Ismerkedés a hardverelemekkel

20 éve foglalkozom retro számítógépekkel és gyűjtöm azokat. 20 év rengeteg idő, hiszen ennyi idő alatt nagyon sokat változunk mi magunk is, és ahogy változunk, úgy az igényeink is, amik alapjaiban formálják a hobbinkat is. Természetesen a retro számítástechnika és a gyűjtés is sokat változott, formálódott az elmúlt években, évtizedekben. Vannak hardverelemek, amik igen komoly értéket kezdtek el képviselni, és persze vannak, amik hiába merítik ki bőven a retro hardver fogalmát, mégsem képviselnek komolyabb összeget.

Főleg az elmúlt 1-2 évben indult meg az a tendencia, hogy egy hardverkomponens elsősorban akkor válik igazán értékessé, ha minél inkább gyári és újszerű állapotnak örvend, magyarán, ha megvannak a gyári tartozékai, doboza. Ez jelenleg a gyakorlatban úgy néz ki, hogy ha van egy alkatrész, ami ér X összeget, de ha dobozos/gyári tartozékos, akkor az körülbelül X szorozva 5-10-zel. Igen, öt-, vagy akár tízszeres is lehet a szorzó.

Mondjuk ez azért annyira nem újdonság, hiszen más gyűjtemények is az ilyen esetekben értékesek igazán.

Mivel ez tényleg csak pár éve érzékelhető a retroszámítógép-gyűjtők körében, így régebben nagyon sok dobozt/tartozékot dobáltunk ki, mondván értéktelenek. Így mára tényleg igazán ritka, ha ilyen állapotban maradtak fent ezek a komponensek.

Én még úgy gondolom, viszonylag jókor, mikor még beszerezhetőek voltak az ilyesmik, spájzoltam be magamnak belőlük. Ezek viszont nálam is sok esetben 10-15 éve csak állnak (és porosodnak).

Most, hogy ilyen népszerű az ilyesmi, úgy gondoltam, eljött ezeknek az ideje, hogy elővegyem, és gépet faragjak belőlük. El kell ismerni, ilyen formán megépítve egy gépet, sokkal jobban visszaadja az adott kor jellemzőit, jobban adja a “retro feelinget”.

A jómúltkorában már építettem egy ilyen gépet, s most úgy gondoltam, itt az idő folytatni ezt a sorozatot.

Az előzőről itt találod a részletes beszámolót

Ezúttal a 2000-es évek legelejéről szerettem volna összerakni egy felsőkategóriás gépet, természetesen lehetőleg dobozos alkatrészekből. Az így megépített gép a 2001-2002-es évet fedi le… Többé-kevésbé.

Lássuk tehát az elkészített PC-t, amit természetesen alaposan be fogok mutatni:

Kezdjük is az ismerkedést részletesebben a hardverelemekkel:
Alaplap: Asus TUSL2-C:

Ez egy igazán népszerű alaplap, és nem csak a maga idejében számított annak, hanem most is, a retroszámítógép-kedvelők körében. Az alaplap a létező összes Socket 370 tokozású processzort támogatja, az 566 MHz-es Coppermine Celeron/Pentium III-tól kezdve, egészen 1,4 GHz-ig, beleértve a brutális teljesítménnyel bíró Tualatin-magos Pentium III-asokat is. Köszönhető az Intel 815EP chipsetének, és a hivatalosan 133 MHz-es FSB támogatásának. (Nem hivatalosan túlhajtással természetesen bőven ez fölé lehet menni, ez egy igazi bestia tuning terén is.) A VGA-kártyákat a 4X-es AGP foglalat várja, ráadásul univerzális kialakításban, azaz hiába 4X-es sávszélességet támogat, de a létező összes AGP szabványú VGA-kártya behelyezése biztosított (kivéve persze az AGP PRO). Egyetlen egy gyenge pontja van az Intel 815EP chipsetnek, ez pedig a memóriatámogatás. A 133 MHz-es SD-RAM-ok támogatottak, de sajnos “mindössze” 512 MB összkapacitásig. Ez akkoriban nem volt annyira fájó pont, hiszen abban az időben, amikor ez az alaplap új volt, még a 128 MB RAM (sem) volt elterjedt. De ha azt nézzük, hogy az előd, 440BX chipset (igen, tudom, hogy ott volt az Intel 820-as chipset is, ami korábbi megjelenésű, de az teljesen más piacot próbált lefedni) is simán lekezelt 1 GB memóriát, illetve a konkurens VIA chipset pedig lekezelt akár 1,5 GB-ot is (nem hivatalosan pedig 3 GB-tal is mennek a VIA chipsetes Tualatin támogatású Socket 370-es lapok), ez igenis visszalépésnek számított. Ennek a hátrányát tényleg mi, retrogyűjtők érezzük némileg. Hiszen manapság annyi memóriát rakhatunk a nosztalgiagépünkbe, amennyit csak akarunk, mert a memóriák alig képviselnek értéket.

