Az első napok

2023.09.29. péntek, az indulás napja

Sajnos az utazás előtti hétvégén lebetegedtem, de nagyon, féltem is, hogy nem tudok eljutni ismét az USA-ba, ki volt fizetve a szállások egy része, a bérelt autó, a Warner és Sony filmstúdióbelépők, Las Vegasban a Nascar verseny jegyei, ráadásul a visszafelé szóló repjegyet nem biztosítottam plusz 50 ezer Ft-ért, így azt nem is lehetett volna lemondani. A munkahelyemen 12 éve ismertek, tudták, ha már négy nappal korábban kérek szabadságot, akkor komoly a gond. Eredetileg csak két nappal korábban mentem volna szabira és októberben pedig fizetetlenen voltam.
Végül csütörtök éjfélkor úgy vittek fel testvéremék autóval Szentgotthárdról Budapestre a Liszt Ferencre, hogy egész jól voltam, a 3 szemes antibiotikum lórúgásként hatott.
Reggel 6:40-kor indult a gép Brüsszelbe, így 4:40-re már ott szerettünk volna lenni, ezért indultunk éjfélkor, persze én alig aludtam valamit, a gépen sem tudok egy-egy óránál többet soha.
Ami érdekes volt, hogy a United gépe csak Brüsszeltől vitt, addig a Brussel Airlines kisebb gépe, amin szintén adtak egy hot-dogra hasonlító valamit üdítő kíséretében, hogy aztán 9-kor már ott vigyorogjunk Brüsszelben.

(P:C) (/P)

Két órás átszállási idő volt, de ezt ki is töltötte a sok ellenőrzőkapun való átlépés és úgy önmagában a távolság is, ahonnan indult a nagy gép, a Boeing 787 Dreamliner. 9 órát repültünk Chicagóig, ablaknál ültem így könnyen készítettem ezeket a képeket.

(P:C)
(/P)

Ami számomra technikai újdonság volt, hogy nem le vagy el kellett húzni egy árnyékoló műanyagot az ablak előtt, hanem egy gombot kellett megnyomni, amitől besötétedett, fantasztikus.

(P:C)(/P)

Filmet néztem és játszottam a kijelzőn az étkezések között.

(P:C)(/P)

Az a pörkölt galuskával isteni finom volt, mintha otthonit ettem volna, nem tudom, kik készítették és hogyan tudták úgy tárolni, hogy ilyen íze maradt, de le a kalappal előttük.

Leszállás után ismét ellenőrzőkapukon keresztül jutottunk csak ki, a vámtiszt érthetően, tisztán kérdezte meg, hogy voltunk-e már az USA-ban, hova megyünk, van-e amerikai rokon (édesapám bátyja és családja New York mellett), és van-e nálunk elég készpénz.
Kaptunk egy vonalkódos papírt, amit én el is felejtettem, mentem gyorsan a két feladott poggyászért, persze még vagy 20 percen keresztül nem érkezett meg a szalagra, már tiszta ideg voltam, mert a gép helyi idő szerint délután 1-kor szállt le, késett 15 percet, és az autót fél 3-ra kértem, úgy, hogy 2-kor még nem volt meg a bőrönd. Az utolsó ajtónál pedig kérték azt a papírt, ami apumnál volt, még szerencse, mert különben kellett volna magyarázkodni, hogy nem kislisszoltunk valahol az ellenőrzés mellett, tehát erre érdemes figyelni.
Hazafelé nem volt ilyen. Elektromos kisvonat vitt át minket a másik terminálba, ahol az autókölcsönzők vannak, a garázsban már vártak minket, 20 perces késés nem sok, nekünk ketyeg úgyis az óra.

Átvettem a fehér Camryt, jól körbe sétáltam és néztem, nehogy olyan sérülés legyen, amit később rám fognak. Belül is vizslattam, nincs-e kiszakadva az ülés, stb. A srác, aki átadta, mondta, hogy van tűréshatár, szóval no para, elég laza volt.

(P:C)(/P)

A visszapillantóra szerelhető telefontartó illeszkedett, mivel GPS-t nem kértem a kocsiba, így az egyik telefont fogtam be Google Térképpel és már indultunk is bele a nagyvárosba, hogy vegyünk vizet és valami kis ropogtatni valót. Ami az egész út alatt gond volt, hogy édesapám abszolút nem konyít az okostelefonokhoz, nincs is neki, és nem is szereti, így persze én vezettem és néha nyomkodtam a telefont egyszerre, roppant idegesítő tud lenni, amikor nem tudsz leállni sehol, oda kellene figyelni, de nem tudsz, szóval olyan emberrel menjetek, aki tud ilyesmiben partner lenni. Megéhezve betértünk az előre kinézett Red Robin hamburger és grillbe, nagyon finomat ettünk…

(P:C)
(/P)
…, és mehettünk tovább a Buckingham Hotelba.

(P:C)(/P)

A mélygarázst megtalálni nem volt nehéz, viszont onnan a hotel bejáratát már igen, ugyanis a lift nem oda visz, gyalogolni kell pár percet a másik épület bejáratáig, ahol a biztonsági őr már segített, hogy hova is kell menni.

(P:C) (/P)

A kilátás pazar, egy folyton nyüzsgő nagyváros, mely majdnem másfélszer nagyobb, mint Budapest a net szerint. Szerintem meg annál is nagyobb, mivel éltem közel 3 évig Budapesten, és sokat vezettem ott, igaz Chicagóban csak két napot, de számomra lehet a sok-sok út miatt, nagyobbnak tűnt sokkal. Az alvással nem volt gond, odafelé sokkal könnyebb volt átállni, mint hazatérve.

