A Nokia, avagy a Lángoló platform

A Nokia bizony - sajnos - jókora hibát követett el. Nagyjából a 2008-as évről beszélünk, mikor is - ha lassan is - végül felfogták, hogy az iPhone nem holmi lebecsülendő divatcikk, hanem egy új ipari forradalom alapköve. Mondjuk kellett hozzá, hogy eltűnjön a profitjuk kétharmada. Rájöttek, hogy erre lépniük kell. No de hiszen semmi gond - gondolhatták - hiszen ők a világ első számú mobil gyártó cége (Numero Uno - nessun problema) van nekik egy jó kis okostelefonos platformjuk, S60 - Symbian. Semmi mást nem kell tenni, csak a 8 éves platformot kicsit át kell szabni az érintésérzékeny felületekre, kiadni egy iPhone jellegű telefont, és minden rendben. Bumm. Meg is lépték, meg is oldották. Meglehetősen sikertelenül, mert sajnos a régi/új rendszer a vásárlóknak nem jött be (nekem se). Az eladások zuhanni kezdtek. Nagyon meredeken. 2010-re az eladások a felére zsugorodtak. De a Nokia még hitt a rendszerben, és annak modernizálásában, és csak kiadta még a Symbian Belle-t, és Anna-t. Ugyanakkor ezek a rendszerek igazából a 80-as évekből eredeztetett, végletekig elavult rendszerek modernkori portjai voltak, teljesen más logikával, képességekkel, mint amit a kor megkívánt. Ezeket modernizálni kicsit olyan feladat volt, mint egy hintóból modern személyautót építeni. Nem lehetetlen, csak roppant nehéz, drága, és a végeredmény is diszharmonikus. Jobban megéri a tervezést elölről kezdeni.

A zöld vonal jól szemlélteti a Nokia problémáját

Ezt is tette a Nokia, és az Intellel összeállva 2010-ben nekilátott egy egyesített OS fejlesztésének, ez volt a MeeGo. A rendszer az Intel a Moblinját, és a Nokia által már jó ideje, házon belül fejlesztett, amolyan jövőbiztos "B terv"-nek szánt Maemo-ját fésülte össze egy OS-szé.
A MeeGo összesen két darab Nokia telefonra került fel - az egyik az N9 volt - s menet közben mindkét cég jobbnak látta leállítani az OS fejlesztését. Bár a MeeGo összeszedett egy kicsi, de hangos rajongótábort, a nagy többséget nem győzte meg, így gazdaságilag elhalt az amúgy nem rossz kezdeményezés

.

Nokia N9 - MeeGo

Mindeközben persze a Nokia symbianos eladásai is a mérhetetlen mélységekbe süllyedtek, így a Nokia belátta, óriási a baj. Ekkor a cég működési profitja zuhanni kezdett, majd markánsan mínuszba fordult.
Ekkor lépett színre a Microsoft, mint "megmentő".

Zuhan a profit...

És ha már a Microsoftnál tartunk, lessünk be picit az ő kulisszái mögé is. Volt már szó róla, őket sem kímélte az iPhone hatás, az iOS pár hónap alatt menthetetlenül elavulttá degradálta a WinMo-t, az MS gyártópartnerei szép lassan csődbe mentek, vagy Androidra váltottak, a gigacég is felismerte tehát, hogy lépniük kell.

Szoftvercég gyanánt új OS fejlesztésébe kezdtek. Ez volt a Windows Phone, ami teljesen új megközelítést használt minden téren. A korábbi WinMo-s rendszerrel ellentétben ez nem az üzleti felhasználóknak és lelkes hobbistáknak készült, hanem az átlagfelhasználóknak. Ez kifejezetten hasznos szemléletváltásnak tűnt. Azonban az MS nem érte be ennyivel. Szükségét érezte, hogy grafikusan teljesen másként közelítse meg a UI-t, mint bármelyik konkurens. Az alapötlet kiváló volt, mondhatni zseniális.
Kitaláltak egy új koncepciót, ami a maga nemében egészen elképesztő (elképesztően jó) volt, amivel egyszerre több, óriási előnyre is szert tehettek. Ez az alapötlet, a csempés felület volt, eredeti nevén "live tile", azaz “élő csempe”.
A live tile, mint koncepció, szerintem zseniális, annyira újszerű, annyira átgondolt, annyira letisztult, és annyira hatékony, hogy ekkora ötlet szökőévente egyszer, ha megszületik. Persze nyilván nem előzmény nélküli a koncepció, a csempék a Windows Vista óta velünk élő "widgetekre" hajazott, de azt egészen új formába ültetve.