De a fenti korlátok miatt ezt tényleg csak 512 MB-ig tudjuk megtenni. Az mondjuk megint más dolog, hogy egy ilyen gépbe nem is nagyon van értelme 512 MB-nál több memóriát rakni, mert ennél többel alapból nem is nagyon tudna mit kezdeni a gép, nem tudná kihasználni.

Az Intel 815 nevű északi híd mellett itt már megtaláljuk a “klasszik” déli híd kialakítást is, amiből az ICH2 került az alaplapra. Ez vezérli a PCI portokat, a 2 eszköznek ATA66, illetve másik 2 eszköz számára biztosított Ultra ATA100 szabványú IDE eszközöket, továbbá a hátlapon a 2 szem USB portot, amelyet tüskesori kivezetés formájában további 2 porttal tudunk kibővíteni.
Az alaplap szélén találunk még egy CNR foglalatot amelybe faxmodemet lehet rakni. De ezek az eszközök nem igazán futottak be nagy karriert.

Ezúttal is kerestem korabeli újságokat, amik azokkal a hardverekkel foglalkoznak, amiket én is összeválogattam az építendő gépemhez.
Közel 80 újságot túrtam át, s igaz, elég sok magazinom van 2001-2002 környékéről, de mindegyik kiadónál is vannak kisebb-nagyobb foghíjas részek. Így, hogy most pont azért, mert 1-1 szám hiányzik, vagy tényleg nem igazán foglalkoztak az Asus TUSL2C-vel, azt nem tudom, de nem igazán találtam nagyon komolyan foglalkozó cikket/tesztet az Asus TUSL2C-ről. Viszont a CUSL2-C-ről, azon belül is a Black Pearl-ről, ami limitált kiadásban került csak forgalomba, találtam némi anyagot. Így ezt fogom megmutatni nektek:

Processzor/RAM:

A Tualatin magos Pentium III-S CPU-k 2001-ben debütáltak, amikor már javában tombolt a Pentium 4 őrület a csúcskategóriában, de ezek a CPU-k bizony ennek ellenére is versenyképesek voltak, s fel tudták venni a versenyt a korai Pentium 4-ekkel.
Ezt köszönhették a nagyon modern gyártástechnológiának, hiszen akkoriban az első szériás Willamette magos Pentium 4-ek még 0,18 mikron csíkszélességgel készültek, míg a Tualatinok már 0,13 ″mikrós” gyártósorról gördültek le, ráadásul az L2 cache méretük is 512 KB-ra rúgott.

A Pentium III-S processzorokat az Intel eredetileg szerverekbe szánta, erre utal a nevében szereplő S (mint Server) betűcske is. De ennek ellenére a hétköznapi életben (is) igen erősen terjedt a CPU, mert nagyon sok desktop alaplap támogatta ezt a processzort, így lehetett venni otthonra is, hisz bárki használhatta, akinek fel volt készítve az alaplapja FCPGA2 CPU-khoz.
FSB-jük, ahogy a korábbi Pentium 3-aké, úgy ezeknek is 133 MHz-es.
SIMD utasításokból az MMX és az SSE volt támogatott.
(Számunkra) Sajnos az Intel is rájött, hogy „túl jóra” sikeredtek ezek a CPU-k, így már 2002-ben le is állították a gyártásukat, s így rövidke élettartamuk alatt a kezdeti 1000 MHz-es órajelük 1400 MHz-ig emelkedett.
Mivel elég rövid ideig voltak piacon, ám annál sikeresebbek, így manapság elég nehéz őket beszerezni, és elég borsos áron (most már 10 ezer Ft fölött cserélnek gazdát). Nekem is elég korlátozott a készletem belőlük, így nem a legerősebb, 1400 MHz-es, hanem az eggyel kisebb, 1266 MHz-es példányt választottam a konfigurációhoz.

A Tualatin magos Pentium III CPU-król sem találtam olyan túl sok bemutatót. A Coppermine P3 után már szinte csak a Pentium 4 volt a téma a korabeli újságokban. A leginkább ide illőket azért beillesztem:

RAM:
Egy 128 MB-os és egy 256 MB-os példány került az alaplapba. Itt igyekeztem nagyjából tartani a korhűség szellemét. Nem igazán volt jellemző az 512 MB, viszont amire elég ez a gép, oda ez a 384 MB is elegendő lesz. 133 MHz-es modulok, más érdekességet nem igazán lehet megemlíteni.

VGA-kártya:
Asus V8440 Deluxe, GeForce 4 Ti 4400

Ekkoriban a felsőkategóriás VGA-kártyáknak megadták a módját, mint rátótiak a csikóherélésnek. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere. Szép dizájnos dobozos, és rengeteg sok tartozék. Amik első sorban lemezmellékletként teljesedtek ki. A driverlemezen kívül jó néhány eredeti (bár elég gyengusz) játékot is mellékelt a gyártó, illetve néhány egyéb kiegészítő szoftvert. De a lemezeken kívül kapunk DVI-átalakítót, illetve, mivel Deluxe kiadásról van szó, a kártya támogatja az Asus 3D szemüvegét is, így ezt a szemüveget is mellékelte a gyártó.