2023.09.30. szombat

A reggelit fél 8 körül megkezdtük, és bár a Willis torony magasabban volt, mégis kihagytuk, nem hiszem, hogy annyival többet láttunk volna fejenként 13 ezer Ft-ért, igaz, az üvegkalitka amibe bele lehet állni az épület oldalán azért menő lett volna, de időnk sem volt sok, így inkább a Millennium Park felé vettük az irányt reggel 9-kor kicsekkolás után, az autót még délig a mélygarázsban hagyhattuk. 15 perc gyalog a Buckingham szökőkút, mely a világ egyik legnagyobb szökőkútja.

(P:C)(/P)

Aki nézte a Rém rendes család sorozatot, annak ismerős lehet a helyszín a Michigan-tó partján. Ugyan láttunk pár hajléktalant a séta során, de nem ért minket semmilyen atrocitás, szinte az összes utcán látni egy-egy rendőrautót és gyalogosan is cirkáltak, tehát biztonságban éreztük magunkat.

(P:C)(/P)

Érdemes korán menni, mert nincs ekkor még annyi turista, mint 10 óra után.

(P:C)
(/P)

A Millennium Parkban viszont a króm színű babot nem láttuk rendesen, mert a környéke felújítás alatt volt épp, így a Cloud Gate-ről csak ilyen fotót tudtam készíteni szelfibottal, még szerencse, hogy volt nálam.

(P:C)(/P)

A Crown Fountain szintén szökőkút, de másféle, itt a falból folyik a víz, amire kivetítenek alakokat és zene is szól, itt már jóval többen voltak, és elkezdett az idő is rohamosan melegedni a kezdeti 11-12 fokról felugrott 22-23 fokra.

(P:C)(/P)

Mire elértünk a 66-os út kezdetét jelző táblához, már folyt rólam a víz.

(P:C)(/P)

Autóval itt nem is lehet könnyen parkolni, ezért gondoltam, belefér az a pár perc séta már, és utána indulhatunk is Jolietbe a 66-os úton. A közel másfél órás vezetés alatt megállapítottam, hogy az automata váltó mennyivel jobb választás tényleg, ha nagy dugó van, mert bizony Chicagóban még az volt. A 66-os út ugyan nem a fő “csapásirány”, de sokan használják, mert nem fizetős és itt még egész jó állapotban van.

(P:C)(/P)

Jolietben található egy kis autójavító garázs, ami a régi idők emlékeként jó megállóhely, valamint egy fagyis, aminek a tetején a Blues Brothers figurák hívják fel a figyelmet, hogy itt érdemes megállni. Ettünk fagyit, hát ettem már jobbat, de kétségkívül jól esett, főleg, hogy ekkor még nem tudtam, hogy nem két órán belül leszünk Bloomingtonban a szálláson.

(P:C)(/P)

A Gemini Giant következett, mely 25-30 perces autókázásra található. Engem lenyűgöztek ezek a szobrok, főleg, hogy már 60 éve ott vannak. Szemléltetésként, én 180 cm magas vagyok.

(P:C)(/P)

Szerencsénkre egy igazi Muscle car, azaz izomautó, amcsi V8-as állt be a szobor elé, így készült vele is kép.

(P:C)(/P)

Bérelhettünk volna mi is Mustangot vagy hasonlót, de kétszer ennyit fizettünk volna érte. Ráadásul a Toyota takarékos motorja megbízhatóbb is.

(P:C)(/P)

Pontiac városkája tele volt Route 66 feliratokkal, látszik, hogy itt már a turizmusra sokkal inkább építenek, mint Jolietben.

(P:C)(/P)

A helyi 66-os úti múzeumban szerintem két órát simán elvoltunk, már-már záróra volt, mikor eljöttünk.

(P:C)(/P)

Nem kértek belépőt, így bedobtunk fejenként 10 dollárt, vettem egy baseballsapkát és jót beszélgettem egy idős veterán úrral, aki mesélt a kiállításról és az egyik kedvenc időszakomról, a 60-as évekről, amikor még ők is szelték a 66-oson Chevyben vagy Dogde-ban, ami épp volt.

(P:C)(/P)

Lenyűgöző élmény volt, de már nagyon éhesek voltunk, így megkerestem Bloomingtonban a szállást (Eastland Suites Hotel and Conference Center), picit nehézkesen, mert több épületből áll és persze a GPS pont legtávolabb vitt minket, de becsekkoltunk, aztán kimentünk a Google ajánlása alapján egy étterembe, az olcsónak mondható Shannon’s Five Starba.

(P:C)(/P)

Akkora adagot adtak, hogy alig bírtuk megenni. Előételként kis bucik voltak aputól balra, megkentük vajjal, majd ettük a steaket a sok öntettel és salátával meg krumplival. Nagyjából 40 dollárt fizettünk borravalóval. A 100 dolláros bankjegyet itt sem szerették, de elfogadták végül. A szállásra már úgy értünk vissza, hogy mindkettőnk torka kapart, nagyon hidegre állítják mindenhol a légkondit, másnap apu le is betegedett.

A jövő hétvégén érkezik a következő rész, melyben már elhagyjuk Illinois államot és sokkal izgalmasabb részekhez érünk.