Nézzük is meg gyorsan, hogy milyen előnyei vannak a live tile koncepciónak:
- vizuálisan eltért az akkor megszokott, unalmas, statikus ikonos felületektől. Ez akár jól is elsülhetett volna, ha az MS okosabban oldja meg, de erről később.
- az élő csempén, élőben megjelenő, animált, mindig friss tartalom óriási hasznosságot képviselt egy statikus, információtartalmat nem hordozó ikonokhoz képest.
- a nagyméretű csempéket könnyebb, és egyszerűbb kezelni, ujjbeggyel tapizni, mint az apró, kicsi ikonokat.
- az élő csempék egyszerű dizájnja (flat design - nincsenek árnyékok, animációk, átlátszó, csilivili UI elemek) nem kívánt erős hardvert, így relatíve gyenge hardveren is jól, gyorsan futott, ezáltal elvi szinten felvetve a lehetőséget a gyártók előtt, hogy kicsiben Apple-t játszanak. Relatíve gyenge hardveren erős felhasználói élmény, jól futó OS. Olcsó hardver, drágán adva nagy profitot ígér. Igaz ez akkor is, ha a kezdet kezdetén a MS által meghatározott minimum követelmény amúgy még relatíve drága hardvernek (de legalábbis semmiképpen sem olcsónak) volt nevezhető. Tették mindezt azért, hogy ne csorbuljon a felhasználói élmény.
- a dizájn egyszerűsége maga után vonta a könnyen programozható, stabil felületet.
- a gyártópartnerek nem tudtak túl mélyen belepiszkálni az OS-be, ezáltal minden készülék egyforma OS-t kapott, így elég volt "egyszer megtanulni", hogy mi hol van, hogy működik a WP-s telefonon, és onnantól kezdve az úgy volt, nem kellett a felhasználóknak az adott gyártó felületéhez alkalmazkodni. Cégeknél ez kifejezetten előnyös is tud lenni.
- a MS által központilag vezényelt szoftverfrissítés garantálta a usereknek, hogy nem függnek a (sok esetben lusta) készülékgyártók jóindulatától, biztosra vehetően megkapják a frissítéseket.

Szóval a korai nevén Metro UI, majd később jogi okokból (a Metro áruházlánc beperelte az MS-t, mondjuk ki, nem kicsi baklövés volt ez a névválasztás, még akkor is ha amúgy nagyon jól utalt a dizájn eredetére) Modern UI-ra keresztelt új felület rengeteg pozitív előnnyel kecsegtetett.

Ezt megtoldotta még pár első körben jó ötletnek tűnő megkötéssel a MS. Többnyire olyan megkötésekről beszélünk, amit iOS-en már bizonyítottak. Íme néhány a leghíresebbek közül:
- a rendszer csak Qualcomm Snapdragon SOC-okkal működött, ami garantálta a minőségi, és kiszámíthatóan működő, jól támogatott chipeket.
- szerzői jogvédelmi okokból - akár csak iPhone-on - nem volt Bluetooth fájlküldés.
- bár a rendszer hivatalosan képes volt az SD-kártyák kezelésére, az első körben megjelent WP-s telefonok 99%-a mellőzte az SD támogatást (jómagam konkrétan egyetlen telefonról tudom, hogy kezelt SD-kártyát, ez pedig a Samsung Focus volt, de ezt leszámítva egyetlen Nokia, LG vagy HTC sem támogatta), hiszen az SD-kártya is egy hibaforrás, nem mellesleg a nagyobb tárhelyű telefont aránytalanul drágábban el lehet adni, szintén Apple alapvetés.
- nem voltak támogatottak a nagy felbontású kijelzők, a WP7 maximum 480x800-as kijelzőfelbontást tudott kezelni (ami egyben a rendszer kötelező minimum felbontása is volt), ami a WP7 megjelenésekor magas felbontásnak számított, az MS megítélése szerint nem is kell annál nagyobb felbontás (főleg az akkor elterjedt 3,5-4 colos kijelzőkhöz képest), hisz az csak a költségeket növelné.
- a nagyméretű kijelzőket sem támogatta a WP7, ami abban az időben nem tűnt kifejezetten nagy gondnak, lévén a phablet fogalma még csak nem is létezett, egy 4 colos telefon már egész óriásinak számított.

