HP Compaq NC6230 – az öreg harcos
Egy lassan 10 (vagy több) éves gép, ami (most már) tökéletesen működik. Cikkem témája a javítás útjának bemutatása, és hogy mire is elég manapság egy ilyen koros gép. – írta: SyMbioTe, 9 éve
Bevezető
Hogyan is került hozzám a gép?
Nos, a géphez egy üzlet keretében jutottam hozzá. Régen volt egy Philips Freevents X69-es kis notebook, amit még testvérem használt az egyetemen, de meghibásodott, és mivel megjavítani nem tudtuk akkor, eltettük pár évre.
HP Compaq NC6230
Most pedig pár hónapja megtaláltam a gépet, és mivel megjavítani még mindig nem tudtuk, gondoltam, hát akkor adjuk el. Meg is hirdettem (3000 Jó Magyar Forintért), kezdetben csak itt HA-n, de mivel itt sok jelentkező nem volt rá (semennyi), felraktam a hirdetést a Jófogásra is. Egyhamar itt sem jelentkeztek érte, de végül jött egy érdeklődő, aki felajánlotta az X69-ért cserébe a működő (!!) HP NC6230-as notebookot.
Philips Freevents X69
Másnapra meg is beszéltünk egy találkozót (a HDD-t addigra leürítettem, hogy ne maradjon rajta semmi), és ott nyélbe is ütöttük az üzletet. Nekem teljesen megérte minden szempontból, egyrészt: ha tönkre is megy, vagy van valami kis rejtett hibája, semmit nem bukok rajta, vagy csak azt a 3000 Ft-ot, amit kaphattam volna érte. Másrészt: régóta szerettem volna egy régi 10-15 éves gépet, de erről majd később, hogy miért is…
Specifikáció:
Nem egy atomerőmű, de a maga korában nem számított éppen rossz gépnek, és amire én használom, arra tökéletesen megfelel.
Notebook típus: HP Compaq NC6230
Processzor: Mobile Intel Pentium M 760 @2 GHz
RAM: 512 MB DDR2
HDD: 40 GB Seagate 5400 rpm
VGA: ATI Mobility Radeon X300
Kijelző: 14" 1024*768
Billentyűzet: Német kiosztású
Tartozékként kaptam hozzá egy kettészakadt töltőt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Előzmények
-
Gamer PC építés - amatőr szintről
Ebben a cikkemben szeretném bemutatni nemrégiben vásárolt számítógépem útját az első gondolattól a vásárlásig.
-
Notebookvadászat, avagy élet a ROG-on túl
Olcsó húsnak híg a leve? Nos, nem feltétlenül, ezért az összegért kívánni sem tudtam volna jobb gépet magamnak.
-
Építsünk 8 magos Dual Xeon munkaállomást
Olcsón építhetünk viszonylag magas több szálú teljesítménnyel rendelkező munkaállomást sok RAM-mal, SAS/SATA Raid vezérlővel.