segítünk a dolgon.
Szalonnás edénybe zsír, alágyújtok. No, már jó forró, mehet bele a liszt. Keverem, kavarom, még liszt, egy halom rárakódott a fakanálra. Érdekes illatok terjengenek, de nem erre figyelek, hanem a színhatásra. Zsömleszínű rántást akartam eredetileg, de sajnáltam a pénzt zsömlére, így nincs összehasonlítási alapom. Ha jól emlékszem sápadt, talán jobb is, hogy nem vettem.
Ahamm, őzbarna vagy? Nekem tetszel. Félrehúzom, őrölt pirospaprikával megkínálom. Keverem, kavarom, vízzel higítom. Most jó, tejföl állagú. Jöhet a ruhadarab.
Teljes gázt adok a kaja alá, és kevergetés közben hozzáhúzogatom a rántást. Meg is van. Őrölt borsot neki, sajnálja az, aki fukar.
Most jön az, hogy elegendő(!) karikára vágott csípős debrecenit tunkolok a kajába, kavargatom, és amikor felforr, leveszem a gázt takarékra, jöhet az utolsó kóstolás, lefedem a kaját, és figyelmeztetem, hogy van még tíz perce, többet nem kap.
Huh, mit össze melóztam, jól esik az ülés a fotelben. Gyere te pohár, egészségemre!

Talp... Elég! Tudom én aztat!
Azannya, ez de jó... Ha leszámítom belőle a fakanál ízét, mondhatni mennyei.
Na, gyertek csak, babérlevelek, megyünk sétálni. Hogy hova? Már megbocsássatok, ezt a szép kis vödröt szemeltem ki nektek. Igen, szemetes, de a kedvetekért kibéleltem műanyag zsákkal.
Gyere, te vöröshagyma. Nem, hova gondolsz? Méghogy a szemetesbe? Dehogyis! Beteljesítem sorsodat, itt és most. Ez jólesett.

Valahogy így. Zsíros paraszt vagyok, ami a kajákat illeti.