A fenti elméleti előnyök, és megkötések igazán komoly gyakorlati előnyöket hozhattak volna az MS számára, ha maga a WP egy jól eltalált OS, egy vonzó ökoszisztéma lett volna, vagy azzá tudott volna válni. Mivel azonban a WP egy sok ponton nagyon elrontott rendszerként került a piacra a fenti felsorolás nem hogy előnyként jelent volna meg, hanem kő kemény hátrányként telepedett a WP nyakába. De ne szaladjunk ennyire előre.

A helyzet teljes megértése érdekében hátra van még egy lépés, ez pedig a Nokia-MS házasság megértése. Korábban már volt róla szó, hogy 2010-re a Nokia komoly bajban volt, túl sokáig szavaztak bizalmat a modernizált Symbiannak, és túl későn kezdtek új OS fejlesztésébe. 2010-re a vállalat ott állt okostelefonos OS nélkül és az anyagi csőd szélén.
Bár ekkor még megtehette volna a vállalat, hogy belép az androidos gyártók piacára, azonban akkorra az a piac már jó 2 éve dübörgött több tucat nagyon komoly gyártóval az égisze alatt. Meglehetősen kompetitív, kevés profitot ígérő, sok problémával (fragmentáció, instabilitás, Google-függőség, stb.) küszködő piac. Egyértelmű volt, hogy a komoly anyagi problémákkal küzdő Nokiának nem fűlött a foga belépni a piacra.

A mérleg másik oldalán ott áll a Microsoft, egy vadi új - kicsit félkész - OS-el, piaci részesedés, és komolyan vehető gyártópartner nélkül, de rengeteg fölösleges pénzzel, és fejlesztési potenciállal.
Logikus volt tehát, hogy a két cég egyesítse az erejét, tudását. Ez a házasság a Nokia számára nem csak rengeteg pénzt jelentett, de biztosította számára, hogy a Microsoft első számú partnere lesz, ellentétben a Google-el, ahol csak az N+1-edik gyártó lett volna. Arról nem is beszélve, hogy a Google-nek semmilyen oka nem volt arra, hogy akár csak egy dollárral is támogassa a Nokiát.
A Nokia-MS paktum ellenben garantálta a Nokiának, hogy a szerződés három éves időtartama alatt az MS fizeti a Nokia veszteségeit. A Nokia szemszögéből tehát egy kockázatmentes üzlet volt születőben, olyan fúzió, ami mindkét fél számára csak és kizárólag előnyöket tartalmaz. Létrejött tehát az álomházasság, és a Nokia-MS kooperáció kezdetét vette.

A fenti házasságot megpecsételendő, a Nokia CEO pozícióját a Microsoft Business részlegének korábbi vezetője Stephen Elop vette át, s ezzel ő lett a cég történetének első, nem finn származású vezérigazgatója. Itt még úgy festett, a két cég fényes kooperáció előtt áll.
Elop elsődleges feladata az volt, hogy a Nokiát teljes kapacitással a WP fejlesztése felé terelje, amit meg is tett egy körlevélben, amiben megírta, hogy a "Nokia jelenleg egy égő platformon áll, és ugrani kell a mélybe, ha túl akarják élni."
Az "égő platform" a Symbian volt, az ismeretlen sötétség a WP.
A Nokia pedig úgy döntött, hogy ugrik, hiszen Elopnak alapvetően igaza volt abban, hogy ugraniuk kell. Csak az irányt vétették el...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!