Az Nvidia úgy gondolta, hogy tovább csiszolgatja a GeForce 3-as szériát, és 2002 februárjában piacra dobta az NV25-ös GPU-ra épülő GeForce kártyáit. Erre a GPU-ra a GeForce 4 Ti 4200, 4400, és 4600-as modell épült. Eme kártyák között csak órajelbeli különbség volt, belső felépítésük teljesen megegyezett. Az NV25-ös GPU tulajdonsága, hogy már hardveresen támogatja a DirectX 8.1-et, de még továbbra is 150 nanométeren készült, mint elődje, az NV20-ra épülő GeForce 3.

Igaziból a GeForce 3 NV20-as GPU-ja, és a GeForce 4 TI széria NV25-ös GPU-ja elég sokban hasonlít, hiszen az NV25-ös is 4 pixel shader egységet tartalmaz, ám a vertex árnyalóból még egy beépítésre került, azaz immár két vertex árnyalót lehetett munkára fogni, ezekhez társult még a 8 textúrázó. A memóriavezérlő pedig ezúttal is 128 bites volt.
Az Asus V8440 Deluxe tehát egy NV25-ös GPU-t tartalmazó GeForce 4 Ti4400-as, amelynek a GPU órajele és a DDR szabványú, 128 MB-nyi memóriája is egyaránt 275-275 MHz-re lett hitelesítve.
Aztán szűk egy évvel később, 2003-ban az Nvidia picit még reszelt a GeForce 4-eseken, és kiadta az NV28-as GPU-ra épülő GeForce 4-es kártyáit, amelyek elsőként támogatták a 8X-os AGP szabványt, de az már egy másik történet.

A bemutatómban szereplő konkrét VGA kártyáról nem, de alapjába véve a GeForce 4-es családról elég sok korabeli anyag készült, illetve a kis tesó, Ti 4200-as Asus kártyáról találtam anyagot. Íme:

Hangkártya + fejhallgató:

Creative Sound Blaster Audigy:

Szintén ennek a korszaknak az egyik nagyágyúja, a Sound Blaster Live 5.1 kártya leváltója, a 2001-ben megjelent Sound Blaster Audigy. Úgy gondolom, ez is abszolút illik a géphez. A hangkártyához jár egy előlapi panel is, illetve egy távirányító, amely segítségével hangerőt lehet állítani, illetve Winamp alatt tök jól lehet zeneszámot váltani/léptetni/beletekerni.
A technikai paraméterekről annyit kell tudni, hogy megkaptuk az EAX 3D térhangzást, és támogatott a 24 bit-es 96 KHz-es lejátszás is. A hangkártya elég szubjektív dolog, de annyit mondhatok, máig úgy szól, hogy lef..d a bokád.
Ehhez partner a Zalman fejhallgatója, amely az elsők között adott fejhallgatóba beépített 5.1-es hangrendszert. Ez a fejhallgató 2003-ban került piacra, így úgy gondoltam, ezt is beválogatom ehhez a géphez, hiszen korban még nagyjából ez is belepasszol.

Szerencsére a hangkártyáról találtam megfelelő beszámolót, a PC Guru 2002 februári számában. Íme:

IDE eszközök:

Ha már ennyire Asus… Akkor kapjon egy Asus DVD-ROM-ot. Illetve egy Samsung DVD-RW-t. Utóbbi már kevésbé passzol az összképhez (2005-ös megjelenésű), viszont tök menő, hogy egy vadi új optikai meghajtót tudnék beilleszteni a számítógépbe, cserélhető előlappal, meg minden.
Szóval lehet, hogy ez utóbbi mégsem fog bekerülni ténylegesen a gépbe, de egy pózolásra azért jó lesz.
Természetesen a jó öreg mobil rack sem maradhatott ki, amik akkoriban még azért elég nagyot mentek, bár, már az elterjedt CD-íróknak, és az egyre jobban terjedő DVD-íróknak köszönhetően látszott, hogy a mobil rackek napjai meg vannak számlálva…
Megtaláltam az Asus DVD-ROM tesztjét is, mutatom:

Bónusz újságcikk:

Elég meredek látni, hogy a 2000-es évek elején egy felsőkategóriás, tehát még nem is csúcskategóriás gamer gép belekarcolt a 400 ezer Ft-ba.
Ez olyan, mintha most 2-3 millió Ft lenne egy asztali gép. Elborult árak vannak most is, még talán így is, hogy a VGA árak a bányászláz után mérséklődtek, de azért úgy gondolom, 20 évvel ezelőtt sokkal keményebb volt kiizzadni egy gamer PC árát.

Foglaljuk össze hogy akkor, hogy mikből is áll össze a gép:

- Asus TUSL2-C alaplap
- Pentium III-S (Tualatin) 1266 MHz CPU
- 384 MB PC133 SD-RAM
- Asus GeForce 4 TI4400 128 MB VGA kártya
- 160 GB IDE Samsung HDD
- Asus DVD-ROM + Samsung DVD-RW
- Creative Sound Blaster Audigy hangkártya + előlapi panel
- Zalman 5.1 fejhallgató

Összeállt a gép, szép is, jó is. Lássuk, hogy nagyjából milyen játékokat telepítettem fel:

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!